Száll a turulmadár, utat ver a szárnya...
Kacagányos Árpád zúg-robog utána.
Pósa Lajos: Magyarok bejövetele
Gyakran feltűnik a fenti fotó, melyen a hajdani Vurstli egy részlete látszik. A körhinta jól felismerhető épülete mellett egy másik, zömök építmény, a rotunda, a Feszty körkép otthona. De mit keresett majd 40 évig a magyarok honfoglalását monumentális méretekben ábrázoló festmény a mutatványosok, fakírok, csepűrágók között?
Hogy ezt megérthessük, először a körkép műfaját kell körüljárnunk. Egy ír, bizonyos Barker szabadalmaztatta az eljárást a 19. század elején: lényege, hogy az emberi szem számára befoghatatlan 360 fokos perspektívából, a valósághoz meghökkentően hasonlító festészeti modorban ábrázoljon olyan tájakat, történelmi eseményeket, természeti jelenségeket, melyek a néző számára eddig egyszerű sík fotó formájában voltak láthatók. A körkép lényege a teljes illúzió, ezért megalkotásánál nem a művészi ábrázolásra, hanem a fényképszerű hűségre törekszik az alkotó. Az élmény fokozására megengedett a festmény és a látogató közé a képbe illő tárgyakat elhelyezni, általában növényeket, tereptárgyakat, de nem ritkán alkalmaztak hanghatásokat, sőt akár illateffekteket is. A körképet egy speciális épülettípusban, a kör alakú rotundában állították ki. A csak mesterséges megvilágítással rendelkező térbe a látogató egy sötét folyosón áthaladva jut, és itt általában valamely magaslatról nézhet rá – körbeforogva – a képre. A körkép tehát átmenet a vásári képmutogatók és a mozgókép kezdetleges formái között. Mivel a képek bemutatására üzleti vállalkozások alakultak, a műveket belépti díj ellenében lehetett megnézni. Fontos volt tehát a magas nézőszám a bevétel kedvező alakulása miatt. Ezért szívesen települtek a körképmutogatók vásárokba, vurstlikba, nagy kiállításokra, ahol sok ember megfordult.
Barker körképe
A Feszty körkép hányattatásokkal teli története egy viharral, amolyan családi perpatvarral kezdődött. Feszty Árpádot, a sikeres festőt párizsi útján szállta meg a nagy ötlet: a Nyugat-Európában már népszerű, Magyarországon még alig ismert panorámakép műfajában megfesti a bibliai özönvíz történetét. Ki is gondolta a kompozíciót mire hazaért, a nagy sötétlő fellegeket, a haragos-tarajos hullámokat a tengeren, ám felesége – Jókai Mór nevelt lánya, Róza, szintén festőművész - nem volt elragadtatva az ötlettől. Páal László intim tájképeit preferálta inkább, és meg volt győződve, hogy ilyen monumentális méretekben nem lehet igazán művészit alkotni. Az após – a kitűnő üzleti érzékkel is rendelkező Jókai Mór – viszont felkarolta az ötletet, és a közelgő Millenniumra való tekintettel valami hazafias téma felé terelgette Fesztyt. Így született meg a gondolat: a festő, műépítész bátyjával, Gyulával Rt-t alapít, és megfesti a Magyarok bejövetele című körképet.
A rotunda eredeti helyén, a mai Szépművészeti Múzeum telkén
1891-ben folyamodvánnyal éltek a Főváros Tanácsához, melyben külföldi példákon keresztül ecsetelték a panorámakép várható jótékony hatását az idegenforgalomra, a nemzeti érzületre és Budapest világvárosi rangjának emelésére. A bemutatásra egy állandó, „ a környéknek is díszére szolgáló stylszerű” épületet kívántak emelni, az Andrássy út torkolatában, ott ahol ma a Szépművészeti Múzeum áll. A szerződés a terület bérletére a Magyar Körkép Rt és Budapest városa között 1891-ben létrejött, ami után azonmód meg is kezdődött a hatalmas munka. Először a speciális, ablaktalan, kör alakú épületet, a rotundát húzták fel, majd miután Feszty elkészült a vázlatokkal, Belgiumból megrendelték a vásznat. Az épületen belül síneken guruló állványzatot építettek, a 120 méter hosszú 15 méter magas vásznat e mögé feszítették ki. Rossznyelvek szerint Jókai Róza, mikor meglátta a hatalmas felületet, egyszerűen elájult.
Feszty Árpád az állványzaton
Egy komplett festőbrigád fogott munkához 1893-ban, hogy éjjel-nappal dolgozva elkészüljenek a szerződéses határidőig: 1893 Szent István napjáig. A kép egyes részleteit specialisták festették, így az égboltot és a fő alakokat maga Feszty, a csatajeleneteket Vágó Pál, a háttértájat Mednyánszky László, Ujváry Ignác, Spányi Béla és Olgyay Ferenc, a sebesült és halott alakokat pedig maga a hitves, Róza. A végül 20 fősre duzzadt művészkaláka sem bírta a tempót, pedig méretes kondérokban főtt a feketekávé, éjjelente pedig színész-zenészbarátok jöttek éberen tartani a lankadó ecseteket. Dankó Pista, a híres prímás még indulót is komponált a bemutatóra, de így is csúsztak fél évet. Közben a sajtó zajos érdeklődése nem csappant, így aztán a nyitónap, 1894. május 13-a igazi népünnepéllyé sikeredett. Ott volt (majdnem) mindenki, aki számított: báró Fejérváry hadügyminiszter, Lukács Béla kereskedelmi miniszter, Samassa József egri érsek, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy alpolgármester, Apponyi Albert… A Vasárnapi Újság elragadtatottan írt a kompozícióról kiemelve annak valósághűségét, mely különösen a látogató és a kép közé helyezett valódi földdomboknak, fatörzseknek, pázsitnak és az épp akkoriban leégett Ferenc József laktanyából származó üszkös fagerendáknak volt köszönhető.
A lelkes kritikusok valószínűleg mit sem tudtak arról, hogy Feszty súlyos anyagi gondokkal küzd. A késedelmes teljesítés miatt az utolsó időben már saját zsebből fizette a művészeket. Képe még részt vett 1898-ban egy európai bemutatókörúton, de mire hazatért, a rotunda telkét a Főváros már visszavette, hogy ott építse fel Budapest új múzeumát.
1909-ben a Magyarok bejövetele új helyre, a barlangvasút, a céllövölde és a Royal Vio mozi tőszomszédságába kénytelen költözni, a Vurstliba. Így múlik el a világ dicsősége, tartja a mondás-és valóban. A Mutatványos téren aztán igazi kálvária kezdődik a körkép Rt számára. Vészesen apadnak a bevételek, egyrészt a Vurstliba a szegények járnak, cselédlányok, szabadságos bakák, akik cseppnyi szabadidejükben a zajosabb mókákat keresik, másrészt ott az új rivális, a világot épp visszavonhatatlanul meghódító mozgókép. Ezenfelül az új épület is pocsék kivitelben készült, teteje szüntelenül beázik, az olvadó hólé pedig bánatosan csurog a Vereckei hágót kémlelő Árpád vezérre. 1917 –re olyan lesújtó állapotba kerül a festmény, hogy restaurálni kell. De a pénz mindig hiányzik. Pedig a vállalkozást az igazgatóság igyekezett több lábra állítani. A körkép épületének alagsorában egy könnyű, nyári színházat, - a Jókai Színkört - működtettek, és ennek bevételeit is a körkép veszteségeinek lefaragására használták. Mindhiába – a hajdan reményteljes üzlet gyors iramban haladt a totális csőd felé.
Kegyelemdöfés az 1944 decemberében eltévedt gyújtóbomba. Az ostrom után A mai nap újságírója felkeresi a helyszínt, és így ír róla: „Vászondarabok lógnak le a mennyezetről, ezek jelzik, hogy itt tartógerendákon valaha Feszty Árpád alkotása függött. Hatalmas részek szitává lőve, szanaszét hevernek a helyiség homokján. Patkányok szaladgálnak rajta, rágják, ami még megmaradt.”
A körkép egyik részlete a restaurálás előtt
A békeidő zökkenőkkel indult a kép számára: hiába rendeztek gyűjtést rögtön a háború után a festmény megmentésére, úgy tűnik a lakosság praktikusabb dolgokkal volt elfoglalva: a rotunda épületét spontán hasznosították a feketepiac szereplői: krumplit, hagymát árultak az épületben. Ezt elunván 1947 –ben a Főváros lebontatta. A megmaradt vásznat csíkokra darabolták, és előbb a Bazilika pincéjében, aztán egy tornateremben, majd a Műegyetem könyvtárában, végül a Nemzeti Galéria raktárában helyezték el. Az örökösök 1964-ben a magyar államnak ajándékozták. A restaurálás 74-ben elkezdődött, de az állandó pénzhiány miatt 20 évig húzódott, és csak 1995-ben került az ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba.
