Minden jel szerint rossz napok jönnek a Mezőgazdasági Múzeumra. A nem túl távoli jövőben költözniük kell, hogy hová, ez még nem tudható, mint ahogy hivatalosan az sem, mi költözik a kétszer felépített Alpár-épületbe, a Vajdahunyadvárba. Mivel a historizáló épületek manapság igen divatosak szállodaként vagy épp VIP-fogadások, trendi lagzik kulisszáiként, sokat talán nem kell agyalnunk az új funkció kitalálásán. Főleg, hogy a Heti Válasz a múlt héten már felvetette a gasztroközpont ötletet "jobbító szándékú" írásában.
Valamivel több mint 100 éves története folyamán nem először vetnek szemet különféle állami szervek vagy épp magánbefektetők a történelmi főcsoport épületegyüttesére. Ennek minden bizonnyal az a magyarázata, hogy az Alpár-épület exklusivitása és történelmi levegője sokak szerint túl jó cséplőgépek és kézimalmok bemutatóhelyéül. A történet úgy kerek egész, ha tudjuk, a millenniumi történelmi főcsoportot másodszor, tartós anyagokból már kifejezetten a Mezőgazdasági Múzeum számára építették meg 1907-ben. (Az Országos Magyar Gazdasági Egyesülés már 1897-ben kilobbizta magának a várat, 1899-ben azonban ki kellett költözniük a fenyegető állagromlása miatt. ) Hogy az épület eleve múzeumi célokra lett kialakítva, az nem zavarja a különféle hasznosítási álmokat, és a koreográfia sem változott az évek során: valaki kinézi magának a soktornyú mesepalotát, és aztán kerül, amibe kerül, ésszerűség ide vagy oda, a múzeumnak mennie kell.
Előzmények - előbb egy kis biznisz, aztán az ideológia
A háború után egyszer már megpróbálták kipaterolni a Mezőgazdasági Múzeumot az otthonából. Kezdetben az Árumintavásár rt majd a frissen alakult és grandiózus terveket dédelgető Úttörőszövetség tette rá a kezét, és kis híján sikerült is szovjet típusú Úttörőpalotává alakítaniuk a várat.
Háborús pusztítás
A világháborúban az épület súlyos, de korántsem helyrehozhatatlan károkat szenvedett. A reneszánsz szárny egy része bombatalálatot kapott, az ostrom alatt pedig kétszer a ledobott lőszerutánpótlással találták telibe a tetőszerkezetet.
Háborús pusztítás
Ami pusztítást nem végzett el a háború, azt az időjárás, majd az inflációs idők fosztogatásai megtették. A pénz romlásával egyidejűleg Budapesten feléledt az árucsere kereskedelem, így a mozdítható gépalkatrészek, szobrok, kisplasztikák, sőt értékes festmények kifőzve, ponyvaként, megjelentek a feketepiacon. A múzeum vezetése hiába szorgalmazta a helyreállítást, a földművelési minisztérium a füle botját sem mozgatta. 1948-ig csak a tetőszerkezet károsodásait sikerült javítgatni, azt is csak Hajós Alfréd (Alpár-tanítvány) áldozatos munkájának köszönhetően.
Háborús pusztítás
A fekete fellegek 1949-ben kezdtek sokasodni a múzeum felett. A Kreskedelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Árumintavásár rt, amely a BNV-ket is szervezte, rájött micsoda kapitális biznisz, ha a múzeum termeit kiállítási célokra bérbe adja. Azzal most ne bíbelődjünk, hogy hogyan adhat az ember olyasmit bérbe, ami nem is a tulajdona, az ebben a korban senkit nem zavart. Az rt egyszerűen megkerülte a tulajdonos FM-et, és a gazdasági főtanács rendeletének értelmében anyagi ellentételezés és helyreállítási kényszer nélkül igénybe vette (a kor kedvelt szófordulata az einstandra) az épületet, majd azt hasznosította árumintavásár céljaira, a befolyt bérleti díjat pedig zsebre tette. A vásár ideje alatt a múzeum anyagát összehányták a pincében vagy a padláson, ahol épp helyet találtak. A múzeum vezetése hiába tiltakozott az impertinens eljárás ellen, bosszúból a következő évben még megkapták a VIT (Világifjúsági Találkozó) küldöttségek étkeztetését a múzeumi termekben végző Állami Étkeztetési Vállalat kellemetlen társbérletét is, akik a múzeum vezetésének bárminemű értesítése nélkül a termekben építkezésbe -átalakításba fogtak. Az FM állami hierarchiában betöltött marginális szerepére jellemző, hogy Erdei Ferenc földművelési miniszter levélben intette a múzeum főigazgatóját: a kialakult helyzetet "tekintettel az őszi nemzetközi Vásár és a VIT érdekeire, tűrniük kell, miután a panaszok orvoslására sem jogi, sem tényleges lehetőség nincs."
Megjöttek az úttörők
Az 1949.évi őszi vásár után a múzeum vezetése azt gondolta, hozzáláthatnak végre a szétdúlt termek helyreállításához, a gyűjtemény újrarendezéséhez, ám ez hiú ábrándnak bizonyult. Október 5-én délelőtt ugyanis megjelent az intézményben egy "úttörőbizottság", szemrevételezett, majd 10-én, immár mérnökökkel felszerelkezve tértek vissza a helyszínre. Az akkori ügymenetre jellemző volt, hogy a legilletékesebbet, a Múzeum vezetését soha, senki nem tájékoztatta semmiről, pedig időnként fontos és befolyásos elvtársak - pl maga Köböl József, a Fővárosi Törvényhatósági Bizottság elnöke - jöttek-mentek a termekben, nézelődtek, méricskéltek, tervrajzokat kértek. Végül egy levélből derült ki, hogy Budapest Főváros 250.052/1949. számú határozatával a Múzeum épületét az Úttörő mozgalom céljaira igénybe vette, és annak Úttörőpalotává átalakítását elrendelte.
Ki a palotákból az urakkal! - A nagy átalakítás
A népi demokrácia - ahogy a rendszer önmagát nevezte - alapos ideológiát kreált a paloták közösségi célú hasznosítására. Ahogy az úttörőmozgalom propagandafüzete írja: "Ha a palota szót halljuk, élénken emlékezetünkben van még, hogy néhány évvel ezelőtt, a felszabadulás előtt, kiváltságos urak otthona volt, ahol szőtték bűnös, népet elnyomó és kizsákmányoló terveiket." Ennek azonban vége, a palotákba ezentúl gyerekkacaj és felhőtlen boldogság költözik az úttörőmozgalom jóvoltából. Azt a mellékesnek egyáltalán nem nevezhető tényt a brossúra természetesen elhallgatta, hogy a Városligetben álló Vajdahunyadvárban soha, semmilyen főurak nem laktak: a magyar mezőgazdasági kultúra bemutatására jött létre.
Kezdődik az Úttörőpalota építése
Az úttörőpalota mint intézménytípus egyébként egy az egyben szovjet import: célja a 10-14 éves korú gyerekek ideológiai befolyásolása, az egyháztól való eltávolítása, gyermekaktívák nevelése a mozgalom számára. Ezt úgy kívánták elérni, hogy a gyermekek tanórán kívüli szabadidejét is totális felügyelet alá vonták. Az úttörőpalotákban, tanítás után, szakköri rendszerben bizonyos szakmák alapfogásait sajátíthatták el (asztalos-műhely, fémmegmunkáló-műhely, híradástechnikai-műhely). Egy-egy szakkörbe egyidejűleg 20-25 gyermek járt volna, de rendeztek volna sportversenyeket, filmvetítéseket, konferenciákat is. Úgy számoltak, havonta 10-12 ezer gyermeket lehet így a mozgalomba terelni, akiknek felügyeletét a szakoktatók mellett képzett pártmunkásokra - ún. nevelőkáderekre - bízták volna.
A Vajdahunyadvár gótikus szárnyába a fémmegmunkáló-és textilműhelyt szánták esztergapadokkal, fonó és szövőgépekkel, az egyik toronyszobában a fotóműhely, a másikban a csillagász szakkör kapott volna helyet. A reneszánsz palotarészben zenetermet, tánctermet és 500 fős színháztermet alakítottak volna ki, de itt lett volna a nagy forradalmárok terme is, mely Rákosi, Sztálin és Lenin életét mutatta volna be. Az emeleten kaptak volna helyet az ifjú biológusok és micsurinisták, a fizika-szakkörösök, a vegytanosok és a matematikusok. Az építészeti termekben kis téglákból házakat, gyárakat terveznek majd a kispajtások - írja a brossúra-, a közlekedési teremben pedig a vasúti jelzőberendezések és váltók működését sajátíthatták volna el az úttörők.
A fémmegmunkáló terem a gótikus ívek alatt - részlet a látványtervből
A funkció természetesen átalakításokat is kívánt: a gótikus szárny túl sötétnek bizonyult, ezért a festett üvegablakokat sima üvegre kellett volna cserélni. A belső, díszes épületfestést pedig felváltotta volna a praktikus, fehérre meszelt fal, a világítást pedig kizárólag hidegfénycsövekkel oldották volna meg. További probléma volt, hogy a jáki kápolnában akkor még istentiszteleteket tartottak, de Rákosi elvtárs megnyugtatta az úttörőket, hogy a templomot majd megszüntetik, és benne a könyvtárat helyezik el.
Pártviták kereszttüzében
A koncepciót a feltörekvőben lévő Úttörőmozgalom vezetése dolgozta ki, a megvalósítás azonban igen hamar kikerült a kezükből, és magasabb pártfórumok visszatérő témája lett. Egyesek a finanszírozást látták gyenge pontnak: a Vajdahunyadvár átalakítása hatalmas összegeket emésztett volna fel, a géptermek, szakköri műhelyek felszereléséhez pedig az üzemek segítségét kérték. Ez azonban számosaknak nem tetszett, úgy érezték forrásokat vonna el a valódi termeléstől. A pártfórumokon emellett az Úttörőpalota munkaerőszükséglete is egyre duzzadt:80 főállású szakkörvezetővel, 7 osztályvezetővel, 53 fő technikai személyzettel, tanácsadó testülettel és társadalmi munkásokkal is számoltak. A vita egy pontján a Budapesti Pártbizottság részt kért az irányításból, sőt javasolta még a legfőbb testületbe a Népnevelési Minisztériumot, a Nőszövetséget, és a MINSZ-t (Magyar Ifjúság Népi Szövetsége)is. Innentől már lehetett tudni, hogy a sok bába közt elvész a gyermek, és a nagyra törő tervekből végül semmi nem valósul meg.
Pedig a munkálatok egy ideig gőzerővel folytak. Az egész - 13 milliós - költségvetésből tervezésre, építkezésre már az első félévben elköltöttek 600 000 forintot, ám a palota éves fenntartása is komoly összegre, mintegy 2,5 millió forintra rúgott volna az előzetes számítások szerint. A reneszánsz szárnyat kiürítették és itt az átalakítási munkálatokat is elkezdték. (A kaotikus viszonyokra mi sem jellemzőbb, mint hogy a Mezőgazdasági Múzeummal közben senki nem foglalkozott. A főigazgató sürgetésére végül a Közületeket Elhelyező Bizottság kiutalta a múzeum számára a romos, óbudai Schmidt kastélyt, ahol viszont a Fővárosi Múzeum székelt, így most már nekik kellett új épület után nézni. Az egész költöztetési hercehurca fél millióba került volna, de mivel senki nem akarta fizetni a cehhet, végül mindkét intézmény maradt a helyén)
1950-ben szeptemberében a Fővárosi Törvényhatóság Végrehajtó Bizottság az építkezés befejezését-elsősorban forráshiány miatt- 1952-re tolta ki, majd röviddel ezután a párt államgazdálkodási bizottsága egy döntéssel az egész tervet lefújta. Most az úttörők csomagoltak, az eddig elköltött pénz pocsékba ment, az épületet újra kiürítették, a múzeum dolgozói újra reménykedtek, kicsomagolhatják végre a raktárban porosodó tárgyakat. Az FM végül 1951 őszén kapta vissza az épület feletti rendelkezést, és ezzel a múzeum költözése lekerült a napirendről.
Ez a 6 éves intermezzo jelentősen visszavetette a Mezőgazdasági Múzeum háború utáni talpra állását. A koncepciótlan ötletelés súlyos milliókba került az amúgy kilátástalan helyzetben lévő, háborús jóvátételt nyögő országnak. Bár az épület Úttörőpalotának alkalmatlan volt, mégis pusztán ideológiai okokból éveken át erőltették a megalomán, finanszírozhatatlan tervet.
(Az íráshoz Ligetfalvi György nyújtott pótolhatatlan segítséget, aki az Úttörőpalotával kapcsolatos kutatási anyagát - tanácsi és pártiratok, feljegyzések, levelezések - a rendelkezésemre bocsátotta. Köszönet érte.)
MZS
