Városliget

A Városliget a manapság terjedő közvélekedéssel szemben a Kádár-korban is kiemelkedő fontosságú közpark volt. Téves az a sokat hangoztatott nézet, hogy hagyták lepusztulni, a fővárosi tanács sokat költött a fővárosiak kedvelt pihenőparkjára, és olyan forradalmian újnak számító ötleteket is támogatott, mint az 1972 augusztusában átadott Vakok kertje.

Az ötletet nyilvánvalóan az inspirálta, hogy a Városliget peremén található több, a vakok és gyengénlátók szervezetihez köthető intézmény: pl. iskola, bentlakásos otthon. Így a vak emberek mindig is előszeretettel használták a Városligetet, saját, kényelmüket és biztonságukat szolgáló pihenő kertrész kialakítása akkor merült fel a szakemberekben, mikor a világon még csak három hasonló park működött (Bécsben, Hágában és New Hampshire-ben). A FŐKERT fiatal tervezőjének,  Csorba Verának tehát nem volt módja sok külföldi, bejáratott mintát a hazai viszonyok közé adaptálni, saját fantáziája, illetve az érintettek igényei szabták mostani formájára a Vakok kertjét. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy 1998-as felújítás alkalmával végzett kisebb módosításoktól eltekintve ma is eredeti állapotában működik, és a napokban kezdődő rekonstrukció sem változtat majd az alapkoncepción.

A pihenőkert átadására a Vakok Szövetsége megalapításának 60. évfordulója alkalmából, 1972. augusztus 25-én került sor. A 3800 m²  elkerített és őrzött terület – mely csak a vakok és gyengénlátók számára látogatható – tervezésénél és kialakításánál alapvető szempont volt, hogy leendő használóik nem látnak, viszont többi érzékszervük az átlagosnál érzékenyebb. Kerten belül a tájékozódásukat egy márványba faragott Braille-írásos térkép, valamint a korláttal ellátott kiemelt növényágyakhoz vezető különböző burkolatú utak (bazalt kockakő, fakocka, aszfalt, klinkertégla) és gyepfelület segíti. Az útburkolatok kb 20 méterenként változnak. 

A kertben 4-féle fenyőfa található, tűlevelük más és más tapintású, de van itt mogyorófa, birsalma, szilva, eper, valamint szivarfa is. Az ágyásokba ültetett fűszernövényeket (bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, citromfű, zsálya stb.) illatuk és tapintásuk alapján ismerhetik és különböztethetik meg. A vak emberek tájékozódását segíti a víz csobogásának hangja is, elsősorban a  kert közepén működő akusztikus szökőkút, illetve a csobogóval kombinált kis élménymedence. A tervező arra is figyelt, hogy az eltérő vízarchitektúrák eltérő intenzitású és magasságú hangot bocsássanak ki. Főleg gyerekek használják a csőorgonát (különböző színűre festett, különböző hosszúságú fémcsövek, melyek fa bottal megütve különböző magasságú hangot adnak ki) és a pancsoló medencét. Tájékozódásukat szolgálta a medence közepén 1977-ben elhelyezett fémplasztika, Marosán László alkotása, melyet azonban néhány éve ismeretlen tettesek elloptak. Hinta, lengőteke, sakk és speciálisan kiképzett pingpongasztal várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó látássérülteket és családjukat. A kert időnként bensőséges hangulatú családi rendezvényeknek is helyt ad.

A Liget projekt keretén belül kezdődő felújítás tervezésekor a Garten Stúdió - a park rehabilitációs pályázatát elnyerő tájépítész stúdió - úgy gondolta, a vak emberek elkülönítése idejétmúlt nézet, ezért a kertet mindenki számára megnyitották volna, hogy egy integrált pihenőkert jöhessen létre. A tervezésbe bevont vak és gyengénlátó szervezetek azonban ragaszkodtak a zárt területhez, zavartalan kikapcsolódásuk és biztonságuk érdekében. Így a Vakok kertje továbbra is elzárt terület marad, alkalmanként azonban terveznek nyílt napokat, integrált programokat a szervezetek bevonásával.

forrásanyag: Ligetfalvi György - Majkó Zsuzsanna: Városliget lexikon. 2017.

Néhány héttel ezelőtt keresett meg minket a Fővárosi Levéltár munkatársa, hogy a készülő Városliget történeti kiállításukhoz segítsünk néhány kép beazonosításában, illetve néhány kiegészítő információra is szüksége lenne. Az egyik kérdés a Városliget hajdani legendás kávézójával, a Kolegerszky kioszkkal  volt kapcsolatos.

A Kolegerszky kioszk épülete a Stefánián. Luszthausz és Gerő kávésok 1911 és 1915 között bérelték az épületet. A kép Szántó András tulajdona

A Városliget számtalan kioszkja közül a Kolegerszky Viktor nevéhez kötődő kávézó jól ismert a Liget múltját kutatók körében. Pontosan tudjuk hol állt, de viszonylag kevés kép maradt fenn róla. Azok is jellemzően egy pozícióból készültek, a Stefánia út felől fotózva. A képek részletgazdagnak egyáltalán nem nevezhetők, mindössze a tágas kerthelyiséget és a túlméretezett kupolát engedik láttatni.
Néhány éve, készülő könyvünk anyagainak gyűjtése során bukkantunk egy városligeti cukrászda címet viselő fotóra, de végül nem használtuk fel, mert nem lehetett beazonosítani a helyet. Kezdettől volt azonban valami zavaró, déjá vu érzésünk a képpel kapcsolatban. Valamelyik részletét már biztosan láttuk valahol, de a megérzést nem tudtuk semmivel sem igazolni. Aztán, ahogy az lenni szokott, egy villanás, és helyére került a mozaik utolsó kockája. A Kolegerszky kioszk fotóján az épület kupoláját tartó téglafal kör alakú bemélyedései voltak ismerősek. A beazonosítatlan városligeti cukrászda nem más tehát, mint a legendás Kolegerszky kioszk.

A sokáig beazonosítatlan fotó, amelyen a kupola nem, de a tartófal kör alakú bemélyedései jól láthatók. A kép készítésének dátuma, csak úgy mint készítője, ismeretlen

Ennek a híres ligeti vendéglátóhelynek a története jól nyomon követhető a fővárosi iratokból. Gruber Károly 1900 tavaszán fordult a fővároshoz kérvényével, melyben az általa bérelt ún. Stefánia úti kioszk bérletének Kolegerszky Viktorra történő átruházását kérte.  A pénzügyi és gazdasági bizottság nem emelt kifogást, egyebek között azért sem, mert az új reménybeli bérlő magasabb éves díjat, és 20 000 forint értékű beruházást (felújítás, villanyvilágítás bevezetése) ajánlott.

Az irományokban kutakodva az is kiderült, hogy a kioszkot ekkor már majd 40 éve a Gruber család bérelte, előbb az apa, Gruber Antal kávés, majd halála után özvegye, Gruber Amália, végül fiúk, Gruber Károly vitte az üzletet. Csakhogy a Stefánia úton 1894-ig nem volt kioszk, Gruberék, mint a szerződések bizonyítják a Széchenyi-szigeten álló kávézót üzemeltették 1863 óta. A Széchenyi-szigeti kioszkról viszont Hidvégi Violetta főlevéltáros kutatásaiból tudjuk, hogy Feszl Frigyes és Strohoffer István ácsmester tervei alapján épült. Ez az a pavilon, melyet idén, a Liget Budapest projekt egyik első beruházásaként az Állatkerti körúton három példányban újjáépítettek. Az újjáépítés okán született írások mindegyike kiemeli, hogy az 1863-ban épült cukrászda-kávézó funkciójú pavilonépítmény sorsát az 1896-os Ezredévi kiállítás pecsételte meg. A Széchenyi – szigeten álló kioszk helyére került ugyanis Alpár Ignác történelmi főcsoportja, közkeletű nevén a Vajdahunyadvár. A Feszl-pavilon sorsa 1895-től ismeretlen volt, illetve annyit lehetett biztosan tudni, hogy a szigetről eltüntették.

Feszl Frigyes pavilonterve, 1860. BFL IV. 1303/f V. 262/1860. Közreadta Hidvégi Violetta: "Pavilonépítmények" Pesten az egyesítést megelőző évtizedben. In Pavilon különszám, 2001.

Rövid  keresgélés után  egy 1894-es hírbe botlottunk, mely új megvilágításba helyezte a Feszl- pavilon sorsát. A Pesti Hírlap, 1894. január 30-án arról tudósított, hogy „az 1896-iki millenniumi kiállítás alkalmával a városligeti Széchenyi-szigeten lesz a történelmi  kiállítás.  Ezért szükséges  a kávéházi helyiségül használt kioszk lebontása s esetleg máshová helyezése. Ezzel az ügygyel foglalkozott ma a  pénzügyi  bizottság  albizottsága Márkus József tanácsos elnöklete  alatt.”

 A fővárosi iratokból aztán már pontosan követhető volt a Gruber kioszk sorsa. Az Ezredéves kiállítást szervező kereskedelemügyi minisztérium, amely igényt tartott a Városligeti tó kisebb szigetére is, két lehetséges megoldást javasolt a fővárosnak. Az egyik szerint a kioszkot lebontják, és építenek helyette egy korszerűbbet a főváros által kijelölt helyen.  A másik úgy szólt, hogy a kioszkot 1894 folyamán elbontják, majd a kiállítás zárása után visszaépítik a Széchenyi-szigetre, a kieső bevételek miatt pedig a fővárost kártalanítják. (Ne felejtsük el, hogy eredetileg a Vajdahunyadvár épületét is ideiglenesnek szánták a kiállítás szervezői).

A kioszk további sorsa a pénzügyi és gazdasági bizottság 1894. évi február 5-én tartott ülésén  körvonalazódott. Eszerint a Feszl Frigyes által tervezett épületet a kiállítási bizottmány lebontatja, a mesterséges jégpálya (a Stefánia úton, a mai Királydomb helyén) közelében újból felállítja, majd a kiállítás zárása után eredeti helyére visszaállítja.  Voltak a tervnek ellenzői is: Dezsényi József és Sigray Pál képviselők úgy vélekedtek, az épület „szűk és minden tekintetben alkalmatlan”, ezért a kiállítás után egy nagyobb, díszesebb pavilont kellene a Széchenyi-szigetre építeni. Márkus József tanácsnok javaslata az volt, hogy a Feszl-épületet a főváros kártalanítása mellett egyszerűen bontsák el. A kártalanítás összegéből a főváros majd épít új helyen egy minden tekintetben megfelelő kioszkot.  Ezt a javaslatot azonban a kiállítási bizottság nem fogadta el, így végül a fővárosi közgyűlés 1894. március 7-én úgy döntött, hogy „a kiállítási országos bizottság a szóban forgó kioszképületet a kiállítási alap költségén lebontatja és azt a városligetnek a fenyves és a mesterséges jégpálya által határolt részén a székes fővárosi mérnöki hivatal által kijelölt helyre teljesen jókarban és a jelenlegi méreteknek megfelelően áthelyezi, a kiállítás után pedig az esetre, ha a székes főváros ezt kívánja, a jelenlegi helyére azonnal visszahelyezteti.” (Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894. március 7.)

A Gruber kioszk kör alakkal jelölve a Széchenyi-szigeten egy 1895-ös datálású térképen, forrás

A Kolegerszky (volt Gruber) kioszk új helyén, a Stefánia mellett, zenepavilonnal, toldaléképületekkel, egy 1908-as keltezésű térképen, forrás

Nosza, elővettük újból a már beazonosított Kolegerszky fotót, és legnagyobb megdöbbenésünkre a hatalmas kupola alatt szépen kibontakozott Feszl Frigyes légies pavilonjának sziluettje. A részletek beazonosításában a nagy felbontású fotó kinagyítása volt segítségünkre.

Strohoffer István ácsmester terve, BFL XV. 17.b.312 ÉB 3/1863. Közreadta Hidvégi Violetta. http://www.varosligetpark.hu/wp-content/uploads/2017/04/3_Liget_park_forum_2017_Hidvegi_Violetta.pdf

A Strohoffer terv és a fotó összevetésekor jól beazonosítható a 12 szögű épület, a tető alatti ácsszerkezet mintázata, illetve az oszlopok, amelyekről a mérnöki hivatal részletes leírást is közölt 1862. augusztus 8-án. Eszerint a "folyosó öntött vas oszlopai keménykő lábazatokon nyugszanak, s ezekkel együtt 10 láb magasak. "

A nyomozás végállomásához egy Budapesti Hírlapban, 1894. májusában megjelent hirdetés vezetett el minket. Az alább betűhíven közölt szöveg egyértelműen bizonyítja, hogy az ún. Feszl-pavilont nem tüntették el a Ligetből, hanem 1894 folyamán áthelyezték a mai Olof Palme házzal szemközti tisztásra. Itt Stefánia úti, majd a bérlőváltás után Kolegerszky kioszk néven élt még majd 40 évet.

Mivel időközben a Vajdahunyadvár épületének véglegesítése mellett döntöttek a városatyák, az esetleges visszahelyezés sem került szóba többé. Gruberék 1900 –ig üzemeltették a kávéházat, az új bérlő Kolegerszky Viktor pedig felújíttatta, korszerűsítette, zenepavilonnal és több toldaléképítménnyel bővítette. További levéltári kutatás szükséges annak tisztázásához, hogy az ormótlannak tűnő, a könnyed pavilont agyonnyomó kupola pontosan mikor került az épületre.

A képeslap Szántó András tulajdona

Kolegerszky 1909-es csődje után a kioszkot egymást sűrűn váltó bérlők üzemeltették. 1924-ben a főváros az akkor már több épületből álló komplexumot a  Budapesti   Központi   Tejcsarnok   Részvénytársaságnak adta ki hat évre. 1930-ban, többszöri sikertelen bérbeadási kísérlet után a Kolegerszky kertet gyermekjátszóhelyként hasznosították, kezelése átkerült a főváros közoktatási ügyosztályához. 1938-ban a főváros Polgármesteri XIII. ügyosztálya pályázatot írt ki a hajdani Kolegerszky telekre, egy állandó virágkiállítási pavilon megtervezésére. A pályázatot Weichinger Károly nyerte, a telken álló épületek elbontása és az építkezés 1939 elején kezdődött.

Majkó Zsuzsanna - Ligetfalvi György

A májusi eleji kormányülésen véglegesen eldőlt: az Olof Palme ház néven ismert régi Műcsarnokból a millenniumi idők hangulatát megidéző luxusétterem és bérelhető rendezvényközpont lesz az idén megkezdődő felújítás után. A főbejárat visszakerül az eredeti helyére, a volt Petőfi Csarnok felé néző oldalra, ahol egy rózsakertet is kialakítanak a tervezők. Bár meglepő hasznosítási módnak tűnik egy múzeumépületből éttermet kialakítani, az ötlet nem új, 120 évvel ezelőtt már kitalálták. Hogy végül nem sikerült véghezvinni, annak megint a város és az állam ádáz vitája volt az oka.

Látványterv a régi Műcsarnok épületéről, a mai hátsó fronton rózsakerttel. ligetbudapest.hu

A jelenlegi írásnak nem tárgya azt a mára már közismert tényt taglalni, hogy a Pfaff Ferenc által tervezett épület múzeumi célra mindig is alkalmatlan volt mérete és a szűk kiállítóterek miatt. Pedig kétszer is próbálták ilyen célra hasznosítani, az 1885-ös Országos Általános Kiállításon képzőművészeti kiállítótér, a XX. század első évtizedében pedig a mai BTM elődje, a Fővárosi Múzeum kapott helyet az épületben, mely eleve tartós anyagokból, állandó kiállítási helyszínnek épült.

A tulajdonviszonyok azonban egy ideig rendezetlenek voltak. A főváros úgy járt ezzel az épülettel, mint ahogy a városok a sebtében felhúzott olimpiai falukkal és stadionokkal járni szoktak: a jeles napok elmúltával a tulajdonos-építtető (esetünkben a kiállítást szervező Kereskedelemügyi Minisztérium) szabadulni akart a fenntartási költségektől, átruházta volna tehát a tulajdonjogot a fővárosra. Utóbbi viszont azért ódzkodott az átvételtől, mert nem talált az épületnek hasznos funkciót, így nem látta biztosítottnak a rentábilis fenntartást. Néhány évig az állam és a főváros, mint a forró krumplit dobálta egymásnak a kötelezettségeket (közben a sebtében felhúzott épület állaga folyamatosan romlott, különös tekintettel az üvegtetőre), míg végül megegyezésre jutottak:  a főváros megvette 100 000 forintért a minisztériumtól az épületet, és a hasznosítási lehetőségek megvizsgálására 1890-ben egy vegyes bizottságot állított fel.

A Fővárosi Múzeum otthona 1907-1936 között a Stefánia felől fotózva. A bejárat még mindig a túloldalon. fortepan.hu

A pénzügyi és a sétányügyi bizottság tagjaiból verbuvált grémium a főváros érdekeit tartva szem előtt arra a megállapításra jutott, hogy a már korábban szóba került Fővárosi Múzeum céljaira alkalmasabb lenne egy belterületi, könnyebben megközelíthető ingatlan, kiállítási célokra ott az Iparcsarnok, a már megépült Stefánia korzó elegáns közönsége számára viszont a környéken egyáltalán nincs vendéglátóhely, így az épületet, a szorosan mögötte álló Királypavilonnal együtt adják bérbe vendéglő-kávéház-cukrászda céljaira.

Az előterjesztést a közgyűlés 1890 nyarán megszavazta, annak ellenére, hogy már az asztalon feküdt a vallás-és közoktatásügyi miniszter leirata a tanácshoz. A minisztérium azt szerette volna, ha a főváros ingyen rendelkezésre bocsátja a csak néhány éve megvásárolt épületet azért, hogy abban a Várbazárban méltatlan körülmények között tengődő Történelmi arcképcsarnokot helyezhessék el. Indoklásnak elég volt annyi, hogy a fővárosnak nagy erkölcsi haszna származna az arcképcsarnok bemutatásából, a minisztérium viszont sajnos nem tud fizetni egy petákot sem azért az épületért, melyért nem régen kapott 100 000 Ft-ot, épp a fővárostól. A miniszter azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy pazarlás lenne a kultúra céljára emelt épületben nyári vendéglőt üzemeltetni.

Az elfogadott közgyűlési határozat aztán újabb ingerült leirat szövegezésére késztette a minisztert, melyben egyenesen a közgyűlési határozat megsemmisítésére szólítja fel a fővárost. A leiratban csak úgy röpködnek a megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéletek, és a nyomásgyakorlás már megszokottnak számító szóvirágai: a főváros nem pártolja a kultúrát, végromlásba dönti a páratlanul értékes arcképcsarnokot, eltékozolja a rábízott (valójában jó áron megvásárolt) kulturális vagyont, eredeti rendeltetésétől eltérően nyári vendéglőt akar üzemeltetni egy képcsarnokban, stb. Arra nem tér ki a miniszter, hogy a főváros napi áron megvette az épületet, amely eleve alkalmatlan volt műcsarnoknak, így más műfajú hasznosítás mellett döntött, amely a várost bevételhez is juttatta volna.

A leirat vitájából Dezsényi József városatya hozzászólása fejezi ki a legékesebben az újra és újra fellángoló állam és főváros közötti vitát: "...a kormány mindig úgy értelmezi állam és főváros érdekközösségét, miszerint megkívánja, hogy a főváros ott is feláldozza vagyonát, ahol nem kellene. Ezt lehetett látni a városligeti műcsarnok bérbeadásánál, mert itt is, mint mindig, ha a kormány valamely telket akar a fővárostól, mindig maga határozza meg a fizetendő árt. A főváros szívesen meghoz minden áldozatot a tudomány, a közérdek, a haza érdekében, de nem áldozhatja fel vagyonát egyes miniszterek tárcagazdálkodásának."

Az időközben megnyílt elegáns Kolegerszky kioszk...

A történet folytatása állam és főváros viszonylatát tekintve szokványosnak mondható, akár napjainkban is játszódhatna. A közgyűlés - nem akarván magára venni a  miniszter vádjait - visszavonta az ominózus határozatot, és döntött a Történelmi arcképcsarnok befogadásáról. A feltételeket aprólékosan kidolgozták, de itt is buktak az üzleten: a vételár 4%-át kérték éves bérleti díjként a minisztériumtól, de végül csak 2%-ban, azaz évi 2000 Ft-ban tudtak megállapodni. 1893-ban a fővárosi lapok arról számolnak be, hogy a minisztérium akadékoskodása miatt a bérleti szerződést még mindig nem írták alá, a minisztérium eddig egy fillért sem fizetett, noha időközben már a Királypavilonra is igényt tartottak.

és a Királypavilonból kialakított Gerbeaud nyári cukrászda - képeslap - Szántó András tulajdona

A minisztérium  - igaz, csak a költözés, 1894 után -  rájött, hogy az épület a Történelmi arcképcsarnok elhelyezésére sem alkalmas, így a szerződés idő előtti felbontását kérte a fővárostól. Időközben az épülettel szemközt, a Stefánia túloldalán megnyílt az elegáns közönség által óhajtott kávézó, a Kolegerszky kioszk, közvetlenül mögötte pedig a Királypavilonban a Gerbeaud nyári cukrászdája, ezért a Műcsarnok ilyen irányú hasznosítása végleg lekerült a napirendről. Az 1896-os kiállításon egészségügyi pavilonná alakították át, majd egy rossz emlékű ereklyekiállítás után a ház évekig üresen állt. A Fővárosi Múzeum gyűjteménye 1907-ben került olyan állapotba, hogy megnyithasson a Városligetben, de a Pfaff-féle neoreneszánsz épület erre a célra is kicsi volt. Az állam végleg levette a kezét a házról, így az épület fenntartása, hasznosítása a fővárosra maradt. A Fővárosi Múzeum 1936-os elköltözése után már lehetetlen volt újra átépíteni és bérbe adni, évekig üresen állt, és pusztult. Újbóli hasznosítása csak jóval a II. világháború befejezése után került napirendre, végül 1954-ben, a Művészeti Alap megalakulásával egy időben szobrászműteremmé lett.

Szabadtéri szoborkiállítás a régi Műcsarnok mellett az 1970-es években. fortepan.hu

Majkó Zsuzsanna

A Városliget egyik kedvelt szobra, Erdey Dezső alkotása. Kevesen tudják, hogy az 1927-ben, a Műcsarnok tárlatán megvásárolt szobrot 1936-ban ellopták, ám nem sokkal azután, szerencsésen visszakerült a helyére.

1936 telén a ligeti rendőrjárőr vette észre, hogy a szobor, amely akkor nem mai helyén, hanem a rondónál állt,  eltűnt a talapzatról, vélhetőleg lefűrészelték. A rendőrség nyomozást indított, és az alkotást meg is találták egy Hungária körúti vastelepen. Az alkalmazottak elmondták, hogy két férfi cipelte a szobrot, amelyet azonban ők nem voltak hajlandók átvenni, így egyszerűen otthagyták.

A rendőri hajsza a szobortolvajok után végül 10 nap múlva vezetett eredményre: elfogták és előállították a bűnügyi osztály nyomozói Zsofka Ferenc szobafestő segédet és Adler Kálmán bádogossegédet. Az elkövetők elmondták, hogy január 23-ról 24-re virradó éjszaka kocsit rendeltek a Stefánia úthoz, majd vasfűrésszel felszerelkezve láttak munkához. A szobrot végül másfél óra alatt sikerült levágniuk a talapzatról. A bronz alkotásért 60 pengőt reméltek kapni, de végül reggel, mivel a lopásnak addigra már híre ment, nem merték nyélbe ütni az üzletet, így az alkotást egyszerűen otthagyták a vastelepen, ahol a rendőrök meg is találták. A két férfit a lakásáról állították elő, a kihallgatás során mindent bevallottak.

Tavasszal, a bírósági tárgyalás során aztán az ügy furcsa fordulatot vett. Kiderült, hogy a két állástalan munkás nem a saját szakállára dolgozott, hanem egy fémtárgyak lopására szakosodott banda tagjaként, melynek orgazdája Schwartz Lajos vaskereskedő volt. Ő adta  a megbízást a szoborlopásra, de mivel a rendőrök már nyomon voltak, végül nem vette azt át az elkövetőktől. A bíróság végül a banda összes tagját bűnösnek találta, Zsofka 3 évet, Adler 1 év 8 hónapot kapott, de börtönbe kellett vonulnia az orgazda fémkereskedőnek is 3 hónapra.

Happy End: a szobrot a főváros restaurálta, majd újra felállíttatta a Városligetben.

fotó: http://www.budapest-foto.hu/Vizhordo%20fiu_Erdey%20Dezso%20szobra_1.htm

Majkó Zsuzsanna (Az Est és a Budapesti Hírlap korabeli tudósításai nyomán)

Az időkapszula korrajz, a múlt lenyomata és egyben üzenet a jövőnek. Izgalmas miniatűr múzeum egy kor jellemző tárgyaival, papírra vetett gondolataival. Szokás jelentős építkezésekkor vagy világraszóló események tiszteletére időkapszulát készíteni, hogy aztán a kíváncsi utókor jellemzően valamilyen bontás, átalakítás során rátaláljon. A világon előkerült időkapszulákat a tudomány és közvélekedés is nagy becsben tartja. Előbbi a kutatnivalót, utóbbi az elődök gesztusát értékeli benne.

Mindez mifelénk

A Városligetben is van időkapszula. Lehet, hogy több is, de egyről bizonyosan tudunk. A Pecsa melletti elhanyagolt haranglábra felfüggesztett, világszabadalomnak számító harang alá rejtették a ház dolgozói és látogatói 1987 elején. A harangláb mára teljesen gazdátlanná vált, évek óta nem újítja fel senki.

A mára erősen megviselt, gazdátlan harangláb jelöli az időkapszula helyét

A ligeti időkapszula 1987 fiataljainak üzenetét tartalmazza az 50 évvel későbbi tiniknek. Az eredeti szándék szerint 2037-ben kellett volna felnyitni, most azonban, hogy a Pecsa bontása napirendre került, nem tudni, mi lesz a sorsa.

A Pecsa idén 30 éves, a kép az átadás előtt, 1985 kora tavaszán készült

Hogy kezdődött?

Az ötletről a lapoknak a ház akkori igazgatója, a 2005-ben elhunyt Lehel László mesélt. A Pecsa akkor mindössze másfél éves, nagyon sikeres, a fiatalok körében népszerű és látogatott fővárosi fenntartású szabadidőközpont volt. 1986 végén felhívást tettek közzé, hogy az akkori tizen-huszonévesek írjanak üzenetet 50 évvel későbbi kortársaiknak, illetve hozzák el jellemzőnek vélt használati - és emléktárgyaikat. Az ünnepélyes elhelyezés 1987 január 3-án, 16 órakor kezdődött. Úgy tervezték, minden év januárjában megszólaltatják majd a harangot, ezzel emlékeztetve az időkapszulára a Ligetben járókat.

Az üzeneteket egy műanyag hordóba tették, a hordót pedig egy kb 2 méter mély kibetonozott üregbe eresztették, majd egy beton zárófedelet helyeztek rá. Az ünnepségen mintegy 200 érdeklődő vett részt, illetve a sajtó is komoly erőkkel képviseltette magát. Emelte a délután fényét Dinnyés József daltulajdonos, illetve Mandel Róbert zeneművész, hangszertörténész, aki külön erre az alkalomra írt és előadott harangjátékkal örvendeztette meg a jelenlévőket (a harangok szerepéről még lesz szó). 

A leeresztés előtti pillanatok, 1987. január 3.

A hordó tartalmát nem volt könnyű rekonstruálnunk ennyi év után. Ami biztosra vehető: a rengeteg 2037 fiataljainak szóló írásos üzenet, fénykép mellett hangkazetták is kerültek a földbe magánemberek felmondott üzeneteivel. Lehel László késői utódának, a Csarnok 2037-es igazgatójának küldött üzenetet, az időkapszula fölött álló harang alkotói Jenei Tibor és Oborzil Edit pedig unokájuknak írtak. Az eseményen személyesen megjelent Benkő László, az Omega billentyűse, ő a banda 12. albumát helyezte el a tartályban. Mai tudásunk szerint a hordóba került még Kaláka és Matt Bianco kazetta, Pecsa plakátok, a Berzsenyi Gimnázium diákjainak kollektív üzenete, a Kossuth Rádió aznap reggeli hírcsokra, aznapi lapok egy-egy példánya, egy lejárt személyi igazolvány, 1 üveg pezsgő, emlékkönyv, játékmacik, babacipő, és nagy derültség közepette a Pecsa akkori dolgozóinak bérkartonja (ha tudták volna, hogy 2037-re már a Csarnok hűlt helye sem lesz meg…).

A hordó leeresztése

Az időkapszula helyét egy harangláb és az azon függő kb 80 cm-es harang jelzi. Felirata: 1987 üzenete 2037-be. Sokáig nem volt világos, miért épp egy harang került a 80-as években a KISZ által erősen pártolt ifjúsági intézmény mellé, aztán némi nyomozással sikerült felgöngyölíteni a rejtélyt.

A harangok rejtélye

A Ligetben járók valószínűleg nem is tudják, hogy a valaha kecses, mára elhanyagolt harangláb egy igazi magyar világszabadalmat rejt. A Pecsa mellett függő harang az Oborzil Edit- Jenei Tibor alkotópáros műve. Sajnos mindketten elhunytak már, de a 80-as években szabadalmaztatott találmányukból egy példányt felajánlottak a Petőfi Csarnoknak 1987-ben, kifejezetten az időkapszula megjelölésének céljára. A szabadalom lényege, hogy a drága bronz, réz és ón helyett speciális alumínium -ón ötvözetből, réseléses technikával állítottak elő harangot.  A harangköpenyen eltérő méretű réseket vágtak, ezzel lehetett tetszés szerint szabályozni a hangmélységet. Szabadalmukat 1988-ban a brisbane-i világkiállításon is bemutatták. Ilyen technikával készült harangokon játszott Mandel Róbert 1987. január 3-án, az időkapszula elhelyezésekor.

A Hajdúszoboszlóról származó Oborzil Edit harangjait szülővárosára hagyta, ott állnak ma is a 2000 -ben épült Harangházban. Egy példányuk azonban a Ligetben van, remélhetőleg olyan helyre kerül majd, ahol jobban megbecsülik..

Oborzil Edit és Jenei Tibor harangjai Hajdúszoboszlón, ilyen van a Pecsa mellett is
(hajduszoboszlo.utisugo.hu)

A lenti videó 1987. január 3-án készült, megjelent a 15 éves a Petőfi Csarnok című kis példányszámú cd-n, 2000-ben. Szerkesztette Majkó Zsuzsa és Ligetfalvi György. A felvételen Galambos Róbert, a Pecsa akkori klubvezetője beszél.

Az írás, illetve annak részletei forrásmegjelölés nélkül nem közölhetők. Korabeli résztvevők, szemtanúk kommentjeinek viszont nagyon örülnék.

Majkó Zsuzsa

Az írás első részében a ligetprojekt történetét vázoltuk fel, ebben a részben a projekt ellentmondásait, a nyitva hagyott kérdéseket vesszük számba.

Párhuzamos dialógusok, avagy hogy beszélnek el egymás mellett a felek

Miközben a projekt miniszteri biztosa Baán László rendre azzal érvel, hogy 3 éve folyamatos egyeztetésen van a Liget megújítása átépítése, szakmai szervezetek, civilek és magánemberek ennek az ellenkezőjét érzékelik. Tény, hogy a városligeti helyszínt a közvélemény, mint eldöntött tényt ismerte meg, és bár folyamatosan születtek alternatív helyszínjavaslatok, ezeket soha nem vették  figyelembe a döntéshozók. Olybá tűnik a múzeumi negyed megvalósításánál szinte már fontosabb a helyszín, a 200 éves közpark felbolygatása. Hogy miért, arról csak találgatni lehet: talán egy félresikerült történelmi narratíva vezetett ide - a millenniumi, egyébként ideiglenes kiállítás feletti nemzeti büszkeségérzet és dicső múlt iránti nosztalgia motiválta a nagy alkotás vágyát - , de valószínűbb, hogy valahol-valakik kapitális üzletet sejtettek a Városliget ma még áruba nem bocsátott területeinek bérbeadásában, a turisztikai attrakciókból szedett jövedelemben.

Mint már említettük nem sikerült nyugvópontra jutni a vitában az alul -vagy túlhasznált Városliget kérdésében sem. Az elhelyezési ötletpályázat egyetlen tájépítész szakértője tényként rögzíti, hogy túlhasznált a Városliget, Baánék állítják, hogy ellenkezőleg, alulhasznált. Az ellentmondás abból ered, hogy a tájépítészek a pihenőparkokra irányadó mutatószámokkal dolgoznak, Baánék már egy élménypark számaival.

Sokan vagyunk vagy kevesen?

A csökkenő vagy növekvő zöldfelületi arányt már annyian rágták, hogy részleteiben most nem térünk ki rá, holott ez az egyik legfontosabb pontja a projektnek. Az ellenzők a zöldet féltik, a projektiroda növekvő zöldfelületekről beszél. Az ördög megint a számok közé van elrejtve: jelenleg a liget zöldfelületét csökkentő tételként számolják be a területbe a lebetonozott volt felvonulási teret. Ha ebből valamennyit - vagy az egészet - befüvesítik, máris jelentősen nőtt a zöldfelület, ez pedig lehetővé teszi, hogy máshol akár nagy számban vágjanak ki fákat, mégsem borul fel a mutató. Hogy egy 100 éves fa biológiai aktivitása hogyan aránylik egy gyeptéglával burkolt sávhoz, azt mindenki döntse el maga. Nem feltételezvén, hogy a projekt gazdáinak kéjes örömöt okoz a fakivágás, azt azért mindenképpen meg kell jegyeznem: félő, hogy a mégoly jóindulatú szándékot sem sikerül majd valóra váltani, és sokkal több fa fog áldozatul esni az építkezésnek, mint amennyit terveznek. Ennek belátásához meg kellett volna hallgatni M Szilágyi Kinga docenst: a 80-100-150 éves fákra a térszint alatti építkezések, a talajvíz megbolygatása olyan veszélyt jelent, amelyet ezek a fák nem valószínű, hogy túlélnek.

Amiről kevesebb szó esik, pedig a projekt legfájóbb pontja: a 200 éves angol kert szétszabdalása. Mivel a tájépítészeti pályázatot majd csak jövőre írják ki, a történelmi kert gyakorlatilag alárendelődik a tervezett modern épületeknek. A tervezők majd a múzeumok előkertjeit, nem pedig egy önálló parkot lesznek kénytelenek megtervezni. A turisztikai funkciók valószínűleg tovább szabdalják a tájképi elemeket, félő, hogy az egészből a lényeg, a természetes táj élménye vész el. Bár a projektiroda nyilván ezt is cáfolni fogja, az már a helyszín kijelölésénél kiderült, nem tisztelik a történelmi kert minősítésre is joggal aspiráló Városligetet.

Talán túlélik

Lepusztult vagy sem a Városliget?

Ez tényleg nem túl európai...

...na meg ez sem. De ki ad erre engedélyt? Csak nem a főváros?

Egészen más ligetkép él a területre csak alkalomszerűen érkező turistákban és a rendszeres ligethasználókban. Előbbiek főleg a Városliget északi területeit - Állatkert, Hősök tere, Széchenyi fürdő -  látogatják, utóbbiak a liget belsejét, a királydomb és napozórét környékét keresik fel. Míg az Állatkerti körúton kibírhatatlan a zsúfoltság és vele a kosz, a zaj és parkoló autók sokasága, a liget belsejében ősfákkal, tisztásokkal és csenddel találkoznak a látogatók.

Ők biztosan szépnek látják

Abban minden fél többé-kevésbé egyetért, hogy a Liget megérdemelne egy olyan rekonstrukciót, mely elsősorban a tájképi kert elemeit erősíti, illetve a használók komfortérzetét növeli. Rendszeres karbantartásra szorulnak a zöldfelületek, kéne több pad és illemhely, ki kéne tiltani az autókat a Ligetből. Rendbe kéne hozni a nyaktörő sétautakat, irtani kéne az özönnövényeket, intenzíven tisztítani kéne a tavat, fel kéne számolni a bodegákat, és le kéne bontani végre a volt BNV irodákat. Ehhez pedig pénzt kéne költeni a Ligetre, méghozzá a közvetlen megtérülés igénye nélkül. Ez a megtérülés ugyanis nem a kezelő bankszámláján, hanem a fővárosiak közérzetében, egészségi állapotában, kedélyében és elégedettségében jelentkezne. Ehhez azonban nincs szükség építkezésekre, és a rendszeres karbantartás a Ligetprojektre szánt összeg töredékéből megoldható lenne.

Egyáltalán ki kérte ezt?

A többség a  természetélményért, az idős fákért, a csendért jár a Ligetbe

A LigetBudapest projektiroda felkérésére a Corvinus Egyetem Táj-és kertépítészeti tanszéke két lépcsős, nagyszabású kutatást végzett az aktív ligethasználók körében. A kutatás arra irányult, hogy feltérképezzék a Városligetet használók értékprioritásait és parkhasználati szokásait.  Ebből az derült ki, hogy a Ligetbe látogatók 62,8%-a a park természetszerű jellegét
48,2% -a a növényzet, idős fák,
29,1%-a a csend, nyugalom meglétét említette fő vonzerőnek.
21,7% tartja fontosnak az intézményeket (Szecska, Állatkert), 19,7% a park történelmi hangulatát, 18,3% a tavat.   A múzeumokat ugyanakkor csak 15%, a rendezvényeket mindössze 6% preferálta.

A felmérés eredménye alapjaiban kérdőjelezi meg a projekt ésszerűségét, talán ez az oka, hogy egészében soha nem publikálták.

Punnyadás helyett irány a múzeum!

Miből?

Baán László még 2013 őszén is a projekt megvalósíthatóságának kulcsát az uniós források lehívásában látta. Az időközben 150 mrd -ra duzzadt költségvetésre azonban a jelek szerint az unió egyetlen fillért sem biztosít. Bár a miniszterek feladatul kapták, vizsgálják meg hogyan teremthető elő a projekt fedezete, erről mindezidáig semmit nem tudunk. A jövő évi költségvetésben nevesítve kevesebb mint 9 millió forint van betervezve, de Baán László szerint a 2015-ös igény - 19-20 mrd forint - egyedi kormánydöntésekkel rendelkezésre áll majd. Hogy hogyan tovább, arról jelenleg nyilvános diskurzus nem folyik. Nem tudni, hogy a 150 mrd-ot lenyeli -e a költségvetés vagy magántőkét is be akarnak vonni az építkezésbe, erősítve ezzel a projekt profittermelő kényszerét.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Mozsár István (Városliget zrt) a vs-hu-nak adott interjúja szerint a Városligetet érintő közlekedési fejlesztéseket nem tartalmazza a Városliget zrt által kezelt büdzsé. Azokra tehát vagy a főváros áldoz vagy nem lesz lezárva a Kós Károly sétány és nem épül új földalatti megálló sem a Ligetben.

A természetes táj érzete, a tájképi kert lényege - ez biztosan nem marad érintetlen

Ez itt a forma, de hol marad a tartalom?

A Városliget átalakítása körüli kommunikáció dübörög, a projekt tartalmi elemeit mindeközben homály fedi. A mai napig nincs nevesítve az a stáb, amely a projekten dolgozik.  Élő ember nem látta még a múzeumi - intézményi koncepciókat, holott a köz gyűjteményeiről beszélünk. Nem tudni mi fán terem a Magyar Zene Háza (eddig csak néhány mondatos bécsi Haus der Music utánérzés került napvilágra), nem tudni mit akarnak a Vajdahunyadvárával kezdeni - hogy valamit akarnak, azt senki nem cáfolta, és nem tudni maradhat-e a  cirkusz a Ligetben, vagy végleg kiszorul onnan. Nem világos, hogyan, mikor és miből akarják a múzeumi gyűjteményeket szakszerűen elköltöztetni, az új raktározási rendszerben elhelyezni, az új kiállításokat berendezni. Nem tudni ennek mekkora a költségvonzata és mennyi időt vesz igénybe. Nem tudni továbbá azt sem, hogy mi lesz az elköltöző múzeumoknak jelenleg otthont adó épületek sorsa - a Néprajzit kivéve, oda visszaköltözik a Kúria. Nem tudhatjuk meg azt sem, hogy egységes irányítás alá kerülnek-e a Ligetben új otthonra lelő múzeumok, vagy megőrizhetik függetlenségüket.

Szintén homály fedi a Városligetbe tervezett turisztikai attrakciókat, amelyek majd a több millió turistát, köztük a gyerekes családokat idevonzzák és az extraprofitot termelik, amely elengedhetetlen az elvárt megtérüléshez. Mindenesetre sok jóra a rendszeres parkhasználók nem számítanak. A ligetben már most is alig kiheverhető pusztításokat okoznak a rendszersen felbukkanó gasztrofesztiválok, ideiglenes bódévárosok vagy politikai nagyrendezvények. Félő, hogy a jelenleg még szabadon használható terület a vendéglátós, kereskedő, egyéb szolgáltató lobbik igényei vagy épp politikai nyomás hatására  zsugorodni fog.

A turisztikailag hasznosított Városliget 2014 őszén - gasztrofesztivál vidámparkkal, színpaddal, sörpaddal és kukával

 A Ligetbudapest projekt veszélyei

Az már most biztosan látszik, hogy a 2018-ra ígért átadás nem tartható, nem igazán érthető miért ragaszkodik ehhez a miniszteri biztos a kommunikációban olyan makacsul. Az épületeket persze fel lehet húzni erre a határidőre, de azokban komoly kiállításokat - az anyag költöztetését is figyelemebe véve - biztosan nem lehet berendezni a fennmaradó kb 1,5 szűk év alatt. Szakemberek szerint csak a Galériában lévő középkori anyag költöztetése több éves restaurátori előkészítő munkát igényelne, amelynek a személyi feltételei sem adottak a legtöbb múzeumban. (Emlékeztetnék pl, hogy az Építészeti Múzeumnak jelenleg 1 db aktív munkavállalója van - maga az igazgató)

Ugyanilyen veszélyforrást rejt a projekt költségvetése. Jelenleg erre 149 mrd forint áll - illetve nem áll - rendelkezésre, mindenesetre a kormány ennyinek adott zöld utat. Hogy  uniós források híján honnan teremtik elő a pénzt, nem látható egyelőre. A nyilvánosság nem tudhatja, mennyire részletesen kidolgozott a költségvetés, mindenesetre az építési költségeket sem látjuk pontosan, a múzeumok intézményi költségvetését pedig egyáltalán nem. Még az sem tudható, ez benne van-e a 149 mrd-ban, vagy pluszban kell majd ezzel a költségelemmel számolni. Az építkezés során olyan problémák merülhetnek fel, olyan előre nem várt kiadások generálódhatnak, amelyek a projekt költségvetését nagyon meg fogják emelni (Pl kevesen tudják, hogy a Közlekedési Múzeum ideiglenes, cölöpökre épült alapozását anno nem erősítették meg megfelelően, ezért az épület ma is süllyed. Erre az épületre szeretnének egy a kortársak szerint is bődületesen túlméretezett kupolát visszaépíteni). A szkeptikusok szerinti legvalószínűbb forgatókönyvek egyike sem megnyugtató: lehet, hogy projektelemek maradnak el, esetleg egy-két múzeum nem épül meg, a Kós Károly sétány lezárásából nem lesz semmi, vagy épp a park rendezésére nem marad elég pénz.

A közlekedési fejlesztéseket nem tartalmazza a projekt büdzséje, mint ahogy erősen kétséges a KPMG tanulmányában vázolt megtérülés is. Légből kapottnak tűnnek azok a számok, amelyek pusztán egy intézmény helyváltoztatása miatt 600 %-os látogatószám emelkedést prognosztizálnak. Ha pedig a Liget nem képes a várt bevételeket megtermelni könnyen válhat egy közpénznyelő feneketlen zsákká vagy a területet lerabolni szándékozó ügyeskedők prédájává.

Városképi szempontból is nehezen emészthető a projekt.  Elgondolta-e már valaki, mit fog látni mondjuk a Nemzeti Galéria elé érkező látogató? Egy minden bizonnyal modern épületet 40 méteres építészeti jellel, balra fordulva a Közlekedési Múzeum neoreneszánsz épületét egy barokk kupolával, kicsit előre egy diadalívet a Stefánián, majd egy modern épületsort a Dózsa György út mentén, megszakítva a Csete_Makovecz-féle Regnum Marianum emlékhellyel, majd a Hősök tere klasszicizáló épületei után az Állatkert szürreális biodómja zárja a sort. Szabadtéri építészeti múzeumnak elmegy, de a Városligetnek biztos nem fog jót tenni ez az új imidzs.

Iparcsarnok korzóval, szökőkúttal - na ez biztosan nem lesz

Van még egy eddig nem tárgyalt veszélye is a projektnek. A  hamis történelmi narratíva- 70 éve pusztul a Liget -  tömegekben ébresztett nosztalgiát a Klösz fotókról ismert liget-kép iránt. Internetes fórumokat, több ezres létszámú facebook csoportok hozzászólásait tanulmányozva jól látszik, hogy az emberek  - talán a Várkert bazár felújításán felbuzdulva - századfordulós ligetet követelnek Iparcsarnokkal, Királypavilonnal, Kolegerszky kioszkkal és Angol parkkal. A historizmuson túllépni nem bíró hazai közízlés nehezen barátkozik a modern épületekkel, és nehezen emészti meg, hogy a millenniumi kiállítás csinos pavilonjait visszakívánni anakronizmus. Nekik mindenképpen csalódás lesz az új Városliget. Kérdés, akkor kinek is építjük ezt az egészet?

Izgatottan várjuk a Múzeumi Negyed épületeire kiírt nemzetközi tervpályázat eredményhirdetését, amely e hónap 19-én esedékes. Addig is, hogy a várakozás napjait elüssük, felelevenítjük a 2010 óta egyre terebélyesedő projekt főbb mozzanatait.

1. Amikor a kisgömböc még egészen kicsi volt, és nem akart a Városligetből lakmározni

Arra minden bizonnyal már csak kevesen emlékeznek, hogy Tarlós István 2010 –es főpolgármesteri programjában szerepelt egy múzeumi negyed megépítése, de egészen más helyszínen, a Nyugatinál, a Gyurcsány kormány el sem kezdett kormányzati negyede helyén. Érdekessége volt az elgondolásnak, hogy a Kúriának mindenképpen útban lévő Néprajzi Múzeum és egy modern művészeti múzeum mellett Tarlós egy ún. Európa házat is tervezett a területre, amelyben az uniós nemzetek kaptak volna bemutatkozási lehetőséget. A terv hamvába holt, Tarlós hivatalba lépése után gyakorlatilag nem lehetett többé hallani róla.

A kormányzati negyed és a Tarlós István által elgondolt múzeumi negyed helyszíne a Nyugati pályaudvar mögött (epiteszforum.hu)

2. Útnak ered a kisgömböc - Szépművészeti bővítésből Andrássy negyed

2011 februárjában robbant a kulturális bomba: a Népszabadság megtudta, majd ezt hivatalosan is megerősítették, hogy a kormány lefújta a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítését, noha arra 3,3 mrd eu-s támogatást kaptak, illetve a múzeum már a kivitelezési közbeszerzéseket is kiírta. Cserébe a kormány a budai vártól a Városligetig húzódó tengelyen új kulturális-művészeti negyed létrehozását ígérte, egyelőre minden konkrétum nélkül. Nevet azért már jó előre adtak a projektnek, az Andrássy negyed terve jórészt Szőcs Géza államtitkár – megvalósíthatatlannak tűnő - vízióit vonultatta fel.

A Szépművészeti térszint alatti bővítésének látványterve (nol.hu)

Az Andrássy úti MÁV székházba költözött volna a Néprajzi Múzeum, a Műcsarnok mögötti területre pedig a Nemzeti Galéria, a Fotómúzeum és a Közlekedési Múzeum (!). Az Ötvenhatos Emlékművet Szőcs a Szoborparkba akarta száműzni, újjáépítette volna viszont a Regnum Marianum templomot. A századforduló hangulatát felidéző tervnek része volt az Andrássy út sétáló utcává tétele lóvontatású omnibuszokkal, de a föld alá terelt autós forgalomról az államtitkár senkivel nem egyeztetett. Ugyanígy negligálta a projekt a Tarlós által megálmodott múzeumi negyedet, aminek következménye az lett, hogy az egész tervezési terület áttolódott a 200 éves közpark, a Városliget peremére. Szőcs Géza az egész projekt költségeit 20 mrd forintra becsülte, ami minden bizonnyal már akkor is egy súlyosan téves szám volt.

2011 októberében Baán Lászlót kormánybiztossá nevezték ki, megbízatása eredetileg 2 évre, a tervpályázatok kiírásig szólt. Feladata az Andrássy negyed projekten belül a MúzeumLiget koncepció megalkotása volt. (Az 1326/2011. számú kormányhatározat értelmében feladata „a budapesti Ötvenhatosok terén kialakítandó új, nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozása, megvalósításának és építészeti tervpályázatának előkészítése, kiemelt figyelemmel a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítésére). Baán akkor még csak két múzeumépületben, a Galériában és a Fotómúzeumban gondolkodott. A Szépművészeti főigazgatója akkor a projekt megvalósíthatóságának zálogát az uniós források megszerzésében látta.

2012 júniusában Szőcs Géza lemondott államtitkári posztjáról, helyét L Simon László foglalta el. Az Andrássy negyed innentől lekerült a napirendről, Baán Lászlót pedig egy szinttel lejjebb tették: 2012 őszétől miniszteri biztosként vitte tovább a projektet.

3. Hízni kezd a kisgömböc

Baán közvetlen főnökétől, L Simontól 2012 őszén már konkrét feladatokat kapott. Így például fél év alatt ki kellett dolgoznia a múzeumi negyed teljes koncepcióját a finanszírozási tervekkel együtt, plusz helyet kellett találnia a Ludovikából kiköltöző Természettudományi Múzeumnak is. Erről a projektelemről egyébként azóta sem hallani, viszont az egész koncepció ekkor kezdett el egyre csak duzzadni, jórészt Baán László és/vagy az őt körülvevő stáb – akiknek személyéről semmit nem tudunk a mai napig - ötletelése nyomán. Véglegessé vált a területen elhelyezni szándékozott intézmények listája: a Néprajzi Múzeumot, a Magyar Építészeti Múzeumot, a Magyar Zene Házát, a Magyar Fotográfiai Múzeumot, valamint közös épületben az Új Nemzeti Galériát és a Ludwig Múzeumot kívánták a területen felépíteni. Majd 100 év után újra felbukkant a Széchenyi fürdő gyógyszállójának terve, a Petőfi Csarnok helyén interaktív gyermekjátszóház és/vagy kalandpark épült volna. Baán elengedhetetlennek gondolta az impozáns, de kiállítótérként jószerével használhatatlan régi Közlekedési Múzeum kupolájának visszaállítását és egy gasztrofalu megépítését is. Ekkor kezdett a projekt múzeumi negyedből valami kultúrvurstli jellegű öszvérré válni, egyre több Disneyland-szerű elemmel megspékelve. Az összköltséget akkor 60 mrd forintra becsülték, és a miniszteri biztos továbbra is döntő fontosságúnak vélte a megvalósíthatósághoz az uniós források becsatornázását. A 200 éves tájképi kert adottságait és funkcióját az ötletelők teljesen figyelmen kívül hagyták, ami a lakosság és a szakma körében egyaránt felháborodást váltott ki.

Az ötletelés célkeresztjében a 200 éves tájképi kert

A bírálók hamar felismerték a projekt kétarcúságát: a Városliget mint a fővárosiak kedvelt pihenő-és rekreációs parkja biztosan alkalmatlan a LigetBudapest projekt által vázolt épületek befogadására, amennyiben nem kívánják a park funkcióját megváltoztatni. A zöldfelület sem a Baán által remélt turistatömegek, sem a már idetelepített nagyrendezvények környezetpusztító hatásait nem képes kiheverni. 

Önfeledt heverészés helyett egy nyílegyenes, a rétet kettévágó allét kapnak majd a pestiek ajándékba

4. Legitimitást keres a kisgömböc

Bár a különféle szakmák - építészek, tájépítészek, urbanisták, muzeológusok - belső szakmai körökben vitatkoztak a projekt szükségességéről, illetve annak elhelyezéséről, a közvéleményhez ezekből a vitákból semmi nem jutott el. Baán László ennek ellenére szükségét érezte, hogy ideológiailag is alátámassza a projektet. 2013 januárjában a Magyar Hírlapnak adott interjújában a millenniumi építkezésekhez hasonlította a városligeti terveket, és azt mondta, ez a kormány befejezi az 1896-ban ide álmodott kulturális negyedet. A Liget történetét jól ismerők persze csak mosolyogtak ezen az érvrendszeren, hiszen a millennium idején semmiféle kulturális negyedet nem álmodott senki a Városliget területére, az impozánsnak tűnő, de csak néhány hónap élettartalmú épületek kiállítási célra készült pavilonok voltak, amelyeket a főváros a kiállítás zárása után haladéktalanul elbontatott, hogy a Liget eredeti  - közparki - funkcióját visszaállíthassa. Az a néhány múzeumépület pedig, amely az évek során a  Városligetben nyert elhelyezést, soha nem valamilyen egységes városfejlesztési - pláne ligetfejlesztési - koncepció alapján, pusztán az ingyentelek igézetében és különféle lobbik sikeres tevékenysége okán került a közparkba, nem ritkán a kortársak élénk rosszallása közepette.

Patyomkin-falu mint történelmi előkép? - Az Ezredéves kiállítás pénzügyi pavilonja, 1896

 5. A kisgömböc mindent felzabál

2013 februárjában, az addig lakonikusan legyintők is érzékelhették, hogy a Liget átalakítását komolyan kell  venni. Baán László és Balog Zoltán EMMI miniszter közös sajtótájékoztatón ismertették a megalománia határát súroló terveket.

A múzeumépületek mellett a projekt magába olvasztotta az Állatkert 15-20 mrd forintra becsült, tervezett biodómját és Pannon parkját, egy új raktározási és restaurálási központot a Szabolcs utcában, a cirkusz elköltöztetését, parkolóházak, mélygarázsok építését, az egész budapesti közlekedést érintő átalakításokat (elektromos buszhálózat, Kós Károly sétány lezárása, plusz egy földalatti megálló a Hermina útnál). Felbukkant a tervek között szakmailag teljesen megalapozatlan ( egy nyílegyenes sétány vágása a nagyréten keresztül) illetve merőben anakronisztikus elem is (Nebbien tervezett, de soha meg nem épült, diadalívszerű Liget kapujának megépítése). A 2013. júliusi kormányhatározat még további elemeket is nevesített a projektből: Zöld Liget néven egy ökologikus oktató-és látogatóközpontot (erről azóta sem derült ki semmi), a tó rehabilitációját, a Közlekedési Múzeum bővítését.

A tervek megismerése után lassan csordogálni kezdtek a bíráló hangok is. Tájépítészek szerint - akik a téma szakértői - a Városliget már most is túlhasznált, azaz nyári időszakokban a látogatók száma meghaladja azt az optimális szintet, amelynél a pihenni vágyók még zavartalanul élvezhetik a természet nyújtotta élményt, a csendet, a passzív pihenést. Baán - aki egyébként közgazdász végzettségű - ezt az érvet rendre azzal intézte el, hogy európai példákat sorakoztatott jobban kihasznált parkokról. A soha fel nem oldott ellentmondás a szakemberek és a miniszteri biztos érvei között egyébként abból ered, hogy a tájépítészek az eredeti, 1813-as elgondolás szerinti rekreációs funkciójú közparknak, míg Baán pontosabban nem definiált, de minden bizonnyal turisztikai attrakciókkal telezsúfolandó családi élményparknak tekinti a Városligetet.

Túl vagy alulhasznált a Városliget? Ha pihenőpark, akkor túlhasznált, ha élménycentrum, akkor elférnek még turisták a területen

Az elhelyezési ötletpályázat kiírása után bojkottra szólított fel a Magyar Építész Kamara Táj-és Kertépítészeti Tagozata, a Magyar Urbanisztikai Társaság pedig visszautasította a pályázatokat elbíráló zsüriben való részvételét .

A városligeti helyszínt elsők között bírálta - sőt egyenesen alkalmatlannak tartotta a kívánt funkciók befogadására - Finta Sándor Budapest főépítésze, de véleményét figyelmen kívül hagyták a döntéshozók. Szintén bírálatot fogalmaztak meg a teljesség igénye nélkül: Beleznay Éva és Schneller István volt főépítészek, Mélyi József  és Székely Miklós művészettörténészek, Ráday Mihály városvédő, Zikkert Zoltán és Pásztor Ádám építészek, Bardóczi Sándor tájépítész, Körmendy Imre a MUT elnöke, a Levegő Munkacsoport. A legnagyobbat azonban az elhelyezési ötletpályázat egyik nyertesének önkritikus írása ütötte. Berkeczi István, miután tervezőtársaival megnyerte a pályázatot, azonnal meg is fogalmazta kételyeit az egész projekttel kapcsolatban. Az írásból áradó lelkiismeret furdalás a már jól ismert tényeken nyugszik: a kiíró nem vette figyelembe a tájképi kert sajátosságait, fittyet hányt a park eredeti rendeltetésére, diszfunkcionális elemek megvalósítását írta elő a tervezőknek.

6. Törvénybe iktatódik kisgömböc

2013. július 2-án a kormány határozatban állt ki az "új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes" megvalósítása, egyben a Városliget családi élményparkká fejlesztése mellett. Ez volt az a pont, amikor deklaráltan megváltoztatták a 200 éves közpark, eredeti, még József nádor által kitalált pihenőparki funkcióit, hogy helyén egy turisztikai attrakciókkal megtűzdelt szórakoztató centrumot hozzanak létre. A pestiek pihenőparkjából így lett végérvényesen és visszafordíthatatlanul egy bevételtermelésre kitalált turisztikai desztináció. A projektiroda azóta is kínkeserves kommunikációs erőfeszítésekkel igyekszik bizonyítani, hogy a park feljlesztésének átalakításának nem lesznek vesztesei, de a vázolt alapokon valószínűleg nem létezik win-win szituáció. A turista nyilván nem azért jön esetenként több ezer kilométerről Budapestre, hogy a fűben üljön, a pihenést kereső lakosság meg nyilván nem arra vágyik, hogy előbbiek átgyalogoljanak (vagy a legújabb pletykák szerint egyenesen átlovagoljanak) a leterített pokrócán.

Ők biztosan nem nyertesei a projektnek.

 2013 decemberében Papcsák Ferenc zuglói polgármesterrel benyújtatták a Városliget törvényt, amely a főváros és Zugló tulajdonában lévő területet 99 évre egy ingatlanhasznosító kezelésébe adta (Városliget zrt). Ezzel egyidőben a fővárosnak kerületi szabályozási tervet kellett alkotnia a Városliget területére,  úgy, hogy minden addig létező szabályozást, építési előírást, rendeletet, településfejlesztési stratégiát, sőt törvényt figyelmen kívül kellett hagynia. Azaz a Városliget, mint építési terület felmentést kapott minden addigi szabályozás alól, nyilván, hogy a beruházást semmilyen előírás ne gátolja vagy késleltesse.

7. Az utolsó felvonás

A Városliget törvény elfogadása után megmozdultak a szakmai körök. Az Építészfórum tájépítészekkel, építészekkel karöltve aláírásgyűjtésbe kezdett a projekt ellen - Kérjük, ne vegyen részt a Városliget tönkretételében címmel - , egy független szakértői csoport pedig alternatív tervvel rukkolt elő: bizonyos múzeumi funkciókat a Városligeten kívül valósítottak volna meg, a Liget tekintetében pedig zöldfelületen nem, csak a burkolt felületeken illetve a térszint alatt építkeztek volna. A projektiroda mindezeket figyelmen kívül hagyva, és a fővárosi építési szabályzat elfogadása előtt,  2014 elején kiírta a nemzetközi tervpályázatot a múzeumi épületekre. A közreadott helyszínrajz is tartalmazott meglepetéseket: a Néprajzi múzeum a Hermina út Kós Károly sétány sarkáról az Ajtósi Dürer sor Dózsa György út sarkába került, a Nemzeti Galériát pedig teljesen rátolták a szűk Hermina útra, a Petőfi csarnok elé (e miatt a pont miatt kellett később a galéria épületére új pályázatot kiírni, ugyanis a VÉSZ megalkotásakor a főváros ezt a helyszínt elvetette). A Gyermek élményközpont hirtelen átkerült a Királydomb helyére - a VÉSZ ezt is kiiktatta, így az egész interaktív gyerekmúzeum terve ment a kukába júniusban. A Nebbien kaput áttelepítették a Stefániára, a Vidámparkból kimenteni szándékozott lézerdodgem épülete pedig pajtaszínházként került a tervekbe  a mai bajor sörsátor helyén. A rajz szerint a közkeletű nevén Olof Palme házként ismert régi Műcsarnok gasztronómiai funkciót kapna, a Közlekedési Múzeumot pedig térszint alatt bővítenék. Mindezekkel egyidejűleg a projekt 149 md forintra hízott, melynek kb felét a múzeumépületekre, másik felét a park rehabilitációjára költenék.

A tervpályázat mellékletét képező helyszínrajz - fele sem igaz ma már

 Miközben a szorgos tervezők rajzoltak, a főváros 2014 júniusában lefolytatta a a törvényben előírt kötelező partnerségi egyeztetést az építési szabályzat megalkotása előtt. Az egyeztetésen számos szakmai és civil szervezet valamint magánszemély fogalmazott meg kifogásokat. Többen a projekt elhibázott volta mellett érveltek, ezt azonban a projektet mindvégig hallgatásával támogató főváros már nem tudta figyelemebe venni, hiszen a kormány és a parlament már döntött a megvalósításról és helyszínről. Annyit sikerült elérni, hogy az építési szabályzatban a Nemzeti Galéria a bontásra ítélt Petőfi Csarnok helyére kerüljön, a Királydomb térsége érintetlen maradjon, valamint a gasztrofalu kikerüljön a tervekből. Az épületek magasságát 25 méterben korlátozta a szabályzat, ez egyébként magasabb mint az átlagos lombkoronaszint a Ligetben. Felmentést kapott ez alól a galéria épülete, melynek elhelyezését egyébként az Építészkamara nem tartotta megfelelőnek, de ez a kifogás is süket fülekre talált.

Folytatás - 2.rész

A Városligetet 70 éve, 1944. július 2-án délelőtt érte az első komoly légicsapás a 2. világháborúban. Pest már ízelítőt kapott április 3-án a szövetséges légierő pusztító erejéből, akkor a ferencvárosi és józsefvárosi pályaudvar mellett számos polgári célpont is találatot kapott, de a Liget egyelőre élte tovább megszokott életét.

Július 2. azonban verőfényes vasárnapra esett, a Városliget tele volt sétálókkal, családokkal, gyerekekkel. A támadás eredetileg a csapatátcsoportosítások szempontjából kulcsfontosságú vasúti objektum, Rákosrendező ellen irányult, azonban a légvédelem erőteljes zavaró tevékenysége miatt a bombák a belső kerületekre és a Ligetre hullottak. A Köröndtől kifelé, az Andrássy úti paloták egy része súlyos károkat szenvedett, az útpálya több helyen beszakadt, a bombakrátereken át le lehetett látni a földalatti vasút pályatestére. A légiriadó váratlanul érte a Ligetben korzózókat, óvóhely híján az emberek fejvesztve menekültek a tavon átívelő híd alá és a földalatti lejárói felé. Szilágyi György visszaemlékezései szerint "a Városliget fáin úgy lógtak a széttépett emberi testrészek, mint karácsonyfán a szaloncukor."

Ennyi maradt a Gerbeaud-kioszkból

A megrongálódott emlékmű - Mária Terézia, II.Lipót és Ferenc József szobra kapott találatot

 A Ligetben találatot kapott a Weingruberként emlegetett Székesfővárosi pavilon, az 1885-ös kiállításra épült, eredetileg a király fogadására szolgáló, majd később cukrászdaként működő Gerbeaud-kioszk, de számos bomba hullott a Városligeti tó medrébe és a korcsolyacsarnokra is. A Millenniumi Emlékmű jobb oldali oszlopcsarnoka súlyosan megrongálódott az itt álló Habsburg királyszobrokkal együtt. (Mária Terézia szobra néhány éve Gödöllőre került, Ferenc József a mai napig a sülysápi szoborraktárban várja sorsa jobbrafordulását.) A Műcsarnok Aréna út felőli szárnya leomlott, az épület üvegteteje megsemmisült. Találatot kapott a szemközti Szépművészeti Múzeum is, teljes tetőszerkezete megrongálódott. Itt a pusztítást a csapadékos tél végezte be, a hólé szabadon folyt a falakon és a műtárgyakon. A Vajdahunyadvár reneszánsz szárnyának egy része leomlott, a múzeum tetőszerkezetét pedig az ősz folyamán kétszer is átszakította a ledobott lőszerutánpótlás. Teljesen megsemmisült a Rákóczi-ház és a lőcsei óratorony. A gyűjtemény 75 százaléka lett a lángok és a fosztogatás martaléka.

A Műcsarnok Aréna út felőli szárnya

A Szépművészeti azóta is zárva tartó román csarnoka

 1944 őszére Budapest lakossága kényszerűen megtanult együtt élni a zavarórepülésekkel és a bombázásokkal. Szeptember hónapban egymás után 10 alkalommal érte súlyos légitámadás a fővárost, szeptember 14-én kapott találatot az Iparcsarnok, az állatkerti pálmaház és a Közlekedési Múzeum. Utóbbinak értékes repülőgép - és 1:5 arányú vasúti modellgyűjteménye az enyészeté lett.

 A Közlekedési Múzeum romjai

Az Iparcsarnok gyújtóbombáktól teljesen kiégett épülete

 A háború közvetetten is sújtotta a ligeti intézményeket: nem kapott játékengedélyt, így bezárt a Fényes Fővárosi Nagycirkusz (nem volt óvóhelye), a Vurstli, az Angol Park kihalt, az Állatkert még nagy nehézségek árán tartotta magát, de az állatok élelmezése és a besorozott munkaerő hiánya egyre nagyobb gondot jelentett. Csodával határos módon a Széchenyi Fürdő kútjai épen maradtak, így a kádfürdőosztály már 1945 márciusában kinyitott. A mai nagyrét helyén elterülő korzón álló világító szökőkút horganyzott acéllemez figurái a feketepiacon bukkantak fel.

A háború utolsó szakasza, Budapest ostroma még a többé-kevésbé épen maradt intézmények sorsát is megpecsételte. A főváros bekerítése 1944 karácsony szentestéjén kezdődött és 26-ra az ostromgyűrű be is zárult. A Vörös Hadsereg és a hozzájuk csatlakozó román csapatok január 9-én átlépték a Hungária körutat, és behatoltak a Városliget területére, ahol napokig tartó, öldöklő közelharc bontakozott ki. Az Iparcsarnok romjai között tűzharcot vívtak, az Angol Park és a Vurstli területén harcálláspontokat létesítettek. A legnagyobb pusztulást az Állatkert volt kénytelen elszenvedni: a még életben lévő állatokat a lakosság és a katonaság egyszerűen megette, a többiek éhenhaltak vagy repeszektől pusztultak el. (Korábban).

Megjegyzés: lankadatlanul tartja magát az a sztori miszerint egy, az Állatkertből megszökött oroszlán a földalatti egyik állomásán tengette az ostrom alatt napjait, majd Zamercev városparancsnok és hős csapata befogta és visszaszállította a zoo-ba. A történet szerepel Ungváry Krisztián Budapest ostroma című könyvében is, forrása Zamercev magyarul 1969-ben kiadott visszaemlékezése. A történet szépséghibája, hogy a budapesti Állatkertnek a háború után nem maradt, és még évekig nem is volt semmilyen nagymacskája, sőt a korabeli napilapok - melyek egyébként bőven tárgyalták a szovjet csapatok lakosság érdekében tett erőfeszítéseit -  sem emlékeznek meg az oroszlánszabadítókról. Nádler Herbert akkori igazgató szerint a nagyvadakat az Állatkert munkatársai lőtték agyon, nehogy kiszabadulva kárt tegyenek a lakosságban. Egy másik verzió szerint - egy szemtanúval készített interjúm - az orosz katonák szórakozásból engedték össze az éhező vadállatokat, akik aztán halálra sebezték egymást. Hogy valójában mi történt, nagyon nehezen rekonstruálható, hiszen 1945-ben, az igazolóbizottságok működésének árnyékában, valószínűleg senkinek nem akaródzott elmondani a teljes igazságot.

1944-ben még a Városligetnek is volt állandó lakossága. Egyrészt a Mutatványos telepen élő hintások, céllövöldések, másrészt az Állatkert dolgozói, akik a mai Varannó utca melletti szolgálati lakásokban éltek. Ők gyakorlatilag november vége és január közepe között nem tudtak az óvóhelyekről felmerészkedni, saját élelmiszer tartalékaik, a megolvasztott és szalvétán átszűrt hólé, valamint a Gundel család lekvár és cukrozott kakaópor készletei segítették őket a túlélésben.

A víziszárnyas állomány teljesen elpusztult, a kihalt állatkerti tóban gyerekek csónakáznak 1945 májusában

 A faállomány és a ligeti infrastruktúra jelentős károkat szenvedett, ehhez képest a talpra állás viszonylag gyorsnak volt mondható. A Széchenyi Fürdő az első tavaszi napokban megnyitott, a strandfürdő részen az üres medencékben napoztak az emberek. Fűtőanyag nem volt, így az asszonyok a városligeti hőforrásoknál rendezték a hétvégi nagymosást, de rögtönzött piac is virult a tó partján. A Vurstli és az Angol Park május 1-re készen állt, utóbbi a megváltozott körülmények között  szovjet katonai parancsnokság irányítása alatt működött, belépőt viszont nem szedtek.  A romeltakarítás még évekig húzódott, az 1949-es VIT-re bontottak le több menthetetlen épületet, és ebben az évben kezdett életjeleket adni a lassan újra benépesülő Állatkert is.

 Nagymosás az artézi forrásnál

Majkó Zsuzsanna

A poszt az Élet a régi Városligetben c. könyvben megjelent írásom átdolgozott verziója.

Képek forrása sorrendben:
BTM Kiscelli Múzeum
MTI
BTM Kiscelli Múzeum
BTM Kiscelli Múzeum
Közlekedési Múzeum
MTI
MTI
MTI

Minden jel szerint rossz napok jönnek a Mezőgazdasági Múzeumra. A nem túl távoli jövőben költözniük kell, hogy hová, ez még nem tudható, mint ahogy hivatalosan az sem, mi költözik a kétszer felépített Alpár-épületbe, a Vajdahunyadvárba. Mivel a historizáló épületek manapság igen divatosak szállodaként vagy épp VIP-fogadások, trendi lagzik kulisszáiként, sokat talán nem kell agyalnunk az új funkció kitalálásán. Főleg, hogy a Heti Válasz a múlt héten már felvetette a gasztroközpont ötletet "jobbító szándékú" írásában.

Valamivel több mint 100 éves története folyamán nem először vetnek szemet különféle állami szervek vagy épp magánbefektetők a történelmi főcsoport épületegyüttesére. Ennek minden bizonnyal az a magyarázata, hogy az Alpár-épület exklusivitása és történelmi levegője sokak szerint túl jó cséplőgépek és kézimalmok bemutatóhelyéül. A történet úgy kerek egész, ha tudjuk, a millenniumi történelmi főcsoportot másodszor, tartós anyagokból már kifejezetten a Mezőgazdasági Múzeum számára építették meg 1907-ben. (Az Országos Magyar Gazdasági Egyesülés már 1897-ben kilobbizta magának a várat, 1899-ben azonban ki kellett költözniük a fenyegető állagromlása miatt. ) Hogy az épület eleve múzeumi célokra lett kialakítva, az nem zavarja a különféle hasznosítási álmokat, és a koreográfia sem változott az évek során: valaki kinézi magának a soktornyú mesepalotát, és aztán kerül, amibe kerül, ésszerűség ide vagy oda, a múzeumnak mennie kell.

Előzmények - előbb egy kis biznisz, aztán az ideológia

A háború után egyszer már megpróbálták kipaterolni a Mezőgazdasági Múzeumot az otthonából. Kezdetben az Árumintavásár rt majd a  frissen alakult és grandiózus terveket dédelgető Úttörőszövetség tette rá a kezét, és kis híján sikerült is szovjet típusú Úttörőpalotává alakítaniuk a várat.

Háborús pusztítás

A világháborúban az épület súlyos, de korántsem helyrehozhatatlan károkat szenvedett. A reneszánsz szárny egy része bombatalálatot kapott, az ostrom alatt pedig kétszer a ledobott lőszerutánpótlással találták telibe a tetőszerkezetet.

Háborús pusztítás

Ami pusztítást nem végzett el a háború, azt az időjárás, majd az inflációs idők fosztogatásai megtették. A pénz romlásával egyidejűleg Budapesten feléledt az árucsere kereskedelem, így a mozdítható gépalkatrészek, szobrok, kisplasztikák, sőt értékes festmények kifőzve, ponyvaként, megjelentek a feketepiacon. A múzeum vezetése hiába szorgalmazta a helyreállítást, a földművelési minisztérium a füle botját sem mozgatta. 1948-ig csak a tetőszerkezet károsodásait sikerült javítgatni, azt is csak Hajós Alfréd (Alpár-tanítvány) áldozatos munkájának köszönhetően.

Háborús pusztítás

A fekete fellegek 1949-ben kezdtek sokasodni a múzeum felett. A Kreskedelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó  Árumintavásár rt, amely a BNV-ket is szervezte, rájött micsoda kapitális biznisz, ha a múzeum termeit kiállítási célokra bérbe adja. Azzal most ne bíbelődjünk, hogy hogyan adhat az ember olyasmit bérbe, ami nem is a tulajdona, az ebben a korban senkit nem zavart. Az rt egyszerűen megkerülte a tulajdonos FM-et, és a gazdasági főtanács rendeletének értelmében anyagi ellentételezés és helyreállítási kényszer nélkül igénybe vette (a kor kedvelt szófordulata az einstandra) az épületet, majd azt hasznosította árumintavásár céljaira, a befolyt bérleti díjat pedig zsebre tette. A vásár ideje alatt a múzeum anyagát összehányták a pincében vagy a padláson, ahol épp helyet találtak. A múzeum vezetése hiába tiltakozott az impertinens eljárás ellen, bosszúból a következő évben még megkapták a VIT (Világifjúsági Találkozó) küldöttségek étkeztetését a múzeumi termekben végző Állami Étkeztetési Vállalat kellemetlen társbérletét is, akik a múzeum vezetésének bárminemű értesítése nélkül a termekben építkezésbe -átalakításba fogtak. Az FM állami hierarchiában betöltött marginális szerepére jellemző, hogy Erdei Ferenc földművelési miniszter levélben intette a múzeum főigazgatóját: a kialakult helyzetet "tekintettel az őszi nemzetközi Vásár és a VIT érdekeire, tűrniük kell, miután a panaszok orvoslására sem jogi, sem tényleges lehetőség nincs."

Megjöttek az úttörők

Az 1949.évi őszi vásár után a múzeum vezetése azt gondolta, hozzáláthatnak végre a szétdúlt termek helyreállításához, a gyűjtemény újrarendezéséhez, ám ez hiú ábrándnak bizonyult. Október 5-én délelőtt ugyanis megjelent az intézményben egy "úttörőbizottság", szemrevételezett, majd 10-én, immár mérnökökkel felszerelkezve tértek vissza a helyszínre. Az akkori ügymenetre jellemző volt, hogy a legilletékesebbet, a Múzeum vezetését soha, senki nem tájékoztatta semmiről, pedig időnként fontos és befolyásos elvtársak - pl maga Köböl József, a Fővárosi Törvényhatósági Bizottság elnöke - jöttek-mentek a termekben, nézelődtek, méricskéltek, tervrajzokat kértek. Végül egy levélből derült ki, hogy Budapest Főváros 250.052/1949. számú határozatával a Múzeum épületét az Úttörő mozgalom céljaira igénybe vette, és annak Úttörőpalotává átalakítását elrendelte.

Ki a palotákból az urakkal! - A nagy átalakítás

A népi demokrácia - ahogy a rendszer önmagát nevezte - alapos ideológiát kreált a paloták közösségi célú hasznosítására. Ahogy az úttörőmozgalom propagandafüzete írja: "Ha a palota szót halljuk, élénken emlékezetünkben van még, hogy néhány évvel ezelőtt, a felszabadulás előtt, kiváltságos urak otthona volt, ahol szőtték bűnös, népet elnyomó és kizsákmányoló terveiket." Ennek azonban vége, a palotákba ezentúl gyerekkacaj és felhőtlen boldogság költözik az úttörőmozgalom jóvoltából. Azt a mellékesnek egyáltalán nem nevezhető tényt a brossúra természetesen elhallgatta, hogy a Városligetben álló Vajdahunyadvárban soha, semmilyen főurak nem laktak: a magyar mezőgazdasági kultúra bemutatására jött létre.

Kezdődik az Úttörőpalota építése

Az úttörőpalota mint intézménytípus egyébként egy az egyben szovjet import: célja a 10-14 éves korú gyerekek ideológiai befolyásolása, az egyháztól való eltávolítása, gyermekaktívák nevelése a mozgalom számára. Ezt úgy kívánták elérni, hogy a gyermekek tanórán kívüli szabadidejét is totális felügyelet alá vonták. Az úttörőpalotákban, tanítás után, szakköri rendszerben bizonyos szakmák alapfogásait sajátíthatták el (asztalos-műhely, fémmegmunkáló-műhely, híradástechnikai-műhely). Egy-egy szakkörbe egyidejűleg 20-25 gyermek járt volna, de rendeztek volna sportversenyeket, filmvetítéseket, konferenciákat is. Úgy számoltak, havonta 10-12 ezer gyermeket lehet így a mozgalomba terelni, akiknek felügyeletét a szakoktatók mellett képzett pártmunkásokra - ún. nevelőkáderekre -  bízták volna.

A Vajdahunyadvár gótikus szárnyába a fémmegmunkáló-és textilműhelyt szánták esztergapadokkal,  fonó és szövőgépekkel, az egyik toronyszobában a fotóműhely, a másikban a csillagász szakkör kapott volna helyet. A reneszánsz palotarészben zenetermet, tánctermet és 500 fős színháztermet alakítottak volna ki, de itt lett volna a nagy forradalmárok terme is, mely Rákosi, Sztálin és Lenin életét mutatta volna be. Az emeleten kaptak volna helyet az ifjú biológusok és micsurinisták, a fizika-szakkörösök, a vegytanosok és a matematikusok. Az építészeti termekben kis téglákból házakat, gyárakat terveznek majd a kispajtások - írja a brossúra-, a közlekedési teremben pedig a vasúti jelzőberendezések és váltók működését sajátíthatták volna el az úttörők.

A fémmegmunkáló terem a gótikus ívek alatt - részlet a látványtervből

A funkció természetesen átalakításokat is kívánt: a gótikus szárny túl sötétnek bizonyult, ezért a festett üvegablakokat sima üvegre kellett volna cserélni. A belső, díszes épületfestést pedig felváltotta volna a praktikus, fehérre meszelt fal, a világítást pedig kizárólag hidegfénycsövekkel oldották volna meg. További probléma volt, hogy a jáki kápolnában akkor még istentiszteleteket tartottak, de Rákosi elvtárs megnyugtatta az úttörőket, hogy a templomot majd megszüntetik, és benne a könyvtárat helyezik el.

Pártviták kereszttüzében

A koncepciót a feltörekvőben lévő  Úttörőmozgalom vezetése dolgozta ki, a megvalósítás azonban igen hamar kikerült a kezükből, és magasabb pártfórumok visszatérő témája lett. Egyesek a finanszírozást látták gyenge pontnak: a Vajdahunyadvár átalakítása hatalmas összegeket emésztett volna fel, a géptermek, szakköri műhelyek felszereléséhez pedig az üzemek segítségét kérték. Ez azonban számosaknak nem tetszett, úgy érezték forrásokat vonna el a valódi termeléstől. A pártfórumokon emellett az Úttörőpalota munkaerőszükséglete is egyre duzzadt:80 főállású szakkörvezetővel, 7 osztályvezetővel, 53 fő technikai személyzettel,  tanácsadó testülettel és társadalmi munkásokkal is számoltak. A vita egy pontján a  Budapesti Pártbizottság részt kért az irányításból, sőt javasolta még a legfőbb testületbe a Népnevelési Minisztériumot, a Nőszövetséget, és a MINSZ-t (Magyar Ifjúság Népi Szövetsége)is. Innentől már lehetett tudni, hogy a sok bába közt elvész a gyermek, és a nagyra törő tervekből végül semmi nem valósul meg.

Pedig a munkálatok egy ideig gőzerővel folytak. Az egész - 13 milliós - költségvetésből tervezésre, építkezésre már az első félévben elköltöttek 600 000 forintot, ám a palota éves fenntartása is komoly összegre, mintegy 2,5 millió forintra rúgott volna az előzetes számítások szerint. A reneszánsz szárnyat kiürítették és itt az átalakítási munkálatokat is elkezdték. (A kaotikus viszonyokra mi sem jellemzőbb, mint hogy a Mezőgazdasági Múzeummal közben senki nem foglalkozott. A főigazgató sürgetésére végül a Közületeket Elhelyező Bizottság kiutalta a múzeum számára a romos, óbudai Schmidt kastélyt, ahol viszont a Fővárosi Múzeum székelt, így most már nekik kellett új épület után nézni. Az egész költöztetési hercehurca fél millióba került volna, de mivel senki nem akarta fizetni a cehhet, végül mindkét intézmény maradt a helyén)

1950-ben szeptemberében a Fővárosi Törvényhatóság Végrehajtó Bizottság az építkezés befejezését-elsősorban forráshiány miatt- 1952-re tolta ki, majd röviddel ezután a párt államgazdálkodási bizottsága egy döntéssel az egész tervet lefújta. Most az úttörők csomagoltak, az eddig elköltött pénz pocsékba ment, az épületet újra kiürítették, a múzeum dolgozói újra reménykedtek, kicsomagolhatják végre a raktárban porosodó tárgyakat. Az FM végül 1951 őszén kapta vissza az épület feletti rendelkezést, és ezzel a múzeum költözése lekerült a napirendről.

Ez a 6 éves intermezzo jelentősen visszavetette a Mezőgazdasági Múzeum háború utáni talpra állását. A koncepciótlan ötletelés súlyos milliókba került az amúgy kilátástalan helyzetben lévő, háborús jóvátételt nyögő országnak. Bár az épület Úttörőpalotának alkalmatlan volt, mégis pusztán ideológiai okokból éveken át erőltették a megalomán, finanszírozhatatlan tervet.

(Az íráshoz Ligetfalvi György nyújtott pótolhatatlan segítséget, aki az Úttörőpalotával kapcsolatos kutatási anyagát - tanácsi és pártiratok, feljegyzések, levelezések - a rendelkezésemre bocsátotta. Köszönet érte.)

MZS

"Majdnem úgy tűnik fel, hogy valahányszor valamely középület számára ingyen telekre van szükség, ezt mindenkor a Városliget fogja megbánni. "
(A Középiskolai Tanáregylet budapesti körének levele a Székesfőváros Tanácsához a Városliget liget jellegének visszaállítása iránt - 1897. május 5)

Nem írtam eddig a Liget Budapest projektről - legalább is nem ezen a felületen - mert a blog vállaltan helytörténeti témát dolgoz fel, ezért a Múzeumi Negyedről alkotott véleményemmel nem terheltem az olvasókat. Tegnap azonban megjelent az építészeti tervpályázat kiírása, aminek néhány részlete idekívánkozik.

Csak a minden érdeklődő számára letölthető, rövidített kiírásból derült ki, hogy a Baán László által a nyilvánosság előtt is többször ismertetett elhelyezési koncepció jelentősen változott december óta. Eddig ez nem volt publikus, így az új terv számos meglepetést tartalmaz.

Az új elhelyezési terv - Pdf-ben itt

A kiírás szerint a legjelentősebb intézmény- a Nemzeti Galéria és a Ludwig közös épülete - a jelenleg még álló Petőfi Csarnok elé kerül. Arról bizonyára lesz még vita, hogy a hatalmas épületkomplexumnak mennyire sikerült megfelelő helyet találni a szűk Hermina út mentén, magam inkább arra szavaznék, hogy a Városliget zöldfelületeibe történő durva beavatkozás nélkül egy ekkora építmény sehol nem helyezhető el a jelenlegi közparkban. A tervezett elhelyezkedésből logikusan az következik, hogy a Petőfi Csarnokot lebontják, és helyére nem épül semmi (ez jó). A pályázat szöveges része azonban továbbra is említi az Ifjúsági Tudásközpont funkciót (47.oldal), igaz arról nem szól, hogy azt a Liget mely részén valósítanák meg. Egyesek tudni vélik, hogy a Vajdahunyadvár a kiszemelt objektum, ahonnan a Mezőgazdasági Múzeumnak majd mennie kell, de hivatalosan ez egyelőre sehol nem hangzott el. (Ez se lenne új elem egyébként, az Úttörőszövetség egyszer már kinézte magának a Vajdahunyad várát, és valami teljesen hasonlót - persze a korszellemhez igazodóan  - tervezett. Megannyi kis micsurinista természettudóst meg feltaláló- palántát akartak nevelni az Alpár- épületben, de persze nem volt rá pénz, így a nagyszabású terv némi kiheverhető rombolás után dugába dőlt.)

Az Építészeti és a Fotómúzeum a rondó két oldalára, a jelenleg is burkolt Ötvenhatosok terére kerül, változás viszont, hogy a Néprajzi Múzeum az új koncepció szerint a Fáskör elé, a Dózsa-Ajtósi sarokra épülne (egyébként jobban megkímélve a Ligetet, mint a korábbi terven). A Magyar Zene Háza a rondó mögött, egy elhagyott BNV irodaház helyén épülne meg, itt azonban némileg aggályos a megközelíthetőség (már ha jelentős forgalommal számolunk) és kérdéses a jelenleg tervezési területen álló 170 éves platánok sorsa. Ez a terület egyszer már képbe került, az első Orbán kormány idején, második körben ide szánták a Nemzeti Színházat. A térképen sárgával jelzett területek egyrészt az Állatkert beruházásait jelzik a volt vidámparki területen, másrészt a Közlekedési Múzeum térszint alatti bővítését. Ezek tehát az új épületek, hogy a park hogyan változik arról egyelőre mit sem tudunk.

Az az átkozott fasor - avagy problémák a kiírás történeti részeiben

Elvileg új épületek tervezésénél nem feltétlenül van meghatározó szerepe a park történelmének, azonban a kiíró bő terjedelemben foglalkozik a témával, és többször hivatkozik a Városligetre, mint történelmi parkra. Ehhez képest a 19. oldalon kezdődő kronologikus felsorolás némileg slendriánra és esetlegesre sikeredett, a teljesség igénye nélkül pl.

"1889 - első cirkusz megnyitása" - ezzel szemben az első állandó cirkuszépület megnyitása tehető erre az évre, Barokaldi már 1871-ben üzemeltetett deszka - ponyva alapú sátrorcirkuszt a Tüzijátéktéren.

"1893 - átadják a városligeti Műjégpálya épületét és első pályáját a Városligeti-tó medrében" - ezzel szemben a pesti Korcsolyázó Egylet jégpályája az 1869/70-es szezontól üzemelt, az első korcsolyapavilont - ha nem számítjuk a jelentéktelen melegedőt - Lechner Ödön tervezte 1874 -ben.

"1906 - átadják a Hősök terén a Millenniumi Emlékművet" - ezzel szemben 1906-ra csak az emlékmű építészeti része készült el, a királyszobrok és a vezérek szoborcsoport jóval későbbi. A tényleges ünnepélyes átadásra 1929-ben került sor.

Ugyanilyen ötletszerű a ligeti szobrok felsorolása - említi a kiírás pl a meglehetősen jellegtelen és félreeső helyen álló Reagen szobrot, de nem tud Ligeti Miklós Rudolf koronaherceget  ábrázoló szobráról, de Stróbl Alajos Olvasó lányok című művéről sem.

A fentiek tűnhetnek szőrszálhasogatásnak,   a 30. oldalon azonban orbitális baki csúszott a kiírásba. A kiíró felcserélte a Városliget 1813-as tervpályázatának győztes pályaművében szereplő felmérési térképet - azaz a területen meglévő állapotokat rögzítő rajzot - a tényleges tervekkel.

NEBBIEN EREDETI PARKTERVE 1813-BÓL mondja a kiíró - EZZEL SZEMBEN EZ A FELMÉRÉSI RAJZ

Ilyen állapotokat talált Nebbien a területen a tervezés megkezdése előtt, D-vel jelölte a mocsarat

És ilyet szeretett volna-ez ugyanis maga a terv

Kezdettől fogva nem volt világos, hogy a projektiroda miért ragaszkodik olyan makacsul a nagyrétet kettészelő, gyakorlatilag a Városliget legnagyobb kiterjedésű napozórétjét tönkretevő, tájképi kerttől teljesen idegen nyílegyenes, fasorral szegélyezett alléhoz, amely még az elhelyezési ötletpályázatnak is kötelező eleme volt. Most kezdett derengeni, lehet, hogy azt hiszik, ezt Nebbien tervezte, és így hivatkozni lehet arra, hogy ők csak visszaállítják az eredeti állapotot. (Bár akkor szegény tájépítészek kénytelenek lesznek egy viszonylag nagy kiterjedésű mocsarat is tervezni a területre). Nebbien azonban gyűlölte az egyenes vonalvezetésű utakat, ki is irtotta mindegyiket a tervezőasztalon. Most, hogy ez a tény a projektiroda munkatársai számára is kiderülhet, talán elhagyhatják a tervekből az értelmetlen és bosszantó fasort.

A teljesen beépített Városliget mint történeti hagyomány?

A kiírás 29. oldalán azzal a meglepő kijelentéssel találkozunk, miszerint a "Városliget olyan speciális városi közpark, amelynek része bizonyos történeti beépítettség." A továbbiakban azt is megtudjuk, hogy a Liget Budapest projekt ezt a hagyományt folytatja (hogy miért ragaszkodnak egy rossz, már a múlt században is a pestiek tömegeit bosszantó hagyományhoz, arról nem írnak). A fenti állítás illusztrálására a kiíró ezt a képet mellékelte a következő képaláírással (31.oldal)

A VÁROSLIGET 1896-BAN

Az óvatlan szemlélő, mondjuk egy külföldi pályázó a képen egy épületekkel sűrűn telezsúfolt területet lát, mintegy alátámasztásául annak a sugalmazásnak, hogy a pestiek kedvelt időtöltése és sajátos történelmi hagyománya a közparkokat sűrűn beépíteni. A valóság ezzel szemben az, hogy az 1896-os Ezredéves Kiállítás helyszínrajzát látjuk, az épületek ideiglenes kiállítási pavilonok, melyek 98%-át a kiállítás zárása után haladéktalanul elbontották. Hogy a két nagy kiállítás területhasználata mennyire volt passzió és mennyire a fővárosra oktrojált, kényszerű vállalás, arról korábban már írtam. Mindenesetre nem meglepő ez az érvelési technika, ugyanis előadásaimon rendszeresen szembesülök azzal, hogy a pestiek nem jelentéktelen hányada úgy gondolja,  az Ezredévi Kiállítás épületei a II. világháborúban semmisültek meg, de ha nem, legalábbis a kommunisták rombolták le őket. Azt, hogy a látszatra tetszetős építmények tulajdonképpen díszletek voltak - nem tudják.

Tavaly a Corvinus Egyetem Kert-és Szabadtértervezési tanszéke készített egy felmérést, melyek azok a Városligetben fellelhető értékek, amelyekhez a liget-használók a leginkább ragaszkodnak. A válaszadók

62,8%-a a park természetszerű jellegét
48,2% -a a növényzet, idős fák,
29,1%-a a csend, nyugalom meglétét említette fő vonzerőnek.

21,7% tartja fontosnak az intézményeket (Szecska, Állatkert), 19,7% a park történelmi hangulatát, 18,3% a tavat, 15% a múzeumokat, és 6% a rendezvényeket.

Az egész Budapest Liget koncepció kezdettől fogva belső ellentmondásokkal terhelt, csakúgy mint a Városliget története: úgy szeretne (állítólag) egy városi köz-és pihenőparkot (ahogy eleink mondták: városi üdülőhelyet) megőrizni  hogy közben attól idegen funkciókkal igyekszik teletelepíteni. A probléma nem új, a Középiskolai Tanáregyesület 1897-es levele akár ma is íródhatott volna. A 4 sűrű gépelt oldalnyi panaszáradat felemlegeti, hogy a liget lombos zöldfelületei egyre pusztulnak.

"Bár évek hosszú során át mind az illetékes tényezők, nevezetesen a nagytekintetű tanács, mind a közönség, mind pedig a napi sajtó buzgón fáradoztak azon, hogy a Városligetnek liget-jellege fönntartassék, egyes sajátságos körülmények folytán mai nap addig jutottunk, hogy ezen szándék megvalósítása komoly veszélyben forog. Ismeretes dolog, hogy ez az egyetlen árnyas sétakert volna az, melyet a nyári évszakban oly szükséges üdülés céljából a főváros balparti részének közönsége érezhetőbb költség és időveszteség nélkül naponkint felkereshet és könnyű szerrel elérhet. Egészségi szempontból, különösen oly családokra nézve, melyekben gyermekek vannak, rendkívül fontos, hogy ez a liget a port megkötő, mentül nagyobb pázsitterületekkel, és a levegőt javító mentül tömegesebb és árnyasabb facsoportokkal bírjon."

Azonban nem elég, hogy a Népliget (itt a Vurstli) területén egyre-másra nőnek ki a földből a kávéházak, apró mozik, színházak, de a legfelháborítóbb, hogy a Műcsarnokot is ide építették, tönkretéve ezzel a Liget egyik legszebb facsoportját, holott a város tele üres telekkel.

"Minden jel arra mutat, hogy a Liget helyreállítása nem jó irányba halad: egész divattá lett, hogy a Ligetben helyezzenek el mindenféle múzeumokat.... Más nagyvárosokban a belterületen is vannak akkora kertek mint a mi Ligetünk. Berlinben a Tiergarten körbe van véve várossal, minekünk már a város szélén se legyen egy tekintélyesebb nagyságú ligetünk? Ha elgondoljuk, hogy fogy Budapest környékén mindenütt a fa, el kell ijednünk a jövőtől."

-zárják soraikat az igen előrelátó középiskolai tanárok 1897-ben.

MZS