"Einstand - Ez különleges pesti gyerekszó. Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni, tollazni vagy szentjánoskenyér-magba - pesti nyelven: boxenlibe - játszani lát magánál gyöngébbet, s a játékot el akarja venni tőle, akkor azt mondja: einstand."
Molnár Ferenc
A nagy nemzeti felbuzdulást kiváltó Ezredévi Kiállítás rendezését 1892-ben iktatták törvénybe. A szöveg mindössze néhány sor, a kiállítás helyéről nem rendelkezik. A megnyitót eredetileg 1895-re tervezték, de az előterjesztő Baross Gábor halála miatt ez végül 1896-ra csúszott. A hazai ipar seregszemléje körül egyébként kezdetben egyáltalán nem mutatkozott nemzeti egyetértés, sok volt a fanyalgó, többen az ország gazdasági teherbíró képességét féltették, mások viszont nagyobb szabású világkiállítást láttak volna szívesen. Az ipari és vendéglátós lobbisták azonban jól végezték a dolgukat, így a végleges döntés után röviddel megkezdődtek a rendező kereskedelemügyi minisztérium és a főváros közötti tárgyalások.
A helykijelölésnél több helyszínt vizsgáltak a kiállítást előkészítő bizottság tagjai. Szóba került Lágymányos, a Népliget északi része és természetesen szegény Városliget. Utóbbi mellett - mint a főváros történetében mindannyiszor - költséghatékonysági szempontok döntöttek, és az, hogy 1885-ben már rendeztek itt sikeres kiállítást.
A századvégi városlakó figyelemreméltó környezettudatosságról adott számot: nemzeti buzgalom ide, országos érdek oda, egyáltalán nem örült, hogy a Városligetnek, mint a pesti oldal egyetlen jelentős "üdülőhelyének" funkcióját még ha időlegesen is, de megváltoztatják. A főváros viszont jobb híján - mint a seregszemle sikerében maga is érdekelt fél - támogatásáról biztosította a minisztert, mintegy mellékesen azonban a későbbi félreértések elkerülése végett közgyűlési határozatban rögzítette, hogy
"a Városliget területe fölötti szabad rendelkezésben a fő-és székesfőváros még méltányossági tekintetek által se lehet korlátozva."
Ezzel a határozattal a törvényhatóság gyakorlatilag mindenki előtt egyértelművé tette, hogy nem enged a kormányzati nyomásnak, a fővárosi engedélyező hatóságok a kiemelt cél ellenére sem lesznek megkerülhetők.
A kereskedelmi miniszter első területigénylését azzal dobta vissza a közgyűlés, hogy nincs konkrétan nevesítve a kért terület, térképvázlatot nem mellékeltek, biankó csekket viszont Budapest nem ad. Miután ezt a kört is lefutották, következett a tényleges területátengedés, melyhez azonban a főváros kimerítő feltétellistát mellékelt.
Ezek szerint
1. Állandó kiállítási épületek a területen nem emelhetők.
(Ehhez alapvetően tartották magukat a felek, a pavilonok többsége ideiglenes faszerkezetes építmény volt. A Közlekedésügyi csarnokot és a történelmi főcsoportot végül múzeumi célokra megtartották - utóbbit át kellett terveztetni, újra fel kellett építeni, most már tartós anyagokból. Állandó épületnek készült viszont a főváros kiállítási pavilonja, melyet eredetileg az Artézi fürdő bővítésére akartak megtartani. Mivel erre a célra az építmény nem tűnt alkalmasnak, a főváros később bérbeadás útján vendéglőként hasznosította. Ez lett a legendás Weingruber.)
2. Mindennemű közmű, hídmű, infrastrukturális beruházás, mely a kiállítás érdekében létesül, az esemény zárása után teljes egészében és térítésmentesen a főváros tulajdonába megy át, úgy, hogy az építkezésekhez a város egy petákkal sem járul hozzá.
(Érdekes volt a világító szökőkút esete. A megkötött egyezség értelmében a főváros igényt tartott a kiállítás egyik fő szenzációjának számító fontaine lumineuse-re, kiderült azonban, hogy a világító és a hidraulikus berendezés a Ganz gyár tulajdona, melyet ők csak ellentételezésért adtak volna át a fővárosnak. Utóbbi azonban a minisztériummal kötött egyezségre hivatkozva nem akart fizetni. Végül Ganzék leszerelték a hidraulikát, a főváros pedig kártérítési igénnyel élt a minisztériumnál.)
3. A kiállítás zárása után az állam köteles az összes kivágott fát, bokrot pótolni, ezenfelül pedig köteles magát az egész kiállítási területet újraparkosítani saját költségén.
(Ezt a főváros rigorózusan betartatta, olyannyira, hogy amikor a kereskedelmi miniszter 1895-ben leiratban kérte a törvényhatóságot, hogy az új Műcsarnok környékét parkosítsa, a közgyűlés a kérést azzal utasította el, hogy nem ők óhajtották a Műcsarnok felépítését, de ha a magas minisztérium be méltóztatik fizetni 40 000 Ft-ot a főváros pénztárába, tárgyalhatnak a dologról. Befizették.)
4. Az átengedett területen lévő ültetvények a legnagyobb kíméletben részesítendők, a fenyvesek a pusztulástól mindenképpen megóvandók.
(Ezt nem sikerült betartatni, a kiállítási területen több száz fát vágtak ki, mely hisztérikus interpellációk és civil tiltakozások hosszú sorát generálta. Végül 1895-ben Budapest felterjesztést intézett a miniszterhez a "kiállításra átengedett területen tapasztalható indokolatlan fairtások" ügyében)
5. Minden olyan kieső bevétel ellentételezendő, mely a kiállítás miatt keletkezik a fővárosnál.
( A főváros már-már a kicsinyesség határát súrolóan igyekezett érvényt szerezni a fenti kitételnek. Minden elbontott elárusító pavilon kieső bérleti díja után kártérítési igényt nyújtott be a rendezőbizottsághoz.)
6. A kiállítási épületek elhelyezését, a közművek kialakítását, az építkezést a főváros kijelölt hatóságai ellenőrzik.
(A hatóságok többször kergették őrületbe a rendezőket. A kiállítás főútját a tervek elfogadása előtt keskenyebbre rajzoltatták, az artézi fürdő előtt megtartott sávot pedig szélesebbre, hogy a kiállítás forgalma ne zavarja a fürdőbe érkezőket. Több helyen az utak mellé fasorok telepítését írták elő. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy a minisztérium is elért némi engedményt:az engedélyezési illetékeket a főváros nem számította fel. A több mint 200 építmény esetében ez horribilis összegre rúgott volna.)
7. A kiállítási pavilonok 1897. év végéig a területről eltávolítandók, kivéve az Artézi fürdő környékén elhelyezett építményeket, ezeket ugyanis a fürdőlátogatók érdekében már 1896 végén el kellett takarítani.
(Ezt az elvet a főváros maradéktalanul végrehajtatta, lásd lejjebb)
8. A városligetnek megfelelő része a kiállítás ideje alatt is szórakozási- és üdülőhelyül szolgáljon a lakosság részére
(Lukács Béla miniszter hosszú leiratban igyekezett megnyugtatni a fővárost, miszerint maga is osztja a nézetet "hogy a városliget túl nagy mérvben igénybe ne vétessék, és hogy a fő- és székváros nagy közönségének e tekintetben számba jöhető, méltányos érdekei minden irányban részemről is megóvhatók legyenek. Ezek alapján a közönség szabad rendelkezésére maradnak a városliget következő részei: A Stefánia-, István-út és Aréna-út közti terület; a városligeti körönd; a köröndtől balra az Aréna- és Stefánia-út közt fekvő terület; az állatkerti körút, az állatkert és az Aréna-út közt levő terület; a Nádor-szigetnek a kiállítási területen kívül levő része; a népliget, /azaz a Vurstli./"
9. A főváros lakosságát az elszenvedett kellemetlenségekért és a területhasználatban bekövetkezett akadályoztatásért kárpótlás illeti meg, ezért a főváros javasolta, hogy az Állatkert a kiállítás ideje alatt ingyen legyen látogatható, a kieső bevételt pedig a minisztérium pótolja.
(2 évi huzavona után végül ezt nem vállalta a kereskedelmi minisztérium, így a főváros kénytelen-kelletlen engedélyezte az Állatkertnek mutatványos attrakciók megtartását a kiállítás ideje alatt)
Az Ezredévi Kiállítás zárása után kérvények tömkelege árasztotta el a főváros hatóságait, melyben az ideiglenes építmények üzemeltetői igyekeztek engedélyeiket további néhány évre meghosszabbítani. Különösen a vendéglősök, kávésok voltak aktívak, nyilván ők a kiállítás ideje alatt is szépen kerestek. A legérdekesebb kérvényt dr Lendl Adolf - az Állatkert újjáépítési koncepciójának kidolgozója és későbbi igazgatója - jegyzi. Ő a kiállításon felállított nagy sikerű tengeri akváriumát szerette volna még egy évig üzemeltetni, de nem kapott zöld utat. A főváros akkurátusan, egyenként utasította el az összes kérvényt, pedig az üzletek területfoglalási díja nyilván szép bevételhez juttatta volna Budapestet. Az indoklás, melyet az összes kérvényre rávezettek, különösen szép, ezért idézzük:
"tekintettel arra, hogy az Ezredévi Kiállítás területén létesített összes pavilon csakis mint ideiglenes építmény engedélyeztetett, azon világos kikötéssel, hogy a kiállítás berekesztése után eltávolítandók,
másrészt ezen pavilonok bármelyikének fenntartása a Városligetet eredeti rendeltetésétől elvonná, a közgyűlés a kérelmet elutasítja."
A kiállítás tervezett helyszínrajza - forrás: Archivnet.hu- Magyar Nemzeti Levéltár
MZS
