A májusi eleji kormányülésen véglegesen eldőlt: az Olof Palme ház néven ismert régi Műcsarnokból a millenniumi idők hangulatát megidéző luxusétterem és bérelhető rendezvényközpont lesz az idén megkezdődő felújítás után. A főbejárat visszakerül az eredeti helyére, a volt Petőfi Csarnok felé néző oldalra, ahol egy rózsakertet is kialakítanak a tervezők. Bár meglepő hasznosítási módnak tűnik egy múzeumépületből éttermet kialakítani, az ötlet nem új, 120 évvel ezelőtt már kitalálták. Hogy végül nem sikerült véghezvinni, annak megint a város és az állam ádáz vitája volt az oka.
Látványterv a régi Műcsarnok épületéről, a mai hátsó fronton rózsakerttel. ligetbudapest.hu
A jelenlegi írásnak nem tárgya azt a mára már közismert tényt taglalni, hogy a Pfaff Ferenc által tervezett épület múzeumi célra mindig is alkalmatlan volt mérete és a szűk kiállítóterek miatt. Pedig kétszer is próbálták ilyen célra hasznosítani, az 1885-ös Országos Általános Kiállításon képzőművészeti kiállítótér, a XX. század első évtizedében pedig a mai BTM elődje, a Fővárosi Múzeum kapott helyet az épületben, mely eleve tartós anyagokból, állandó kiállítási helyszínnek épült.
A tulajdonviszonyok azonban egy ideig rendezetlenek voltak. A főváros úgy járt ezzel az épülettel, mint ahogy a városok a sebtében felhúzott olimpiai falukkal és stadionokkal járni szoktak: a jeles napok elmúltával a tulajdonos-építtető (esetünkben a kiállítást szervező Kereskedelemügyi Minisztérium) szabadulni akart a fenntartási költségektől, átruházta volna tehát a tulajdonjogot a fővárosra. Utóbbi viszont azért ódzkodott az átvételtől, mert nem talált az épületnek hasznos funkciót, így nem látta biztosítottnak a rentábilis fenntartást. Néhány évig az állam és a főváros, mint a forró krumplit dobálta egymásnak a kötelezettségeket (közben a sebtében felhúzott épület állaga folyamatosan romlott, különös tekintettel az üvegtetőre), míg végül megegyezésre jutottak: a főváros megvette 100 000 forintért a minisztériumtól az épületet, és a hasznosítási lehetőségek megvizsgálására 1890-ben egy vegyes bizottságot állított fel.
A Fővárosi Múzeum otthona 1907-1936 között a Stefánia felől fotózva. A bejárat még mindig a túloldalon. fortepan.hu
A pénzügyi és a sétányügyi bizottság tagjaiból verbuvált grémium a főváros érdekeit tartva szem előtt arra a megállapításra jutott, hogy a már korábban szóba került Fővárosi Múzeum céljaira alkalmasabb lenne egy belterületi, könnyebben megközelíthető ingatlan, kiállítási célokra ott az Iparcsarnok, a már megépült Stefánia korzó elegáns közönsége számára viszont a környéken egyáltalán nincs vendéglátóhely, így az épületet, a szorosan mögötte álló Királypavilonnal együtt adják bérbe vendéglő-kávéház-cukrászda céljaira.
Az előterjesztést a közgyűlés 1890 nyarán megszavazta, annak ellenére, hogy már az asztalon feküdt a vallás-és közoktatásügyi miniszter leirata a tanácshoz. A minisztérium azt szerette volna, ha a főváros ingyen rendelkezésre bocsátja a csak néhány éve megvásárolt épületet azért, hogy abban a Várbazárban méltatlan körülmények között tengődő Történelmi arcképcsarnokot helyezhessék el. Indoklásnak elég volt annyi, hogy a fővárosnak nagy erkölcsi haszna származna az arcképcsarnok bemutatásából, a minisztérium viszont sajnos nem tud fizetni egy petákot sem azért az épületért, melyért nem régen kapott 100 000 Ft-ot, épp a fővárostól. A miniszter azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy pazarlás lenne a kultúra céljára emelt épületben nyári vendéglőt üzemeltetni.
Az elfogadott közgyűlési határozat aztán újabb ingerült leirat szövegezésére késztette a minisztert, melyben egyenesen a közgyűlési határozat megsemmisítésére szólítja fel a fővárost. A leiratban csak úgy röpködnek a megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéletek, és a nyomásgyakorlás már megszokottnak számító szóvirágai: a főváros nem pártolja a kultúrát, végromlásba dönti a páratlanul értékes arcképcsarnokot, eltékozolja a rábízott (valójában jó áron megvásárolt) kulturális vagyont, eredeti rendeltetésétől eltérően nyári vendéglőt akar üzemeltetni egy képcsarnokban, stb. Arra nem tér ki a miniszter, hogy a főváros napi áron megvette az épületet, amely eleve alkalmatlan volt műcsarnoknak, így más műfajú hasznosítás mellett döntött, amely a várost bevételhez is juttatta volna.
A leirat vitájából Dezsényi József városatya hozzászólása fejezi ki a legékesebben az újra és újra fellángoló állam és főváros közötti vitát: "...a kormány mindig úgy értelmezi állam és főváros érdekközösségét, miszerint megkívánja, hogy a főváros ott is feláldozza vagyonát, ahol nem kellene. Ezt lehetett látni a városligeti műcsarnok bérbeadásánál, mert itt is, mint mindig, ha a kormány valamely telket akar a fővárostól, mindig maga határozza meg a fizetendő árt. A főváros szívesen meghoz minden áldozatot a tudomány, a közérdek, a haza érdekében, de nem áldozhatja fel vagyonát egyes miniszterek tárcagazdálkodásának."
Az időközben megnyílt elegáns Kolegerszky kioszk...
A történet folytatása állam és főváros viszonylatát tekintve szokványosnak mondható, akár napjainkban is játszódhatna. A közgyűlés - nem akarván magára venni a miniszter vádjait - visszavonta az ominózus határozatot, és döntött a Történelmi arcképcsarnok befogadásáról. A feltételeket aprólékosan kidolgozták, de itt is buktak az üzleten: a vételár 4%-át kérték éves bérleti díjként a minisztériumtól, de végül csak 2%-ban, azaz évi 2000 Ft-ban tudtak megállapodni. 1893-ban a fővárosi lapok arról számolnak be, hogy a minisztérium akadékoskodása miatt a bérleti szerződést még mindig nem írták alá, a minisztérium eddig egy fillért sem fizetett, noha időközben már a Királypavilonra is igényt tartottak.
és a Királypavilonból kialakított Gerbeaud nyári cukrászda - képeslap - Szántó András tulajdona
A minisztérium - igaz, csak a költözés, 1894 után - rájött, hogy az épület a Történelmi arcképcsarnok elhelyezésére sem alkalmas, így a szerződés idő előtti felbontását kérte a fővárostól. Időközben az épülettel szemközt, a Stefánia túloldalán megnyílt az elegáns közönség által óhajtott kávézó, a Kolegerszky kioszk, közvetlenül mögötte pedig a Királypavilonban a Gerbeaud nyári cukrászdája, ezért a Műcsarnok ilyen irányú hasznosítása végleg lekerült a napirendről. Az 1896-os kiállításon egészségügyi pavilonná alakították át, majd egy rossz emlékű ereklyekiállítás után a ház évekig üresen állt. A Fővárosi Múzeum gyűjteménye 1907-ben került olyan állapotba, hogy megnyithasson a Városligetben, de a Pfaff-féle neoreneszánsz épület erre a célra is kicsi volt. Az állam végleg levette a kezét a házról, így az épület fenntartása, hasznosítása a fővárosra maradt. A Fővárosi Múzeum 1936-os elköltözése után már lehetetlen volt újra átépíteni és bérbe adni, évekig üresen állt, és pusztult. Újbóli hasznosítása csak jóval a II. világháború befejezése után került napirendre, végül 1954-ben, a Művészeti Alap megalakulásával egy időben szobrászműteremmé lett.
Szabadtéri szoborkiállítás a régi Műcsarnok mellett az 1970-es években. fortepan.hu
Majkó Zsuzsanna
