Városliget

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült.

Ebben a sorozatban olyan szobrok, emlékművek nyomába eredünk, melyek valaha a Városliget díszei voltak, ám ma már bottal üthetjük nyomukat. Néhányat máshová helyeztek, néhány megsemmisült vagy eltűnt, és vannak olyanok is, melyeket elbontottak, és ma valahol várják sorsuk jobbra fordulását.

ARANY JÁNOS EMLÉKPAD
Arany János halálának 50. évfordulójáról 1932-ben a főváros külön emlékművel kívánt megemlékezni. Mivel Arany idős korában ideje jelentős részét a Városligetben töltötte, és egyik legszebb verse, az „Ének a pesti Ligetről” című a Városliget szépségeit énekelte meg, kézenfekvő volt, hogy az emlékmű a Városligetben kerüljön felállításra. A város vezetése ezért úgy döntött, hogy a költő emlékét egy mindenki által használható emlékpaddal kívánja megörökíteni.
Úgy tervezték, hogy az emlékpadot domborművek díszítik majd. Először a költő képzelete által életre hívott alakokat gondolták domborműbe faragni, később felmerült, hogy az „Ének a Pesti Ligetről” c. vers alakjai szerepeljen a műalkotáson.
Végül megszületett a döntés: a pad magas középső hátfalán, mely előtt egy gyermekpad állt, kb. 2 méter magasságban 3,5 m hosszú dombormű futott végig, amely Arany János költészetének legismertebb hőseit jelenítette meg: Toldit, Hunort a csodaszarvassal, Budát, Attilát és Detrét, Szilágyi Erzsébetet és Kund Abigélt. A kiemelkedő középső részt két alacsonyabb szárny fogta közre felnőttek részére szolgáló padokkal.
Az emlékpadot Weichinger Károly (1893-1982) építész tervei alapján Reményi József (1887-1977) érem- és szobrászművész készítette mészkőből. Reményi ismert és elismert művész volt, Beck Ö. Fülöp és Telcs Ede mellett a magyar éremművészet egyik megteremtőjeként tartják számon - közel 900 érmet alkotott és számtalan pénztervet készített-, mégis ez lett egyetlen köztéri alkotása. Weichingert több műve is köti a Városligethez, ő tervezte az 1939-ben átadott Virágkiállítási pavilont, illetve nevéhez fűződik Pátzay Pál 1965-ben felavatott Lenin szobrának monumentális gránit hátterének tervezése.

Arany János emlékpadja

Az emlékpadot 1934-ben az Ajtósi Dürer-sor és a Hermina út sarkánál, a volt Közlekedési Múzeum előtti játszótéren (nagyjából a mai KRESZ park helyén) állították fel. Falszerű, mészkőből készült körtámlájára az alábbi feliratot vésték: „Állította kedvelt ligetében Arany Jánosnak , a magyar múlt nagy énekesének, a főváros közönsége.“
Az emlékművet 1936-ban 17 helyen megrongálták, a dombormű alakjainak fejét kalapáccsal letörték. A II. világháborúban megsérült, lebontották, sajtóhírek szerint egy ideig a pesti Duna parton tárolták, majd onnan is eltűnt. További sorsa ismeretlen.

DÍSZÍTŐSZOBOR
Gádor István (1891-1984) keramikusművész 30 cm-es kő talapzaton álló, 190 cm magas, egyszerű, elvont formákból szerkesztett porcelánplasztikáját 1979-ben állították fel a Kis Botanikus kertben.

Gádor István porcelánplasztikája fénykorában a Kis Botanikus kertben

2009-ben vandál pusztításnak esett áldozatául, összetörték, darabjait szétdobálták.

A szobor romjai

 MÚZSÁK
Kalliope, Klio, Erato és Thalia mészkő szobrai, melyeket az osztrák Fritz Berringer és Franz Vogel készített, az 1811-ben épült Pesti Német Színház homlokzatát díszítették. A színházat 1847-es leégését követően lebontották, majd a szobrok egy Stefánia úti villába kerültek. Innen vásárolta ki 1911-ben a négy szobrot a mai Millennium Háza épületében működő  Fővárosi Múzeum. 1944-ben, a Városligetet ért bombatámadás során komoly sérüléseket szenvedtek. Sorsukról annyit tudni, hogy megrongálódva még egy ideig a Múzeum előtt álltak, vélhetően 1958-ban az épület átalakítása során bontották le őket. 

Múzsa szobrok a Fővárosi Múzeum előtt, 1936

OROSZLÁNOK
Fessler Leó (1840-1893) szobrászművész oroszlánokat ábrázoló szobrait eredetileg a Várbazárban állították fel 1878-ban. A mészkőből készült szobrok nem bírták az időjárás viszontagságait, ezért bronzöntvényre cserélték őket (a II. Világháborúban megsemmisültek).
A kő oroszlánokat egy ideig Steiner Ármin és Ferenc „ércárúgyáros” gyárának udvarán őrizték.
1912-ben a „Császári és Királyi  Magyarországi Udvarnagyi Hivatal”, mely hivatalosan őrzője volt a szobroknak, felajánlotta az oroszlánokat a fővárosnak. A felajánlást a város elfogadta, és úgy döntött, „hogy a művészi beccsel bíró régiségek megfelelően restaurálva, a Városligetben, a fővárosi múzeumnak (ma Millennium Háza) a Gerbeaud-pavillon felé néző főhomlokzata elé, a lépcsőzet pilléreire állíttassanak fel.” A szobrok restaurálására Maróti Géza szobrászművészt kérték fel.

Horváth Henrik, a Fővárosi Múzeum igazgatója az egyik oroszlán szobron

A Városliget bombázása során mindkét oroszlán szobor megsemmisült.

Az egyik múzsa - Erato - és az egyik oroszlán a télen, a Fővárosi Múzeum előtt

VILÁGÍTÓ SZÖKŐKÚT (FONTAINE LUMINEUSE)
Az 1896-ban, az Ezredéves kiállítás alkalmából az Iparcsarnok előtti korzón állították fel a kiállítás egyik attrakcióját, az Oskar Marmorek által tervezett és a Ganz gyár által kivitelezett világító szökőkutat (fontaine lumineuse), amely Sió tündér legendáját ábrázolta. A színes fényekkel megvilágított vízsugarakat lövellő szökőkút nagyobb és impozánsabb volt, mint a korábbi országos kiállítás hasonló alkotásai. A szobrokat Mátray Lajos György (1850-1906) szobrász készítette. Talpazata sziklás, hegyszerű, aljában 700 m2 vízmedence, legfelül Sió tündér, a Balaton nimfája, kezében sásvessző, mellette és körülötte nimfái. A szökőkút a kiállítási korzó központjában állt, kedvelt találkozóhely volt nyári estéken.

A szökőkút kivilágítva

A szökőkút legmagasabb vízsugara 20 méter, körülbelül öt emelet magas volt. A kiállítás zárása után kiderült, hogy a kút elektromos és hidraulikus berendezései a Ganz gyár tulajdonában vannak, fel is ajánlották a fővárosnak megvételre, de olyan sokat kértek, hogy a városatyák elálltak az előnytelen üzlettől. Így a szökőkút építészeti része és szobrai ugyan a helyszínen maradtak, de a pereskedés idején, mintegy négy évig a kút nem üzemelt. 1900 –ra a mérnöki hivatal rendbe hozta, az első világháború végére azonban meglehetősen rossz állapotba került.

A szökőkút korabeli képeslapon

Felújítása után, az 1930-as évektől már rendszeresen működött, hétköznap általában világítás nélkül, hétvégén esténként kivilágítva. A második világháborúban megsérült, és mivel a horganyzott lemez, amiből a szobrok készültek értékes anyagnak számított, a maradványokat a pestiek széthordták. A medence szobrok nélkül a háború után is a helyén maradt, egyszerűbb szökőkúttal a Budapesti Nemzetközi Vásár központi helyén állt, az 1974-es elbontásáig.

Szökőkút a Budapesti Nemzetközi Vásáron (Fortepan / Gulyás Zsuzsa)

HORTHY MIKLÓS MELLSZOBRA
1942 elején gróf Széchenyi Károly, az Országos Kertészeti Egyesület elnöke megbízta Sidló Ferenc (1882-1954) szobrászművészt Horthy Miklós mellszobrának elkészítésével. Széchenyi szándéka szerint a szobor a Városligetben 1939-ben átadott Virágkiállítási pavilonban kapott helyet.

Sidló Ferenc: Horthy Miklós mellszobra

A művész a megbízást határidőre teljesítette, a szobor avatására május 13-án került sor, amelyen részt vett Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter és dr. Morvay Endre alpolgármester.
A szobor háború utáni sorsa ismeretlen.

KISFIÚ KORSÓVAL
A kb. 80 cm-es kő talapzaton álló, 150 cm-es, kerámiából formált kisfiú szobor a volt Virágkiállítási pavilon kertjében állt. Készítője és háború utáni sorsa ismeretlen, vélhetően a Városligetet ért bombatámadás során megsemmisült.

KERTÉSZLÁNYOK SZOBRA
A két leányalakot ábrázoló, kb. 100 cm-es talapzaton álló színes kerámia szobor Borszéky Frigyes (1880-1955) keramikus alkotása. A művész 1940-ben kérte a főváros vezetését, hogy szobrát helyezzék el valamelyik parkban. Kérését ekkor még arra hivatkozva utasították el, hogy a szobor túl kicsi. Végül megszületett a megoldás, a Kertészlányokat - stílszerűen - a városligeti Virágkiállítási Pavilont körülvevő parkrészen helyezték el.

Kertészlányok a Virágkiállítási Pavilonnál

Egészen napjainkig úgy tudtuk, hogy a szobor a háború során elpusztult. Ám a Kertészlányok Leányfalun, a Providus Ház Nyugdíjas Otthon kertjében ma is megtekinthető. A szobor részletes története itt elolvasható.

Kertészlányok Leányfalun napjainkban, a Providus Ház Nyugdíjas Otthon kertjében
(fotó: Aradszki Enikő)

HARANGLÁB
1986-ban a Petőfi Csarnok első igazgatója, Lehel László (1943-2003) felhívást tett közzé a kor tizenéveseinek: hozzák el népszerű használati tárgyaikat, kedvenc bakelitlemezeiket, papírra írott üzeneteiket, bármit, amit mindennapjaikra jellemzőnek, és az utókor számára megőrzendőnek gondolnak. A terv az volt, hogy a tárgyakat – mintegy időkapszulát – a Petőfi Csarnok közelében a földbe rejtik. Így is történt, 1987. január 3-án eresztették a föld alá a két hordót, benne egyebek között Lehel László üzenetét a „Pecsa” 2037-es igazgatójának, a Kossuth rádió aznap reggeli híreinek leiratát, újságokat, számos könnyűzenei lemezt és kazettát (az Omega 12. albumát maga Benkő László hozta el), plakátokat, a Berzsenyi Gimnázium végzőseinek kollektív üzenetét, és a Petőfi Csarnok dolgozóinak 1987-es bérkartonját.

Az időkapszulát őrző harang a Petőfi Csarnoknál

Az időkapszula helyének megjelölésére Oborzil Edit képzőművész (1921-1996) és férje, Jeney Tibor iparművész (1923-1995) a Petőfi Csarnoknak ajándékozta egyik alumínium harangját. A harang egyedisége abban állt, hogy speciális alumínium-ón ötvözetből készült, réseléses technikával (azaz a harangköpenyen található, eltérő méretű rések szabályozták a hangmélységet). Ilyen technikával készült harangokon játszott harangjátékot Mandel Róbert az időkapszula elhelyezésekor.
A kb. 400 cm magas fekete haranglábra felfüggesztett 80 cm-es alumínium harang a Petőfi Csarnok Zichy Mihály út felöli oldala közelében elásott időkapszula fölött állt.
2016-ban, a Petőfi Csarnok bontásakor a földbe ásott időkapszulák – folyosói pletykák szerint - a Rock múzeumba kerültek, a harang pedig a Fejér megyei Kincsesbányán talált új otthonra. 2016-ban, a falu önálló településsé nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából Kincsesbányán bányász emlékhelyet létesítettek, egy évvel később ide került a valaha a Petőfi Csarnok időkapszuláját őrző harang.

A harang Kincsesbányán

Az időkapszula és a harang részletes története itt olvasható

IDŐKERÉK
Megépítésének gondolata még 1982-ben Herner János (1955- ) filozófus agyában született meg, aki barátai - közöttük Janáky István (1938-2012) építész - segítségével igyekezett támogatókat keresni elképzelése megvalósításához. Bár az illetékeseknek tetszett az ötlet, gyakorlatilag több, mint 10 évig semmi nem történt. 1995-ben aztán fordult a kocka, ekkor javaslat született az Időkerék felállításának helyszínére, ám a tervbe vett Hajógyári szigetet végül elvetették.

Az Időkerék tervrajza

Az új helyszínre vonatkozó javaslat csak négy év múlva született meg. Az ekkor körvonalazódott terv szerint az óriás időkerék elindult volna a Műcsarnoktól az Ajtósi Dürer sor irányába, és évi 12,5 m-t megtéve, 64 év alatt gördült volna végig a Felvonulási téren. 1999. december 31-én, az ezredfordulós ünnepségsorozat apropóján és idején akarták elindítani. Előbb az építési engedély körül támadtak gondok, majd anyagi nehézségek álltak elő (ekkor a kiviteli költség 250 millió Ft volt). Később felmerült, hogy az Időkerék útjában lenne a Városligetbe tervezett Nemzeti Színháznak. Aztán az ötlet ismét parkoló pályára került, mert időközben megszületett a terv, hogy a Felvonulási tér alá mélygarázst építenek, ezért a kerék helyét beljebb kellene tolni a fák felé, de a vándorló időkerék miatt senki nem akart fákat kivágni.

Épül az Időkerék

Ismét eltelt pár év, míg újra naprendre került az Időkerék megvalósítása, ám ekkor már az eredeti koncepció igencsak megváltozott. Az új terv szerint a szerkezet már csak egy helyben állna, azaz már csak egy „egyszerű” homokórát mintázna, melyben a „homok” egy év alatt pereg le, ezért évente egyszer át kell fordítani. Az elképzelések szerint a szerkezetet számítógépes rendszer irányította volna, hogy az utolsó szemek – szökőévtől függetlenül – mindig szilveszterkor peregjenek le a felső tartályból.
A kivitelezés 2004 januárjában indult, április 20-ig bárki hozzátehette a maga „másodperceit” az egy év alatt lepergő homokhoz, azaz lehetősége volt homokot kanalazni a homokórába. A lehetőséggel 117 ezren éltek.
A 60 tonna súlyú, 8 méteres átmérőjű, 2,5 méter széles homokóra vörös gránitból, rozsdamentes acélszerkezetből, golyóálló üvegből készült. Belsejében 4,5 m3 finomszemcsés „homok” (különlegesen kopásálló, tiszta és páramentes, mesterségesen előállított üveg-granulátum) hullott az alsó részbe. A homok pergése olyan lassú volt, hogy nappali fényben csak közelről lehetett látni.

Az ünnepélyes avatás pillanata

Felavatására hazánk EU-csatlakozásának éjszakáján, 2004. április 30-án nulla órakor Meggyesi Péter miniszterelnök jelenlétében ünnepélyes keretek között került sor a Felvonulási téren, nem messze a Műcsarnoktól, pontosan ott, ahol valaha a Lenin szobor állt.
Tervezési és kivitelezési hibák miatt a szerkezettel kezdetektől fogva gondok voltak, beázott, majd a páramentességért felelő nitrogén kezdett el szivárogni. Ezeket a hibákat viszonylag gyorsan kijavították, és ha nem is számítógépes rendszerrel, de a Vörösmarty Gimnázium diákjainak segítségével pontban éjfélkor sikerült átfordítani.

A szerkezet üzemeltetéséért 2005-től a Kincstári Vagyoni Igazgatóság felelt, ők már egy év múlva átadták volna az üzemeltetést a Fővárosnak. A kiszemelt üzemeltető, a Budapest Galéria szakmai álláspontja szerint az időkerék-építmény nem köztéri képzőművészeti alkotás. Inkább egy olyan mérnöki műtárgynak tekinthető, amelynek megjelenését és működését kizárólag műszaki paraméterek határozzák meg. Azt is jelezték, hogy a Budapest Galériának "nem áll módjában a több tízmilliós fenntartási, működtetési költségek, valamint a szükséges műszaki feltételek biztosítása". A város vezetés magáévá téve a Budapest Galéria álláspontját, nem vette át az Időkerék üzemeltetését.
A KVI ekkor megpróbálta pályázat útján használatba adni a szerkezetet. Értékét ekkor 267 ezer forintban állapították meg. Mértéktartó becslések szerint kb. havi 1 millió Ft volt a karbantartási költsége. A használónak gondoskodnia kellett volna a szerkezet őrzéséről, gázzal való rendszeres feltöltéséről, és a szilveszteri átfordításról. Ráadásul az állam nemcsak spórolni szeretett volna, hanem valamennyit keresni is: a vagyonkezelői jog átadása minimum egymillió forint lett volna, valamint évenként ugyancsak egymillió forint kért volna a jövőbeni üzemeltetőtől „működtetési díj” címén. Volt ugyan egy jelentkező, de végül nem hirdettek nyertest.

Az Időkerék ezután jogutódlással átkerült a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez. A gyakori működési hibák ellenére a Vagyonkezelő nem élt a garanciális szerződésben vállalt kivitelezői kötelezettséggel, így a szerkezet szép lassan tönkrement. Egy ideig az ötletgazda Herner János és az általa létrehozott Kronosz Alapítvány próbálta az állam által szerződésben vállalt feladatokat ellátni, de az ő anyagi lehetőségeik meglehetősen korlátozottak voltak. A kilátástalannak tűnő helyzetből menekülő útnak tűnt, hogy Kínából érkezett egy ajánlat, mely szerint egy pekingi parkban állították volna fel az Időkereket. Ebből sem lett semmi.
Egyre rosszabb, elhanyagoltabb állapotba került, őrzéséről, karban tartásáról senki nem gondoskodott, a tájékoztató táblák tönkre mentek, így az arra járóknak – főleg a turistáknak - fogalmuk sem volt arról, hogy mit is látnak. 2011-ig hol működött, hol nem, ezután már meg sem mozdult.

Városliget rehabilitációjával összefüggésben 2021-ben született döntés véget vetett az Időkerék szenvedésének: szétszedték és elszállították. Akkor még felmerült annak a lehetősége, hogy felújítása után valahol felállításra kerül. Ez azonban ma nincs napirenden

 Felhasznált irodalom:
1. Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Budapest, 1934.
2. Medvei Lajos: Vezető Budapest szobrainak megtekintéséhez. Budapest, 1939.
3. Budapest szobrai. Szerkesztette: Gádor Endre. Budapest, 1955, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
4. Budapest köztéri szobrai 1692-1945. Szerkesztette: Szöllőssy Ágnes, Szilágyi András, Hadházy Levente. Budapest, 1987, Budapest Galéria
5. Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Budapest, 1989, Budapesti Városvédő Egyesület
6. Prohászka László: Szoborsorsok. Budapest, 1994, Kornétás Kiadó
7. Budapest köztéri szobrai és emléktáblái 1985-1998. Szerkesztette: Szöllőssy Ágnes és Boros Géza. Budapest, 1998. Budapest Galéria