A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült.
Az 1940-es évek első felében a városligeti Virágkiállítási Pavilon parkjában állt Borszéky Frigyes Kertészlányok című, 100 cm-es nyerskő talapzaton álló, kb. 150 cm nagyságú kerámia szobra. A szobor két leányalakot ábrázolt, az egyik lány kezében locsolókanna volt, a másik mellette guggolt. Mindenki úgy tudta, hogy a műalkotás a Városligetet ért bombatámadás során megsemmisült. Ám mára kiderült, hogy a szobor kissé meggyötört állapotban, de viszonylag jól van Leányfalun, a Providus Ház Idősek Otthona udvarában.
Borszéky Frigyes Kertészlányok c. szobra a Virágkiállítási Pavilon
kertjében 1942 körül
1939. május 1-én a Városligetben Horthy Miklós jelenlétében adták át a frissen felépült Virágkiállítási Pavilont a volt Kolegerszky Kioszk telkén. A felkért építész- tervezők között volt Györgyi Dénes (1886-1961), többek között a torinói, a brüsszeli és a barcelonai világkiállítás magyar pavilonjának tervezője, valamint Rimanóczy Gyula (1903-1958), aki a Pasaréti téri templomot és autóbusz végállomást, a Dob utcai Postaigazgatóság épületét, valamint a Bosnyák téri templomot tervezte.
A pályázatot végül Weichinger Károly (1893-1982) nyerte, aki egyéb munkái mellett – (Reményi József szobrászművésszel közösen) - megtervezte a II. világháború alatt elpusztult városligeti Arany János Emlékpadot, illetve nevéhez fűződik a volt Felvonulási téren felállított Lenin szobor (Pátzay Pál alkotása) mögötti 15 méter magas, svéd vörös gránittal burkolt felfelé keskenyedő csonka gúla.
Az új pavilon körül számos szobor is helyet kapott.
A főbejárat előtt állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond 1908-ban készült Vénusz születése című szobrát. A szoborból később több példány is készült, melyek ma is láthatóak nagyvárosaink (pl. Nyíregyháza, Zalaegerszeg, Eger) közterein, de található egy másolat a FÉSZEK Klubban is. Hogy a városligeti Vénusz a II. világháború után hová került, mi lett a sorsa, arról nincsenek információk.
Kisfaludi Strobl Zsigmond: Vénusz születése c. szobra a
Virágkiállítási Pavilon kertjében
Beck Ö. Fülöp Ifjúság kútja c. kútszobra a Pavilon Stefánia út felöli részén állt. Az alkotást eredetileg 1938 tavaszán, a Rózsadomb alján, a Zárda és Margit utcák összeszögelésénél kiképzett rózsaligetben állítottak fel. Néhány hónappal később azonban a szomszédos Ferences rendi kolostor főnöke, Pater Valerian beadványban kérte a város vezetésétől, hogy az erkölcsöket sértő meztelen nőalakot távolítsák el a környékről. Rövid raktári lét után a szobor a városligeti Virágkiállítási Pavilonhoz került. A mű túlélte az 1944-es bombázásokat, 1950-ben visszahelyezték a Margit térre, ahol az eredeti elképzeléseknek megfelelően ismét kútszoborként funkcionál.
Beck Ö. Fülöp Ifjúság kútja c. kútszobra a Virágkiállítási Pavilon
Stefánia út felöli részén
Semmit nem tudunk a Kisfiú korsóval c. szobor alkotójáról, annyi azonban bizonyos, hogy a kb. 80 cm kő talapzaton álló kisfiú alak mintegy 150 cm magas volt, kerámiából készült és a Virágkiállítási Pavilon kertjében állt. A Városligetet ért bombatámadások során minden bizonnyal megsemmisült.
Kisfiú korsóval a Virágkiállítási Pavilon kertjében
Szintén a Virágkiállítási Pavilon közelében állították fel Ispánk József szobrászművész alkotását, a Tompa Mihály tiszteletére emelt emlékoszlopot.
Tompa Mihály emlékoszlopa felújítva 2024 őszén
Borszéky Frigyes Kertészlányok c. szobrának köztéren való elhelyezését 1940-ban maga a művész kérte. A Főváros a műalkotás helyéül a Virágkiállítási Pavilon kertjét jelölte ki.
A Kertészlányok alkotója, Borszéky Frigyes 1880. március 5-én a Zemplén megyei Megyaszón született. Körorvos 
édesapja egy évvel fia születése előtt nevét Weinsteinről Borszékyre magyarosította. Művészeti tanulmányait 1899-ben a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd állami ösztöndíjasként Münchenben, Hollandiában és Londonban tanult. Pályafutása kezdeti időszakában elsősorban festményeivel tűnt fel. Szívesen festett tájképeket, csendéleteket, portrékat, aktokat, képei már a századfordulótól rendszeresen feltűntek tárlatokon. Érdeklődése később a porcelánfestés felé fordul. Ekkoriban az egyszerű, fehér porcelántárgyak díszítő festése foglalkoztatta. Stílusa egyre kifinomultabb lett és nagyjából a húszas évek elejétől nem volt olyan kiállítás a Nemzeti Szalonban, ahol ne találkozhattak volna a látogatók Borszéky festett kerámiáival. Alkotásai elsősorban dísztárgyak (vázák, dísztálak), ékszerek (melltűk) vagy használati tárgyak (csészék, tányérok, étkészletek), illetve különféle ruhákban, helyzetekben megjelenő nőalakok és aktok voltak. A Magyar Iparművészet már 1918-ban így írt róla: „megállapíthatjuk, hogy a magyar porcellánfestészetnek alig van ma sokoldalúbb és a technika minden csínját-bínját jobban értő mestere, mint Borszéky. … Kár, hogy csak parcellánraktárakban kapható edényeken mutathatja meg művészetét. Képessége csak akkor bontakozhatik ki teljesen, ha majd a formát is ő adja meg és azzal szerves egységbe olvadhat a díszítés.”
Borszéky Frigyes: Forrásnál c. festménye
1920-ra Borszéky Frigyesnek már kevés volt az ún. fehéráru díszítése, többre vágyott, leginkább arra, hogy szépen festett saját tervezésű és készítésű kerámia tárgyakat tudjon előállítani. Kezdeti nehézségek után 1922-ben Pesterzsébeten, az Előd u. 35-37.-ben már saját kerámiagyárából, a „Borszéky Frigyes Magyar Művészi Kerámia Műhelyből” kerültek ki szebbnél szebb porcelánjai: egyebek között egyedi tervezésű étkészletek, teáskészletek, vázák és cukorkásdobozok. Alkotásai nemcsak itthon, külföldön is szép sikerrel szerepeltek kiállításokon, bemutatókon. 1923-ban a monzai Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon díszoklevelet kapott. Bár a cég termékei népszerűek és kelendőek voltak, a gazdasági körülmények nem kedveztek Borszéky vállalkozásának. 1924-re már jelentős adósságot halmozott fel, 1925-ben pedig a gyár teljes egészében a hitelezőké lett. 1926-ban több műtárgyát felajánlotta a Magyar Királyi Iparművészeti Múzeumnak.
Családjával a Veres Pálné utcában lakott, de a nyarakat több mint két évtizeden keresztül Leányfalun töltötte. Budapest ostromát szerencsésen túlélte, ám 1946-ban egy parasztpárti aktivista pártja támogatásával kiigényelte lakását és műtermét, melyet az illető meg is kapott, így Borszéky és családja egy időre nincstelen hajléktalanná vált. Többszöri eredménytelen próbálkozás után végül visszakapta lakását. 1955-ben szinte teljesen elfeledve hunyt el.
Teáskészlet a Borszéky Frigyes Magyar Művészi Kerámia Műhelyből
Két nagyobb kerámia szobrát ismerjük, melyek bizonyára gyárában készültek még a 20-as évek elején. Az egyik 1941-től Óbudán, a Szőlő és Tímár utcai kislakásos ház udvarán állt. Háború utáni sorsa ismeretlen.
Anya és gyermeke Óbudán, a Szőlő és Tímár utcai
kislakásos bérház udvarán
A másik a Kertészlányok, melyről mindenki úgy tudta, hogy a háború során megsemmisült. Ezt a vélekedést erősítette Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa c. munkája is. (Budapest, 1989, Budapesti Városvédő Egyesület). A könyv megjelenését követően a szoborral kapcsolatos publikációk ezt az információt vitték tovább.
Ám mindenki figyelmét elkerülte egy, a Magyar Nemzet 1980. március 27-i számában megjelent olvasói levél, mely Borszéky Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából íródott. A levél írója a születésnapi megemlékezés kapcsán egyebek között megemlítette, hogy Borszéky „… majd 25 esztendőn át minden nyarat Leányfalun töltött feleségével”, illetve, hogy „színes majolika szoborcsoportja, a bájos Kertészlányok Leányfalu régi tanácsházának kertjét díszítette, jelenleg az Üvegipar épít ott üdülőt, és remélhető, hogy az építkezés befejezését követő parkrendezés során a szoborcsoport ismét illő helyre kerül.”
A szobor tehát nem semmisült meg a háborúban, 1980-ban még megvolt. Nagy valószínűséggel Borszékynek épségben sikerült a Kertészlányokat kimentenie a bombázások során megsérült Virágkiállítási Pavilon kertjéből. A szobrot Veres Pálné utcai lakásában nem tudta elhelyezni, ezért vélhetően felajánlotta kedvelt üdülőhelyének, Leányfalunak.
A Magyar Nemzetben megjelent írás nyomán lelkes leányfalui lokálpatrióták közreműködésével nemrégiben sikerült kideríteni, hogy a szobor az 1970-es években annak az 1870 körül épült villának a kertjében állt, amely valaha Feleky Miklós (1818-1902) színész, rendező színházigazgató és felesége, a szintén színész Munkácsy Flóra (1836-1906) tulajdona volt. Feleky 1888-ban mint a Nemzeti Színház örökös tagja vonult nyugdíjba, élete utolsó éveiben Leányfalu nyaraló-telepén lévő villájuk parkját és a hozzá tartozó 16 holdas szőlőt gondozgatta, valamint műkedvelő előadásokat rendezett a helyi kaszinóban.
A volt Feleky villa kertje az 1970-es évek vége felé
A villa helyén később a Hőpalack-, majd Üvegipari Szakszervezet Üdülője állt. Az épületet az 1990-es évek második felében átépítették. Napjainkban a Providus Ház Idősek Otthona működik benne, melynek kertjében a szobor ma is megtekinthető.
Kertészlányok a Providus ház udvarán 2024 októberében
(fotó: Aradszki Enikő)
Külön köszönet a leányfalui lokálpatriótáknak, elsősorban Cser Erzsébetnek és Aradszki Enikőnek, akik segítettek a szobor felkutatásában, lefényképezésében.
Frissítve: 2024. október 29.
Ligetfalvi György
