Városliget

Felhasználás, jogok

Creative Commons Licenc

Címkék

1797 (1) 1869 (1) 1885 (1) 1896 (2) 1945 (1) 1951 (1) 1983 (1) 2.világháború (1) 23-s villamos (1) Állatkert (4) Alsó-tó (1) amfiteátrum (1) angol kert (1) Angol Park (1) Aréna út (2) autóverseny (1) Barlangvasút (1) Barokaldi (1) Batthyány (1) Beck Ö. Fülöp (2) Blondin (1) Boráros (1) Borszéky Frigyes (1) Both Béla (1) Budapest (2) Budapest Színház (1) bűnügy (1) céllövölde (1) cirkusz (1) Dózsa György út (1) Dróthíd (1) Ecclestone (1) ejtőernyő (1) elefánt (1) Eötvös József (1) építészeti tervpályázat (1) Ezredéves Emlékmű (1) Ezredéves Kiállítás (1) fairtás (1) Faírtás (1) fakivágás (1) fasor (1) Feld Mátyás (1) Feld Zsigmond (1) Felső-tó (1) Felvonulási tér (1) Ferenc József (1) Feszty (1) Feszty Árpád (1) földalatti (1) Forma 1 (1) Fővárosi Múzeum (2) Francsek Imre (1) Fuchs Emil (1) Garnerin (1) Géprombolók (1) Gizella tér (1) gyorsfénykép (1) hadikórház (1) harangláb (1) Hattyú-sziget (1) Hattyú sziget (1) Hattyú tó (1) Helfgott (2) Hofhauser Antal (1) Holnemvolt Vár (1) Hősök tere (1) hullámvasút (1) huszadik század (1) I. Világháború (1) Időkapszula (1) Ifjúság kútja (2) Iparcsarnok (1) István a király (1) Jókai (2) József nádor (1) Képzőművészeti Kivitelező Vállalt (1) Kertészlányok (1) Királydomb (1) Királypavilon (2) Király utca (1) Kisfaludi Stróbl Zsigmond (2) Kisfiú korsóval (1) korcsolya (1) körhinta (1) Körkép (1) koronázás (1) kötéltáncos (1) kötöttpályás közlekedés (1) Kresz Géza (1) Kronberger Lili (1) Leányfalu (1) Lechner Ödön (1) légitámadás (1) LigetBudapest (1) Ligetbudapest (1) Liget Budapest (1) Liliom (1) Magyar Alkotóművészek Háza (1) majorság (1) Mária Terézia (1) mesecsónak (1) Mezőgazdasági Múzeum (1) Mikus Sándor (1) millennium (2) Molnár Ferenc (1) Műcsarnok (3) Művész majális (1) Múzeumi negyed (2) Múzeumi Negyed (1) Nádor sziget (1) Nebbien (1) Oborzil-Jenei (1) Ökördűlő (1) Olof Palme ház (2) Országos kiállítás (4) ostrom (2) Palasovszky Ödön (1) panorámakép (1) parkosítás (1) parkrekonstrukció (1) pavilon (1) Pesti Korcsolyázó Egylet (1) Petőfi Csarnok (1) Petőfi ház (1) Pfaff Ferenc (1) Reymetter (1) rondó (1) Royal Gerbeaud Pavilon (2) sárkányok (1) Siemens (1) Stefánia (1) Stokvájdli (1) Sugárút (1) Szabad Színház (1) Szépművészeti Múzeum (2) Szépségverseny (1) Sziám (1) színház (1) szobor (1) Sztálin-szobor (1) tájképi kert (2) teve (1) történelem (1) Úttörőpalota (1) Vajdahunyadvár (1) várárok (1) varieté (1) Városerdő (1) Városliget (8) Városligeti-tó (2) Városligeti Aréna (1) Városligeti jégpálya (1) Városligeti Színkör (3) városligeti vendéglő (1) Vénusz születése (2) Vidámpark (1) Virágkiállítás (1) Virágkiállítási Pavilon (1) Vízhordó fiú (1) víziló (1) Vojtek Ödön (1) Vurstli (2) Weichinger Károly (1) Witsch Rudolf (1) Wünsch Róbert (1) Címkefelhő

Mesék a pesti Városligetből

2024.11.01. 10:00 liget

ÍGY LÁTTÁK ŐK – 30 művész 35 alkotása a Városligetről (második rész)

A Városliget szépsége, egyedisége számtalan festőt, grafikust megihletett. Műveikből állt össze ez két részes válogatás, mely csak töredéke a Ligetről készült festményeknek, grafikáknak. Íme a második rész.

András Tibor (1921-2000)

andrast001.jpgVárosliget

Neogrády Antal (1861-1942)

neogrady001.jpgVárosliget

Jánossi Sándor (1927-1982)

janosis001.jpgVajdahunyadvár

 Háry Gyula (1864-1946)

hary001.jpgA Városligeti tó

Kmetty János (1889-1975)

kmetty003.jpgVárosliget

kmetty011.jpg Városliget

kmetty012.jpgA Városliget sarka

Vágó Pál (1853-1925)

vagop001.jpgStefánia út a Városligetben

 Beck Judit (1909-1995)

beckj001.jpgAnonymus

 Cserepes István (1901-1944)

cserepes001.jpgKorcsolyázók

 Károlyi Ernő (1923-2016)

karolyi001.jpgVárosligeti céllövölde

Dörre Tivadar (1858-1932)

dorre002.jpgVárosligeti jégpálya és korcsolyacsarnok

Márton Ferenc (1884-1940)

marton001.jpgSzépművészeti Múzeum télen

Berkes Antal (1874-1937)

berkes003.jpgVárosliget

 berkes005.jpgHősök tere télen

 Szilágyi István

szilagyi001.jpgVárosliget télen

Barcsay Jenő (1900-1988)

barcsayj001.jpgFasor napsütötte lombokkal

 Csánky Dénes (1885-1972)

csanky001.jpgVöröskatonák a Városligetben

Vissza az 1. részhez

Szólj hozzá!

2024.10.28. 10:00 liget

ÍGY LÁTTÁK ŐK – 30 művész 35 alkotása a Városligetről (első rész)

A Városliget szépsége, hangulata, egyedisége számtalan festőt, grafikust megihletett. Műveikből állt össze egy két részes válogatás, mely csak töredéke a Ligetről készült festményeknek, grafikáknak.

Harmos Károly (1879-1956)

harmos001.jpgVárosligeti tónál

 Aba Novák Vilmos (1894-1941)

aba001.jpgCirkuszi kikiáltó

aba002.jpgCzája Cirkusz

 Gyenes Gitta (1887-1960)

gyenesg001.jpgVárosliget

Wágner Edgár (1954 - )

wagner001.jpgVárosliget

Schreiber Hugó (1873-1950)

scheiber006.jpgParkrészlet padon ülő alakokkal

scheiber030.jpgVárosligeti részlet

 Jávor Pál (1880-1923)

javor001.jpgVárosligeti részlet

Vilásek Tibor (1959 - )

vilasek001.jpgVajdahunyadvár

 Basilides Barna (1903-1967)

basilides001.jpgVárosligeti Műjégpálya

Boldizsár István (1887-1984)

boldizsar001.jpgAz Eucharisztikus világkongresszus

Altorjai Sándor (1933-1979)

altorjai001.jpgGóliát a Városligetben

Mednyászky László (1852-1919)

medny001.jpgVárosliget

Kernstok Károly (1873-1940)

kernstok001.jpgVárosligeti csavargók

Krecsmár István

krecsmar001.jpgVárosligeti részlet

 Endresz Alice (1899-1947)

endresz001.jpgCéllövölde

Schön Lajos György (1961- )

schon001.jpgVárosliget

Tovább a 2. részhez

Szólj hozzá!

2024.10.18. 15:33 liget

MEGKERÜLTEK AZ ELTÜNTNEK HITT KERTÉSZLÁNYOK

Címkék: Leányfalu Kisfaludi Stróbl Zsigmond Beck Ö. Fülöp Ifjúság kútja Vénusz születése Kertészlányok Borszéky Frigyes Virágkiállítási Pavilon

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült.

Az 1940-es évek első felében a városligeti Virágkiállítási Pavilon parkjában állt Borszéky Frigyes Kertészlányok című, 100 cm-es nyerskő talapzaton álló, kb. 150 cm nagyságú kerámia szobra. A szobor két leányalakot ábrázolt, az egyik lány kezében locsolókanna volt, a másik mellette guggolt. Mindenki úgy tudta, hogy a műalkotás a Városligetet ért bombatámadás során megsemmisült. Ám mára kiderült, hogy a szobor kissé meggyötört állapotban, de viszonylag jól van Leányfalun, a Providus Ház Idősek Otthona udvarában.


kerteszlanyok_szobor_borszeki_frigyes_1.jpgBorszéky Frigyes Kertészlányok c. szobra a Virágkiállítási Pavilon
kertjében 1942 körül

1939. május 1-én a Városligetben Horthy Miklós jelenlétében adták át a frissen felépült Virágkiállítási Pavilont a volt Kolegerszky Kioszk telkén. A felkért építész- tervezők között volt Györgyi Dénes (1886-1961) - többek között a torinói, a brüsszeli és a barcelonai világkiállítás magyar pavilonjának tervezője, valamint Rimanóczy Gyula (1903-1958) – aki a Pasaréti téri templomot és autóbusz végállomást, a Dob utcai Postaigazgatóság épületét, valamint a Bosnyák téri templomottervezte.
A pályázatot végül Weichinger Károly (1893-1982) nyerte, aki egyéb munkái mellett – (Reményi József szobrászművésszel közösen) - megtervezte a II. világháború alatt elpusztult városligeti Arany János Emlékpadot, illetve nevéhez fűződik a volt Felvonulási téren felállított Lenin szobor (Pátzay Pál alkotása) mögötti 15 méter magas, svéd vörös gránittal burkolt felfelé keskenyedő csonka gúla.

Az új pavilon körül számos szobor is helyet kapott.
A főbejárat előtt állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond 1908-ban készült Vénusz születése című szobrát. A szoborból később több példány is készült, melyek ma is láthatóak nagyvárosaink (pl. Nyíregyháza, Zalaegerszeg, Eger) közterein, de található egy másolat a FÉSZEK Klubban is. Hogy a városligeti Vénusz a II. világháború után hová került, mi lett a sorsa, arról nincsenek információk.


viragkiallitasi_pavilon007_1.jpgKisfaludi Strobl Zsigmond: Vénusz születése c. szobra a
Virágkiállítási Pavilon kertjében

Beck Ö. Fülöp Ifjúság kútja c. kútszobra a Pavilon Stefánia út felöli részén állt. Az alkotást eredetileg 1938 tavaszán, a Rózsadomb alján, a Zárda és Margit utcák összeszögelésénél kiképzett rózsaligetben állítottak fel. Néhány hónappal később azonban a szomszédos Ferences rendi kolostor főnöke, Pater Valerian beadványban kérte a város vezetésétől, hogy az erkölcsöket sértő meztelen nőalakot távolítsák el a környékről. Rövid raktári lét után a szobor a városligeti Virágkiállítási Pavilonhoz került. A mű túlélte az 1944-es bombázásokat, 1950-ben visszahelyezték a Margit térre, ahol az eredeti elképzeléseknek megfelelően ismét kútszoborként funkcionál.


viragkiallitas20431.jpgBeck Ö. Fülöp Ifjúság kútja c. kútszobra a Virágkiállítási Pavilon
Stefánia út felöli részén

Semmit nem tudunk a Kisfiú korsóval c. szobor alkotójáról, annyi azonban bizonyos, hogy a kb. 80 cm kő talapzaton álló kisfiú alak mintegy 150 cm magas volt, kerámiából készült és a Virágkiállítási Pavilon kertjében állt. A Városligetet ért bombatámadások során minden bizonnyal megsemmisült.

 kisfiu_korsoval_szobor_n_a.jpgKisfiú korsóval a Virágkiállítási Pavilon kertjében

Szintén a Virágkiállítási Pavilon közelében állították fel Ispánk József szobrászművész alkotását, a Tompa Mihály tiszteletére emelt emlékoszlopot.

tompak.jpg Tompa Mihály emlékoszlopa felújítva 2024 őszén

Borszéky Frigyes Kertészlányok c. szobrának köztéren való elhelyezését 1940-ban maga a művész kérte. A Főváros a műalkotás helyéül a Virágkiállítási Pavilon kertjét jelölte ki.

A Kertészlányok alkotója, Borszéky Frigyes 1880. március 5-én a Zemplén megyei Megyaszón született. Körorvos borszeky_foto.jpgédesapja egy évvel fia születése előtt nevét Weinsteinről Borszékyre magyarosította. Művészeti tanulmányait 1899-ben a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd állami ösztöndíjasként Münchenben, Hollandiában és Londonban tanult. Pályafutása kezdeti időszakában elsősorban festményeivel tűnt fel. Szívesen festett tájképeket, csendéleteket, portrékat, aktokat, képei már a századfordulótól rendszeresen feltűntek tárlatokon. Érdeklődése később a porcelánfestés felé fordul. Ekkoriban az egyszerű, fehér porcelántárgyak díszítő festése foglalkoztatta. Stílusa egyre kifinomultabb lett és nagyjából a húszas évek elejétől nem volt olyan kiállítás a Nemzeti Szalonban, ahol ne találkozhattak volna a látogatók Borszéky festett kerámiáival. Alkotásai elsősorban dísztárgyak (vázák, dísztálak), ékszerek (melltűk) vagy használati tárgyak (csészék, tányérok, étkészletek), illetve különféle ruhákban, helyzetekben megjelenő nőalakok és aktok voltak. A Magyar Iparművészet már 1918-ban így írt róla: „megállapíthatjuk, hogy a magyar porcellánfestészetnek alig van ma sokoldalúbb és a technika minden csínját-bínját jobban értő mestere, mint Borszéky. … Kár, hogy csak parcellánraktárakban kapható edényeken mutathatja meg művészetét. Képessége csak akkor bontakozhatik ki teljesen, ha majd a formát is ő adja meg és azzal szerves egységbe olvadhat a díszítés.”


borszeky-frigyes_a_forrasnal-jpg.jpgBorszéky Frigyes: Forrásnál c. festménye

1920-ra Borszéky Frigyesnek már kevés volt az ún. fehéráru díszítése, többre vágyott, leginkább arra, hogy szépen festett saját tervezésű és készítésű kerámia tárgyakat tudjon előállítani. Kezdeti nehézségek után 1922-ben Pesterzsébeten, az Előd u. 35-37.-ben már saját kerámiagyárából, a „Borszéky Frigyes Magyar Művészi Kerámia Műhelyből” kerültek ki szebbnél szebb porcelánjai: egyebek között egyedi tervezésű étkészletek, teáskészletek, vázák és cukorkásdobozok. Alkotásai nemcsak itthon, külföldön is szép sikerrel szerepeltek kiállításokon, bemutatókon. 1923-ban a monzai Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon díszoklevelet kapott. Bár a cég termékei népszerűek és kelendőek voltak, a gazdasági körülmények nem kedveztek Borszéky vállalkozásának. 1924-re már jelentős adósságot halmozott fel, 1925-ben pedig a gyár teljes egészében a hitelezőké lett. 1926-ban több műtárgyát felajánlotta a Magyar Királyi Iparművészeti Múzeumnak.
Családjával a Veres Pálné utcában lakott, de a nyarakat több mint két évtizeden keresztül Leányfalun töltötte. Budapest ostromát szerencsésen túlélte, ám 1946-ban egy parasztpárti aktivista pártja támogatásával kiigényelte lakását és műtermét, melyet az illető meg is kapott, így Borszéky és családja egy időre nincstelen hajléktalanná vált. Többszöri eredménytelen próbálkozás után végül visszakapta lakását. 1955-ben szinte teljesen elfeledve hunyt el.


teaskeszlet.jpgTeáskészlet a Borszéky Frigyes Magyar Művészi Kerámia Műhelyből

Két nagyobb kerámia szobrát ismerjük, melyek bizonyára gyárában készültek még a 20-as évek elején. Az egyik 1941-től Óbudán, a Szőlő és Tímár utcai kislakásos ház udvarán állt. Háború utáni sorsa ismeretlen.

anya_es_gyermeke.jpgAnya és gyermeke Óbudán, a Szőlő és Tímár utcai
kislakásos bérház udvarán

A másik a Kertészlányok, melyről mindenki úgy tudta, hogy a háború során megsemmisült. Ezt a vélekedést erősítette Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa c. munkája is. (Budapest, 1989, Budapesti Városvédő Egyesület). A könyv megjelenését követően a szoborral kapcsolatos publikációk ezt az információt vitték tovább.
Ám mindenki figyelmét elkerülte egy, a Magyar Nemzet 1980. március 27-i számában megjelent olvasói levél, mely Borszéky Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából íródott. A levél írója a születésnapi megemlékezés kapcsán egyebek között megemlítette, hogy Borszéky „… majd 25 esztendőn át minden nyarat Leányfalun töltött feleségével”, illetve, hogy „színes majolika szoborcsoportja, a bájos Kertészlányok Leányfalu régi tanácsházának kertjét díszítette, jelenleg az Üvegipar épít ott üdülőt, és remélhető, hogy az építkezés befejezését követő parkrendezés során a szoborcsoport ismét illő helyre kerül.”

A szobor tehát nem semmisült meg a háborúban, 1980-ban még megvolt. Nagy valószínűséggel Borszékynek épségben sikerült a Kertészlányokat kimentenie a bombázások során megsérült Virágkiállítási Pavilon kertjéből. A szobrot Veres Pálné utcai lakásában nem tudta elhelyezni, ezért vélhetően felajánlotta kedvelt üdülőhelyének, Leányfalunak. 
A Magyar Nemzetben megjelent írás nyomán lelkes leányfalui lokálpatrióták közreműködésével nemrégiben sikerült kideríteni, hogy a szobor az 1970-es években annak az 1870 körül épült villának a kertjében állt, amely valaha Feleky Miklós (1818-1902) színész, rendező színházigazgató és felesége, a szintén színész Munkácsy Flóra (1836-1906) tulajdona volt. Feleky 1888-ban mint a Nemzeti Színház örökös tagja vonult nyugdíjba, élete utolsó éveiben Leányfalu nyaraló-telepén lévő villájuk parkját és a hozzá tartozó 16 holdas szőlőt gondozgatta, valamint műkedvelő előadásokat rendezett a helyi kaszinóban.

kerteszlanayyok_1980_korul.jpgA volt Feleky villa kertje az 1970-es évek vége felé

A villa helyén később a Hőpalack-, majd Üvegipari Szakszervezet Üdülője állt. Az épületet az 1990-es évek második felében átépítették. Napjainkban a Providus Ház Idősek Otthona működik benne, melynek kertjében a szobor ma is megtekinthető.

leanyfalun_kicsi.jpgKertészlányok a Providus ház udvarán 2024 októberében
(fotó: Aradszki Enikő)

Külön köszönet a leányfalui lokálpatriótáknak, elsősorban Cser Erzsébetnek és Aradszki Enikőnek, akik segítettek a szobor felkutatásában, lefényképezésében.

Frissítve: 2024. október 29.

Ligetfalvi György

Szólj hozzá!

2024.10.04. 10:00 liget

VIRÁGKIÁLLÍTÁS PAVILON A VÁROSLIGETBEN

Címkék: Kisfaludi Stróbl Zsigmond Beck Ö. Fülöp Virágkiállítás Ifjúság kútja Vénusz születése Kisfiú korsóval Weichinger Károly

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült

A Városliget mindig is kedvelt helyszíne volt kisebb-nagyobb kiállításoknak, vásároknak, termékbemutatóknak. Ilyen  volt 1885-ben az Országos Általános Kiállítás, 1896-ban az Ezredéves Kiállítás, valamint a különböző ipari és nemzetközi vásárok. Ezt a kínálatot színesítették az évente akár többször is megrendezett virág-, növény és gyümölcskiállítások.
Az első városligeti virágkiállítás szervezője Bartl János kávés, fogadós, a híres Angol Királynőhöz címzett fogadó bérlője volt, aki mellesleg rajongott az egzotikus növényekért. Nyaralója a Városligetben, a mai Bethesda kórház helyén állt, ahol az 1850-es évek végétől virág és gyümölcskiállításokat rendezett. A Budapesti Hírlap 1859. március 20-i számában így invitálta az érdeklődőket a Herminamezei üvegházában megrendezett virágkiállításra: „Tisztelettel alulnevezett bátorkodik főnemességet, és a t. cz. közönséget ritka fajú növényekben és gazdag virányban kitűnő kiállítás számos látogatására alázattal meghívni.”
A későbbiek során egymást követték a növény, virág, sőt gyümölcskiállítások, a Városliget mind a szervezők, mind a közönség részéről egyre népszerűbb lett. Az 1930-as évek közepén az Országos Magyar Kertészeti Egyesület (OMKE) elérkezettnek látta az időt, hogy a virágkiállítás céljára rendelkezésükre bocsátott ideiglenes pavilonok helyett egy önálló, kifejezetten erre a célra tervezett épület felépítését kezdeményezze.
Ezzel párhuzamosan a Tenisz Szövetségben is felmerült egy új, önálló, több pályás teniszcsarnok gondolata. Az ő pályáik az Iparcsarnokban voltak, de az ottani körülmények messze nem voltak kielégítőek, ráadásul csak megtűrt vendégek voltak.

viragkiallitasi_pavilon002k.jpg Virágkiállítási pavilon (forrás: Magyar Építészeti Múzeum)

A két igény találkozott és megszületett a gondolat, miszerint létesüljön egy olyan, a BNV kiállítási pavilonjaitól külön álló pavilon épület, amely mindkét célnak megfelel: tavasztól őszig virág és egyéb növény kiállításoknak adna otthont, télen teniszpályákat alakítanának ki benne, ahol az eddigieknél nagyságrendekkel jobb körülmények között űzhetnék ezt az egyre népszerűbb sportot. Megkezdődtek az egyeztetések és viszonylag gyorsan körvonalazódott a megoldás: a Városligetben, a Kolegerszky kioszk helyén (nagyjából a mai Millennium Házával szemben) felépülhetne az univerzális pavilon. 1936 végére egyezség született arról, hogy az eredetileg eltervezett három pálya helyett csak kettő épülne meg, erre merőlegesen alakítanának ki egy félkör alakú területet, ahol divatbemutatókat és kisebb sportversenyeket is lehetne rendezni. A lelátó a tervek szerint 800 személyes lenne, amit szükség esetén 1500 fősre bővíthető. Voltak persze nehézségek is, ilyen volt többek között az előre kalkulált magas fűtési és rezsi költség, melyek megoldása további tárgyalásokat igényelt. Végül többoldalú egyeztetések után (ipari minisztérium, földművelésügyi minisztérium, kultuszminisztérium, teniszszövetség, OMKE) megszületett a megállapodás a kettős hasznosítású pavilon megépítéséről. 1937 elejére megoldódni látszottak a finanszírozással kapcsolatos problémák is (a tervek szerint a három minisztérium közel 1/3-1/3-ad arányban fedezte volna a költségeket, a hiányzó részt egy banktól remélték), és a tervek szerint az év őszére el is készülhetett volna a pavilon. A fővárosi közgyűlésben ugyan akadtak ellenzői a tervnek - volt, aki azt indítványozta, hogy az egész ügyet vegyék le a napirendről -, de végül a képviselők döntő többsége támogatta a javaslatot.

viragkiallitasi_pavilon006.jpgVirágkiállítási pavilon egyik belső terme (forrás: Magyar Építészeti Múzeum)

A terv 1937 novemberében került a végső döntésre illetékes Közmunkatanács elé. A testület hosszú és kimerítő vita után hozzájárult az állandó virágkiállítási pavilon építésének tervéhez. A teniszpályás megoldást azonban elutasította és ennek megfelelően új tervek készítését tartotta szükségesnek. Az új tervek már csak virágkiállítási pavilon megoldására vonatkozhattak. A Közmunkatanács a Városligetben már nem akart engedélyezni nagyobb épületeket, álláspontjuk szerint a fedett teniszpályákkal együtt az új épület a kívánatosnál nagyobb területet foglalt volna el.
Gróf Széchenyi Károly, az Országos Kertészeti Egyesület elnöke örült a döntésnek, bár, mint ahogy fogalmazott: "örömömre szolgált volna, ha az összes szempontok összeegyeztetése mellett az új épület hasznosítását egy értékes magyar közérdekű célnak szolgálatába lehetett volna állítani. Ezért akartuk azt, hogy a virágkiállitási pavilonban helyet kapjanak a teniszpályák is. A mai helyzetben feltétlenül bízom abban, hogy a virágkiállítások magas színvonalát méltó virágkiállitási pavilon fogja biztosítani. Ezeknek a szempontoknak megfelelően készülnek az új tervek."
Az megváltozott szempontoknak megfelelő tervek kidolgozása 1938 tavaszáig tartott, a főváros ekkor írta ki az épület megtervezésére vonatkozó pályázatot, melynek végső koncepcióját a Kertészeti Egyesülettel szoros együttműködésben Dörre Endre műszaki főtanácsos dolgozta ki.

viragkiallitasi_pavilon005.jpgVirágkiállítási pavilon belülről (forrás: Kertészeti Szemle, 1942. június)

A tervbe vett épület kettős funkciója továbbra is megmaradt, de már nem teniszpályák kialakítása volt a kihívás, hanem olyan épületet kellett megálmodni, amelyik alkalmassá tehető „ruhabemutatók” megtartására is, De kellett tervezni nyáron üzemelő kávéházat és cukrászdát, illetve egy kisebb altiszti lakást is. A kiállító tereknek hasonlítaniuk kellet a korabeli építkezéseknél alkalmazott lakás- és terasz megoldásokhoz, hogy a „kiállító kertészek az érdeklődő közönség ízlését a terraszok és családi házzal kapcsolatos kertmegoldásoknál helyes irányba nevelhessék”, valamint az egyes termekben a különböző növények igényeinek megfelelő hőmérsékletet és fényt is biztosítani kellett. A ruhákat bemutató hölgyek számára öltözőt, sőt még egy pihenőkertet is ki kellett alakítania a leendő tervezőnek. A tereket könnyen mobilizálhatóan kellett megálmodni, úgy, hogy egy időben teljesen elkülöníthetően nemcsak virágkiállítás és/vagy gyümölcskiállítás lehessen, hanem nagyszámú közönség előtt divatbemutatót is lehessen tartani, szükség esetén pedig az egész épület alkalmas legyen virágkiállítási célokra.
Így született meg végül a Kertészeti, Virág-, Gyümölcs-kiállítási és Ruhabemutató Pavilon koncepció-terve.


viragkiallitasi_pavilon009.jpg

A felkér építészeti tervezők között volt Györgyi Dénes (1886-1961) - többek között a torinói, a brüsszeli és a barcelonai világkiállítás magyar pavilonjának tervezője, valamint Rimanóczy Gyula (1903-1958) – ő tervezte egyebek mellett a Pasaréti téri templomot és autóbusz végállomást, a Dob utcai Postaigazgatóság épületét, valamint a Bosnyák téri templomot.
A pályázatot végül Weichinger Károly (1893-1982) építész nyerte, aki egyéb munkái mellett – (Reményi József szobrászművésszel közösen) - megtervezte a II. világháború alatt elpusztult városligeti Arany János Emlékpadot, illetve nevéhez fűződik a volt Felvonulási téren felállított Lenin szobor (Pátzay Pál alkotása) mögötti 15 méter magas, svéd vörös gránittal burkolt felfelé keskenyedő csonka gúla.
Weichinger alapos munkát végzett.
A kertészeti és gyümölcskiállítás befogadására 3 nagy kiállítási csarnok épült. Ezek egyikének csak oldalvilágítása volt, a másiknak csak felső világítása, a harmadiknak mindkettő. Ezek a csarnokok úgy lettek kialakítva, hogy egymástól elkülönítve, de egymással összekapcsolva is használhatóak voltak. Közéjük kisebb belső udvarokat álmodott a tervező, lehetőséget teremtve kis udvarok kertészetének bemutatkozására. A ruhabemutató rész úgy lett kialakítva, hogy a manökenek a színpadról minden bonyodalom nélkül a közönség közé tudjanak sétálni, sőt szabadtéri ruhabemutató részt is kiépítettek. A központi fűtés lehetővé tette, hogy télen is lehessen bemutatókat, kiállításokat tartani. Takarékossági szempontokat szem előtt tartva azonban nem épült meg a tropikus növények kiállítására szolgáló köralaprajzú, üvegfalakkal határolt terem, de elmaradt a cukrászda és a kávéház kialakítása is.
A pavilon építési költsége végül elérte a 300.000 koronát, a kivitelezés vitéz Fülöp Dezső építőmester vezényletével 1938. november 3-án kezdődött és rekord gyorsasággal, 1939. április 1-ére el is készült.


viragkiallitasi_pavilon001.jpgA Virágkiállítási pavilon kertje 1942-ben (Forrás: FORTEPAN 23606)

A megnyitóra "a kiállítási pavilon körül mintegy két és fél hektár nagyságú területen ültették be a kiállítók termésének szine-javát. Külön említésre méltók a nagy területet elfoglaló sziklakertek, terraszok és kis kertek. A pavilonban herceg Festetich György keszthelyi kertészete különleges gyümölcsöket és virágpéldányokat állított ki. A királyi várkertészet színpompás orchidea különlegességei és délszaki növényei keltenek feltűnést, Sok kis kertész is szerepel a nívós, nagyszabású idei kiállításon, fenyő-gyüjteményekkel, és szebbnél szebb virágokkal, amelyek a magyar kertészet fejlettségének élő bizonyítékai."

viragkiallitasi_pavilon008.jpgAz egyik kiállítási pavilon belülről (forrás: Kertészeti Szemle, 1942. június)

Az épület ünnepélyes felavatására 1939. május 1-én, 11 órakor került sor, melyen megjelent vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Kíséretében jelen volt többek között József királyi herceg, Darányi Kálmán a Képviselőház és gróf Széchenyi Bertalan a Felsőház elnöke, Bartha Károly honvédelmi miniszter, gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter, Bessenyey Zénó, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke és Szendy Károly polgármester is.

horthy_megnyito.jpgHorthy Miklós és felesége a virágkiállítási pavilon ünnepélyes megnyitóján

Az avató ünnepség után „hosszan időzött a főméltóságú pár és magas rangú kísérete az úgynevezett virágszínpadnál, amely nagyon ötletes megoldásban a fővárosi kertészképző iskola rendezésében a színpaddal egybekapcsolva, gyönyörű árvácska-kertet varázsolt a szemlélők elé. Nagy elismeréssel adózott a főméltóságú pár herceg Festetich György kertészeti kiállításának, továbbá a székesfőváros kertészete által hortensia-óriásokkal, mennyezetig érő pálmákkal benépesített termének. A kiállítási pavilonból távozva, a szabadtéri részt tekintették meg, itt az ugyancsak a székesfőváros, kertészete által kiépített és kis tó körül csoportosuló sziklakert nyerte meg főképpen a Főméltóságú pár tetszését. Háromnegyed órahosszat időztek a magas rangú vendégek a kiállítás területén és távozóban a legnagyobb megelégedéssel búcsúztak el a kiállítás rendezőségétől.” – számolt be az eseményről a Nemzeti Újság 1939. május 2-i száma.

Számos szobor is helyet kapott a pavilonban és környékén. A főbejárat előtt állították fel Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1908-ban készült Vénusz születése című szobrát, mely a művész egyik legsikeresebb akt szobra volt. Ezzel a szobrával Kisfaludi 1925-ben a Műcsarnok akt-kiállításán első díjat, az 1929-es barcelonai világkiállításon pedig aranyérmet nyert.

viragkiallitasi_pavilon007.jpg Az állandó virágkiállítás pavilon főbejárata, előtte Kisfaludi Stról Zsigmond: Vénusz születése c. szobra (forrás: Kertészeti Szemle, 1942. június)

A szoborból később több példány is készült, melyek ma is láthatóak nagyvárosaink (pl. Nyíregyháza, Zalaegerszeg, Eger) közterein.

Beck Ö. Fülöp Ifjúság kútja c. kútszobra a Pavilon Stefánia út felöli részén állt. A művésznek ez volt az első köztéri szobra, melyet 65 éves korában, 1938 tavaszán, a Rózsadomb alján a Zárda és Margit utcák összeszögelésénél kiképzett rózsaligetben állítottak fel. 1939 tavaszán a szobor a Városligetbe, a frissen elkészült virágkiállítási pavilon kertjébe került.

viragkiallitasi_pavilon002k_1.jpgAz Ifjúság kútja a városligeti állandó virágkiállítás pavilon előtt (forrás: Fortepan/20431)

A szobor túlélte az 1944-es bombázásokat, majd 1950-ben visszahelyezték régi helyére, a Margit térre, ahol az eredeti elképzeléseknek megfelelően ismét kútszoborként látható.

Keveset tudunk a „Kisfiú korsóval” c. szoborról, alkotója és felállításának pontos helye nem ismert, annyi azonban bizonyos, hogy a kb. 80 cm kő talapzaton álló kisfiú alak mintegy 150 cm magas volt és kerámiából készült. A Városligetet ért bombázások során minden bizonnyal megsemmisült.

kisfiu_korsoval.jpg
1942 elején gróf Széchenyi Károly, az Országos Kertészeti Egyesület elnöke megbízta Sidló Ferenc szobrászművészt Horthy Miklós mellszobrának elkészítésével. Széchényi szándéka szerint a szobor a virágkiállítási pavilonban kapott volna helyet.

sidli_horthy.jpg Sidló Ferenc: Horthy Miklós mellszobra

A szobor háború utáni sorsa ismeretlen.

Itt állt Borszéky Frigyes Kertészlányok c. szobra is. A két leányalakot ábrázoló, kb. 100 cm-es talapzaton álló színes kerámia szoborról egészen napjainkig úgy tudtuk, hogy a háború során elpusztult. Ám a Kertészlányok Leányfalun, a Providus Ház Nyugdíjas Otthon kertjében ma is megtekinthető. A szobor részletes története itt elolvasható.

leanyfalun_kicsi.jpgKertészlányok Leányfalun napjainkban (fotó: Aradszki Enikő)

A pavilon az évek során számos virág, növény és gyümölcskiállításnak adott otthont és természetesen kedvelt divatbemutató helyszín is volt.

A háború alatt az épület kisebb sérüléseket szenvedett, helyreállítása elhúzódott, sokáig még ötlet sem volt további sorsát illetően. Egy ideig a Néphadsereg Színház díszletraktáraként funkcionált. Az 1960-as évek elején terv született a Városliget rendezésére, akkor ismét virágkiállítási funkciót szántak az épületnek, melyet összekapcsoltak volna a már elkészült kis botanikus kerttel. Sőt, az épület tervezője, Weichinger Károly javaslatában az is szerepelt, hogy a kiállítási funkció mellett érdemes lenne cukrászdával, presszóval, zárt és szabadtéri mozival bővíteni az eredeti funkciókat.  Akkoriban úgy tűnt, hogy legalább a kiállítási funkció nagyjából 2 millió Ft-ból visszaállítható.
Teltek, múltak az évek, tervek továbbra is voltak, de a megvalósításhoz szükséges pénz nem állt rendelkezésre. 1974-ben, amikor a Budapesti Nemzetközi Vásár elköltözött a Városligetből, Kiácz György, a Fővárosi Kertészet főmérnöke már arról tájékoztatta a sajtót, hogy az épületet elbontják, „a Bányászati Kutató Intézet százezer forintért vállalta a romos épülettömb felrobbantását. Helyére ródlipályát építünk.” Az elbontott BNV pavilonok, valamint a virágkiállítási pavilon törmelékeiből épült meg az a szánkódomb, melyet 1983-tól – ekkor volt az István a király c. rockopera bemutatója a Városligetben – Királydombnak hívnak.

Ligetfalvi György

Szólj hozzá!

2024.04.22. 06:59 liget

VÁROSLIGETI ÉVEK – ez történt a Ligetben 1895-ben

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült

Ebben az évben szabadalmaztatták a Lumière testvérek a kinematográfot, Wilhelm Conrad Röntgen felfedezte a később róla elnevezett röntgensugarat, Guglielmo Marconi megalkotta a rádiót, Ferdinand von Zeppelin pedig szabadalmat kapott léghajó terveire.
Itthon a Budapesten megrendezett Műkorcsolya Európa-bajnokságon Földváry Tibor megszerezte a magyar sport első Európa-bajnoki címét.
Megszületett Öveges József Kossuth-díjas fizikus, egyetemi tanár és Zsák Károly a legendás futball kapus. Elhunyt Jedlik Ányos a dinamó és a szódavíz feltalálója és Irinyi János, akinek a gyufát köszönhetjük.

Tíz év telt el az 1885-ös Országos Általános Kiállítás óta és már megint kiállítás lázban égett a főváros és a Városliget. Jövőre rendezik az Ezredéves Kiállítást.

Kiállítási készülődés
A honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából rendezendő országos kiállításról 1892-ben törvény döntött. Ám rögtön annak elfogadása után, a kiállítási terület kijelölése körül vita támadt a kormány és a főváros között. Lehetséges helyszínként felmerült a Pékerdő, a Népliget északi része, Lágymányos és természetesen a Városliget. Tanulva az 1885-ös Országi Kiállítás építése körüli vitákból, a Városligetet a városatyák szerették volna a pestiek pihenőparkjaként megőrizni. Úgy gondolták, a pesti oldal egyetlen nagyobb, összefüggő zöld parkját még időlegesen sem lehet elvonni a fővárosi közönségtől. Ám a kereskedelemügyi miniszter költséghatékonysági szempontok alapján, és a kiváló közlekedési infrastruktúra miatt ragaszkodott a Városligethez.
A főváros a tárgyalások során feltételül szabta, hogy a területen csak ideiglenes épületek emelhetők (kivéve a főváros saját pavilonja, melyben az Artézi fürdő szállodáját akarták a kiállítás után üzemeltetni), melyeket legkésőbb 1897-ig le kell bontani, illetve, hogy a fákat, fasorokat amennyire csak lehet meg kell kímélni. A tárgyalásokat nehezítette, hogy az egyre nagyobb számban jelentkező kiállítók miatt a kormány folyamatosan változtatta a fővárostól megigényelt terület nagyságát. Míg eleinte csak az 1885-ös Országos Általános Kiállítás területére (nagyjából 300.000 m2) tartottak igényt, megnyitáskor már 520.000 m2-t foglalt el a kiállítás. A főváros azonban nem tehette meg, hogy akadályokat gördít egy ilyen fontos, a nemzet életében kiemelkedő esemény elé, ezért kényszerűen, de belement a területátadásba.

epulo_vajdahunyad.jpgÉpül a történelmi épületcsoport "pavilonja", a későbbi Vajdahunyad vár
(Vasárnapi Újság 1895. január 6.)

1895-ben már javában zajlott a területrendezés és a kiállítási épületek kivitelezése. Elkészült a Nádor sziget félszigetté alakítása, gőzerővel zajlott a tómeder tisztítása és minden készen állt, hogy a Rákos patak vízének bevezetésével folyamatosan biztosítsák a tó friss vízzel történő ellátását. Betemették a Hattyú tavat, aminek kis szigete még néhány évvel ezelőtt szépségverseny  színhelye volt.

Az előkészületek során gyakoriak voltak a főváros és a kiállítás szervezéséért felelős bizottság közötti pengeváltások. A főváros vezetése az első pillanattól kezdve küzdött azért, hogy a kiállítás a legkevesebb kárt okozza a Ligetben. Többek között ragaszkodtak ahhoz, hogy a pavilonokat úgy helyezzék el, hogy minél kevesebb fa essen áldozatul. Ehhez képest az év elején a mérnöki hivatal azt jelezte, hogy „háromszáz évszázados fát irtottak ki szükségtelenül.” A tanács próbálta ugyan féken tartani a kiállítás építőinek favágó kedvét, de ritkán jártak sikerrel. Egyszer az is megtörtént, hogy a tanács neszét vette, hogy a volt Hattyú sziget környékén 30-40 gyönyörű nagy fát akarnak kivágni, mert útjában van egy pavilon építésének. A polgármester a favágás ellen azonnal fellebbezést nyújtott be a kereskedelmi miniszterhez, ugyanakkor kérte a kiállítási bizottságot, hogy a miniszter döntéséig függesszék fel az építkezést. A kiállítási bizottságnak valahogy tudomására jutott a fellebbezési szándék, ezért villámgyorsan kivágta a fákat, majd szomorúan közölte a fővárossal, hogy legnagyobb sajnálatára késve kapta meg a fellebbezésről szóló levelet.
Egy másik alkalommal a főváros engedélye nélkül állítottak fel villanyoszlopokat. A „város azonban ezt nem engedte meg, mert a felsővezeték váltakozó áramra van berendezve s a drótok érintése halált okoz.” Ám a kiállítási bizottság a mérnöki hivatal figyelmeztetését elengedte a füle mellett, ezért aztán „Vossits Károly tanácsnok a felállított néhány faoszlopot karhatalommal eltávolította.”
Mindezek mellett a rossz nyelvek szerint az egyik legdurvább fapusztítás a Fővárosi Pavilon építése során zajlott.

A kiállítási bizottság igyekezett tompítani a fővárossal fennálló feszültséget, és saját magát rendszeresen, mint a Liget megmentőjét tüntette fel. Nyár elején beszámoltak arról, hogy elkészült a kiállítási körút. „Az úton végig még tavaly tavasszal két sorban, kis távolságokban platánokat, nagylevelű hársfákat és ezüstlevelű juharfákat ültettek. Ezek a fák máris erősödnek, szélesednek. Ezen kívül elültették a kiállítás területén: 15.000 díszbokrot a csoportok alakításához, 1000 díszfát (árnyékfák), legalább 10-12 cm. törzskerülettel; 1000 fenyőfélét, 1-2 méter magasat; 100 fasor fát, 2 méter magasat; 500 egyenesen álló díszbokrot; 250 egyenesen álló díszfát; 200 fenyőféle díszfát; 700 puszpángot és 200 méter mahonia aquifoliumot szegélynek.” Ráadásul „a kiállítás vezetősége kíméli a Városliget faállományát, amennyire csak lehetséges, kötelességének fogja tekinteni az ideiglenes építkezések lerombolása után a Városligetet oly állapotba helyezni, hogy szebb legyen, mint valaha. A liget egészségessé tétele tekintetében pedig a tónak kitisztítása és a kavicsmeder készítése által kitűnő szolgálatot tesz a kiállítás. A tervezett kertész munkálatok pedig 1897-re gyönyörű parkot fognak teremteni”

epulo_kiallitas.jpgAz épülő kiállítás látképe (Vasárnapi Újság, 1895. augusztus 25.)

Sajnos a pavilonok építése során néhányszor előfordult néhány súlyosabb, sőt halálos baleset is.
Tavasszal az épülő gépcsarnok tetejéről a rossz létra és a biztonsági öv hiánya miatt egy 18 éves bádogos lezuhant a tetőről és meghalt, ősszel pedig egy asztalos és egy ács szenvedett balesetet, egyikük meghalt, a másikat súlyos törésekkel szállították kórházba.
Egy váratlan tűzeset is nehezítette a kiállítási bizottság életét: kigyulladt a felújítás alatt álló Iparcsarnok. A tüzet a tetőn dolgozó bádogosok felelőtlensége okozta, akik munka után forrasztó kályhájukat befűtve a tetőtérben hagyták. Szerencsére a tüzet egy rendőr idejében észrevette, így a gyors beavatkozásnak köszönhetően csak kisebb károk keletkeztek, amiket sikerült gyorsan kijavítani.
Minden gond, baj és vita ellenére tempósan haladt a kiállítás előkészítése.

Év vége felé ez volt a helyzet: „a kiállításon eddig 179 objektum épül, azaz részben már teljesen fel is épült. Nagyobbára kiállítási pavilonok, amelyeket a jövő esztendő végén lebontanak, elhordanak. Csak kevés közülük az állandó karakterű, így a megnagyobbított iparcsarnok, a közlekedési csarnok, mely valószínűleg szabadalmi levéltár lesz, a műcsarnok, amely megmarad állandó műcsarnoknak, a főváros pavilonja, (amelyből szálloda lesz), a gépcsarnok, amelyet egy nagyobb vidéki városba, nyilván Szolnokra visznek pályaháznak s talán néhány évre a történelmi épület-csoport.” A költségeket tekintve pedig „ha az épületek költségeihez hozzávesszük az új híd, a kertészeti és egyéb földmunkákat, akkor az épületek költségeihez, már alig hiányzik valami az öt millióból.”

Az Üstökös c. szatirikus lap így látta az előkészületeket: „Akik a főváros utczái földúlásán, házai lerombolásán, a városliget fáinak kiirtásán bosszankodnak és azt állítják, hogy e kép nem illő a millenniumhoz, azokat megnyugtathatjuk. Igenis a millenniumi bizottság tudja, mit csinál. Bemutat egy történeti képet: „A főváros a tatárjárás után”

uj_talalmany.jpgForrás: Üstökös, 1885. október 20.

Különlegességek
A Kiállítás előkészítése során felmerült néhány bizarr ötlet is.
Husz Albert vállalkozó azzal kereste meg a fővárost, hogy saját költségen, az Eiffel torony mintájára felépítene egy 4-500 m magas tornyot. Nem kért mást, mint hogy a szükséges 190 négyszögölnyi területet biztosítsa számára a főváros. Ígérete szerint az összes költséget – számításai szerint mintegy 2,5 millió forintot - saját zsebből biztosítaná. Kérése nem talált támogatásra. Hasonlóan járt egy másik vállalkozó is, ő „az ezredéves kiállítás idején a földszíne fölött közlekedő vasutat” szeretett volna létesíteni. Tervei szerint „a vasút kezdő és végső pontján egy-egy torony fog állani s ezek közt lesz kifeszítve két pár aczéldrót kötél, amelyen függenek és haladnak tova a személyszállító kocsik.” Állítása szerint ilyen vasút ekkor már Milánóban is működött.

Ingyen az Állatkertbe?
A Terézváros Polgári Kör év eleji ülésén úgy találta, hogy az Ezredéves Kiállítás előkészületei és majd maga a kiállítás is jelentős pihenési területet vesz el a polgároktól. Azt gondolták, hogy méltányos lenne, ha kárpótlásként az emberek ingyen látogathatnák az Állatkertet – „már a folyó nyári évadban” is. A főváros felkarolta a kezdeményezést és tárgyalásokat kezdett a belügyminiszterrel, aki ezt a kiállítás időtartamára nem tartotta lehetetlennek. A Terézváros Polgári Kör eredeti javaslatát magáévá téve júniusban a főváros úgy módosította kérését, hogy már 1895-ben ingyenesen legyen látogatható az állatkert. Serák Károly, az Állatkert igazgatója nem örült az ötletnek, már csak azért sem, mert „az ingyen való megnyitás az állatkert pusztulását jelenti, mert az a csőcselék, amely úgyszólván állandóan a ligetben tanyázik, rövididő alatt tönkretesz mindent.” Serák úgy vélte, hogy ha a kiállítás ideje alatt érkező fizetős látogatóktól származó – reményei szerint – jelentős bevételektől elesnének, az komoly működési nehézséget okozna. Ráadásul az Állatkertnek ekkor már számos szerződése volt néhány mutatványossal is, többek között „Hagenbeck Károly Chicagóban bemutatott állatseregletét hozza ide, Stefán Kálmán mérnök ballon captif-t mutat be, Bierenz benzin motort, Wolfinger Adolf állatszelidítő pedig szelídített vadállatait” mutatná be. Ha ezeket a szerződéseket fel kéne mondania, akkor a partnerek nagyjából 120.000 forint kárpótlásra tartanának igényt. Ezt azonban a város nem vállalta, így az ingyenesség tervét elvetették.

Margitsziget a Városligetért?
1894-ben merült fel – a hírek szerint az ötlet Benedek Elektől, a „nagy mesemondótól” származott, hogy a főváros az akkori tulajdonostól, József főhercegtől vásárolja meg a Margitszigetet. A városi Tanács pártolta az elképzelést, volt azonban egy apró probléma: a vásárláshoz nem állt rendelkezésre megfelelő forrás. 1895 elején – más elképzelések mellett - még az is felmerült, hogy „hogy a liget jellegéből már amúgy is kivetkőztetett Városligetet parcellázzák, adják el s ennek árából vegyék meg a Margitszigetet. A városliget telkeiből befolyó 5,6 millió forintból 3 és fél millió fordítandó a sziget megvételére…” Az ötletet villámgyorsan elvetették, a Margitszigetet végül 1908-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa vásárolta meg mintegy 11 millió koronáért.

Magyar történelmi képcsarnok a Ligetben
A Trefort Ágoston kultuszminiszter által 1884-ben alapított történelmi képcsarnok alkotásait 1892-ig a Várkert Bazárban tekinthette meg az érdeklődő közönség. Ám a falak vizesedése miatt a kiállítási körülmények annyira leromlottak, hogy 1892-ben a teljes anyagot átköltöztették a Városligetbe, az 1885-ös Országos Általános Kiállítás alkalmából felépül, eredetileg Műcsarnoknak szánt épületbe. Itt a Történelmi Képcsarnokot tömegek látogatták egészen 1895 augusztusáig. Ekkor az Ezredéves Kiállítás szervező bizottsága kapta meg az épületet, ahol a Hadikórház bemutatót rendezték be. A Kiállítás ezután egy időre a Magyar Tudományos Akadémia épületében kapott helyet

barabas_liszt.jpgA Magyar Történelmi Képcsarnok egyik képe: Barabás Miklós Liszt Ferencről készített festménye

 Feszty körkép
Feszty Árpád Magyarok bejövetele c. monumentális körképe 1894 májusa óta volt megtekinthető a mai Szépművészeti Múzeum helyén felépített Rotundában. A 15 méter magas és 115 méter széles kép 14 darabból állt, melyek hat jelenetben mutatták be a Honfoglalást. A várbástya szerűen kialakított nézőtér 236 néző befogadására volt alkalmas, a művet 21 elektromos lámpa világította meg. A kiállítótérben központi fűtés és szellőztető rendszer is működött. Még 1895-ben is óriási volt az érdeklődés, körkép egész évben mágnesként vonzotta a közönséget: „nyitva egésznap, este villanyvilágítás.”
Az Ezredéves kiállítás után a körkép londoni vendégszereplésre indult, ám mire visszatért Magyarországra, a Rotunda helyén már az új Szépművészeti Múzeum építkezése zajlott. Az új körkép-épület néhány év múlva, 1909-ben a Vurstliban, kapott helyett. Népszerűsége itt már csak azért is csökkent, mert egyrészt a Vurstliba a szegények jártak, cselédlányok, szabadságos bakák, akik cseppnyi szabadidejükben a zajosabb mókákat keresték, másrészt épp fénykorát élte az új rivális, a világot visszavonhatatlanul meghódító mozgókép. Ezen felül az épület is gyenge kivitelben készült, teteje szüntelenül beázott, az olvadó hólé pedig bánatosan csurgott a Vereckei hágót kémlelő Árpád vezérre.
A II. Világháború alatt az épületet bombatalálat érte, a körkép darabokban hevert. A megmaradt darabok előbb a Bazilika pincéjébe kerültek, majd többszöri költözés után a Nemzeti Galériában kötöttek ki. Miután befejeződött a kép restaurálása, a körkép 1995-ben felépült Ópusztaszeren Nemzeti Történeti Emlékparkba került, ahol napjainkban is megtekinthető

Rózsakiállítás
A József főherceg védnökségét élvező Országos Magyar Kertészeti Egyesület fennállásának 10. évfordulója alkalmából jubileumi rózsakiállítást szervezett az állatkerti vendéglő dísztermében. Azért itt, mert eddigi kiállítóhelyükön, az Iparcsarnokban javában zajlottak az Ezredéves Kiállítás előkészületei. Az előzetes érdeklődés igen nagy volt, így „a kiállítás főhelyiségein kívül alkalmas melléktermekről kellett gondoskodni.” Ám miután József főherceg margitszigeti rózsakertészete lemondta a részvételt, több rózsatermesztő is visszalépett. Végül „a kiállításon vagy ötven rózsatermelő vett részt kisebb-nagyobb kollekcióval, a rózsát részint bokrétákba kötözve. Az illatos látnivaló nagy közönséget csalt ma a kiállítás különben szűk és kényelmetlen helyiségébe, mely érdeklődve nézte a rózsaerdőt”- számolt be az eseményről a napi sajtó.

Épül az új Műcsarnok
Miután kiderült, hogy az 1885-ös Országos Általános kiállításra épült Műcsarnok nem igazán felel meg a múzeumokkal szemben támasztott követelményeknek, az 1890-es évek elején ismét felmerült egy állandó és végleges Műcsarnok felépítésének gondolata. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat eredményesen lobbizott egy új épületért, melyet melynek helyét a főváros 1894-ben az Aréna (ma Dózsa György) út és a Stefánia út (ma Olof Palme sétány) közötti, a Feszty-körkép rotundájával szemközti 4000 négyszögölnyi területen jelölte ki. Mivel a millenniumra el akartak készülni, az idő pedig szorított, így Schickedanz Albert építész (nevéhez fűződik majd a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi Emlékmű tervezése) pályáztatás nélkül nyerte el a részletes építészeti tervek elkészítésére vonatkozó megbízást. Az építkezés 1894 végén kezdődött és annyira jól haladt, hogy 1895 tavaszán az újságok már arról számoltak be, hogy „ az új műcsarnok - a Városliget elején, az Andrássy út jobb sarkán - rendkívüli gyorsasággal épül. Falainak egy jó része már készen is van. Az emelet magasságú épületben óriási termek és tágas folyosók lesznek. Az összes helyiségek, tekintettel rendeltetésükre, felülről nyerik a világítást, üvegtetőn keresztül. Lesz ezen kívül egy félkör alakú csarnok benne, főleg szobrok számára. A városligetre néző nyílt terrasz kávéházi helyiségül fog szolgálni. Az épület homlokzata elé oszlopcsarnok jön, amely impozánssá teszi az egészet. A munkálatokat még a nyár folyamán befejezik” Ha nyár végére nem is, októberre elkészült az épület, melyet annak rendje és módja szerint a Képzőművészeti Társulat át is vett és megkezdte az új Műcsarnok berendezését.

Hol legyen a Szépművészeti Múzeum?
Ebben az évben is folytatódott a kormány és a főváros vezetési között a vita a leendő Szépművészeti Múzeum tervezett helyéről.
A miniszterelnök még 1894-ben kérte a fővárostól, hogy nagyjából 10 000 m2-es terület engedjenek át a Szépművészeti Múzeum számára. Az új múzeumépületet az Andrássy út folytatásában, nagyjából a mai Széchenyi fürdő helyére álmodta a kormányzat. A tanácsban azonban többen ellenezték ezt a tervet, mondván, hogy „tekintetbe kell venni, hogy a városligetre a főváros közönségének üdülési szempontból szüksége van és nem szabad tűrni, hogy ez a városliget évről-évre különböző építményekkel elhalmoztassék …” A városligeti helyszín mellett érvelve ugyanakkor az is elhangzott, hogy „a városliget megmentésének nem az a módja, hogy egy szükséges épületre a terület megtagadtassék, hanem az, hogy gondoskodás történjék, hogy mikép lehetne a városligetet bővíteni és egy üdülőhely czéljainak szempontjából fejleszteni.” A mérnöki hivatal a Kálvária tér, esetleg a mai Szabadság tér átengedését javasolta. A tanács azonban ezek közül egyiket sem támogatta és valahol a Stefánia út mentén lévő új helyszín kijelölésére utasította a hivatalt. 1895 novemberében felmerült, hogy István-út (mai Ajtósi Dürer sor) és a Víztorony között területen épülhetne fel az új múzeum. A vita még évekig elhúzódott, ez idő alatt. egymást váltották a „jobbnál jobb” helyszín javaslatok. Végül 1898-ban megszületett a végső döntés: az új Szépművészeti Múzeum a Városligetben, a Műcsarnokkal szemben fog felépülni, ahol ekkor még állt a Feszty-körképnek helyet adó Rotunda. Ez azonban nem lehetett akadály, a Szépművészeti Múzeum 1906-ra felépült (átadásán maga Ferenc József császár is részt vett), a Rotunda pedig körképestül átkerült a Vurstliba.

szechenyi_monument_szechenyi_hill_budapest.jpgA Gloriette kútszobor új helyén, a Széchenyi hegyen napjainkban, középen a „fogpiszkáló”

Jégünnep
Ebben az évben ünnepelte 25. születésnapját a Budapesti Korcsolyázó Egylet, amely a jubileumot hatalmas jégünnepéllyel kívánta emlékezetessé tenni. A szervezést immáron nem először – és nem utoljára - a kor talán egyik legizgalmasabb közéleti személyiségére, Rohonczy Gedeonra (közismert nevén: Gida) bízták. Felsőpulyai Rohonczy Gedeon Pál Zsigmond Miklós egy személyben volt országgyűlési képviselő, párbajhős, gazdálkodó, lótenyésztő, a könnyű fel- és lecsatolásáról elhíresült „Columbus” korcsolya feltalálója és zseniális rendezvényszervező. (Ma nevét egy, a felvidéki élelmiszeripari vállalkozások támogatására létrejött mentorprogram viseli).

rohonczy_gida.png

Rohonczy szokásához híven a legjobbakat hívta segítségül. A január 27-én megrendezett, majd február 2-án megismételt Jégünnepély díszleteinek előkészítésében részt vett Strobl Alajos szobrász, valamint Nádler Róbert festőművész is.

jegunnepely.jpgJégünnepély – A hercegkisasszony és Karnevál herceg nászmenete (Jantyik Mátyás rajza)
Vasárnapi Újság 1895. február 3.

Strobl a korcsolyacsarnokkal szemben lécekből és ponyvából hatalmas vártornyot épített, lábánál egy barlanggal, melyet tűzokádó sárkány védett. A Rohonczy által megálmodott „Az észak sarki csillag herczegének regéje” c. monstre produkció kezdetét este 7 órakor ágyúszó jelezte. „Mesébe illő, szemkápráztató kép tárult ezután a nézők elé. Messze lenn a jégen, a villamos reflektor fényében jelent meg a királyfi több száz főből álló menete.” A talpig páncélba öltözött királyfi sárkányformájú szánját „iramszarvasok húzták és párduc -kacagányos alabárdos vitézekből álló kísérete követte. Utána jeges-medvéktől vont járművek légiója következett.” Mikor a királyfi elért a barlanghoz, kérdőre vonta a boszorkányt: hol rejtegeti szerelmét, a hercegkisasszonyt. A banya úgy tett, mint aki semmiről nem tud semmit, ezért büntetésül a királyfi tűzbe dobatta. Ezután a szerelmes ifjú megfújta csodakürtjét, mire a felhők közül alászállt szerelme. „S miután a bájos szőkefürtű alak csakis azért szállt le a holdból, hogy a királyfié legyen, előbb a kápolnába, majd a polgármesterhez vonultak, a hol elmondták a holtomiglan holtodiglant.” Az ifjú párt hatalmas (korcsolyázó) tömeg kísérte, majd megkezdődött az éjfélig tartó vigasság. „E mulatság alatt egyre sisteregtek a rakéták, melyek a holdból leszaladtak a sárkányvárba s visszaperegtek vagy föl a csillagtalan sötét horizontra s egy-egy pillanatra csillag özönnel borították el.
Rohonczy és segítőtársai ismét kitettek magukért!

jegunnepely_boszorkanyvar.jpgStróbl Alajos által a Jégünnepélyre tervezett Boszorkányvár (Ország-Világ 1895. február 2.)

A Jégünnepély elmúltával persze azért akadtak gondok is a jégpálya környékén. „Egy úri fiatal leány, Berényi Berta, korcsolyázás közben olyan szerencsétlenül bukott el, hogy a bal lábát eltörte. A mentők a Zöldfa utczai lakására vitték a szerencsétlenül járt kisasszonyt.”

Színházi élet a Ligetben
A Városliget színházi életében – annak ellenére, hogy csak májustól novemberig játszott - még mindig vezető szerepet töltött be Feld Zsigmond Városligeti Színköre, ahol bemutató bemutatót követett.
A bécsi születésű Rosenfeld Zsigmond 1875-ben szerződött színésznek a német nyelven játszó Városligeti Színkörbe. 1879-től már ő volt az igazgató. Bár csak 35 éves korára tanult meg magyarul, már az 1880-as évek közepétől komoly híve volt, hogy színháza magyarul játsszon. Az első magyar nyelvű előadás 1889. június 16-án ünnepélyes keretek között zajlott le, melyen Jókai Mór kifejezetten erre az alkalomra írt "Prológja" után Blaha Lujza főszereplésével Rákosi Jenő "Éjjel az erdőn" c. népszínművét mutatták be.

feld_zsigmond.jpgFeld Zsigmond Ludwig Anzengruber osztrák író
"A kirchfeldi pap" c. drámája címszerepében 1900 körül

1895-ben olyan előadások kerültek színre, mint Szigeti József: „Viola, az alföldi haramia” c. népszínműve, mely Eötvös József "A falu jegyzője" c. regénye alapján készült, Szigligeti Ede: „Két pisztoly, vagy Sobri Jóska a bakonyi haramia vezér” c. népszínműve, melynek zenéjét Erkel Ferenc szerezte, Johann Strauss: „A bőregér” (Denevér), vagy Offenbach Szép Heléna c. operája.
Feld Zsigmond kiemelkedő érdemei közé tartozott, hogy már a német nyelvű arénába is neves külföldi művészeket hívott meg és ezt a jó szokását később is megtartotta. 1895 május elején – már nem először - Ernesto Rossi, a kor híres olasz színésze és társulata Budapesten vendégszerepelt. Több mint 20 évvel ezelőtt járt már Pesten, akkor az azóta leéget német színházban kápráztatta el a közönséget. Most a városligeti színkörben lépett fel, amit a korabeli sajtó nemes egyszerűséggel „a becsületes Feld becstelen fabódéjának” nevezett. Az első előadás, Dalavigne Casimir „XI. Lajos” c. drámája este hat órára volt meghirdetve, ám ekkor még csak fél ház volt. A későbbi kezdéshez szokott közönség – többségükben újságírók, színinövendékek, színészek – hét órára hozzávetőlegesen megtöltötte a színházat és a híres olasz művész produkcióját felállva tapsolta. A következő előadás Shakespeare Othellója volt, ám ekkorra társulat egy része náthás lett. Az előadást azért megtartották, de „halottuk a szép Desdemonát prüszkölni, Cassiót köhögni, maga a doge elrekedt” – számolt be a történtekről a Magyar Hírlap. Továbbra sem volt zavartalan a turné. Dumas Kean (1953-ban Jean-Paul Sartre átdolgozta, a Madách Színház Haumann Péter főszereplésével 1986-ban Kean, a színész címmel mutatta be) c. drámájának előadása közben a főszereplő Rossi székestől fölborult. Szerencsére nagyobb baj nem történt, az előadás zavartalanul folyt tovább. A turné végére aztán minden rendbe jött, Rossi hatalmas ünneplés közepette búcsúzott Feldtől és Budapesttől.
Feld és színháza ezután még jó pár évig vezető szerepet töltött be a Városligetben. 1908-ban Vágó József tervei alapján favázas színháza helyén kőszínházat építtetett, melyet három évvel később Budapesti Színháznak keresztelt. 1926-ban visszavonult, ezután fia, Feld Mátyás vezette a színházat egészen 1935-ig. Ekkor zsidó származása miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő igazgató átadta színház vezetését titkárának, Erdélyi Mihálynak, aki a színházat Erzsébetvárosi Színház néven működtette tovább. A háború után rövid ideig kisebb társulatok működtek benne, majd 1951-ben végleg megpecsételődött a sorsa: a Sztálin-szobor építésekor a Dózsa György utat kiszélesítették, és vele a Városligeti Színkör is az enyészeté lett.

Feld színházának népszerűségével vetekedett a városligeti Varieté Színház. A bajor származású Fisch Ferenc többszöri próbálkozás után még 1888-ban kért és kapott engedélyt egy kisebb színház felépítésére, mely alacsony árai és érdekes műsorai miatt hamar népszerűvé vált. A jövőt azonban a varietében látta, ezért művészszínházát varieté színházzá alakította, ahol egymást érték a látványos produkciók, szinte állandó teltházzal játszott. 1889-ben Fisch magyar állampolgár lett, igaz, csak erősen törve, szinte alig beszélt magyarul.
Eleinte a Fisch Varieté kizárólag németül szórakoztatta a közönséget. A városi tanács törekvése azonban már évek óta az volt, hogy a színházak mellett a varietékben is magyar nyelven folyjanak az előadások, ezért 1895-ben felszólították Fischt, hogy változtasson a műsorpolitikáján. Ő azonban fellebbezést nyújtott be a belügyminiszterhez, aki azt elutasította. Ezek után Fisch - ha nehezen is - a döntést tudomásul vette, és az ezredéves kiállítás évében a Varieté Színházban már szinte csak magyar nyelvű produkciókat láthatott a nagyérdemű közönség. Egyetlen énekessel, a német népdalokat éneklő Chorini Richárddal tehetett kivételt, ő továbbra is németül énekelhetett. Apró adalék, hogy a tanács határozata nem csak a színházakra és a varietékre vonatkozott, hanem „a Városliget összes mutatványos bódéiban egyszer s mindenkorra betiltotta a német előadásokat s utasította a rendőrséget, hogy e rendeletének megtartását a legszigorúbban ellenőrizze.”

fisch_variete.jpgFisch Varieté Színháza

Néhány évvel később azonban a konkurenciával már Fisch nem tudott megbirkózni, a Galó György vezette Magyar Műszínkör néhány telekkel arrébb egyedülállóan látványos, magyar nyelvű műsorával egész egyszerűen elcsábította a közönségét, ezért aztán néhány évad alatt a Fisch Varieté a tönk szélére került.

Mutatványosok
Miután az Ezredéves Országos Kiállítás a mutatványosokat „kiűzte” Tűzijáték térről, új helyükön, a mai Széchenyi Fürdő helyén kialakított vurstliban – amit ekkoriban Népligetnek neveztek - ekkorra már viszonylag jól érezték magukat. Nagy várakozással tekintettek a közelgő Ezredéves Kiállítás elé, nem titkolt reményük volt, hogy a kiállításra érkező látogatók többsége hozzájuk is ellátogat. Jókedvüket beárnyékolta, amikor tudomást szereztek arról, hogy az Állatkert egy kihasználatlan részén Ős-Budavára néven egy egész szórakoztató negyed fog felépülni. De ekkor még minden rendben lévőnek tűnt, a kedélyeket csak Winkler Lambert panorámatulajdonos ügye borzolta. Még 1894-ben történt, hogy Winkler, akinek „első nemzetközi panorámája” volt a Városligetben, kikiáltónak szerződtette Wéber Károlyt. Megállapodásuk úgy szólt, hogy, ha a közönség körében sikeres lesz a panoráma, akkor Wéber a fizetése mellé borravalót is kap. A panoráma sikeres volt, ám ígéret csak ígéret maradt. Amikor Wéber ezt számon kérte, Winkler nem fizetett, helyette kirúgta a reklamálót. A feldühödött kikiáltó pisztolyt rántott és kétszer rálőtt munkáltatójára, aki könnyebben megsebesült. Az ügy tárgyalására 1895-ben került sor, amikor is Wébert a bíróság először két év börtönre ítélte, majd a fellebbezések után 4 évre emelte büntetését.

Ős-Budavára a Ligetben
Az ötlet, hogy az Állatkert kihasználatlan, északi részén egy mulató negyed épüljön, dr. Bossányi Iván ügyvédtől származott. Elképzelése szerint az új szórakozóhely a török kori Buda hangulatát idézné meg, ahová „hídon át külön belépti díjjal lehet majd, amely külsőben hű mása lesz a hajdan erős budai várnak. A török őrség, janicsárok, spahik őrzik a bástyákat, amelyen belül török kávéházak, mulatóhelyek, bazárok fogadják a látogatót. A mulató helyeken lesz zene, táncz, amelyet bajadérok járnak, a bazárokban pedig minden lehető dolgot árulnak, csecsebecséket, emlékeket, luxus és hasznos tárgyakat, amiknek azonban egytől egyig a magyar ipar készítményének kell lenniök. Csak a török bazárokban árulhatnak majd keleti tárgyakat. Ős-Budavára egyébként nem csak látványosságnak, hanem mulatóhelynek van szánva, ahol majd víg élet lesz a késő esti órákban is, amikor a kiállítás már teljesen elsötétedett, elcsöndesült.”
Az Állatkertnek nem volt ellenére az ötlet, már csak azért sem, mert tetemes bevételre számított, így megkötötte a szerződést az ügyvéddel. Az elképzelést a városi tanács annak ellenére támogatta, hogy az Ezredéves Kiállítás szervező bizottsága ellenezte a tervet. Ők arra hivatkoztak, hogy a létesülő mulatóhely konkurenciája lenne a kiállításnak. A tanácsi vitába elhangzott, hogy annál is inkább pártolandó az ötlet, mert „minden külföldi kiállításon rendeztek, még pedig szép sikerrel hasonló látványosságokat. Így például Párisban a kiállításra az Eiffel-tornyot építették, Bécsben »Alt Wien«-t, Antwerpenben a régi Antwerpent stb. mutatták be.” A tanács támogató döntése ellen néhány képviselő fellebbezést nyújtott be, aminek az lett az eredménye, hogy a belügyminiszter arra hivatkozva, hogy „az állatkertnek a fővárossal fennálló szerződése határozottan kiköti, hogy a területet csakis egyedül állatkerti célokra szabad használni” a tanácsot döntése megváltoztatására szólította fel. A tanács azonban változatlan tartalommal újra a terv mellé állt. Most már senki nem támadta meg a döntést, így a belügyminiszter 1895. augusztus 6- leiratában jóváhagyta a tervet és a Kiállítási Bizottság is megbékélt az ötlettel.

osbudavar.jpgŐs-Budavár - Mecset

Az épületek 1896 tavaszára felépültek és Ős-Budavára az Ezredéves Kiállítás megnyitásával egy időben megkezdte működését. Hihetetlenül népszerű volt, két és fél hónap alatt fél millió látogatót fogadott. Ez a siker nehéz helyzetbe hozta a közeli vurstli mutatványosait, mert ők az „elszipkázott” látogatók miatt komoly veszteséget szenvedtek. Az eredeti terv az volt, hogy a kiállítás után Ős-Budavára is bezárja kapuit. Ám az Állatkert szerződést hosszabbított az üzemeltetőkkel, így a mulatóhely – a folyamatos teltház ellenére komoly veszteséget termelve - még jó pár évig működött. Visszatérő gond volt, hogy az artisták nem kapták meg járandóságukat, tartoztak az Állatkertnek és az elektromos társaságnak, de a beszállítóknak sem fizettek a hitelbe átvett áruért. 1901-ben a hely bérletét átvette Friedmann Adolf, a zavaros pénzügyeiről elhíresült pesti mulatótulajdonos, aki bár sikeresen működtette a mulatókomplexumot, a bezárást nem kerülhette el. 1907-ben a főváros a területet visszaadta az Állatkertnek, így Budapest egyik legnagyobb szórakoztatóipari vállalkozása megszűnt.

Gerbeaud a Ligetben
Az évközepén körvonalazódott a már évek óta üresen álló Királypavilon sorsa. A gyönyörű épület a pesti iparosok összefogásával épült az 1885-ös Országos Általános Kiállításra, hogy ha császár meglátogatja a kiállítást, legyen hol megpihennie. A Kiállítás után azonban nem találtak neki megfelelő funkciót. Már a lebontásának gondolata foglalkoztatta a város vezetőit, amikor 1885-ben a belvárosi Kugler cukrászda tulajdonosa, Gerbeaud Emil jelezte, hogy szívesen átvenni az épület üzemeltetését, melyben cukrászdát nyitna. A tanács némi hezitálás után az ajánlatot elfogadta. Gerbeaud betartotta ígéretét és mintegy 20.000 forint költött a Királypavilon átalakítására és berendezésére. Alig egy évvel később Royal Gerbeaud Pavilon néven megnyílt a Városliget legelegánsabb cukrászdája. Majd fél évszázaddal később, 1944-ben egy bombatalálat pecsételte meg sorsát.

Öngyilkosságok
1895-ben is jó néhányan döntöttek úgy, hogy a Városligetben vetnek véget életüknek. Többségük szerelmi bánatában végzett magával, néhányukról sajnos még az sem derült ki, hogy kik voltak ők, mert búcsúlevélen kívül semmilyen személyazonosságukat igazoló irat nem volt náluk. Nem mindennapi „kalandban” volt része szeptemberben egy fiatal szerelmes párnak. Egy fa alá húzódva csókolóztak, amikor fejük fölül szokatlan mozgásra és furcsa hangokra figyeltek föl. Megdöbbenve látták, hogy a fölöttük lévő ágon egy akasztott ember éli utolsó másodperceit. Azonnal segítségért szaladtak, de mire előkerítették a szolgálatos rendőrt, addigra a szerencsétlen kiszenvedett

Bűnözők a Ligetben
Városliget ekkoriban nem tartozott a legbiztonságosabb helyek közé. Gyakoriak voltak a rablások, zseblopások. Májusban egy négy fős felnőttekből álló rablóbandát fogtak el, pár nappal később ismeretlenek egy ügyvéd feleségének 100 forint értékű anyóráját lopták el. Az év során két kölykökből álló bandát is lefülelt a rendőrség. Az egyik társaság úgy bukott le, hogy a detektíveknek feltűnt esztelen költekezésük, főurak módjára szórták a pénzt nyalókára, csokoládéra, percre és minden más finomságra. Miután bekísérték éket az őrszobába, kiderült pénzüket zsebtolvajlással szerezték, elsősorban ott loptak, ahol nagy volt a tömeg. A másik 10 fős társaság főleg a Városligeti Színkör környékén tevékenykedett, loptak, betörtek, raboltak. Ők voltak „Goldstein Számi bandája”. A Városligeti Színkör ekkoriban nagy sikerrel játszotta Kövessy Albert Goldstein Számi (Az új honpolgár) c. darabját. A banda innen kapta nevét.
Májusban pont került egy már régóta húzódó bűnügy végére. Egy évvel ezelőtt, a budapesti demográfiai kongresszus tiszteletére az Iparcsarnokban megrendezett díszvacsora botrányba fulladt. A vendégek távozásakor kiderült, hogy legalább száz meghívottnak a ruhatárból egész egyszerűen ellopták – jobb esetben elcserélték – a kabátját. A károsultak egy része panaszt emelt a főváros ellen és kára megtérítését követelte. Az skandalumból bírósági ügy lett. A tárgyaláson megjelent Gerlóczy Károly alpolgármester azonban bejelentette, hogy amennyiben a sértettek eltekintenek a bírósági eljárástól, a főváros kész kárukat megtéríteni. A javaslatot az érintettek elfogadták.

Mi történt még?
Mivel lejárt „a városligetben díjfizetés mellett használható székek felállítási jogának bérlete”, a város új pályázatot írt ki. Az eddigi bérlők - Müller Lajos és Egyesy Kornélia – nem tettek ajánlatot. A két pályázó – Buchwald Sándor, valamint Heimbach Ignácz és Kassina Zsigmond és Társa társvállalkozók – közül „Buchwald Sándoré a kedvezőbb, évenként 604 forinttal”, így ezután a Ferencz József rakpart és az Erzsébet tér mellett már a Városligetben is Buchwald székein pihenhettek a megfáradt Liget látogatók. Buchwald tulajdonképpen visszatért a Ligetbe, hiszen már egyszer övé volt a bérbeadás joga.
Buchwald Sándor vas- és fémbútorgyáros székeit a Stefánia sétányon, a Rondó körül, a korcsolyapálya előtt és a fenyvesnek nevezett részen (ma a Fuit-sír környéke) helyezte el. Hatalmas üzlet volt akkoriban a „székpénz” szedése, ennek ellenére Buchwald legendásan kicsinyes volt. Naponta személyesen ellenőrizte alkalmazottait az ún. „Buchwald néniket”, akik a 3 krajcáros székjegyeket árulták. A városligeti székbiznisznek aztán 1919-ben a proletárdiktatúra vetett véget, mikor is rendeletben biztosították a város teljes területén az ingyenes üldögélés jogát.
Júniusban „a postaszolgák és levélhordók tartottak a városligetben gyűlést; 1200 résztvevője deputácziót választott meg, mely a miniszter elé terjessze nyomasztó helyzetüket és évi 300 forint fizetésüknek 400 forintra való felemeléséért esedezzék.” Ügyük azonban elakadt a miniszteri tanácsosnál, aki a hozzá érkező küldöttséggel nemes egyszerűséggel közölte, hogy fizetésemelésre nincs pénz, és „aki sorsával nincs megelégedve, menjen házmesternek, szolgának vagy kerestessen magára a feleségével.” Ilyen világ volt akkor!
Egy nyári délután sírva szaladgáló kisfiúra figyeltek fel a Ligetbe sétálók. Odaszaladt az emberekhez és elmondta, hogy édesapjával néhány napja jöttek fel a fővárosban, hogy a papa állást találjon, de ez nem sikerült, és már napok óta bolyonganak a városban és most olyan különösen viselkedik a papája, minden áron fel akarja őt egy fára kötni. A kiérkező rendőr a férfit bekísérte a rendőrségre, onnan pedig a tébolydába. A kisfiú menhelyre került.

Szólj hozzá!

2024.01.08. 18:58 liget

Királypavilonból Royal Gerbeaud Pavilon

Címkék: Országos kiállítás Királypavilon Royal Gerbeaud Pavilon

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült.

Ez a gyönyörű, igazi összefogással készült épület hosszú évekig a Városliget legelegánsabb cukrászdája volt. A II. Világháború ezt is elsodorta, ma már szinte senki nem emlékszik rá. 

Az 1885. évi Országos Általános Kiállításra készülve a Magyar Mérnök- és Építész Egylet vetette fel, hogy a fővárosi iparosok a kiállítás területén, saját költségükön emeljenek egy méltó épületet az uralkodó fogadására. Az iparosoknak megtetszett az ötlet, az épület tervezésére azon melegében felkérték Ybl Miklóst, akinek munkáját később Cziegler Győző - egyebek között az Andrássy úti Saxlehner Palota, valamint a Széchenyi Fürdő tervezője – segítette.

kiralypavilon_kivul.jpg

A Királypavilon nyugati szárnya (Kozmata Ferenc)

Az iparosok közül volt, aki pénzzel, volt aki munkájával, vagy anyaggal járult hozzá az építkezéshez. A közel félszáz „adakozó” között volt a Schlick-féle vasgyár és Oetl Antal vasöntödéje, akik az épület vasszerkezetéhez szükséges anyagot biztosították, a budapesti kőfaragó ipartársulat, akik az összes kőfaragómunkát magukra vállalták, a Neuschlosz család, akik az építkezéshez szükséges faanyagot szállították. Jungfer Gyula vasáru gyáros vezényelte a lakatosmunkák elvégzését és biztosította az összes kovácsoltvas tárgy elkészítését, Kratzmann Ede „üvegfestészeti műterem tulajdonos” az ablaküvegek festését vezényelte, Zsolnay Vilmos a majolika burkolatokat készítette el. Haas Fülöp szőnyeg gyáros szállította a szöveteket és szőnyegeket, Ehrlich Miklós ”mázoló” elvégezte a mázoló munkákat és a helyiségek „aranyozását”. Falk Zsigmond nyomdász a könyvszekrényekbe könyveket adományozott, a márványkandallót Senger Béla kőfaragómester szállította és Fürth Lajosné „műhímzési üzlettulajdonos” hímezte az asztalterítőket.

A közel 300 m2-es épület egy 28 m magas kupolateremből és két alacsonyabb oldalszárnyból állt.
Az Iparcsarnok felöli főhomlokzat felett a „Budapesti iparosok a királynak”, illetve az „Egyesült erővel” feliratokat helyezték el. A másik oldalon, a Műcsarnok felől gyönyörűen kialakított lépcső vezetett az ovális előcsarnokba, „melynek egyszerű, de monumentális hatását a gazdagon alkalmazott élő virágok és Zsolnay-féle majolika lapokkal kiburkolt talaj csak emeli.” Innen balra nyílt a királyi szalon, jobbra az Erzsébet terem. „Ez utóbbiban túlnyomóan a kedvencz kék szín lett mint alapszín szerencsésen alkalmazva”. Mikor Ferenc József és családja meglátogatta a kiállítást, minden alkalommal rövid itt tartózkodás után innen indultak „vizitálni”.

kozmata_kirakypavilon_belulrol2.pngA Királypavilon – Ferenc József császár szobája (Kozmata Ferenc)

A kiállítás látogatói előtt az épület zárva volt. Ám a hatalmas érdeklődésre való tekintettel megnyitották a kíváncsi tömegek előtt. Néhány hét múlva azonban csökkenteni kellett a nyitvatartási időt, mert a „pavilon tömeges látogatása következtében az értékes bútorzat gyakori tisztítása szükséges”.


kiralypavilon002.jpgA Királypavilon belülről (Klösz György)

A kiállítás zárása után kiderült, hogy az épületnek nem találnak funkciót. A főváros ugyan 45 000 forintért megvette az államtól, de a hasznosításról szóló hosszas vita végére nem akart pont kerülni. Rendeztek benne kisebb volumenű festménykiállítást, de az 1890-es évek elejére odáig jutottak a döntéshozók, hogy mégis inkább lebontják. A berendezést már el is szállították, amikor jelentkezett Gerbeaud Emil, a híres cukrász, hogy nyári cukrászdát nyitna az épületben. A Közgyűlés az ajánlatot elfogadta, ugyanakkor előírta, hogy a bérlő a létesítendő cukrászdát április 1-től október végéig megszakítás nélkül köteles üzemben tartani, és a kínálat nem lehet alacsonyabb színvonalú a belvárosban lévő üzleténél.
Miután Gerbeaud átvette a Királypavilont, kisebb átalakítások elvégzését követően hihetetlenül rövid idő alatt a Városliget egyik legkedveltebb cukrászdája lett.

 szazadfordulon.jpgA Gerbeaud pavilon a századfordulón

A Hét c. lap újságírója a 1896. június 14-i számban így lelkendezett: „ … a nevezetes Gerbeaud a kiállításban is fölütötte tanyáját, az Iparcsarnok közelében, a 85-ös kiállítás régi királypavilonját újjáalakítva. A millennium kedves kényszerűségével itthon marasztott társaság az ő kugleres összejöveteleit itt tartja, ebben a kis csipke-palotában, s előtte japán ernyők árnyékában s óriási cserépbékák szomszédságában. Ebbe a tanyába is mintha átköltözött volna a városbelinek az a különös erénye, hogy a székei és az asztalkái, tükrei s a tálcái között otthon érzi magát az ember”.
Hogy bonyolódjon Gerbeaud élete, néhány héttel a cikk megjelenése után, egy júliusi éjszakán kigyulladt az épület kupolája. A tűz rövidzárlat következtében a személyzet öltözőjében keletkezett, melyet szerencsére hamar eloltottak. A kár pár száz forintnyi volt, illetve a tűz martaléka lett 200 tartalék szék is. A károkat gyorsan helyre állították, a cukrászda ezután zavartalanul fogadta vendégeit.

Az 1896-os Ezredéves Kiállítás után Royal Gerbeaud Pavilon néven működött tovább, ekkor már melegkonyhás éttermet is üzemeltetett. Népszerűsége töretlen volt, melyre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy gyakran uzsonnázott itt Erzsébet királyné, akinek egyik látogatását Márk Lajos festőművész egy festményen örökítette meg. A „Lehullott a rezgőnyárfa levele” c. kép részt vett a Képzőművészeti Társulat Műcsarnokban megrendezett 1900. évi téli tárlatán is. A festményt később megvásárolta Gerbeaud Emil és sokáig a Művész cukrászda egyik helységének falát díszítette, majd 1950-ben a Nemzeti Múzeum tulajdonába került.

erzsebet_kiralyne_latogatasa.jpgErzsébet királyné Gizella főhercegnő, Ferenczy Ida, Festetich Mária és mások társaságában látogatása tesz a Gerbeaud Royal Pavilonban.
A háttérben Munczy Lajos prímás muzsikál (Márk Lajos festménye)

A Tanácsköztársaság „elkommunizálta” a Pavilont, bukása után azonban minden úgy folytatódott, mint régen.
A Gerbeaud pavilon hosszú évekig volt a felső tízezer kedvelt helye. Egymást érték a kerti ünnepélyek, díszvacsorák, fogadások, díjkiosztók, hangversenyek és jótékonysági rendezvények. Néha országos szintű protokoll eseményeknek is otthont adott: 1910 júliusában pl. „Berzevizey Albert, a képviselőház elnöke ma este a városligeti Gerbeaud-pavilonban vacsorát adott, amelyen a miniszterek, a képviselőház jegyzői, a háznagy, az elnökség és a pártelnökök vettek részt.” 1935-ben még az is megtörtént, hogy Pertis Jenő és cigányzenekarának műsorát elő adásban közvetítette innen a Magyar Rádió. Később hasonló jellegű rádióműsorokat gyakran sugároztak a Gerbeaud Pavilonból.

szinhazi-elet-1924_-27_-sz_-17_-old.jpgTeltház a Royal Gerbeaud Pavilon kerthelyiségében

1936-ban itt adott díszvacsorát Hóman Bálint kultuszminiszter egy nemzetközi szervezet Budapesten tartózkodó tagjai tiszteletére. Történt, hogy ez év júniusában Budapesten tartotta soros összejövetelét a Népszövetség szellemi együttműködési bizottságának keretében működő művészeti és irodalmi bizottság, melyen többek között részt vett Paul Valéry francia akadémikus és Karel Chapek cseh író mellett az akkor már emigrációban élő Nobel-díjas német író, Thomas Mann is. Magyarországot Bartók Béla képviselte. Budapesti tartózkodása alatt Thomas Mann és felesége Hatvany Lajos író, irodalomtörténész budai villájában lakott. A Bizottság tagjai tiszteletére Hóman Bálint kultuszminiszter június 9-én este díszvacsorát adott Royal Gerbeaud Pavilonban. Mikor Thomas Mann tudomására jutott, hogy ki is valójában Hóman Bálint, „gyengélkedésre” hivatkozva lemondta a részvételt. A házigazda Hatvany Lajos ekkor felhívta Thomas Mann régi ismerősét, Bartók Bélát, hogy, ha nincs ellenére átugranának hozzá az íróval. Bartók örömmel közölte, hogy szeretettel várja őket. Mint kiderült, „gyengélkedésre” hivatkozva ő is lemondta a Hóman vacsoráján való részvételt. Így aztán Basilides Mária operaénekesnő, Reinitz Béla zeneszerző, Hatvany Lajos és még néhány meghívott társaságában a két „gyengélkedő” együtt töltötte az estét, ahol Bartók zongorajátékával, Basilides Mária közkedvelt dalokkal szórakoztatta a vendégeket.
A Gerbeaud Pavilon 1943–ig üzemelt, utána az épület üresen állt. A II. világháború alatt bombatalálatot kapott, erősen megrongálódott, ezért 1945 után lebontották.

29223_126.jpgA Gerbeaud Pavilon romjai

Végső pusztulásáról a Szabad Szó 1945. március 28-i számában „Felrobbantották a Városligeti Gerbeaud pavilont” c. rövid írásában így számolt be: „Az ostrom idején erősen megsérült az arisztokráciának és pénzvilágnak ez a kedvenc uzsonnázó- és vacsorázó helye, amelyet most felrobbantottak és elhordanak.”

Szólj hozzá!

2024.01.08. 18:57 liget

Műcsarnoktól a Millennium Házáig – a Városliget legrégebbi épületének kálváriája

Címkék: Műcsarnok Olof Palme ház Országos kiállítás Magyar Alkotóművészek Háza Képzőművészeti Kivitelező Vállalt Fővárosi Múzeum

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült.

Az 1861-ben alakult Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak hosszú ideig nem volt megfelelő kiállítóhelye Pesten. 1872-ben a Főváros hathatós támogatásával végre sikerült az épülő Sugár úton (Andrássy út), a mai Izabella és Vörösmarty utca között egy megfelelő telekhez jutni, ahol Lang Adolf tervei alapján 1877-ben Ferenc József császár jelenlétében ünnepélyes keretek között megnyílt a Műcsarnok. Pár év alatt kiderült, hogy szükség lenne egy nagyobb kiállítóhelyre. Az új Műcsarnok számára megfelelő helynek tűnt a városligeti Corsó (1888-tól Stefánia) út melletti terület.
A tervezésére 1883-ban kiírt első pályázat eredménytelenül zárult. A következő kiírásra azonban már 18 pályázat érkezett, melyek közül a bírálóbizottság szavazattöbbséggel az addig főleg vasútállomások tervezőjeként ismert Pfaff Ferenc építész pályázatát hirdette ki győztesnek.
A neoreneszánsz stílusban készült 1250 m2- es épület az 1885-ös Országos Általános Kiállítás egyik legszebb épülete lett.


epulet.jpg

Külső homlokzata nyerstéglából készült, a középhomlokzaton futó indadíszítésben Raffaello, Michelangelo, és Leonardo da Vinci arcképe volt látható, a sarkokon kagyló oromzatú dísz kutakat helyeztek el. A homlokzati majolikadíszeket a Zsolnay gyár egyedi megrendelésre készítette.

alaprajz.pngA kiállítás alaprajza

Az Országos Általános Kiállítás alatt a Műcsarnok „két nagy felülvilágító, valamint két oldalvilágítású melléktermében a festészet volt elhelyezve; a kiállítási tér felé eső előcsarnok, valamint a közép-felülvilágító helyiségeiben a szobrászat; a kiállítási tér felé eső hossztermekben és annak folytatását képező két sarokteremben az architektura; a Stefánia út felé eső hasonló helyiségekben pedig a régészeti kiállítás tárgyai voltak elhelyezve.”

mucsarnok_kozmata.jpgMűcsarnok belülről 1885-ben (fotó: Kozmata Ferenc)

Hamar kiderült, hogy ez az épület sem felel meg a Műcsarnokkal szemben támasztott követelményeknek. Egyrészt mert meglehetősen kicsire sikeredett, másrészt mert a fő közlekedési útvonalaktól távolabb esett. Felmerült annak lehetősége is, hogy az épületet további át- és hozzáépítéssel bővíteni lehetne, ám úgy találták, az átalakítás közel annyiba kerülne, mint egy új épület megépítése, így végül utóbbi mellett döntöttek. (Az új Műcsarnok végül mai helyén, Schickedanz Albert tervei szerint 1896-ra készült el. ) A kiállítás után Budapest Főváros Tanácsa az épületnek új hasznosítási lehetőséget keresett.

Az illetékesek 1887-ben „egy a város történeti emlékeit összegyűjtő és őrző” múzeum létesítéséről döntöttek, melynek helyszínéül némi huzavona után a Műcsarnok épületét jelölték ki. A terv megvalósítása azonban rendkívül lassan haladt. Addig is 1890-ben Magyarország első Színháztörténeti Kiállítását, 1891-ben virágkiállítást rendeztek a falak között, majd 1894-ben átmenetileg a budai Várbazárból ide költözött a Történelmi Arcképcsarnok.

1896-ban, az Ezredéves kiállítás alatt Egészségügyi Csarnokká alakították át, itt állították ki a kórházak szellőztetési, ágyberendezési, és fölszerelési készülékeit, sebészeti eszközöket, különböző kötözőszereket, csatornázási terveket, vízvezetéki és házépítési terveket.

kuzsinszky.jpgKuzsinszky Bálint a Fővárosi Múzeum első igazgatója

A Fővárosi Múzeum koncepciója továbbra is lassan formálódott. Az eredeti terv szerint a múzeumban a főváros kiegyezéstől tartó fejlődésének emlékeit – pl. új középületek makettjeit, a fejlődést bemutató grafikonokat, rajzokat, ábrákat, stb. – mutatták volna be. Az intézmény 1899-ben kinevezett első igazgatója, Kuzsinszky Bálint azonban más elképzeléssel látott munkához. Igazgatói ars poeticajat így foglalta össze: „: "A Fővárosi Múzeum főcélja a főváros történeti emlékeinek összegyűjtése, az elkallódástól való megőrzése azon célból, hogy a közönség jobban megismerje a város múltját, azokat az alapokat, melyeken mai fejlődésünk felépült s e réven jobban megértse és megszeresse a magyar fővárost. … Még sok olyan tárgy van és bizonyára sokat fog a véletlen is felvetni, amit meg lehet szerezni s épp ez az, ami még nagy fejlődésnek lehetőségével biztat."

1907.jpgA Fővárosi Múzeum egyik kiállítóterme 1907-ben (forrás: BTM Kiscelli Múzeum)

Régiségkereskedőktől tárgyi emlékeket, tájképfestőktől pedig a régi Pest-Buda látképeit vásárolta meg a gyűjtemény számára, már-már mániákusan gyűjtötte az emlékeket. A múzeum némi átépítés és lankadatlan gyűjtőmunka után végül 1907-ben nyílt meg.
Megnyitásakor gyűjteménye mintegy 6000 darabból állt, melyből 1500 db-ot sikerült kiállítani, a többi raktárakban várta sorsa jobbra fordulását.
Ám a közönség érdeklődése messze elmaradt a várttól, ráadásul a szakma sem értékelte igazán az új múzeumot. Feleky Géza újságíró 1914-ben röviden és igen találóan szunnyadó múzeumnak nevezte.

4esterem.jpgA Fővárosi Múzeum IV. kiállítóterme

Ennek ellenére a gyűjtőmunka tovább folyt, jó néhány jelentős gyűjtemény került a múzeum tulajdonába: ilyen volt Weiszberger Miklós 818 darabos hagyatéka, a Vajda Adolf műgyűjtőtől vásárolt metszetlapok (közöttük Rudolf von Alt híres pesti látképsorozata), illetve Blaha Lujza 2000 darabos ereklyetárgy gyűjteménye. Időközben – elsősorban Bárczy István főpolgármester kezdeményezésére – felmerült a múzeum keretein belül kialakítandó Fővárosi Képtár gondolata, illetve Feleky Géza (újságíró), Szabó Ervin (könyvtárigazgató), Kremmer Dezsõ (irodalom történész, helytörténész) és Csánky Dénes (1912-től a Fővárosi Múzeum igazgatóhelyettese, később a Fővárosi Képtár igazgatója) egymástól független tanulmányokban foglalták össze terveiket, elképzeléseiket a Főváros Múzeum átalakításával, korszerűsítésével kapcsolatban. Az első világháború és azt követő recesszió azonban mind a korszerűsítést, mind a Képtár megvalósítását jelentősen lassította Az épület 1917-re olyan rossz állapotba került, hogy már ki sem nyitott. „A tavaszi hóolvadáskor a múzeum több kiállítási termébe …. annyira becsurgott a mennyezeten keresztül a víz, hogy teknőbe és dézsába kell felfognunk” – írta jelentésében Csánky Dénes helyettes múzeumvezető.

fov_muzeumbgy.jpgAz 1847-ben leégett német színház homlokzati mészkő
szobrai - Kalliope, Klio, Erato és Thalia -,valamint a  Várkertbazár oroszlán szobrai a Fővárosi Múzeum előtt

Az 1920-as években, bár a kiállítási körülmények egy szemernyit sem javultak, a gyűjtemény folyamatosan gyarapodott, az épületet gyakorlatilag kinőtte. Nem javított a helyzeten az sem, hogy a Tanács utasítására egyre több műtárgy került ki a múzeum falai közül és lett dísze egy-egy tanácsi intézménynek, irodának.

fobejarat_a_20-as_evek_elejen.pngA Fővárosi Múzeum az 1920-as évek elején

1934-ben a Múzeum gyűjteménye már 35.000 db-ból állt.
Kuzsinszky kisebb megszakításokkal 1935-ig igazgatta az intézményt. Őt Csánky Dénes követte, akit fél évvel később kineveztek a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának. Csánky igazgatósága idejére esett, hogy Schmidt Miksa bútorgyáros végrendelete értelmében a Fővárosi Múzeum megkapta a Kiscelli kastélyt. Csánky után az új igazgató Horváth Henrik lett, aki 1922 óta dolgozott Kuzsinszky mellett. A kialakult helyzet miatt legfőbb tevékenysége a múzeum költözésének megszervezése volt.

igazgato.jpgHorváth Henrik igazgató

A városligeti Fővárosi Múzeum 1936-ban végleg bezárt és megkezdődött a költözés majd’ fél évtizedig tartó, végeláthatatlannak tűnő folyamata.
Ezt követően az épületnek nem sikerült megfelelő funkciót találni, állaga folyamatosan romlott. Időnként helyet biztosított egy-egy kiállításnak, mint pl. 1942 októberében, amikor is a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete a Múzeum épületében gyümölcskiállítást és vásárt rendezett

A második világháború alatt a bombázások során megsérült, az eredeti beltéri gipsz és stukkódíszítések megsemmisültek. A folyamatos beázások okozta károkat a tetőszerkezet kijavításával megszüntették, de továbbra sem sikerült megfelelő funkciót találni az épületnek.

athelyezett_bejarat.jpgA Stefánia út felöli oldalra áthelyezett bejárat

1954-ben a Művészeti Alap megalakulásával az épület szobrászművészek műhelye, majd a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye lett. Ennek megfelelően belső terét ismét átépítették, az eredetileg egy szintes teret kettéosztották, a frissen kiépített emeleti részen irodákat, a földszinten kőfaragóműhelyeket alakítottak ki. A főbejáratot áthelyezték az épület Stefánia út felüli oldalára, a régi bejárat helyén a rakodórámpát építettek ki. Ekkorra az épület eredeti szépségét – ha kopottan is - már csak kívülről őrizte.

olofpalme198x.jpgSzobrászműterem 1963-ban

Érdekesen alakult az épületet körülvevő tér képe. A műhelyekben faragott szobrokat, mielőtt tervezett helyükre szállították, az épület körül helyezték el, így egy folyamatosan változó szabadtéri szoborkiállítás kapott itt helyet.

kerenyi_imre_olvaso_lanyok.jpgKerényi Jenő: Olvasó lányok c. szobra a Képzőművészeti Kivitelező Vállalt
épülete melletti parkban 1963-ban. A szobrot két év múlva Oroszlányban állították fel

Ekkoriban a Közlekedési Múzeum (is) komoly helyproblémákkal küzdött. 1976-ban Budapest Főváros Tanácsa úgy próbált úrrá lenni a nehézségeken, hogy az épületet kiutalta a Közlekedési Múzeumnak. Ez azonban félmegoldásnak is rossz volt, hiszen az épület belső beosztása nem felelt meg a Közlekedési Múzeum céljainak, ezért végül inkább a Közlekedési Múzeum mellé egy új szárny felépítése mellett döntöttek. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat 1986-os megszűnését követően az épület ismét funkció nélkül maradt.
1990-1993 között a felújítási munkák idején a jelenlegi Műcsarnok használta. Ezt követően az állam az épületet átadta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, akik azt további hasznosításra egy vállalkozónak bérbe adták. A bérlő jó pár évig itt működtette itt a Millennium Szalont, mely különböző kulturális rendezvényeknek adott otthont. A használattal összefüggésben később a felek között vita alakult ki, aminek végén 2008-ba bérbeadó felmondta bérleti szerződést. Még ebben az évben az Egyesület mellé beköltözött az épületbe a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány is. (Nagyjából a 90-es évek elejétől, az 1986-ban merénylet áldozata lett Olof Palme svéd miniszterelnök emlékére az épületet Olof Palme Háznak is nevezték .) Új otthonukban, melyet ekkor Magyar Alkotóművészek Házának neveztek, képzőművészeti kiállításokat, koncerteket, irodalmi esteket, előadásokat szerveztek. Bár valamennyi pénzt költöttek karbantartásra, az évek során elmaradt felújításokat nem tudták pótolni. Annyit sikerült elérni, hogy már nem ázott be az épület.

mah.jpgMagyar Alkotóművészek Háza

2013-ban az Országgyűlés törvényt alkotott a Városliget megújításáról és fejlesztéséről. Ennek értelmében a Liget Budapest projekt előkészítése részeként a beruházásért felelős Városliget ZRT 2015-ben átvette az épület kezelését, ekkor az Alapítványnak és az Egyesületnek költöznie kellett.

2016-ban egy évre az épület elé költözött a Városliget - akkoriban rendkívül népszerű -  „kocsmája”, a Kertem. Maga az épület ekkor már csak raktárként és a szórakozóhely WC-jeként üzemelt.

kertem_2016.jpg Kertem - 2016

A Liget Budapest program keretében 2017-19 között sor került az épület teljes rekonstrukciójára. A főbejárat visszakerült eredeti helyére, megszüntették a belső színt-tagozódást, a Zsolnay kerámiákat a régi tervrajzok alapján restaurálták. Funkciójára vonatkozó tervek az évek során többször változtak, jelenleg a Millennium Háza nevet viselő épület falai között egy étterem és a Neo Kortárs Művészeti Műhely működik.

millennium-haza.jpgA Millennium Háza napjainkban (forrás: www.millenniumhaza.hu)

Ligetfalvi György

Szólj hozzá!

2024.01.08. 12:34 liget

VÁROSLIGETI ÉVEK - EZ TÖRTÉNT A LIGETBEN 1885-BEN

Címkék: Iparcsarnok Országos kiállítás Királypavilon Royal Gerbeaud Pavilon Fővárosi Múzeum

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült

Ebben az évben jelent meg Jules Verne: Sándor Mátyás és Émile Zola: Germinál c, regénye. Itthon megszületett Kosztolányi Dezső író, költő, műfordító, a 20. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja, Lukács György filozófus, esztéta, politikus, Gózon Gyula színész és Weiner Leó zeneszerző.
83 éves korában, Párizsban elhunyt Victor Hugo, a francia romantikus irodalom legnagyobb alakja.

1885-ben a fővárosban, de leginkább a Városligetben minden az Országos Általános Kiállításról szólt.


plakat.jpgAz Országos Általános Kiállítás plakátja

A hazai ipar seregszemléjét első ízben 1842-ben rendezték meg a Redoute helyiségeiben (a Pesti Vigadó elődje) „Első magyar iparműkiállítás” néven, majd ezt követte gyors egymásutánban az 1843-as és az 1846-os kiállítás. A fokozódó érdeklődést jól jellemzi a kiállítók számának növekedése: 1842-ben 213, egy évvel később 244, míg 1846-ban már 516 kiállító vett részt a bemutatón. Később vidéki kiállítások követték egymást, 1879-ben, a Székesfehérváron megrendezett országos kiállításon már 3201 bemutatkozó szerepelt a korabeli katalógusban.
1867-es újjáalakítását követően az Iparegylet kezdeményezte egy fővárosi kiállítás megrendezését, de erre különböző okok miatt jó ideig nem került sor. Az elgondolás először a Bécsi Világkiállítás miatt hiúsult meg, később a megfelelő anyagi háttér hiányzott.

helyszinrajz1_1.jpgAz Országos Általános Kiállítás helyszínrajza

1882-ben aztán az ötletet felkarolta a kormány és jelentős anyagi támogatást ígért a kiállítás szervezőinek. Tervezett helyszínként több lehetőség is felmerült. Szóba került a „váczi út melletti régi temető”, majd az Orczy kert és környéke. Végül az Iparegylet a Városliget mellett döntött. Ezt a tervet azonban eleinte a város vezetői közül többen ellenezték, mert úgy vélték, hogy az „épületek emelése sok fa kivágását teszi szükségessé, s a Városligetnek jókora részét elvonják rendeltetése céljától.”
Végül sikerült az aggodalmaskodókat meggyőzni és a város hozzájárult, hogy az Országos Általános Kiállítást 1885-ben a Városligetben kerüljön megrendezésre. Kikötötték azonban, hogy a kiállítás után „az épületeket az iparegyesület félév alatt köteles lesz eltávolítani, ha a főváros nem kívánja azokat átvenni.” Miután minden akadály elhárult, 1883-ban törvénybe is iktatták az 1885. évi Országos Általános Kiállítás megrendezését. A későbbiek során Fuchs Emil főkertész és Fodor István főmérnök folyamatosan figyelemmel kísérték az építkezést, és amikor fákat láttak veszélyben, azonnal közbeavatkoztak, intézkedést kezdeményeztek. Elszántságukról és egy, a tevékenységükkel összefüggő esetről itt olvashatnak.

katalogus_reszlet.jpgRészlet a kiállítás katalógusából

Dr. Matlekovics Sándor államtitkár elnökletével megalakult a 61 tagú kiállítás szervező bizottság, és megkezdődött az előkészítő munka.
Ahogy ez várható volt, az előre kialkudott terület a fokozódó kiállítói érdeklődés miatt kevésnek bizonyult, ezért helyszűkére hivatkozva a szervező bizottság a fővároshoz fordult és kérte az un. Tűzijáték tér kiállítási célokra történő átengedését. Ezzel a kéréssel csak az volt a probléma, hogy itt működött a városligeti vurstli. Bár néhány fővárosi képviselő ismét a fák védelmére hivatkozva ellenezte a tervet, a döntés előkészítésével megbízott városligeti bizottmány támogatólag terjesztette a javaslatot a városi tanács elé, azzal a kikötéssel, hogy a Vurstli áthelyezésével kapcsolatos költségeket a kiállítási bizottságnak kell vállalnia. Hamarosan megszületett a tanács döntése és némi egyezkedés után a városligeti bizottmány elnökének, Cséry Lajosnak a közvetítésével létrejött a megállapodás a mutatványosokkal is: „az országos kiállítás igazgatósága hivatalos becslés alapján, készpénzzel sajátította ki a bódésok telkeit.” A Vurstli ezután átköltözött a mai Széchenyi Fürdő helyére.

A kiállítás célja és feladata a hazai gazdaság és termelési kultúra minden ágának alapos bemutatása, leltárba vétele és szélesebb körben való megismertetése volt. „Nem a rendkívüliségek, a sajátlagosságok megismertetése fog hasznára válni az országnak és magának a kiállítónak, hanem az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy állandó, használható munkát tudunk előállítani, hogy gondosan ápolt, egészséges és messze távolba is elszállítható ipari és gazdasági terményeinkkel kiálljuk a versenyt”. (forrás: Mudrony Soma: Az 1885-ik évi Budapesti Országos Általános Kiállítás Katalógusa -1885).

fovarosi.jpgFővárosi Pavilon

Csak olyan termék vehetett részt a kiállításon, amelyet a zsűri megfelelőnek talált. Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az egyes cikkek „teljesen vagy legalább meghatározó részeikben a magyar korona területén állíttassanak elő.”
A kiállítás idejére a parlamentben az ellenzéktől is a legmesszebbmenő lojalitást várták el. „Az Országos Kiállítás tartamára szánt hónapokat politikai agitációkkal, polémiákkal s a kölcsönös kritizálásnak kíméletlenségeivel nem célszerű megzavarni.” (Pesti Napló 1885. július 1.)

A kiállítási épületeket tervezésére a kor legjobb tervezőit kérték fel. Tervezett épületet mások mellett Ulrich Keresztély (Iparcsarnok, Közmunka és Közlekedésügyi pavilon) Ybl Miklós (Királypavilon), Pfaff Ferenc (Műcsarnok), Quittner Zsigmond (Pénzintézetek pavilonja, igazgatósági épület, nagyvendéglő), Bukovics Gyula (Erdészeti pavilon, Keleti pavilon), Schickedanz Albert (Közalapítványi Uradalmak épülete). A több mint 100 épület és pavilon nagyobb részét Neuschloss Károly és fia cége építette.

kozlekedesi_miniszterium.jpgKözlekedési Minisztérium pavilonja

 A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a kiállítási terület és a pavilonok  megvilágítására. A hagyományos légszesz lámpák mellett jelentős szerepet kaptak az elektromos izzók. 160 ívlámpa és több mint 1500 izzólámpa biztosította a szükséges megvilágítást, ezáltal a „villamosság … oly impozáns fénymennyiség által volt képviselve, minőhöz hasonlót ….. eddig egyetlen kiállítás még csak megközelítőleg sem volt képes felmutatni …” A kiépített rendszer korszerűségére jellemző, hogy itt már használták az ebben az évben szabadalmaztatott - Déri Miksa, Bláthy Ottó és Zipernowsky Károly nevéhez fúződő - vasmagú transzformátort.
Nem kis kihívás volt a kiállítás vízellátásának biztosítása. A szervezők két teljesen új, összesen közel 9000 m-es csőhálózatot építettek ki, mely egyaránt biztosította a pavilonok ivóvíz szükséglete mellett a parkfentartáshoz és a szökőkutak üzemeltetéséhez szükséges vímenniységet is. Szökőkútból egyébként három is volt: egy az Iparcsarnok előtt, mely este megvilágítva elképesztő látványt nyújtott, egy az Iparcsarnokban, egy kisebb pedig a horvát pavilon előtt volt látható.


iparcsarnok.jpgAz Iparcsarnok

A várható terhelés miatt új csatornahálózatokat is kiépítettek, melyek az Aréna út magasságában csatlakoztak a városi csatornahálózathoz.
A kiállítás területe 3 m magas gyalult deszkából épített kerítéssel volt körülvéve, melyen négy helyen alakítottak ki bejáratot: a díszkaput a rondónál, az úun. Doboskaput a Stefánia útnál, a mezőgazdasági csarnok előtt a társas-kocsival érkezőknek, a Hermina útnál pedig kifejezetten a környékbeli nyaralókból érkezőknek. Az áruszállításra három, külön erre a célra épített kapu szolgált.
A kiállított tárgyak bemutatására használt asztalok, állványok, szekrények egységes tervek alapján készültek, ezeket a kiállítók bérbe vehették. Ettől eltérni csak az igazgatóság külön engedélyével lehetett, de azt is csak úgy, hogy a terveket előzetesen a be kellett mutatni. Hasonló volt a helyzet a címtáblákkal, bár itt a kiállítók nagyobb szabadságot élveztek. Szigorú kikötés volt, hogy a kiállított tárgyak megnevezését, leírását magyarul mindenképpen fel kellett tüntetni. Az idegen nyelvű felirat használata szabadon választott volt. 


nadler.jpgNádler Róbert festménye. Háttérben az Iparcsarnok

Az Iparegylet tikára, Mudrony Soma által szerkesztett kiállítási katalógus nem kevesebb, mint 900 oldalas volt. Az elején röviden ismertette Magyarország természeti és gazdasági viszonyait, majd valamennyi kiállítási csoport (összesen 32 ilyen volt) bemutatása után következett a kiállítók és az általuk kiállított tárgyak listája. A katalógus rövidített változata franciául és németül is megjelent. Ezen kívül még volt 24 egyéb katalógus is (pl. A nyári virág-, gyümölcs- és zöldség kiállítás katalógusa magyar nyelven). A közönség tájékoztatását szolgálta a Gelléri Mór által szerkesztett, igen nagy népszerűségnek örvendő „Kiállítási Kalauz”, ami sok praktikus információval és tudnivalóval segítette a látogató tájékozódását és eligazodását.

orszagos_altalanos_kiallitas.jpgA Kiállítási Kalauz borítója

A főváros a kiállítás ideje alatt lakás-irodákat működtetett, hogy a kiállításra vidékről vagy külföldről érkezők mielőbb megfelelő szálláshoz jussanak. Korabeli statisztikák szerint ezzel a módszerrel több, mint 37 ezer kiállításra érkező szálláshoz jutásában nyújtottak segítséget.
A kiállítás biztonságos lebonyolításáról 300 főnyi erre a célra alkalmazott és kiképzett, speciális egyenruhát viselő őrség és 124 rendőr gondoskodott. Összehangolt munkájuknak köszönhető, hogy  különösebb problémák nélkül zajlott le a kiállítás. Mindössze 7 zsebtolvajlást jelentettek, a tetteseket mind elfogták. A kiállítási csarnokokban 91 lopás történt, abből 31 elkövetőt példás gyorsasággal lefülelték.

banyaszat.jpgA Bányászat pavilonja

A 15 tagú tűzörségnek nem sok dolga akadt, mindössze 29 esetben kellett kivonulniuk, ezek közül 8 eset vaklárma volt, a többit villámgyorsan sikerült eloltaniuk.
A kiállítás teljes ideje alatt rendelkezésre állt orvosi felügyelet is, melyet 746 esetben vettek igénybe.
Aki a sok látnivaló között sétálva elfáradt, megpihenhetett a Buchwald Sándor által kihelyezett székek egyikén. Buchwald a kiállítás szervezőivel kötött megállapodás értelmében minden általa kihelyezett szék használatáért 3 kr díjat szedhetett. Cserébe kötelezettséget vállalt arra, hogy ingyenesen igénybe vehető padokat is kihelyez, illetve vállalta, hogy minden olyan szék után, melyért pénzt szed, egyszeri 25 kr díjat fizet a szervezőknek. Buchwald 1.176 szék után szedett díjat, ugyanakkor 970 ingyenes ülőhelyetis biztosított. A csarnokoban a Thonet testvérek és a Kohn testvérek által kihelyezett hajlított faszékek várták a látogatókat, ezek használatáért nem kellett fizetni.


keleti.jpgA Keleti pavilon

Az igazgatósági épületben egyedülálló szolgáltatás, egy olvasóterem várta az érdeklődőket, akik 58 hazai, 16 bécsi és 20 külföldi lap között válogathattak. Az újságokat Benjamin Manó vállalkozó ingyen szállította, sőt az ő szerződéses kötelessége volt, hogy az összes hazai hírlapból és folyóiratból egy-egy példányt, mint gyűjteményes kiállítást berendezzen. Cserébe újságárusító bódét működtetethetett.

Más kiállításszervezők tapasztalatait felhasználva a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a vendéglátás megszervezését nem egyetlen vállakozóra bízza, hanem versenyeztetve az érdekelteket, több vendéglőssel köt szerződést. Ettől a megoldástól azt remélték, hogy így az összes kiállításlátogató megtalálja majd az ízlésének és pénztárcájának megfelelő kínálatot. Így aztán a kiállítás ideje alatt a választékot egy nagyvendéglő, három vendéglő és sörcsarnok, négy csárda, egy kávéház, egy cukrászda, három pezsgőspavilon, négy hűsítőket áruló pavilon és tíz borkostoló fülke biztosította. A szervezők jól döntöttek. Mint később, a kiállítást értékelő dokumentumban megállapították „…a szabad verseny azon felette kedvező és általánosan elismert eredményre vezetett, hogy az étkezés a kiállítás területén általában nem volt drágább mint a fővárosban, hol az ételek és italok árai különben a kiállítási idő alatt semmivel sem emelkedtek; hogy minden látogató igényeihez képest olcsóbban vagy drágábban érkezhetett; valamit hogy az idegennek módjában volt eredeti magyar ételeket és a legkitűnőbb magyar borok minden nemeit élvezni.”
A kiállítás előkészítésével kapcsolatos munkák alakítottak a Városligeten is: elkészült a Stefánia (a mai Olof Palme sétány), szabályozták a tavat, ismét átalakították a rondót és díszes bejárati kaput kapott az Állatkert. A kiállítás céljára ideiglenesen emelt 129 épület miatt az előzetes szándékoktól eltérően sok fát ki kellett vágni. „A heves felszólalásra okot adó fakivágás csakis a nagy iparcsarnok és a főbejárat közti nyugoti részen történt. … Miután pedig a feltöltött szabad tér parkírozva, csatornázva és gyönyörűen világítva lett, az előbb felháborodott közvélemény (forrás: Mudrony Soma: Az 1885-ik évi Budapesti Országos Általános Kiállítás Katalógusa -1985).

mezogazdasagi.jpgMezőgazdasági pavilon

A főváros felszólította a rendőrfőkapitányt, hogy biztosítsa a közjárművek tisztaságát, követelje meg a hordárok tisztes öltözetét, és biztosítsa, hogy a városba érkező idegenek meg legyenek óvva a csavargók zaklatásától. A Sugárúton elhelyezkedő házak tulajdonosait kötelezték, hogy tartsák rendben a portákat a kiállítás ideje alatt.

Az ünnepélyes megnyitóra népes ünneplő sereg jelenlétében május 2-án került sor. Ferenc József császár pontban déli 12 órakor érkezett. Rudolf trónörökös (ő volt a kiállítás fővédnöke) köszöntője után a császár megnyitó beszéde következett, majd az uralkodó népes kíséretével megtekintette az Iparcsarnok kiállításait. A nyitva tartás több mint fél éve alatt Ferenc József még két alkalommal tért vissza, de ellátogatott a kiállításra Sándor bolgár fejedelem, Milán szerb király és a walesi herceg is.

Az egymilliomodik látogató augusztus 20-án érkezett. Pontosabban ők ketten voltak – Marcal Ignác és Bachmayer József közkatonák. Ennek magyarázata pedig az, hogy őrmestertől lefelé egy jeggyel ketten léphettek be a kiállítás területére.

megnyito.jpgA kiállítás megnyitása

A kiállításon olyan jelentős termékek kerültek bemutatásra, mint a Ganz-gyár híres vasúti kereke és transzformátorrendszere, Mechwart gépek, Eisele József kazánjai és a Höcker testvérek gőzgépei. De sikert arattak az újdonságnak számító Tonet (hajlított) bútorok és az Egger Béla és Társa cég izzólámpái. A kiállításon debütált Dobos C. József „találmánya", a dobos torta, mely később világkarriert futott be.
Az állandó kiállításon kívül még 21 időleges bemutatót is tartottak (pl. Tenyészjuh kiállítás; Élő méhek nemzetközi kiállítása; Agancs kiállítás; Tejgazdasági termékek kiállítása; Nemzetközi ebkiállítás).
Sőt, ez idő alatt több nemzetközi kongresszusra is sor került, pl. agarászat, bányászat, kohászat témakörben. A sétányokon rendszeres térzene, koncertek szórakoztatták a látogatókat. A kiállítás területe 8 és 23 óra között, a csarnokok 9 órától este 6-ig voltak nyitva. Kutyát a területre nem lehetett bevinni, „a dohányzás a kerti helyiségeken és a vendéglőkön kívül mindenütt szigorúan tiltva volt, szintúgy a szivarok és pipák látható hordozása.”

belepo_jegy.jpgBelépőjegy a Kiállításra

Természetesen a kiállítást csak belépőjegy megvásárlása után lehetett megnézni. Hétköznap egy normál jegy 50 kr, ünnepnap és hétvégén 30 kr volt, katonák számára 20 kr. Ezen kívül még lehetett bérletet váltani, benfentesek pedig szabadjegyet kaptak.
A kiállításon összesen – beleértve a az állandó kiállítókat, a pótkiállításokon, az időleges kiállításokon, azt állatkiállításokon részt vevőket – 11879 kiállító vett részt.
A látogatók számát is pontosan ismerjük: a kiállítás hét hónapja alatt összesen 1.759.368 látogató váltott jegyet, közülük mintegy 100.000 külföldi. A legtöbben május 24-én (34.014), a legkevesebben július 26-án (9.883) voltak kíváncsiak az Országos Kiállításra.
A szervező bizottság 1886. február 7-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a kiállítás zárszamadását. E szerint a kiállítás nem volt ráfizetéses, hiszen a 3.637.452 frt bevétel és 3 598.955 frt kiadás mellet 38.497 frt nyereséggel zárta kapuit. Ez az összeg még nem tartalmazta a bontásokkal járó költségeket, valamint a fővárosnak átadandó épületek értékét sem.

hazipar.jpgA Háziipar pavilonja

A kiállítás bezárást követően szinte azonnal kirobbant a vita az épületek jövőbeni sorsát illetően. Az ipartestülettel a főváros megállapodása úgy szólt, hogy fél éven belül néhány épületet kivéve mindegyiket le kell bontani és vissza kell állítani a Városliget liget jellegét. Ennek ellenére hosszas alkudozás kezdődött a kormány, az ipartestület és a város vezetése között. Az biztos volt, hogy az Iparcsarnok és a Műcsarnok megmarad, később „csatlakozott” a megmaradók listájához a Királypavilon és a Fővárosi Pavilon. Ez utóbbi esetében folyamatosan romló állaga miatt később bontása mellett döntöttek. Novemberben egy váratlan ajánlat fokozta a zűrzavart. „Moser Sándor vállalkozó ajánlatot nyújtott be, melyben az országos kiállítási területet 1886. évi május hó 1-étől számítandó 10 évre bérbe venni hajlandó és pedig következő feltételek mellett: A terület továbbra is bekerítve maradna s azon legalább is egy vendéglő, egy kávé s egy zenecsarnok czéljaira alkalmas állandó épületek s a szökőkút minden körülmények között fenhagyandók volnának.” Ajánlatát a város vezetése szinte gondolkodás nélkül visszautasította.
Következő év tavaszán még mindig riasztó képet mutatott a Liget. A volt kiállítási területen még sok félig bontott épület állt, ott hagyot tárgyak, bútorok tömege risztotta el az arra sétálókat. Egy korabeli beszámoló szerint „Akár egy temetőben jártam volna , olyan mélabús hangulat lepett meg. Csupa enyészet, múlandóság, a merre a szem néz. Hét-nyolc, egymástól távol eső épületen kívül, oda van már minden, …… a tavaly szép utak nehéz szekerek kerekeitől felvágva, pázsit helyett itt-ott már elegyengetett kopár szürke föld, amott gerendák, lécek rendetlen halmaza, az ösvényeken vörös és feketeszínű kátrányos papírok tépett darabjai, melyek egy fél éven át a tetőkön azt hazudozták a szemnek, hogy ők réz vagy vas lemezek. " (Fővárosi Lapok 1886. 04. 20)

erdeszeti.jpgErdészeti pavilon

Aztán április végén megszületett a mindenkit megnyugtató döntés, a rendrakás azonban lassan haladt, néhány kiállító szabotálta a bontást. Júliusban „a városliget kiállítási területének helyreállítási munkái egyre folynak s a képzőművészeti pavilon környéke már a szomszédos fenyveserdővel együtt a sétáló közönség által használható lett. Máskép áll a dolog a nagy iparcsarnokon túl fekvő területtel — s ez a nagyobb rész — a hol a kivágott fák helyén gyepes pázsitot iparkodik alakítani a főkertész. Újabb faültetések tán csak a tavaszszal történnek. Eddigelé különben fűnek nyoma sincs a pavillonok helyén, az elért eredmény a talaj egyengetésének befejezésében áll. A volt kiállítási terület útjai nagyobb részén az óriási homok miatt járni alig lehet s a többször hozott drákói határozatok dacára egy pár pavilion még most is ott áll a helyén.” – számolt be az aktuális helyzetről a Pesti Hírlap 1886. július 26-án.
Nagyjából év végére aztán minden rendeződött, a 129 kiállítási épületből három élte túl a kiállítást: az Iparcsarnok, ahol később majd 20 évig „lakott albérletben” a Nemzeti Múzeum Néprajzi tára, a Műcsarnok, mely később Fővárosi Múzeum, majd szobrászműterem lett, és a Királypavilon, ami később Royal Gerbeaud Pavilonként várta a felső tízezerhez tartozó vendégeit.

A Kiállításon túl
Bár ebben az évben szinte minden az Országos Kiállításról szólt, kisebb nagyobb gondok azért még akadtak a Városligetben. Ilyenek volt a Korcsolyázó Egylet körül kialakult nehézségek. Egyrészt érezhetően csökkent az érdeklődés a városligeti korcsolyapálya iránt, aminek az volt az oka, hogy az „arisztokrata fiatalság uniszónó hátat fordított a városligetnek és a nemzeti tornacsarnok pályáján gyakorolja a korcsolyasportot.” Másrészt néhány korcsolyázót zavart a többiek illetlen viselkedése és ezt a sajtó nyilvánossága előtt szóba is hozták. Nehezményezték, többek között, hogy „ki van hirdetve, hogy zeneszó alatt mindenki jobbról balra korcsolyázzék. … Ennek ellenére sokan a rohanó ár ellen balról jobbra futnak és ezzel sűrű összeütközésre és esésre szolgáltatnak okot.” Ráadásul „a lejárók előtt, közvetlenül az emelvény alatt ácsorgó virtuózok mutogatják nyaktörő darabjaikat, nem elégedve meg, virtuozitásuk tudatával, hanem a közönség csodáló elismerésére is áhítozva. A csodáló elismerést nem irigylem tőlük, de az a baj, hogy éppen azon a helyen van a legsűrűbb forgalom”. Nem beszélve arról, hogy „gyakran látni a jégen egyéneket gyalogszerrel, azaz korcsolya nélkül, pedig világos, hogy sétatérnek kényelmesebb az egész Városliget.” Ezeket a problémákat bizonyára orvosolta a Korcsolyázó Egylet, így békésen zárulhatott a Városligetben az Országos Általános Kiállítás éve.

 

Szólj hozzá!

2024.01.08. 12:30 liget

Iparcsarnokból Petőfi Csarnok

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával

Az Iparcsarnok felépítésének ötlete az 1885-ös Országos Általános Kiállításra készülve merült fel. A szervezők a kisebb-nagyobb kiállítási pavilonok mellett mindenképpen szerettek volna egy nagy, reprezentatív központi kiállítási csarnokot. Ez lett az Iparcsarnok, azon kevés kiállítási „pavilonok” egyike, melyek nem kerültek elbontásra, és amelyik még 60 évig adott otthont kiállításoknak, vásároknak, rendezvényeknek.

A megtervezésére kiírt pályázatra 11 pályamű érkezett. Az első díjat egy berlini mérnök pályázata nyerte, ám a részletek pontosítása végén a hozzáértők nem javasolták megépítését, mert a „nyári forró időben a hőséget nagyon felfogja és megtartja és így az abba a leendő tartózkodás lehetetlen lesz. Az ezen bajok orvoslására indítványban hozott szellőztető készülékek részint elégtelenek, részint költségesnek tekintettek.” Így aztán a második helyezett pályázó, Ulrich Keresztély műépítész pályázatát fogadták el. Nevéhez fűződik néhány Erzsébet körúti (28. és 48 szám) bérház mellett a IX. kerületi volt Sóház (ma a Corvinus egyetem „S” épülete) tervezése.

iparcsarnok001.jpgAz Iparcsarnok déli homlokzata

A csarnok a kiállítás központi helyén, a főbejárattal szemben, a pestiek által akkoriban csak Blondin térnek hívott vizenyős réten épült fel, itt ugyanis nem kellett sok fát kivágni. Az építkezés 1884 márciusában kezdődött, és december 30-ra el is készült. A gyors munka később még sok bosszúságot okozott. Hatalmas, neoreneszánsz stílusban készült kupolás épület volt, négy, diadalkapura emlékeztető bejárattal. A saroképületek téglából és kőből, az összeköttetések vasból és üvegből épültek. „A kupolát a magyar korona, az egyes bejáratokat a magyar címer díszítette. A főbejárat fölött Hungária páncélos, pajzsos szobra állt, mellette kétoldalt a műipart és kereskedelmet megszemélyesítő nőalakok, Hungária babérkoszorút nyújtott a műiparnak, a kereskedelmet pajzsával védelmezte.” (Horváth Vera: Az 1885. évi Országos Általános Kiállítás iparművészeti jelentősége – Az Iparművészeti Múzeum évkönyvei 1964.). Homlokzata a Keleti pályaudvar főbejáratához hasonlított, alapterülete meghaladta a 14.000 négyzetmétert.

A kiállításon itt került bemutatásra valamennyi iparművészeti tárgy: a bútor- és lakberendező ipar remekei, a fonó- és szövőipar termékei. A papiros ipar csoportjában kapott helyet a könyvkötészet, a sokszorosító művészet. A vas- és fémipari csoportban pedig a műlakatosság, rézművesség, kardművesség, lámpagyártás tárgyait, finomabb fémipari cikkeket lehetett megtekinteni. Külön csoportot képezett az agyag- és üvegipar, az arany- és ezüstműves portékák, ékszerek, apróáru és a díszműipar munkái.

A kiállítás bezárása után felmerült, hogy a világ klasszikus műalkotásairól készült gipszmásolatokat helyezzenek el benne. Hoitsy Pál országgyűlési képviselő viszont az egész csarnokot téli kertté kívánta átalakíttatni, ahol lábadozó betegek enyhet találnak a téli hidegben. Végül megszületett a döntés: az Iparcsarnokból Kereskedelmi Múzeum lett. 1893-ban már az első magyar idegenforgalmi lap, a Budapesti Látogatók Lapja a Nemzeti Múzeum után a második legjelentősebb kiállítóhelyként említi: „Ne sajnáljuk az utat a kereskedelmi múzeumba sem, a hol tetszetős csoportokban képet nyerünk Magyarország iparáról, és kereskedelméről, mely ma már … tért hódít magának a közel keleten és a távolabb külföldön is.” .

A kiállítás 1894-ben az Iparcsarnok bővítése miatt átmenetileg elköltözött. Az 1896-os nagy Ezredéves Kiállításon, a bútor-, szövő- és anyagipari termékek bemutatóhelye és a kiállítás reprezentatív központja volt. Ekkor épült meg a csarnok előtti elegáns korzó díszkerttel - valamint az Oskar Mamorek által tervezett és a Ganz gyár által kivitelezett Világító szökőkút, a Fontaine Lumineuse, amely Sió tündér legendáját ábrázolta. A színes fényekkel megvilágított vízsugarakat lövellő szökőkút nagyobb és impozánsabb volt, mint a korábbi országos kiállítás hasonló alkotásai. A szobrokat Mátray Lajos György szobrász készítette. Talpazata sziklás, hegyszerű, aljában 700 m2 vízmedence, legfelül Sió tündér, a Balaton nimfája, kezében sásvessző, mellette és körülötte nimfái. A szökőkút a kiállítási korzó központjában állt, kedvelt találkozóhely volt nyári estéken.


szokokut.jpgVilágító szökőkút

A szökőkút legmagasabb vízsugara 20 méter, körülbelül öt emelet magas volt. A kiállítás zárása után kiderült, hogy a kút elektromos és hidraulikus berendezései a Ganz gyár tulajdonában vannak, fel is ajánlották a fővárosnak megvételre, de olyan sokat kértek, hogy a városatyák elálltak az előnytelen üzlettől. Így a szökőkút építészeti része és szobrai ugyan a helyszínen maradtak, de a pereskedés idején, mintegy négy évig a kút nem üzemelt. 1900 –ra a mérnöki hivatal rendbe hozta, az első világháború végére azonban meglehetősen rossz állapotba került. Felújítása után, az 1930-as évektől már rendszeresen működött, hétköznap általában világítás nélkül, hétvégén esténként kivilágítva. A második világháborúban megsérült, és mivel a horganyzott lemez, amiből a szobrok készültek értékes anyagnak számított, a maradványokat a pestiek széthordták. A medence szobrok nélkül a háború után is a helyén maradt, egyszerűbb szökőkúttal a Budapesti Nemzetközi Vásár központi helyén állt, az 1974-es elbontásáig.

Az Ezredéves Kiállítás után 1897-ben visszaköltözött a Kereskedelmi Múzeum. Amikor néhány évvel később elterjedt a híre, hogy a Minisztérium a múzeum megszüntetését tervezi, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára – amelyik aktuálisan elégedetlen volt akkor elhelyezésével - megigényelte az Iparcsarnokot. 1906 áprilisában már meg is kezdődött a beköltözés az Iparcsarnok keleti szárnyába és alig egy év múlva a kupolacsarnokban megnyílt a Néprajzi Tár állandó kiállítása.

 neprajzi1.jpgNéprajzi Tár – kiállítás részlet (Vasárnapi Újság, 1912. november 3.)

A gyűjtemény új otthona nagyjából kétszer akkora -5400 m2- volt, mint az előző (Csillag utcai épület), ám kiállítási célokra majdhogynem alkalmatlan volt. Az egyterű, óriási csarnokban nem voltak térlehatároló falfelületek, ezért igazán színvonalas kiállítást nehéz volt megvalósítani, ezért a tárgyak döntő többségét - már amelyiket lehetett - vitrinekben helyezték el. Ezeken kívül csak nagyméretű tárgyakat és eszközöket - jurtákat, sátrakat, maketteket, stb - tudtak bemutatni.
A folyamatosan gyarapodó gyűjtemény új beszerzéseit (pl. Zichy Jenő hagyatékát, Beck Fülöp hagyatékát) ha nehezen is, de sikerült kiállítani, ezért a nagyközönség számára úgy tűnt, hogy a néprajzi gyűjtemény helyzete végre megoldódott. Nem így volt. Az 1919-ben kinevezett új igazgatónak kezdettől fogva legfőbb törekvése az volt, hogy a lerobbant Iparcsarnok helyett kapjon végre normális épületet a gyűjtemény. Az Iparcsarnok rendszeresen beázott, esővíz elvezetése korszerűtlen volt, nem volt fűtése, az ablakok szigetelése gyalázatos volt. Mindezek együttesen erőteljesen károsították a gyűjteményt. A személyzet számára nem voltak irodák, az igazgató szerint mivel a helységek nyirkosak, szűkek, szigeteletlenek voltak, "a helyiségekben való dolgozás következtében a közelmúltban két tisztviselő tüdővészben elpusztult."
Bonyolította a helyzetet, az 1910-es évektől az Iparcsarnok többi részében újból rendeztek vásárokat (évente Tavaszi Vásár, Keleti Vásár, Budapesti Árumintavásár, stb.), termékbemutatókat, aminek következtében a Néprajzi Tár tereit is meg kellett nyitni, vagy átjárót biztosítani az Iparcsarnok más épületrészeibe.


kirgiz.jpgNéprajzi Tár – Kirgiz és bokharai sátrak (Forrás: Vasárnapi Újság 1912 november 3.)

Érzékelve a helyzet tarthatatlanságát, néhány évvel a beköltözés után már megkezdődtek az egyeztetések, tervezések arról, miképpen lehetne a Néprajzi Tárnak új, immár végleges otthont építeni. Miközben folytak a tárgyalások, 1921 elején hatalmas vihar csapott le a Városligetre. Az orkán erejű szél letépte az Iparcsarnok bádogfedelét, minek következtében az épület beázott, eláztatva rengeteg kiállítási tárgyat. A lehulló vakolat a kiállított üvegtárgyak egy részét darabokra törte. „A vihar után a múzeumnak nem volt teteje, a befolyt víz pedig kezdett megfagyni, több vitrinből »jégszekrény« lett. A vihar után közvetlenül hömpölygött a víz a kiállítótermekben” - írta egy korabeli jelentés. Ekkoriban látogatott el a múzeumba Vass József kultuszminiszter és Sipőcz Jenő polgármester társaságában Horthy Miklós kormányzó. Látva a körülményeket, mindhárman egyetértettek abban, hogy a helyzeten sürgősen változtatni kell. Az államigazgatás malmai azonban lassan őröltek. Másfél évvel a történtek után 1922 júliusában egy újabb váratlan, de annál intenzívebb jégvihar néhány percnyi dúlása okozott ismét jelentős kárt a gyűjteményben: „kereken 1000 darab ablakunk zúzódott be és a lehulló üvegcserepek 150 szekrényüveget, ezek viszont egész sereg tárgyat törtek össze” – emlékezett vissza a történtekre Bátky Zsigmond igazgató a Néprajzi Értesítő 1926. évi számában. A helyreállítás ekkor 4 hetet vett igénybe.

vihar_utan.jpgVihar után (Vasárnapi Újság, 1921. február 27.)

Gőzerővel folytak az egyeztetések, készültek az előterjesztések, a tervezők ontották magukból a terveket. Lehetséges helyszínként többek között felmerült a Vérmező, Sasad, sőt a Vurstli esetleges elköltözését követően annak területe is. Egyik terv sem valósult meg.
E közben a gyűjtemény elhelyezésének körülményei jottányit sem javultak. „Esős időben a víz az irodahelyiségbe több helyen becsorog. A csorgási helyek a szobák plafonjain folyton változnak, úgy hogy vízfelfogó edényekkel sem tudunk védekezni egy éjszakai esőzés ellen. A becsorgó víz már az utóbbi hetekben is tetemes kárt okozott, s félő, hogy ha az őszi esők megkezdődnek, nemcsak a hivatali munkát állítja meg, hanem a hivatali szobákban elhelyezett és természetüknél fogva az Iparcsarnokban el nem helyezhető fonogramm henger és fényképnegatív gyűjteményünk a magyar kultúra pótolhatatlan kárára megsemmisül” - írta 1924-be az éppen aktuális helyzetet jellemezve a főigazgató helyettes. A tőke hiány, gazdasági a recesszió végül minden új épületre vonatkozó elképzelést elsodort. Ezután nem maradt más lehetőség, mint az, hogy egy másik, már meglévő, de az Iparcsarnoknál lényegesen jobb állapotban lévő épületet kellett keresni a Néprajzi Tár számára. Miután Klebersberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter a helyszínen győződött meg a helyzet tarthatatlanságáról, hónapokon belül megszületett a döntés: a gyűjtemény megkapta a X. kerületi Tisztviselőtelepi Állami Főgimnázium épületét (ma Könyves Kálmán körút 40. A kiállítás bontása, csomagolása, átszállítása több mint egy évig, 1925 végéig tartott.

enekes_istvan.jpgÉnekes István, az Iparcsarnokban 1930-ban megrendezett
ökölvívó Európa bajnokság légsúlyú bajnoka

1925-től az Iparcsarnok volt a központi épülete a minden évben megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Vásárnak. E mellet az épület az évek során számtalan kiállításnak és tömegrendezvénynek adott otthont. A teljesség igénye nélkül: rendeztek itt Nemzetközi Autó Kiállítást, Nemzetközi Embervédelmi Kiállítást, Gyümölcs és kertészeti kiállítást, Aviatikai Kiállítást, Lakberendezési, Háztartási Vásárt és Rádió Kiállítást, Gyümölcs és Virág Kiállítás, valamint Nemzetközi Kutyakiállítást.


autokiallitas_1925.jpgAutó kiállítás az Iparcsarnokban 1925-ben

Időközben egy jelentősebb, 200 ezer pengős felújításon esett át az épület, melynek során egyebek mellett megszüntették a beázások fő okait és részben szigetelték az ablakokat.

horthy.jpgHorthy Miklós kormányzó látogatása az 1921-es Keleti Mintavásáron (Vasárnapi Újság, 1921. 68. sz.)

 Az évek során számos nagyszabású rendezvénynek, sporteseménynek is helyet biztosított az Iparcsarnok.
Itt zajlott le 1917. november 25-én több mint százezer ember részvételével, az orosz forradalommal rokonszenvező munkástüntetés, és itt volt 1927-ben a Főiskolai Sport Szövetség fedett pályás atlétikai versenye is. 1929-ben itt rendezték meg az Európa katonatiszti bajnokság vívó kardcsapatversenyét, 1930-ban pedig az Iparcsarnok adott otthont ökölvívó Európa Bajnokságnak.
Több tízezer ember jelenlétében az Iparcsarnokban és környékén került megrendezésre 1935-ben a 26. katolikus nagygyűlés is.

kat_nagygyules.jpgA 26. Katolikus Nagygyűlés megnyitó ünnepsége az Iparcsarnok előtt.
Középen a zenepavilon, háttérben a világító szökőkút (forrás: Tolnai Világlapja, 1935. október 9.)

1943-tól már nem rendeztek kiállításokat, az épület üresen állt, majd a hadsereg hadianyag raktárként hasznosította.

 hadianyag.png

1944. július 2-i légitámadás során, mely eredetileg a Rákosrendező ellen irányult, a Városliget intézményei is megsérültek. Találatot kapott többek között a Fővárosi Pavilon, megrongálódott a Vajdahunyadvár, a Szépművészeti Múzeum, a Millenniumi Emlékmű. Ezt a támadást az Iparcsarnok még túlélte, de a szeptember 14- légicsapást már nem: egy gyújtóbomba következtében az épület teljesen kiégett.

ipcsar_1.jpgIparcsarnok 1945-ben

Az épület "másodvirágzását" akkor élte, amikor a Városligetben működő Budapesti Nemzetközi Vásár egyik pavilonja épült újjá a helyén az Iparcsarnok egyes falmaradványainak felhasználásával. Ez volt a BNV V. sz. pavilonja, a Petőfi Csarnok. A részben tömör tégla, részben üvegfalas csarnok rohammunkában épült. Ennek voltak köszönhetőek az épület szerkezetében fellelhető deciméteres pontatlanságok.

balracsarnok.pngBalra az Iparcsarnok helyén felépült kiállítási csarnok, a Petőfi Csarnok

Miután 1974-ben a BNV elköltözött a Ligetből, az épületet nem bontották le. Hasznosítására számos elképzelés született, ennek ellenére hosszú évekig bútorraktárként funkcionált, majd átalakítva és megújítva, 1985-ben földszintjén megnyílt a Petőfi Csarnok Ifjúsági Szabadidőközpont – népszerű nevén PeCsa -, mely, majd három évtizedig volt a főváros kultikus koncerthelyszíne. Mivel a Műszaki és Közlekedési Múzeum komoly helyhiánnyal küszködött, kényszermegoldásként a Petőfi Csarnok emeletén alakították ki a múzeum repüléstörténeti részlegét.
2011-ben a Petőfi Csarnokot működtető közhasznú társaságot a Fővárosi Önkormányzat felszámolta, az épületet továbbra is ifjúsági szórakozóhelyként egy vállalkozó üzemeltette.

petoficsarnok.jpgA Petőfi Csarnok Fővárosi Ifjúsági Szabadidőközpont madártávlatból

A Városliget megújítására született Liget Budapest program tervei között nem szerepelt a Petőfi Csarnok, helyére az új Nemzeti Galériát képzelték a tervezők. A PeCsa 2015 végén végleg bezárt, 2016-ban az épületet lebontották. Az új múzeum építése – bár a tervek már készen vannak – azonban még nem kezdődött el.

Szólj hozzá!

2023.09.27. 09:20 liget

VÁROSLIGETI ÉVEK - MI TÖRTÉNT A LIGETBEN 1873 - BAN

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült.

Miközben eleink gőzerővel dolgoztak Pest, Buda és Óbuda egyesítésének előkészítésén, aközben szerte a világban és persze itthon is zajlott az élet. Bécsben óriási, közel 8 milliós látogatottság mellett világkiállítást rendeztek. Londonban elhunyt a „Kis Napóleon”, azaz III. Napóleon, a Francia Köztársaság volt elnöke, később francia császár. Párizsban megjelent Verne Gyula 80 nap alatt a Föld körül c. regénye. Itthon egykori bandatársa, Pintér Pista orvul megölte Vidróczki Mártont, a vakmerőségéről és féktelen természetéről hírhedt betyárt, és októberben megszületett a későbbi színészfejedelem és színi-iskola alapító, Rózsahegyi Kálmán.

Eközben a Városliget élte (nem) mindennapi életét.

Korcsolyaélet a tavon
Ismét remekül indult az év a városliget tó jegén. A kedvező időjárás miatt már január első napjain kiválóan lehetett korcsolyázni a befagyott tavon. Érdekesen volt felosztva ekkor a pálya. Egy elkerített részen csak az 1869-ben alakult Pesti Korcsolyázó Egylet tagjai korcsolyázhattak, míg a másik részen, a tavat bérlő vállalkozó a város engedélyével belépti díj fejében „korcsolyáztathatott”. „A bérlő igen csinos tolható vasszánkákról is gondoskodott, melyek különböző színekre festve s női nevekkel ellátva várják a fagyot és közönséget. Óránként 40 krért lehet használni. „ – írta az Ellenőr c. lap január 3- számában.

korcsolya.jpgA kép illusztráció

Nemcsak az év eleje, az év vége is kedvezett a korcsolyázás szerelmeseinek. Fővárosi Lapok 1873. december 16- i száma arról számolt be, hogy a Korcsolyázó Egylet házikóján már „zászlók lobogtak, délután három órakor megszólalt a zene s a tó jégtükre csakhamar jól megtelt röpülő, csúszkáló, egymásba ütődő, elő- meg fölkelő korcsolyásokkal és még nagyobb néző közönséggel. Gróf Andrássy Gyula is kedvtelve nézte a mulatságot, melyben a nővilágból is elegen vettek részt.” Az Egylet a városegyesítés tiszteletére év végén Budapesti Korcsolyázó Egyletre változtatta nevét.

Új helyen a Vurstli
Még az évtized elején a város vezetése úgy döntött, hogy rendbe rakja a Városligetet. Ez pedig azzal járt, hogy a mutatványosokat addigi helyükről, a rondó környékéről egy kicsit távolabbra, a Tűzijáték térre (nagyjából oda, ahol ma kutyafuttató található) telepítették át.

tuzijatek_ter.jpg Tüzijáték tér a Hermina út mellett

A tanács az új mutatványos terület élhetőbbé tételére kiemelt figyelmet fordított. A hepehupás területen elvégezték a szükséges „planérozási munkálatokat”, és annak érdekében, hogy a mutatványosok rendezett körülmények között dolgozhassanak, a mérnöki hivatal közreműködésével a területet parcellákra osztották. Hamar lett itt többek között tánchely, néhány körhinta, nyíllövölde, labdacsjátékok, „természeti ritkaságok” és felépült Barocaldi fából és ponyvából tákolt cirkusza.

tuzijatek_ter_3.jpgÉlet a Tűzijáték téren (forrás: Ország-Világ)

A mutatványosok új helyükön már nagyon várták május elsejét, mert a hagyományok szerint ilyenkor ezrével tódultak az emberek a Ligetbe. Ebben az évben azonban csalódniuk kellett, mert a „május elseje Budapesten is egész zordsággal köszöntött be. A Városliget, mely ez előtt e napon mindig tele volt sétálókkal, most üresen állott. Az időjárás után ítélve május elseje épen beillett volna a legzordabb novemberi napnak.” – számolta be a szomorú tényről a korabeli sajtó. Ettől eltekintve mutatványosok rövid idő alatt belakták, a szórakozni vágyók pedig gyorsan megkedvelték az új mutatványos telepet.
Akkoriban a Hermina út túloldalán még nem lakóházak, hanem nyaralók voltak. Tulajdonosaik enyhén szólva nem voltak boldogok a szomszédságukba települt vurstlitól, mert nehezen, tűrték „a naphosszanta másmás nótát játszó sipládák, trombiták éktelen hangzavarát. ” Néhányan közülük folyamodványt nyújtottak be a városi tanácshoz, melyben kérték, hogy az illetékesek mielőbb tüntessék el onnan a vurstlit.

„Ha meggondoljuk, hogy a Hermina út a városliget egyik legegyenesebb, legárnyasabb s legköltőibb útja, s hogy elsősorban ezen át van hivatva arra, hogy a nyaralók díszes sorozata által emelje a ligetet, valóban különösnek tűnhetik fel, hogy hatóságunk az érintett „Wurad Prater“-t ép oda helyezd, és által elkergetvén onnan mindenkit, ki árnyékot keres napi fáradalmainak kipihenésére. A városnak érdekében állana, minden kitelhető módon előmozdítani, hogy a liget mielőbb villakoszorúval legyen környezve, nem pedig oly intézkedéseket tenni, melyek által annak ép legerdősebb részéből a finomabb közönség elkergettetik.”

A város vezetése azonban – amellett, hogy mértéktartásra szólította fel a mutatványosokat – a kérést elutasította.

Parkrendezés
A város vezetése annyira komolyan gondolta a Városliget rendezését, hogy a Schlick-féle vasöntödétől rendeltek egy fa kiemelő gépet. A gyár annak rendje és módja szerint elkészítette és leszállította a berendezést, mellyel „vastag és 40 mázsa súlyú fák gyökerestül a legnagyobb könnyűséggel kiemeltetnek.
A bécsi világkiállításon egyébként a Schlick Vasöntöde és Gépgyár Rt. többféle termékével – többek között gőzcséplőgép, vetőgép, acéleke - is remekelt.

Színház az egész világ!
Miközben a Schlick gyár az új „fanyűvő” gép építésén dolgozott, Miklóssy Gyula, a kor ismert színigazgatója gondolt egy merészet és az István téren működő színköre mellett, egy újat kívánt építeni a Városligetben. Megkérte és 6 évre meg is kapta az engedélyt a városi tanács által legalkalmasabbnak vélt helyen, az artézi kút és állatkert közötti területen, nagyjából a mai Szépművészeti Múzeum állatkert felöli részénél, „hol a színkör a nap heve ellen terebélyes fák által is lesz védve.” Azonnal nekilátott az építkezésnek. Úgy tervezte, hogy a „színkör díszes és tágas lesz, ötezer nézőre számítva. Gondoskodva lesz a nézőtér ventillatiójáról is. Az ülések kényelmesek lesznek czélszerű beosztással, a színpad pedig oly nagyra van tervezve, hogy a legnépesebb látványos darabot is kényelmesen lehessen rajta adni, azon kívül a színpad háttere kinyitható lesz s akkor még egyszer annyi hely áll rendelkezésre.” Nehezítette a kivitelezést, hogy egy áprilisi vihar erősen megrongálta a majdnem kész épületet. A balesetnek még halálos áldozata is volt: az egyik építőmunkást egy leomló gerenda agyonütötte. Minden nehézség ellenére a színkör május 24-én Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága c. 5 felvonásos „látványos történeti színművével” megnyitotta kapuit.

miklosy_gyula_1839-1891.jpg Miklóssy Gyula (1839-1891)

Miklóssyék több mint 20 bemutatót tartottak a Városligetben. Játszottak vígjátékot, komédiát, operettet, operát, drámát, tragédiát és népszínművet egyaránt. Láthatta a közönség Verdi Trubadúr c. operáját, Offenbach Orfeusz az alvilágban és Szép Heléna c. operettjét ugyanúgy, mint Szigligeti Ede A csikós c. népszínművét. A Városligeti Színkör társulata ugyanaz volt, mint az István téri színköré. A Városligetben az előadások többsége délután 5 órakor kezdődött, „előadás után nyitott omnibusz kocsiba ültettek bennünket a még elég világos nappal, színpadi öltözetben, kimaszkálva, vittek befelé, mint a majmokat, hogy az István téri színházban újra kezdjük ugyanazon darabot – vagy egy másikat” – emlékezett vissza ezekre az időkre Kassai Vidor színész.

 miklossy010.jpg

Miklóssy számításai nem váltak be, a Városligeti Színkör látogatottsága messze elmaradt a direktor várakozásaitól, a színkör megbukott. Az Athenaeum c. lap augusztus elején tömören így foglalta össze a kudarc okát: „Nyári magyar közönség máig sincs Pesten elég!” Utolsó előadást október 5-én tartották.

Egy különleges ötlet
Óváry Lajos, aki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Nápolyban a korai magyar történelemre vonatkozó okmányok és emlékek felkutatásával foglalkozott, egy igen érdekes és izgalmas ötlettel kereste meg Pest város tanácsát. A Városligetben, egy kb. 100 négyszögölnyi területen egy Pompeiorama-t szeretett volna felállítani, „melyben a Pompejii ásatások tanulságos és érdekes tárgyait rendszeres gyűjteményben szándékozik kiállítani.”
Az első Pompeioramat még 1869-ben Nápolyban nyitották meg, ahol bemutatták a romok alapján rekonstruált Pompei épületeit, utcáit, szökőkútjait, ahol a látogatók a festett képek és az ügyesen elhelyezett tárgyi emlékek között úgy érezhették magukat, mintha az igazi Pompei házai között sétálnának. Ilyen Pompeiorama, ami tulajdonképpen a dioráma és a körkép műfajának sajátos keveréke, ekkoriban már New Yorkban és Londonban is látható volt.
Óváry azt kérte a Tanácstól, hogy 40 évre kapja meg a területet, ennek letelte után a tárgyak és eszközök a város birtokába kerülnének. A város vezetőinek tetszett az ötlet, azonban a 40 évet sokallták. Megegyezni azonban nem tudtak, így ez a látványosság nem valósult meg.
Mindeközben a Közmunkák Tanácsában egy nagyszabású Városliget bővítési terven az utolsó simításokat végezték.

Terjeszkedik a Liget!?
A Városligetben bővítésének gondolata már a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-es megalakulásakor felmerült. A tekintetes Tanács 1871-ben pályázatot írt ki Budapest általános szabályozási tervének kidolgozására, melynek keretén belül a pályázóknak sok egyéb mellett fásítási és „parkírozási” kérdések megoldásával is foglalkozniuk kellett. Az első díjat Lechner Lajos, a Közmunka és Közlekedési Minisztérium főmérnöke, a második díjat Feszl Frigyes építész és társai, a harmadikat pedig Klein és Fraser londoni mérnökök nyerték. A három pályázat közül végül egyik sem valósult meg, a Közmunkatanács - a díjazott pályaművek felhasználásával - Budapest fejlesztési tervének kidolgozásával saját műszaki osztályát bízta meg.

A Városliget bővítésére vonatkozó elképzelések jól láthatók a három terv egybegyúrása után elkészült alábbi térképen. A terv igen nagyszabású volt, mert a Városliget bővítését mindkét irányban, azaz egyrészt a Duna felé, másrészt a Kerepesi út felé is tervbe vette.

A tervek szerint az új Városliget „gerincét” a mai Dózsa György út, Thököly út, Hermina út által határolt területen (nagyjából itt helyezkedik a Puskás Aréna), a városi homokbányák helyén alakították volna ki. A fákkal, virágokkal dúsan beültetett, kacskaringós sétautakkal szabdalt területen létesült volna egy új tó, közepén kis szigettel és itt is lett volna egy, a rondóhoz hasonló hatalmas „körtér”.

A két liget közötti területen, azaz a mai Ajtósi Dürer sor, Dózsa György út, Thököly út, Hermina út által határolt terület egy hatalmas díszes kert mellett egy kiállítási csarnok és egy színház is helyet kapott volna.
A két Városligetet egy pompás széles, látványos úttal – a Corsó úttal – kívánták összekötni.

friwiszk.jpg

Friwisz Ferenc térképe az „egybegyúrt” tervekkel (forrás: Budapest Főváros Levéltára)

1873-ra a tervek némileg módosultak. Mivel a középső terület Cséry Lajos földbirtokos tulajdonában volt, és Cséry itt még egy minta tehenészetet is működtetett, így mindenképpen szükség volt a város és Cséry között valamilyen egyezségre.
Hosszas alkudozások után Cséry és a Közmunkatanács között végül megszületett a megállapodás, Cséry a területet átengedte a tanácsnak. Ekkor már tervek között nem szerepelt a kiállítási csarnok és a színház felépítése. A Közmunkatanács elképzelése az volt, hogy a területet felparcellázzák és elsősorban a polgárság tehetősebb tagjai között értékesítik. Szigorú építési szabályokat kötöttek ki: 600 négyszögölnél kisebb telkeket nem lehetett kialakítani, és rajtuk kizárólag egyemeletes, széles előkerttel rendelkező nyaralóvillákat lehetett építeni. Így is történt, így alakult ki a területen nyomaiban még ma is látható villanegyed. Kárpótlásul a területen Cséry is kapott néhány parcellát.

csery.jpg Cséry Lajos (b2) majorsága előtt, ahol 1865-ben még Ferenc József császár is megfordult.

Ezek után már semmi akadálya nem volt a két ligetet összekötő út megépítésének. Ez lett a mai Stefánia út. A sors különös fintora, hogy végül nem valósult meg az új városliget sem. A homokbánya ligetté átalakítása nagyon lassan haladt, soha nem volt elég pénz a tervek megvalósításához. 1876-ban bejelentkezett a főváros vezetésénél a Pesti Lovaregylet, mely tagjai között jó néhány Batthyányt, Andrássyt, Keglevichet és Szapáryt tudhatott, és egy nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas lóversenypályának kerestek helyet. A városatyák rövid hezitálás után lemondtak az új Városliget kialakításáról, és a területet 45 évre bérbe adták a Lovaregyletnek.

Balesetek Ligetben
Nem akármilyen vasúti baleset rázta meg a közvéleményt május 6-án. 11.00 óra körül az Állatkertnél, téves váltóállítás miatt a felújítás alatt álló sínekre tévedt egy több kocsiból álló szerelvény. A nagy sebességgel érkező vonat a még nem rögzített sínekről leszaladt és mélyen a környező homokba fúródott. Az egymáshoz csapódott kocsikból 23 holtestet és közel 30 sebesültet emeltek ki. Ez utóbbiak ellátását azonnal megkezdték, a környező kocsma tulajdonosa vízzel, jéggel és kötszerekkel segítette a mentést. „A sebesültek, halottak a városliget pázsitján fekszenek; midőn e sorokat írjuk, az ott levő munkások a sebesültek körül foglalkoznak, és a kocsik romjai közül előszedik a sebesülteket.” – számolt be a balesetről a korabeli sajtó. A tragédia egy Brudermann nevű kőbányai vasúti tiszt figyelmetlensége miatt következett be, „ki a kérdéses vonatot Kőbányáról expediálta s kinek e minőségében kötelessége lett volna a vonatvezetőt utasítani, hogy ezúttal ne a rendes vágányokat használja, mivel azok fel vannak szedve.” A vasutas elismerte felelősségét, ezt követően azonnal letartóztatták.
Néhány hónappal később Zichy Viktor grófot a rondónál érte baleset. Egy szép júliusi napon, amikor lovas kocsijával a köröndhöz érkezett, elszakadt a gyeplő, aminek következtében a gróf leesett a bakról és egy fának vágódott. Életveszélyes sérülésekkel a Rókus kórházba szállították.

Öngyilkosok
A Városliget fás, bokros részei vonzották az öngyilkosokat. Ebben az évben is több alkalommal találtak a hatóságok akasztott embert a ligetben.
Ám egy július éjjel a tó mellett az őrjárat nem egy akasztott emberre, hanem egy „úrias” öltözetű fekvő férfire bukkant. Először azt hitték, hogy alszik, de az alaposabb vizsgálat a szíve tájékán lőtt sebre bukkant. Tárcájában talált jegyzet alapján megállapították, hogy Vetter Andrásnak hívják és gyógyíthatatlan betegsége miatt önkezével vetett véget életének. Még megtalálása előtt a halott férfi mellől valaki ellopta a gyilkos fegyvert.

Állatkerti bonyodalmak
Az 1866-os megnyitását követően az Állatkert hihetetlenül népszerű volt. Ám az évtized végére kiderült, hogy pusztán adományokból és a belépődíjakból származó bevételből az Állatkertet nem lehet üzemeltetni. Próbálkoztak szervezeti átalakítással - az Állatkerti Részvénytársulat átalakult Állat- és Növényhonosító Társasággá – és kaptak támogatást a várostól és a kereskedelmi minisztertől, mindezek azonban nem javítottak jelentősen a kétségbeejtő gazdasági helyzeten. 1873-ban a város vezetése a megoldást Serák Károly agronómus, nagyabonyi kisbirtokos igazgatói kinevezésében látta. A menedzser szemléletű Serák az állandósuló anyagi gondok megoldására a látogatószám növelését látta a lehetséges kiútnak. Ezért aztán egyre szaporodtak a kertben az oda nem illő, de tömegeket vonzó látványosságok: tűznyelők, kötéltáncosok, távoli országok artistái, csodabogarai mutogatták váltakozó színvonalú produkcióikat a közönségnek. Persze voltak azért állatbeszerzések is, 1873-ban József főherceg egy gímszarvast adományozott, de Serák igazgatósága alatt került az állatkertbe oroszlán, bölény, elefánt és tigris is. 1905-ben bekövetkezett haláláig vezette az állatkertet.


serak_karoly.jpgForrás: www.zoobudapest.com


Rablók a Ligetben
A Városligetben szinte mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb rablótámadások. Ahogy a korabeli sajtó fogalmazott: „a városligetben nem biztos még fényes nappal se a sétálás, mert a kapczabetyárok minden oldalról lesik a tisztességes embert, hogy azt megrohanhassák és kifoszthassák.” Miután augusztusban egy miniszteri tanácsos feleségét támadták meg fényes nappal, ráadásul pár órán belül kétszer is, Haris Sándor képviselő interpellációt intéz a polgármesterhez, melynek során azt tudakolta, hogy milyen intézkedéseket kíván tenni e szörnyűségek megelőzése érdekében. Kiemelte, hogy „nappali és legszigorúbb őrjáratot kíván a városligetben és környékén elrendeltetni, s ha e czélból a városi rendőrség nem volna elégséges, a katonai karhatalmat is igénybe óhajtja vétetni.” Kada Mihály alpolgármester válaszában tájékoztatta a képviselőt, hogy utasította a „városi alkapitányt” a gyakoribb ellenőrzésre és a hatékony intézkedésre.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása