1898 júniusában négy pesti polgár azzal a kéréssel fordult a főváros vezetéséhez, hogy 50 évre engedélyezzék számukra egy városligeti nyári „Víg Opera” felépítését és működtetését.
A „Víg Opera alapítóbizottsága” tagjai - Alpár Ignác építész (sok más munkája mellet a ma még a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak otthont adó városligeti Vajdahunyadvár tervezője), Bartók Lajos költő, író, Silberstein Ötvös Adolf újságíró, esztéta és Basch Vilmos operaénekes - beadványukban részletesen kifejtették elképzeléseiket.
Alpár Ignác portréja 1923-ból
„Vezéreszménk az általános honpolgári nagytörekvésnek egybekapcsolása a művészet –név szerint a zene – ideális irányzataival, még pedig azért, hogy hazánk fővárosát e részben is a művelt nyugat legelső fejlettségű városaival egyenlő szintre emeljük.” – emelték ki rögtön beadványuk elején.
Mivel az Operaház csak télen működött, fontosnak érezték, hogy a nyári szezonban se maradjon opera nélkül a fővárosi közönség, mindezt egy „fényes ragyogású és teljes modern kényelmű színházban perfekt előkelőségű művészi berendezettséggel, ének-, zeneművészekkel, s programmal.”
A monumentális beruházás pontos helyét előterjesztésükben nem jelölték meg, pusztán annyit írtak le, hogy a 4000 fő befogadására alkalmas „impozáns és díszes ízlésű palotát” a Városligetben, egy hatalmas park közepén képzelik elhelyezni.
Az évadot május 15 és szeptember 15 közötti időszakra álmodták, ez idő alatt 122 előadást kívántak tartani. Az épületet körülvevő 2400 m2-es kertbe remek, megfizethető vendéglőt sőt, egy világító szökőkutat is terveztek. A kertbe szóló belépőjegy árát 1 koronában határozták meg, „mely a színház látogatására valamint az egész előadás végig hallgatására jogosít. Ülőhelyek, valamint az első emeleten lévő páholyok csekély utánfizetéssel válthatók."
A műsor elképzeléseik szerint „víg dalművekből áll, melyek az egész estét (7-től 10-ig) betöltendik. Ezenkívül fényes kiállítású operákat és finom zenéjű operetteket is” szándékukban állt előadni.
Az ötletet a sajtó némi fenntartással fogadta. Drukkoltak ugyan a szervezőknek, ám attól féltették, őket, hogy a nagy terveket nem fogják tudni megvalósítani és ez az előadások színvonalának csökkenésével fog járni. Gondot láttak abban is, hogy vajon lesz-e igazán kereslet a nyári operára, hiszen a télin sem tolongott a közönség.
Feld Zsigmond, a Városligeti Színkör igazgatója a sajtóból értesült Alpárék tervéről és azonnal ellentámadásba lendült. Beadvánnyal fordult a városi tanácshoz, melyben kérte, hogy a Víg Opera tervét utasítsák el. Többek között arra hivatkozott, hogy ha az új színház megkezdené működését, ő biztosan tönkre menne. Egyébként is „a tervezett vállalat egészen felesleges a közönség művészi szórakozása szempontjából, sőt a pesti oldalon immár egy újabb színház egyáltalán nem képez közszükséget.” Kifejtette, hogy Pesten nyáron is sok színház, színkör működik, azon kívül ott a cirkusz, a sok orfeum és Ős Budavára. Javasolta, hogy ha a tanács mégis beleegyezne az új színház létesítésébe, akkor annak helyszíne ne a Városliget legyen.
Hivatalosan Alpárék beadványát először a fővárosi közoktatásügyi bizottság tárgyalta, ahol hatalmas vita bontakozott ki, melynek során szinte valamennyi bizottsági tag kifejtette véleményét. Többen azért tartották elfogadhatatlannak a javaslatot, mert ez idő tájt Feld Zsigmondnak a Városliget területére kizárólagos színház működtetési joga volt. Egy másik képviselő azért szól a terv ellen, mert álláspontja szerint a Városliget már így is túl van zsúfolva mulatóhelyekkel, nem kell ide még egy Víg Opera. Volt olyan is, aki Feldet támogatva úgy vélte, hogy a tervezett műintézmény csak egyszerű kocsma lenne. Ő rímbe szedve így összegezte véleményét:
„Feld és famíliája fuccs va’,
Ha megnyílik a Víg-Operai kocsma“
Egyetlen bizottsági tag akadt, aki az engedély megadása mellett érvelt, őt Beck Dénesnek hívták, aki szakmáját tekintve közgazdász volt. Nehezményezte a Bizottság azt is, hogy a beadvány készítői nem határozták meg pontosan a tervezett Víg Opera Városligeten belüli helyét, csak körülírták, hogy hol lenne a színház.
A közoktatásügyi bizottság végül úgy döntött, hogy a javaslatot nem támogatja. „Nem foglal állást az ellen, hogy a főváros színházainak száma szaporittassék, de tekintettel arra, hogy 1899-ig Feld Zsigmondnak kizárólagos engedélye van a városligetben előadásokat tartani s a szerződés a városliget környékére is vonatkozik, tekintettel továbbá arra, hogy a városligetben a mulatóhelyek amúgy is nagyon konczentrálva vannak, a bizottság sem a városligetet, sem annak környékét ily színház felállítására alkalmasnak nem tartja.”
A bizottság elutasító javaslata a városi tanács elé került. Ők úgy határoztak, hogy addig érdemben nem tárgyalnak az ügyről, amíg a kérelmezők nem jelölik meg pontosan hová óhajtják felépíteni a Víg Operát.
Közben az ötletgazda alapítók egy részvénytársaság létrehozásán fáradoztak. Sajtóhírek szerint a részvények előzetes jegyzése jól haladt, jegyzett már részvényt több bútorgyáros, valamint a leendő kert beültetését Mauthner Ödön a kor kiemelkedő kertészének cége vállalta. Egy részvény ára 100 Ft volt, aki 10 részvényt kívánt vásárolni, annak az egész nyári szezonra ingyen belépőjegyet ígértek.
Szeptemberben Alpárék ismét benyújtották kérelmüket, amely tartalmában nem tért el az előzőtől, ám most már meghatározták a Víg Opera tervezett helyét, azaz a Hungária körút, Erzsébet királyné útja, Hermina út által határolt hatalmas telket, melynek tulajdonosa Lechner Ödön (1875-1914) építész volt.
Beadványukhoz mellékelték Lechner szándék nyilatkozatát, melyben egyebek között az is szerepelt, hogy a tulajdonos 135.000 forintért eladja telkét a Víg Opera alapítóknak.
Az a bizonyos Lechner telek (forrás: Budapest Főváros Levéltára)
Lechner Ödön nevéhez fűződik egyebek között a régi városligeti korcsolyacsarnok (1875-ben épült, 1893-ban elbontották), a ma romokban heverő Iparművészeti Múzeum, a Magyar Földtani Intézet, a Hold utcai volt Postatakarékpénztár (ma: Magyar Államkincstár) és Hermina úti volt Sipeki Balázs Béla villa (ma: MVGYOSZ, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségének székháza).
A telek már régóta a Lechner család tulajdona volt, valaha itt lakott „idősebb Lechner (Nepomuk) János, ki az 1808-ban megalakított Szépészeti Bizottságnak volt a tollnoka. „Róla beszélték atyáink, hogy élénk összeköttetésben állt József nádorral, akivel együtt kertészkedtek, s aki többször meglátogatta városligeti kertes házában, ahol Gyula, Ödön és Károly (megjegyzés: ők Lechner János gyermekei) gyakran játszottak a kis József főherceggel. … Őróla mesélték, hogy a Városliget parkírozásában közreműködött, hogy ő hozatta Párisból az első körhinta lovacskákat és ő járatta az első omnibuszokat a Ligetbe.” (Lechner Jenő: A kismartoni Lechner Család történet, 1931.)
A pontos helymegjelölést tartalmazó kérelem ismét a közoktatási bizottság elé került, amelyik most már egyhangúlag támogatta a Víg Opera tervét, azzal a megkötéssel, hogy „az előadások kizárólag magyar nyelvűek legyenek s a víg opera a zenét nemzeti irányban igyekezzék kultiválni.”
A városi tanács 1898. december 7- közgyűlésén ténylegesen tárgyalt a javaslatról és a színháznyitási engedélyt néhány feltételhez kötve megadta. Többek között előírták,
- hogy az építkezést egy éven belül meg kell kezdeni, és két év alatt be kell fejezni; az engedély másra csak előzetes engedéllyel ruházható át,
- az épület csak színházi előadásokra használható, ettől csak a főváros előzetes engedélyével térhetnek el,
- csak víg operákat és „más ehhez hasonló dalműveket” adhatnak elő,
- törekedniük kell „a magyar nemzeti dalművészet ápolására és fejlesztésére”,
- illetve, hogy a személyzet csak magyarokból állhat és idegen nyelvű előadások megtartásához is a főváros előzetes engedélye szükséges.
Most már minden adott volt, hogy a vállalkozók hozzá kezdjenek terveik megvalósításához. Ám a Víg Opera soha sem épült fel. Hogy ennek mi volt az oka, azt csak találgatni tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a Víg Operának kijelölt telek adásvételére végül nem került sor, az továbbra is Lechner Ödön tulajdonában maradt. Valószínű, hogy a grandiózus terv megvalósításához a részvényjegyzések során nem gyűlt össze a szükséges tőke, így a szervezők inkább ejtették tervüket.
