A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült
Bródy István (1882-1941) rendező (a Pesti Színház alapítója) felbuzdulva Sziklay Kornél Kis Színházának sikerén, bérbe vette a Hermina út 51. szám alatti (a mai Biodóm helyén) nagy telket és ott felépítette az új városligeti színházat, a Vígszínkört. A színház „keresztapja” Molnár Ferenc volt. „Krajcáros színház volt a Vígszínkör, a nép számára és kitűnő színházi vállalkozásnak bizonyult” – emlékezett vissza 1937-ben a kezdeti évekre Bródy.
Bródy István (1882-1941) rendező, színházigazgató
Az új „múzsahajlék” ünnepélyes megnyitóját 1910. március 26-ra tűzték ki, ám ezt többször el kellett halasztani. Először „technikai okok miatt” csúszott a bemutató, majd a zord időjárás miatt kellet az közönség további türelmét kérni. Mindenki nagy érdeklődéssel várta a megnyitót, mert - ahogy a Népszava március 26-i számában az újságíró fogalmazott, - „régi hiányt pótol a Városligetben emelt Vígszínkör, mely 40 és 20 filléres munkásjegyeket bocsát a munkásság rendelkezésére, hogy olcsó helyárak mellett szórakoztató és tartalmas színielőadásban részesülhessen.”
Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény
A nyitó előadásra végül 1910. április 16-án került sor. A műsor Molnár Ferenc prológusával kezdődött, aki ekkor már túl volt a Pál utcai fiúk c. regényén, valamint a városligeti vurstlihoz szorosan kötődő Liliom c. drámája bemutatóján és már csak néhány hónap választotta el A testőr c. örökbecsű színdarab Vígszínházi bemutatójától.
Részlet a Prológból:
„A mi gyermekkorunk összeesik a Városliget gyermekkorával. A mikor mi még óriáskifli után vágyódtunk, a Városligetben óriáskifli termett. A mikor a mi mulatságunk még csak a bolhaszínház volt, akkor a Városliget bolhákat termelt számunkra. Itt volt a szakálas nő, a törzsnélküli huszártiszt, az átlyukasztott csecsemő, az összenőtt ikerpár, a márványkeblű hölgy, akinek a keblére négy közhonvéd állott fel és ki még akkor is mosolygott, …. itt hallottátok ti nők az első bókokat, itt kaptátok ti urak az első pofonokat tőlük, itt volt a szomszédban a jó régi állatkert, az öreg női kalapokból csinált strucc madár, az öntözőcsőből kinevezett kígyóval, a szűcstől vásárolt jegesmedvebőrrel és tigrisbőrrel, - itt volt minden, a mi a gyermeket érdekelte. És most velünk együtt nagyra nőtt a liget is. Már épül az új állatkert, a melyben igazi állatok lesznek, a hinták, lövöldék díszes palotákba vonultak, és íme, a mai napon megnyílik a Vígszínkör, az első igazi ligeti színház, az első igazi pesti színház, finom mulatsága gazdagnak és szegénynek egyaránt.
Olyanok leszünk, mint a jó francia pezsgő : mikor issza az ember, hűsít, de aztán felmelegszik tőle a szíve. Mulattatni fogunk és mulatni fogunk magunk is. Megőrizzük a Városliget tradícióját: nem leszünk unalmasok soha.”
Molnár köszöntőjét maga Bródy István mondta el, majd Falk Richárd és Barna Izsó A világ vége c. operettjével indult az évad, a főbb szerepekben Medgyaszay Vilmával, Kornai Bertával, Gyárfás Dezsővel és Huszár Károllyal (alias Huszár Pufi). A siker óriási volt, és a színház iránt az érdeklődés később sem csökkent.
Nem várt események azonban nehezítették az új teátrum működését. Nem sokkal a nyitás után a színház éjjeliőre jelentősen megdézsmálta a színészek jelmeztárát. Főleg Simay István színész járt pórul, neki a teljes ruhatárát ellopta a tolvaj. Cserébe viszont írásos üzenet kíséretében ott hagyta saját ütött-kopott öltözetét: „Amit a többiektől elvittem, az eladásra kell, de az ön ruháit viselni fogom, lehetőleg egészséggel. Viselje maga is az enyémet. Itt lóg a falon. Csibészszerepekre jó lesz.” Betörések később is előfordultak, egyszer 2000, később 1800 korona értékben loptak el jelmezt, készpénzt, vagy más értékesnek tűnő díszletelemet.
Bródy felbuzdulva a nyitó év sikerein, a következő évad kezdetére kívül-belül kicsinosíttatta a színházat.
Még el sem kezdődött az új idény, a lapok már a Vígszínkörről írtak. Történt, hogy Szabolcs (Singer) Ernő, a Singer és Wolfner könyvkiadó tulajdonosának a fia beleszeretett Szőlősi Rózsiba (1892-??), a Vígszínkör fiatal színésznőjébe. A fiú szülei ellenezték a szerintük rangon aluli kapcsolatot. A fiatalember azonban hajthatatlan volt és annak ellenére kitartott szerelme mellett, hogy a szülők szabályosan kitagadták. A fiatal szerelmes előtt nem létezett akadály, és mivel amúgy is titkos vágya volt a színészkedés, megállapodott Bródy Istvánnal, és havi 700 korona gázsi fejében leszerződött a Vígszínkörhöz. Itt együtt lehetett szerelmével, együtt léptek fel, és akivel még ebben az évben össze is házasodtak. Sikerük volt, a Délmagyarország c. lap szerint „A Szőllősi (Szinger) duett a legelőkelőbb budapesti orfeumokban a legelőkelőbb számok között foglalna helyet.”
A fiatal szerelmesek, Szabolcs Ernő és Szőlősi Rózsi a Vígszínkör színpadán 1911-ben
Szabolcs Ernő (1887-1964) később komoly színházi karriert futott be. Max Reinhardt, a legendás német színész és rendező mellett rendezést tanult, majd egy ideig a Vígszínház titkára volt, később rendezett a Fővárosi Operettszínházban, melynek egy ideig főrendezője, utána igazgató főrendezője volt. Ezen kívül számtalan helyen dolgozott, többek között a Vígszínházban, és a Művész Színházban és több varietében. A Magyar Színházművészeti Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1944) szerint „a két világháború közötti operett élet meghatározó személyisége volt. Rendezéseit alapos szakmai tudás, ötletesség, az operett alkotóelemeinek látványos gazdagsága és harmóniája jellemezte”
1911 júliusában Bródy – megúnván a Vígszínkört - leköszönt igazgatói posztjáról és a színház vezetését átadta Vágó Géza színész, rendezőnek (később a városligeti Jardin de Paris mulató igazgatója). Ő követve elődje példáját - szinte állandó teltház mellett -, elsősorban operetteket, könnyű vígjátékokat és bohózatokat tartott műsoron. Kora ősszel még egy nemzetközi birkózóverseny megrendezése is belefért a repertoárba.
Miközben minden ment a maga útján, jobbnál jobb előadások követték egymást, 1914-ben újabb igazgatóváltás következett: Vágó helyébe Iványi Dezső színész lépett.
1919-ben visszatért a színház élére Bródy István és most már Scala Színház néven működött tovább a ligeti színház. Ekkora már a színház tulajdonosa az Angol Parkot birtokló Meinhardt család volt, Bródy csak bérelte a színházat. Az üzemeltetéséhez csatlakozott Upor (Ungerleider) József színházigazgató és Wertheimer Elemér színházi vállalkozó.
1920-ban „a főváros legnagyobb és legszebb nyári színháza” nyitó előadása Bródy István rendezésében Offenbach Szép Heléna c. operettje volt, a főbb szerepekben Péchy Erzsivel, Székelyhidy Ferenccel és Gyárfás Dezsővel valamint a Revű Színház táncosainak közreműködésével. A színház fogadtatása nem volt egyértelmű. Amíg a Szózat című lap újságírója szerint a „Fülsértően hamis énekkar, rossz és ötlettelen szereplők, elkopott tréfák, sértő és Ízléstelen kiszólások ölik meg az amúgy is döcögő rendezést”, addig a Pesti Napló helyszíni tudósítása szerint „a közönség elragadtatással hallgatja Offenbach gyönyörű „Szép Heléná"-iát, csodálkozással nézi a ragyogó kiállítást, a fantasztikus ruhákat és a kápráztatóan szép balettet”.
Bródy örült a sikernek: „a színház naponként az utolsó helyig megtelt a legjobb közönséggel. Esténként három-négyszáz fogat és autó állt a színház előtt. … Úgy ment a színház, ahogy mehetett.”
Bródy emlékei szerint egy, a színházhoz közvetlenül nem kapcsolódó tragédia azonban véget vetett a sikersorozatnak. Egy nap a városligeti tóban egy előkelő kereskedő holttestére bukkantak. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag aznap este már csak fél ház volt, majd a közönség lassan elpárolgott. Próbálkoztak új bemutatóval, de az sem segített: a nézők eltűntek. Bródy ezután elhagyta a társulatot.
Decemberben megjelentek a hírek, hogy az UNIO Színházüzemi és Színházépítő Rt. szemet vetett a Scala Színházra.
Az UNIO az első hazai színházi tröszt volt, melynek alapvető célja színházak üzemeltetése volt. Egymás után kebelezte be a fővárosi színházakat: először a Magyar Színházat és a Király Színházat, majd szép sorban egymás után a Belvárosi Színházat, az Andrássy úti Színházat és a Scala Színházat. Gyakran a színházak élére minden jogkörüktől megfosztott igazgatókat állítottak, akik nem tárgyalhattak a hatóságokkal, nem szólhattak bele a darabok kiválasztásába, a színészek szerződtetésébe, sőt még a szereposztásba sem.
Miután az UNIO átvette a Scala Színház működtetését, Szirmai Imre színész személyében új igazgatót neveztek ki a színház élére, aki az 1921-es évadnyitóra Planquette „Rip Van Winkle” c. operettjének bemutatásával készült, a főbb szerepekben Környey Bélával, Lábas Jucival, Berczelly Magdával és Ujj Kálmánnal.
Ám akadt egy kis probléma: nem megfelelő műszaki állapot miatt az Unio erre az évre nem kapott működési engedélyt, ám mivel mégis üzemeltette a színházat, júniusban a tanács betiltotta az előadásokat. Az Unió az előírt tűzbiztonsági javítási munkálatokat elvégezte, így az további működésnek nem volt akadálya, igaz, ekkor már mozi működött a színházban. A Scala Színház ezzel gyakorlatilag megszűnt.
A hatóságok további javítási munkálatokat írtak elő, aminek a finanszírozását az Unio már csak ezért sem tudta vállalni, mert 1925 májusában csődeljárás indult ellene. Így aztán lemondott bérleti jogáról és az egész színházat visszaadta tulajdonosának, a Meinhardt családnak. A mozi egy darabig mérsékelt sikerrel működött, aztán az is megszűnt. Ezután hosszabb-rövidebb időre kisebb-nagyobb társulatok bérelték, 1925 nyáron pl. Uferini, a híres olasz illuzionista és bűvész társulata vendégszerepelt benne.
Az Uferini családnak egy ideig erős magyarországi kötődése volt. Alfredo Uferini, a bűvészcsalád legifjabb tagja és – a későbbi Jászai Mari - és Kossuth Díjas, Érdemes - és Kiváló Művész – Kiss Manyi, 1929-ben egymásba szerettek, majd összeházasodtak. Kiss Manyi ezután jó pár évig az Uferini cirkusz tagjaként járta férjével a világot, és élő ágyúgolyóként kápráztatta el a közönséget. Néhány év múlva megunva a vándoréletet és valószínű férjét is, visszatért Magyarországra.
Később felmerült, hogy lebontják a színházat és helyén boxaréna épül. Ez nem történt meg, viszont 1929 tavaszán egy újabb ötletről számolt be a sajtó: át fogják alakítani a színház épületét, mégpedig úgy, hogy „az Angol Park felöli bejárat dekoratív kiképzést nyer. Az épület belsejében egy 1.30 m. mélységű vasbeton medence létesül, mely 0.80 m. magasságig vízzel lesz megtöltve. Ezen medence villamos hajtású csónakok közlekedésére fog szolgálni és Hydrodrom elnevezést nyer.”
A Hydrodrom
Mintegy húsz év után így ért véget Bródy István városligeti színházi kezdeményezése.
