A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült
A háború előtt a városligeti Vurstli kedvelt látványossága volt a Panoptikum és a vele egy épületben működő Fortuna mozgó. Ez utóbbi helyiségeiben 1947-ben nyílt meg Németh Nándor vezetésével a Fortuna Varieté. Keveset tudunk a működéséről, ami biztos, hogy Nóti Károly: Megcsal a feleségem c. bohózata volt az első bemutatójuk. 1950-ben a főváros vezetőiben felmerült, hogy helyén ismét mozi legyen. Nem így történt, még ebben az évben az a döntés született, hogy az épületben továbbra is varieté működjön, most már Népvarieté néven.
Az új városligeti szórakozóhely eleinte a frissen alakult népszórakoztató brigádok állandó fellépő helye volt. A „brigád” tagja volt – mások közözött - Salamon Bála, Herczegh Jenő, Komlós Vilmos, Boros Géza, Misoga László, Barna Anci és Kabos László. Rajtuk kívül láthatott a közönség artistaszámokat, ének duetteket és „napra készre alakított” népszínművet is.
Népvarieté szezonális játszóhelyként csak a nyáron üzemelt, ennek ellenére a város vezetői már pár hónappal megnyitása után megállapították, hogy „a dolgozók szórakoztatva nevelését szolgáló könnyű műfaj a tanácsrendszer óta színvonalban emelkedett és sok területen politikai kabarévá nőtt.” És mivel a „tanács tisztán látja a könnyű szórakozás műfajának jelentőségét”, tervbe vették, hogy több más szórakoztató színházzal együtt a Népvarietét kísérleti színházzá alakítják, ahol majd „ifjú színészek, fiatal rendezők és szerzők mutatkoznak be, hogy a könnyű műfajt magasabb művészi szintre emeljék.” A terve ebben a formában csak részben valósult meg és bár a sajtó alapjaiban elégedett volt az új műsorstruktúrával, nem maradtak el az „előremutató” bírálatok sem. „A főváros kultúrszervei elismerésre méltó hivatástudattal megtalálták a szervezeti módját a budapesti lakosság komoly hányadának kulturális nevelésére. Ennek a feladatnak a teljesítésében most már csak az maradt hátra, hogy ezt a kiváló lehetősé-get fokozottabb igényű, és a kiváló elmélyültség magasabb fokán álló kultúrpolitikával gyümölcsöztessék a külvárosi lakosság öntudatának fejlesztésére” – hívta fel a figyelmet a hiányosságokra a Színház és Filmművészet c. lap 1951-ben.
Előadások minden nap délután 6 órától, szombaton 4 órától, vasárnap délelőtt 11 órától folyamatosan voltak, melynek során öt-hatszámos műsorokat adtak elő, melyek során kabaréjelenetek, énekszámok, sőt kisebb operettek váltották egymást. 1951 májusa és 1952 augusztusa között összesen 17 bemutatót tartottak.
Szendrő Mária és Palotás Imre az Asszony és a bárányok című operettben
1952 júliusában elkezdtek gyülekezni a sötét felhők a Népvarieté fölött. A színházak működését vizsgáló városi bizottság megállapította, hogy a Népvarieté művészi színvonala és technikai körülményei nem kielégítőek. Bár az elmúlt két nyáron több mint félmillió néző fordult meg és az ez évi műsora a tavalyihoz képest jobb volt, „de a megnövekedett kultúrigényt már nem elégíti ki. Valószínűleg a jövő évben már meg sem nyitják a Népvarietét.”
Karikatúra az Esti Budapest, 1952. július 12-i számában
A karikatúrán is említett „Lázár kádár lánya” c. kis operett igencsak felháborította a sajtó munkatársait. Nehezményezték az ostoba történetet, a dalok primitív szövegét, sőt a főszereplő Kazal László magamutogató előadásmódját. „Budapest dolgozói egész heti munkájuk után, vasárnap egészséges, friss, derűs, szórakoztató műsort akarnak látni a Népvarietében, nem pedig olyant, amelyet valóban művészet végignézni” – summázta véleményét az Esti Budapest újságírója a „Méltatlan műsor a Népvarietében” c. írásában. Októberben aztán megszületett az ítélet, a Főváros Tanácsa októberben bezárta a színházat.
A Panoptikum épületében működő varietének – visszaidézve a Vurstli dicső múltját – saját kikiáltója is volt. Arany Manónak hívták. Goldfinger (Galambos) Manó, alias Arany Manó már a 20-as években jó nevű kikiáltó volt, korabeli pletykák szerint eredetileg nyakkendőügynökként kereste kenyerét. Állítólag jól szituált ember volt, valahol Pest környékén kis háza is volt. Pályája kezdetén a Majomszínház kikiáltójaként toborozta a közönséget:: „Tíz fillér, öt krajcár, gyermeknek és felnőttnek egyaránt! Akik szegénységi bizonyítványt felmutatnak, ingyen bemehetnek! Ilyen kitűnő előadást még nem láttak! Tizenkét kis majom, két nagy majom – itt mindenki majom!” – harsogta. Később a kis cirkuszban, a Jancsi arénában kikiáltó és beszélő istállómester volt, a háború után a Fortuna mozi. A háború után a lett a Népvarité kikiáltója lett. Még ekkor is szinte "beszövegelte" a közönséget a színházba. A Vurstli népe imádta Manó bácsit, ezért ha elkezdett "rekommandálni”, pillanatok alatt akkora tömeg verődött össze a pénztár előtt, mintha ingyen osztogattuk volna a jegyeket" - emlékezett vissza 1973-ban Szilágyi György. A színházban fellépő országos hírű művészeknek - Kazal László, Latabár Árpád, Somogyi Nusi - eleinte szokatlanok volta Arany Manó szövegei, ezért kérték, hogy ne "ordibáljon", mert nekik ez nagyon kellemetlen. Mire ő rövid úton helyre tette őket: "Az lehet, hogy önök a színpadhoz értenek, de a Vurstlihoz én értek. Ha én nem kiabálok, itt senki nem ül be." Volt ebben némi igazság: amikor Manó rázendített, azonnal hatalmas tömeg gyűlt össze a színház előtt.
Minden új műsorhoz új szöveg kellett. "Asszonyom, ha nem távozik innen, azonnal rendőrt hívok! Értse meg, hölgyem, az állásommal játszom, ha beengedem! Ha nem hallgat rám, a mentők fogják elvinni innen! Ne legyen ilyen erőszakost Az ön idegei nem bírják ki azt a másfél órás kacagást, aminek minden néző ki van téve a Népvarieté öt perc múlva kezdődő szenzációs díszelőadásán!...” A Népvarietével szemben lévő Kék Hordó pincérei többször nehezményezték, hogy "műsorával" rendre elcsábítja tőlük a közönséget. A Fővárosi Tanács illetékeseinek sem tetszett Arany Manó működése, egy ellenőrzés után fegyelmi úton elbocsátották állásából. Szegényen, elfeledve, idősen és betegen a Jókai téri Kis Színpadnál kapott portás állást.
