A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült
A városligeti színházak története nagyjából az 1830-as évek vége felé kezdődött, amikor Schmidt Sándor, a német színház igazgatója elhatározta, hogy a budai színkör mintájára alapít egy németül játszó nyári színházat a Városligetben. Ez volt az Aréna im Stadtwäldchen (a mai Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor sarkán.) Schmidt közel 30 000 Ft-ot invesztált új vállalkozásába. Az amfiteátrumszerű épületben a színészek a szabad ég alatt játszottak, és az előadás végén hatalmas tűzijátékkal búcsúztak a nézőktől. A színpadon mechanikus szökőkút gyönyörködtette a közönséget, a korabeli leírások szerint „két süllyesztő is van, hogy a tündérbohózatok előadhatóak legyenek; .... kétoldalt az erdő, kert és egyéb tájdíszletek céljára illatos bokrokkal és nyárfákkal ültették be; a szépen díszített zenekart zöldellő gyepen természetes rózsagirlánd övezi; a mély hátteret facsoportok és fasorok alkotják s ezek katonai felvonulásoknál és lovas gyakorlatoknál meglepően jó hatásúak. A mesterséges hegycsúcsok, sziklaüregek sok scenériában festői hatásúak. A díszletváltozást gépezettel villámgyorsan eszközlik. A közönség nagyon szereti ezt a színházat és szép derült vasárnap délutánokon, mikor kedvelt bohózatokat adnak, nagy csomó ember nem kap már belépőjegyet; de az sem nagy baj, mert a tanács szép rondókat, fasorokat, ültetvényeket varázsolt az új színház köré, és ami fő, vendéglőt is építtetett a nyári színházzal szemben, ahol aztán jól el lehet tölteni az időt.”
Schmidt Sándor arénájának homlokzati terve
Ám minden várakozása ellenére a színház ráfizetéses volt, Schmidt szép lassan tönkrement, adóssága rövid időn belül meghaladta a 62 000 forintot. A vegetáló Városligeti Aréna 1841-ben a város kezébe került, ők gavallér módjára „Schmidtnek a színházi bevételekből élelmére napi 5 pengő forintot hagynak meg.”
A városi tanács ezután az Aréna bérletére rendszeresen pályázatot írt ki, amit néhány évig a német színház aktuális igazgatója nyert meg, így aztán szinte kizárólag német nyelvű színházi előadások várták a közönséget. Időnként azonban egy-egy különleges produkcióra is sor került, így 1868-ban „Bonnaire párisi gymnasta” kápráztatta el az Arénába látogatókat, aki a kifeszített kötélen úgy produkálta magát, „hogy a feje lefelé lóg, s a publikum egészen beleijed”. Említésre méltó még Miss Victoria „angol kötéltáncosnő”, akinek produkcióját olyan hatalmas érdeklődés előzte meg, hogy az aréna nézőterét ez alkalomból 2500 személyesre kellett bővíteni.1871 júniusában a sajtó arról számolt be, hogy a városligeti arénában lesznek magyar nyelvű színházi előadások is, mert „Hubay színigazgató engedélyt nyert a várostól, hogy a német társulattal felváltva magyar előadásokat rendezhessen.” A terv azonban csak terv maradt, Hubay Gusztáv egy évvel később már a nyíregyházi nyár színkör felállításán dolgozott.
A Városligeti Aréna életében a döntő fordulat akkor következett be, amikor „megjelent a színen” Feld Zsigmond színész.
Sigmund Rosenfeld – alias Feld Zsigmond - 1849-ben a pozsony vármegyei Spácán született. Szülei akarata ellenére – miután a kereskedelmi iskolát otthagyta – beiratkozott a színiakadémiára, ahol olyan évfolyamtársai volta, mint Schratt Katalin (később Ferenc József császár kedvese) és Friderika Kronau (Edelsheim-Gyulai Lipót lovassági tábornok, majd Rudolf Lobkowitz herceg felesége). Színészi pályája Bécsben indult. 1874-ben járt először Pesten, ekkor a német színházban vendégszerepelt a Kirchenfeldi pap c. dráma címszerepében. Egy évvel később Svoboda Albin - ekkor a Gyapjú utcai német színház igazgatója - leszerződtette a Városligeti Arénába. Még ebben az évben ő lett a Herminastädter Theater - Hermina téri Színház - (a mai Operaház helyén állt) igazgatója, majd 1875-ban bérbe vette a Városligeti Arénát.
Feld Zsigmond a Kirchenfeldi pap c. dráma címszerepében
A bérbe vétel nem ment egyszerűen, mert a mérnöki hivatal úgy találta, hogy a színház életveszélyes állapotban van, ezért vagy fel kell újítani, vagy le kell bontani. A bontást a tanács nem pártolta. Feld – egyedüli pályázóként - vállalta, hogy saját költségén felújítja a színházat, így a tanács – az addigi gyakorlattól eltérően – egy helyett, három évre bérbe adta Feldnek a színházat. Feld próbált az Aréna állapotán javítani, de aztán be kellett látnia, hogy jobban jár, ha épít egy új színházat. Az erre vonatkozó engedélyeket megkapta, így 1878-ban hozzákezdhetett az Aréna bontásához és az új színház felépítéséhez. Az 1879-ben elkészült színház működtetésére Feld 15 éves opciót kapott.
Az előadások német nyelvűek voltak, többségükben külföldről, főleg német nyelvterületről érkező társulatok léptek fel. 1886-ban vendégként szerepelt az Arénában Feld színiakadémiai évfolyamtársa, Frederika Kronau és ebben az évben mutatták be a Bem tábornok c. drámát, melynek címszerepét maga az igazgató játszotta. Az egyik előadást kisebb intermezzo zavarta meg, amikor a lovon bevonuló tábornok mögött a közönség hangos kacagásától kísérve feltűnt a címszereplő-igazgató éppen arra kószáló fia, a 4 éves Feld Matyi.
Feld 1888-ban úgy döntött, hogy ezután színházát a magyar közönség szolgálatába állítja és ezután főleg magyar nyelvű előadások szerepelnek repertoáron. Még abban az évben megtartották az első magyar nyelvű előadás. Jókai Prológja után Rákosi Jenő „Éjjel az erdőben” című színművét mutatták be. A jegyárak megfizethetőek voltak, hiszen a két omnibuszjegy árába kerülő jegyet a szegényebbek is meg tudták fizetni. Az évadja májustól októberig tartott, és bár a társulat évről évre változott, sok művész visszatért a színkör színpadára. Ebben az időben többek között Shakespeare Othellóját, a Lear királyt, Ibsen Nóráját, a Hedda Gablert és a Bánk bánt láthatta színház közönsége. A kor vezető színészei léptek fel vendégművészként, közöttük Küry Klára és Újházi Ede. Feld mind e mellett komoly sikerként könyvelhette el, hogy megnyerte Eleonore Dusét, a kor ünnepelt olasz tragikáját a Kaméliás hölgy címszerepére – igaz, nem magyarul. .
A Vágó testvérek által tervezett Városligeti Színkör homlokzata
A színház „megmagyarosítása” anyagilag is megérte, mert magyar nyelven játszó színháza számára könnyebben tudott támogatást szerezni a várostól. Feld tata színháza rendkívül sikeres volt, kis túlzással állítható, hogy a nézők tódultak az új magyar színházba. Szinte állandóan táblás házak mellett játszottak, egyre több sztárt sikerült szerződtetni, a kispolgári közönség imádta, a sajtó respektálta, a politika hálás volt neki.
Feld 1903-ban elhatározta a színház teljes átépítését, fából készült színházát igazi kőszínházzá kívánta alakítani. Merész elképzelés volt, mert a kivitelezésére nem állt rendelkezésre a szükséges anyagi fedezet. A tervek elkészítésével Vágó József és Vágó László építőművészeket bízta meg, akik a terveket el is készítették és az építési engedélyt még abban az évben ki is adta a főváros illetékes hatósága.
A pénz csak nem akart összegyűlni – a tervezett költség 270.000 korona volt, ám Feldnek minden féle külső segítséggel együtt is csak 115.000 korona állt rendelkezésre. Vágóek nagyon szerették volna, hogy tervük megvalósuljon, ezért 1908-ban úgy döntöttek, hogy anyagilag is beszállnak az építkezésbe. A kivitelezéshez szükséges hiányzó 155.000 koronát a két tervező saját zsebből fedezte, az adósság törlesztésének részleteit pedig precízen kidolgozott szerződésben rögzítették. A főváros vezetése az ügylethez beleegyezését adta. Ezt a közgyűlési döntést ugyan többen megfellebbezték, ám a belügyminiszter azt elutasította és jóváhagyta az eredeti előterjesztést. Feldék úgy tervezték, hogy az új színház 1909 tavaszán nyit meg.
Az ünnepélyes megnyitóra május 19-én került sor. A prológot Pakots József író, a Petőfi Társaság titkára, a Petőfi Ház (a Petőfi Irodalmi Múzeum elődje) későbbi igazgatója írta és az igazgató lánya, Feld Irén olvasta fel, majd – akárcsak majd’ 20 évvel korábban, az első magyar nyelvű színházi előadás napján - Rákosi Jenő: Éjjel az erdőn c. 3 felvonásos énekes népszínművét nézhették meg a meghívottak.
„Leírhatatlanul szép este volt az állandó színház megnyitása. Még ma is meghatva gondolok rá. Előttem van az egész kép, ahogy nyílt színen kivezet Blaha Lujza, Kürty Klára. Ditrói Mór, a Vígszínház igazgatója átnyújtja a Színészegyesület díszoklevelét, Bárczy István atyai jóakaróm melegen megszorítja a kezemet” – emlékezett vissza a nagy napra Feld 1938-ban megjelent emlékirataiban.
Az 1200 főt befogadó új színház elnyerte a közönség és a sajtó tetszését. „Az épület külső stílusa minden izében modern. A székely házak alakjára emlékeztet, kissé stilizált módosítással. A díszítése színéül használt ultramarin-kék is magyaros hatást kelt. A kék szín lomb zölddel van keverve, ami kivált a nézőtér díszítésénél kezdetben szokatlannak tetszik, de villamos fényben határozottan eredeti és újszerű. ... A páholyok és folyosók fala egészen újszerű, tartós és mutatós anyaggal van bevonva. A díszítésül használt apró függönyök, a kényelmes bársonyszékek, a szétvonható plüss-kárpit és a falfestmények alaptónusa is a páva kékeszöld színében váltakozik, helyenként diszkrét aranyozással. A padlót mindenütt linóleummal vonták be. … A színpad eléggé tágas s a szabadba nyíló térségével kivált kiállításos darabok számára alkalmas. A felszerelésnél a modern technika újításait is fölhasználták. A tűzi veszedelem elkerülésére záporkészülék és hatalmas vízsugárt lövellő fecskendő szolgál. A rendes kijáratokon kívül több vészkijárat biztosítja a közönséget és a színészeket az esetleges veszedelemnél való menekülésben. A színpad körül levő öltözők is mindenben megfelelnek a követelményeknek.” - számolt be a látottakról a Budapesti Hírlap.
A káprázatos indulás után azonban elmaradtak a viharos sikerek, bár repertoáron volt egyebek között Molnár Ferenc: A testőr, Bródy Sándor: A tanítónő, Feydeau: Osztrigás Mici c. darabja. 1912 elején Feld Budapesti Színház névre keresztelte színházát.
A Vágó testvérek által tervezett Városligeti Színkör belülről
A Vágó testvérek szerint Feld a szerződésben rögzített adósságtörlesztési kötelezettségek közül gyakorlatilag semmit nem tartott be, és az építkezés befejezése után öt évvel még mindig a teljes összeggel és kamataival tartozott Vágóéknak, akik e miatt 1913-ban megkísérelték átvenni a színház irányítását. „Meg vagyunk győződve, hogy ez az egyedüli út, hogy a városligeti színháznak minden irányban beteg ügyét végre szanáljuk. Nem csak az a reményünk, hogy alkalmas bérlőt fogunk találni, … de biztosítékot fogunk találhatni arra nézve is, hogy a főváros ez egyetlen nyári színháza oly kezekbe kerüljön, mely a színházat a főváros közönségének megnövekedett és megfinomodott követelményeit kielégítő művészi nívón vezetni képes lesz. … Ez a változás anyagi szempontból is előnyös lesz a fővárosra nézve, amennyiben megmenti a főváros tulajdonát képező színházépületet a pusztulástól, mert az .. épület borzalmas elhanyagoltságban teljesen lerongyolódott. De megmenti a biztos pusztulástól magát Feld Zsigmondot is, mikor … évi 6000 korona nyugdíjat fizetünk neki.” – tájékoztatták a fővárost 1913 decemberében készített beadványukban. Feld vitatta Vágóék követelésének jogosságát, állítása szerint már jóval több pénzt fizetett Vágóéknak, mint ami a szerződésben szerepelt, és hogy pontot tegyen az ügy végére, jogi úton lépéseket tett a szerződés megsemmisítésére.
Plakát 1911-ből
1914-ben a bíróság megállapította, hogy Vágóék 131.000 koronás követelés jogos, azonban a színház átadásának nincs helye. Feld az ítélet ellen un. felfolyamodással élt és végül a királyi tábla Vágóék összes követelését elutasította. Minden maradt a régiben, továbbra is Feld bérelte a most már Budapesti Színház néven működő Városligeti Színkört.
Ezután számos társulat vendégszerepelt a városligeti színházban, többek között Polgár Károly pozsonyi színtársulata, a Burgtheater Wien és a Bródy István vezette Margit Színház, illetve jókat mulatott a közönség az igazgató fiának, Feld (1919-től Föld) Mátyásnak a bohózatain (A csámpás királylány; Pacal Misi vagy az elrabolt királylány). A virágzó időszak 1919-ig tartott. A Tanácsköztársaság alatt a színházat államosították, Feld Mátyás visszaemlékezése szerint „saját színházunkból kidobva, itt állottam minden kereset nélkül. Igaz, hogy a színházi népbiztos jegyszedőnek, majd rendezőnek akart kinevezni, de ajánlatát visszautasítottam.”
A kommün bukása után Feldék visszatértek a színház élére, de ezután már semmi sem volt a régi, a közönség szinte kizárólag csak a bohózatokra, vígjátékokra volt vevő. Az ifjú Feld pedig szorgalmasan igyekezett az elvárásoknak megfelelni.
1925-ben fényes külsőségek között a társulat megünnepelte Feld Zsigmond igazgatói aranyjubileumát. Az ünnepségen Rákosi Jenő, Beöthy László és Lieber Endre köszöntötte a 76 éves direktor. Az est fénypontjaként bemutatták dr. Komor Gyula „A régi jó Feld papa” c. életképét Küry Klára, Darvas Lili, Feld Olga, Feld Irén és Komlóssy Erzsébet előadásában.
Ötvenévi házasság után 1926-ban elhunyt felesége, Plesch Katalin. Feld Zsigmond ezután teljesen visszavonult, a Budapest Színház vezetését átadta fiának, Feld Mátyásnak. A repertoáron továbbra is csak kabarék, bohózatok, vígjátékok szerepeltek, leginkább Feld Mátyás művei. Ezekben a darabokban a kor ismert színészei is felléptek, többek között Kabos Gyula, Csortos Gyula, Somogyi Nusi vagy a fiatal Salamon Béla.
1929-ben volt egy kisebb botrány, amikor a színházat kibérelte a Palasovszky Ödön és Tamás Aladár vezette Zöld Szamár Színház nevű avantgárd társaság, hogy bemutassa Ernst Toller német író „Géprombolók” c. színművét. A bemutatót a hatóság mondvacsinált okok miatt betiltotta. Jó néhány évvel később az ugyanebben az épületben működő Béke Színház repertoárján ismét szerepelt a „Géprombolók” – kevés sikerrel. A „Géprombolók” dicstelen városligeti karrierjének részletes története itt olvasható:
https://ujjealigetben.blog.hu/2023/06/30/geprombolok_a_varosligetben
Feld Mátyás váltakozó sikerrel a 30-as évek elejéig vezette a színházat. 1934 decemberétől a színház épületében mozi működött: a VIII. ker. Kölcsey utcai Omnia mozi volt vezetője, Lantos Géza irányításával „kifestve, megfiatalodva, modern fölszereléssel fogadta közönségét Budapest legfiatalabb mozija”, az Aréna mozi.
A mozit ezután egy újabb színházi vállalkozás váltotta. 1935-ben Budapest Színház épületébe 1935-ben Erdélyi Mihály (1895-1979) színész, rendező és társulata költözött. Erdélyi előzőleg a Dembinszky utca és Aréna (ma Dózsa György út) sarkán működő Imperiál moziban működtette Kis Erzsébetvárosi Színház nevű nyári színházát. Miután beköltözött a Budapest Színház épületébe, azonnal át is nevezte Erzsébetvárosi Színházzá.
Színháza népszerűsítésére egészen egyedül álló marketingstratégiát alkalmazott. A környéken lévő házak házmestereit rávette, hogy házuk lépcsőházába tegyék ki színháza plakátjait. Persze ezt nem kívánta ingyen, a kihelyezett plakátokért minden házmester kapott két tiszteletjegyet. Ők természetesen éltek a lehetőséggel, megnézték az előadást és másnap elmesélték élményeiket a ház többi lakójának. Szájról szájra járt a színház (jó) híre!
Az Erzsébetvárosi Színház előtt 1939-ben. Olthy Magda, Fejes Teri, Dajbukát Ilona,
középen a gyermek Kazimmir Károly, a Thália Színház és a városligeti Körszínház későbbi igazgatója.
A színház leginkább operetteket játszott. Szerepelt a repertoáron Eisemann Mihály, Ábrahám Pál, Kálmán Imre, Huszka Jenő operettje mellett az igazgató nem egy saját műve is. Egy-egy teltházas este több, mint 800 néző tapsolt a színészeknek, közöttük olyan korabeli sztároknak, mint Jávor Pál, Somogyi Nusi, Kiss Manyi, ifj. Latabár Árpád, Latabár Kálmán, Gombaszögi Ella, Bilicsi Tivadar, Turay Ida és Kovács Károly. 1939 nyarán mutatják be Erdélyi Mihály Zimberi Zombori szépasszony című operettjét Honthy Hanna és Csortos Gyula főszereplésével. Korabeli pletykák szerint Csortos már kora délután kitaxizott a Ligetbe, és a színház udvarán, egy fa árnyékában, a számára kikészített karosszékben ülve várta az előadás kezdetét. Ebben az előadásban táncosként lépett fel az akkor 17 éves Agárdy Gábor (később a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész).
Az 1944 őszi légitámadások miatt a színház november 30-án bezárt.
Nem telt el félév, és 1945 május 3-án az Erzsébetvárosi Színház üresen álló épületében megkezdte működését a Both Béla (1910-2002) színész, rendező – később a Madách Színház, majd Nemzeti Színház igazgatója, egyebek mellett emlékezetes filmes alakítása volt A tanú c. filmben Bástya elvtárs alakjának megformálása - vezette Szabad Színház. A színház alapvetően azt tűzte ki célul, hogy a nézőkkel elfeledtesse az „operettek zavaros világát” és igaz munkásszínházként a dolgozó nép kulturális felemelkedését szolgálja.
Terveik között szerepelt egy nyolc részes matinésorozat, mely a világirodalom modern és klasszikus műveit állította volna színpadra. A kísérlet kudarcba fulladt, a sajtó folyamatosan elégedetlen volt a színházzal. Alig két hónapos működésük alatt négy bemutatójuk volt, közöttük Ernst Toller „Géprombolók” c. darabja. A Képes Figyelő 1945. december 12-i száma így summázta a színház működését: „Nyáron Szabad Színház címen indult egy vállalkozás, amelynek főként fiatalokból álló társulata azonban egy pillanatig se tudott kapcsolatot találni a közönséggel.”
Az épület júliustól decemberig ismét Erzsébetvárosi Színház néven működött, és az Erdélyi Mihály vezette Józsefvárosi Színház vendégjátékának adott otthont. Továbbra is kizárólag vígjátékok, operettek szerepeltek a repertoáron.
1946 áprilisában Komjáthy Károly zeneszerző Feld Zsigmond fiával, Föld (Feld) Auréllal próbálkozott színházcsinálással, akkortól a színházat Béke Színháznak hívták. A műsorkínálat szinte változatlan volt, októberi megszűnésükig nagyoperettek és vígjátékok váltották egymást.
A főváros vezetése a következő évben nem hosszabbította meg Földék szerződését és úgy döntött, hogy saját kezelésbe veszi az épületet, hogy ott „a magasabb rendű kultúrát szolgáló színházat” hozzon létre. A tervek folyamatosan változtak, nem sokkal később felmerült, hogy télen mozi lesz, tavasztól őszig pedig szocialista írók művei várják majd a színházba járókat.
1947 novemberében a Glóbus Filmgyártó és Filmterjesztő Vállalat azzal az ajánlattal kereste meg a főváros vezetését, hogy a színház épületében májustól szeptemberig színházi, a további hét hónapban filmelőadásokat szeretne tartani, így a téli hét hónapok bevételei fedeznék a nyári hónapok ráfizetését. Ez a terv is csak terv maradt.
1948 tavaszán a főváros gondolt egy merészet, és hét budapesti színház működtetésére pályázatot írt ki. A Béke Színház bérbe vételére egyetlen pályázat érkezett, de ebben az esetben végül nem hirdettek győztest, mert időközben kiderült, hogy az épület rendkívül rossz állapotban van, ám a kijavításhoz szükséges 350 000 Ft nem állt rendelkezésre. Júliusra körvonalazódott a megoldás: a bérlet jogát özv. Fisch Emilné kapta meg. Az Életrajzi Lexikon adatai szerint az özvegy volt férje, Fisch Emil vegyészmérnök volt, és már fiatal korában részt vett a baloldali mozgalmakban. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe, majd a Szovjetunióba emigrált. 1938-ban tért haza. A magyar függetlenségi mozgalomban való részvétele miatt 1944 novemberében letartóztatták, a Margit körúti fogházból a nyilasok Sopronkőhidára hurcolták, ahol kivégezték. Fischné a bérleti jogot 15 évre kapta meg, ennek fejében vállalta, hogy saját költségén felújítja a színházat és ott mozit üzemeltet. Ez a terv is kútba esett, közben az épület állaga tovább romlott, teteje omladozott, az egész épületet belepte a penész.
1951-ben megszületett a végső döntés, az épületet le kell bontani. A bontás meg is kezdődött, és a bontásból származó, még felhasználható anyagokat az Almássy térre tervezett szabadtéri színpad építéséhez kívánták felhasználni.
2015-ben a Liget Budapest program keretén belül felmerült a színház Vágóék tervei szerinti ismételt felépítése és gyermekszínházként történő hasznosítása, de a tervből a mai napig nem lett semmi.
