SZÍNHÁZAK A LIGETBEN
2025. május 01. írta: liget

SZÍNHÁZAK A LIGETBEN

 A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült

Amikor a városligeti színházi élet szóba kerül, szinte mindenkinek először Feld tata Városligeti Színköre jut eszébe. Pedig a Városligetben hosszabb-rövidebb ideig jó pár kisebb-nagyobb színház működött, kezdve az 1830-as években felépített Városligeti Arénától (Aréna im Stadtwäldchen) az 1990-ig működő Körszínházig. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mindig minden színháznak, színházi társulatnak új épülete volt. A legtöbb esetben az épületben működő társulat egy igazgatóváltás után – esetenként változatlan repertoárral - más néven működött tovább. 

szinh1873-57.jpgA Kis Színkör

A városligeti színházak fontos kultúrpolitikai missziót töltöttek be. Leginkább olyan rétegekhez vitték el a színház élményét, akiknek többsége társadalmi státuszánál és anyagi helyzeténél fogva sosem jutott el a belvárosi kőszínházakba. Közös jellemzőjük volt az alacsony jegyár és szinte mindig táblás házakkal játszottak. Közönségük főleg – de nem kizárólag - a környező kerületek szegényebb rétegeiből verbuválódott, kispénzű iparossegédek és diákok, munkások, cselédlányok, szabadságos bakák látogatták az előadásokat. Ám némelyik színház egy-egy előadása odavonzotta középosztály színházkedvelő tagjait is.  A nézők jelentős része ide a könnyedebb szórakozás kedvéért járt, így a repertoáron főleg – de nem kizárólag - operettek, népszínművek, vaskosabb bohózatok, kabaréjelenetek, varieté jellegű műsorok szerepeltek.

Ezeket a színházakat az olcsó belépők mellett a közönség lelkesedése is megkülönböztette a belvárosi művészszínházaktól. Itt kint a Ligetben ritkán bukott meg darab, a publikum rendkívül lelkes és elragadtatott volt, zajos taps kísért egy-egy jó poént vagy szép dalt, a felvonás végén olcsó virágcsokrokat dobáltak a színpadra, a darabok betétdalait pedig együtt énekelték a primadonnával. A külvárosi színházak sztárjait – az időnként szerződtetett neves vendégművészek kivételével – nem jegyezték a kritikák és a színházi lapok, de saját közönségük körében nagy megbecsülésnek örvendtek. A ligeti színházak a búfelejtés, a hétköznapi gondokból való kikapcsolódás színterei voltak: színes, mesés világot hoztak el a szegény körülmények között élő, gyakran vidékről a fővárosba költözött nézőiknek. A XX. század második felére azonban ez is változott, a Körszínház megjelenése már egy egész más minőséget képviselt. 

tigris_es_hiena.jpgNagy Attila és Pécsi Ildikó a városligeti  Körszínházban bemutatott Tigris és hiéna c. drámában

Sajnos ma már szinte senki nem emlékszik a Hőköm Színházra, a Dalos Színházra, a Magyar Műszínkörre, vagy a Jókai Színházra, a Liliputi Színházra, esetleg a Vígszínkörre, mint ahogy a feledés homálya borítja Galó Györgyöt, Sziklay Kornélt, Horváth Zsigmondot, Bródy Istvánt, Miklósy Gyulát, Feld tatát vagy Kazimír Károlyt, a zseniális ligeti színházcsinálókat is.
Ha visszatekintünk a ligeti színházak valaha volt világába, rendkívül érdekes, izgalmas, változatos, eseményekben és sztárokban gazdag világ képe bontakozik ki. Lássuk tehát!

Tartalom:

  1. Aréna – Színkör – Béke Színház
  2. Hőköm Színháztól a Colosseumig
  3. Magyar Műszínkör
  4. Magyar színház – Jókai színkör – Jókai színház
  5. Liliputi Színház
  6. Vígszínkör – Scala-színház
  7. Lomb-Színpad
  8. Fortuna Varieté – Népvarieté
  9. Körszínház
  10. Színházi próbálkozások a Ligetben

 

Felhasznált irodalom:

  1. A Körszínház 5 éve Budapest, 1963.
  2. Alpár Ágnes: A Városligeti Színkör 1889-1934. Budapest, 1991, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.
  3. Alpár Ágnes: A Városliget Színházai. Budapest, 1991. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.
  4. Alpár Ágnes: A fővárosi kabarék műsora 1901-1944. Budapest, 1978, Magyar Színházi Intézet.
  5. Anne Lambrichs: Vágó József. Budapest, 2005, Holnap Kiadó.
  6. Bródy István: Régi pesti dáridók. Budapest, 1940.
  7. Bródy István: Minden benne van. Budapest, 1937.
  8. Feld Zsigmond színigazgató emlékiratai. Budapest, 1938.
  9. Föld Mátyás: Utazás a Feld körül. Budapest, 1941.
  10. Föld Ottó: Bohémvilág. Budapest, 1996.
  11. Gyárfás Dezső: Orfeum. Budapest, 1920.
  12. Hidvégi Violetta: Gyermekszínház a Városligetben. Budapest, 2009. (32. évfolyam) 6. szám 
  13. Kazimír Károly: Színház a Városligetben. Budapest, 1986, Magvető Könyvkiadó.
  14. Kovács Ákos: Két körkép. Budapest, 1997, Sík Kiadó.
  15. Molnár Dániel: Vörös Csillagok. Budapest, 2019, Ráció Kiadó.
  16. Molnár Gál Péter: A pesti mulatók. Budapest, 2001, Helikon Kiadó
  17. Perczel Olivér: A Városliget színházai.  A 2020 szeptember 11-én a Nyitrai Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárában rendezett „Színház a régióban” című konferencián elhangzott előadás.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujjealigetben.blog.hu/api/trackback/id/tr2218830054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása