Városliget

A nyest.hu-n két éve jelent meg egy írás, amely a Királydomb elnevezésének eredetét igyekezett kinyomozni. A szerző két, párhuzamosan élő elméletet is ismertet, de egyiket sem találja elég meggyőzőnek, azaz mindkettőt megkérdőjelezi. Pedig míg az egyik nagyon is jól dokumentált tényeken alapul, a másik minden alapot nélkülöző városi legenda csupán.

Balra a Szánkódomb, azaz ma ismert nevén a Királydomb

Az egyes számú elmélet  kiinduló állítása a mi, varosliget.info honlapunknak korábban részét képező Kislexikonból származik, innen került át a Wikipédia vonatkozó szócikkébe. Eszerint "Ekkor (ti. 1974-78 között) építették a BNV elköltözése után elbontott épületek anyagából és a Városliget rendezéséhez kitermelt földből az Olof Palme sétány mellett, a Magyar Alkotóművészek Házával majdnem szemben álló dombot (47°30'40"N 19°5'15"E), amit akkor még Szánkódombnak hívtak. Országosan ismertté 1983-ban Szörényi Levente és Bródy János: István, a király c.rockoperájának bemutatója tette – azóta Királydombnak nevezik."

A nyest.hu cikkírója viszont úgy véli, talán korábban is Királydomb lehetett a terepalakulat neve, és elképzelhető, hogy a rockopera bemutatója is ezért került 1983-ban a Városligetbe. Tovább árnyalja a képet egy másik - teljességgel téves állításon alapuló - elmélet, eszerint a Királydombot a millenniumra építették, méghozzá a vármegyék által a fővárosba küldött földből.

Mi tehát az igazság? Ennek jártunk utána.

1975-ig nem volt domb ezen a helyen

A vita eldöntéséhez persze nem árt ismerni a Városliget parktörténetét. A fent emlegetett terepalakulat, azaz a domb, 1975-ig, a BNV kiköltözését követő parkrendezésig nem létezett. Akkoriban szánkódomb építési láz söpört végig a fővároson, így logikusnak tűnt, hogy a Liget megújításával egyidejűleg, az elbontott kiállítási pavilonok törmelékéből és a kitermelt földből a Városligetben is építsenek egyet.

A domb helyén korábban fenyves, majd a XIX. század végétől épületek álltak: 1883-tól a hajdani mesterséges jégpálya, és annak Hofhauser Antal által tervezett melegedője, később a Kolegerszky kioszk nevű kávézó, majd lebontása után, 1938-tól a Weichinger Károly tervei alapján épült Virágkiállítási pavilon. Ha áttekintjük az 1820 és 1974 között született térképeket, szintén megerősítést nyer, hogy a Városliget ezen részén olyan sík volt a terep, mint a Nagyalföld. Ezzel tehát az első vélelem, miszerint a területet korábban is Királydombnak hívták volna, és épp ezért került ide a rockopera bemutatója, megdőlt.

A Királydomb helyén állt Virágkiállítási pavilont a háború után elbontották

Kevesen emlékeznek már arra, hogy az István, a király bemutatóját, és a további előadásokat az alkotók egyáltalán nem a Városligetbe szánták. Az eredeti helyszín az óbudai Amfiteátrum lett volna, már a plakátokat és a jegyeket is kinyomtatták amikor kiderült, olyan hatalmas az érdeklődés az itthon még alig ismert műfajú történelmi rockopera iránt, hogy új, nagyobb befogadóképességű helyszínre kell áttenni az előadásokat. Ekkor esett a választás a Városligetre, ahol nem csak a nagyszabású, rengeteg statisztát mozgató előadáshoz, de a nagyszámú közönség fogadáshoz is megfelelő méretű tér állt rendelkezésre.

Az eredeti helyszínre, az óbudai Amfiteátrumba szóló jegyek

A korabeli napilapokban kutakodva feltűnik, hogy a domb első említése mai nevén, azaz Királydombként a Népszava 1983. július 13-i számában bukkan fel, ott is egy mindössze néhány soros közleményben, amely a helyszínváltoztatásról értesíti a közönséget. Ezután terjedt el a sajtóban a Királydomb elnevezés, de még jó ideig együtt élt a korábbi, az eredeti funkciót tükröző Szánkódomb névvel. A területet egyébként hivatalosan sosem keresztelték át, az elnevezés a sajtónyelvből került a köznyelvbe a bemutató után.

Egyértelmű tehát, hogy ragadványnévvel van dolgunk.  Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a keresztapát a hajdani stáb meghatározó tagjai között kell keresnünk. Szóba jöhet az előadást, és az abból készült filmet rendezőként jegyző Koltay Gábor, de még valószínűbb, hogy a mítoszteremtésben máskor is jeleskedő Nemeskürty Istvánt kell sejtenünk a névadó személye mögött. Nemeskürty akkor az eredeti előadásból filmet készítő MAFILM stúdióvezetője volt, és mivel a filmet az eredeti, királydombi előadás rögzítéseként reklámozták, nem is meglepő, hogy igyekezett a nagyon is prózai és cseppet sem fennkölt Szánkódombnak új nevet találni.

Az István, a király királydombi előadása 1983-ban. Jobban hangzik, mint az "István, a király szánkódombi előadása", ugye?

A másik elmélet cáfolata

A másik, közszájon forgó elmélet szerint a Királydombot az Ezredéves Kiállításra alakították ki, mégpedig a vármegyék által Pestre küldött földből. Ezt a verziót erősíti a Demokrata c. lapban, 2009-ben megjelent írás is. Már első olvasatra gyanúsnak kéne lennie ennek az állításnak, királydombot, vagy ha úgy tetszik koronázódombot ugyanis csak királykoronázás alkalmából szokás építeni. 1896-ban a budapesti Városliget egy ipari-kereskedelmi kiállításnak adott helyet, melyben volt ugyan történelmi szekció is, a ma Vajdahunyadvár néven ismert épület falain belül, koronázásra viszont ekkor nem került sor.

Megünnepelték ugyanakkor az 1867.évi koronázás 29. évfordulóját, méghozzá egy díszfelvonulással. Az 1896. június 8-i ünnepélyes aktusra a törvényhatóságok nem egy-egy láda földet, hanem díszruhába öltözött lovasokat küldtek a fővárosba, akik aztán immár bandériumba szerveződve a Vérmezőről a vár érintésével, a Margit-hídon át, az Országház épülete elé vonultak.

A menet a Városligetet tehát nem érintette, az 1867-es koronázásnak mégis van egy, a szakirodalomban eddig egyáltalán nem tárgyalt, épp ezért alig ismert kapcsolódási pontja a Ligettel.

Koronázódomb a Ligetben?

A koronázódomb a Lánchíd pesti hídfőjénél egykorú rajzon

Ferenc József magyar királlyá koronázásakor, 1867-ben Szkalniczky Antal és Koch Henrik tervei alapján emeltek díszes koronázódombot a Lánchíd pesti hídfőjénél. Említett urak tervezték egyébként az 1866-ban megnyílt Állatkert állattartó házait, melyek közül a bagolyvárként ismert romantikus romimitáció a mai napig látható. A királydombhoz a földet a törvényhatóságok küldték Pestre, a budai törvényhatóság a János-hegy csúcsáról, a pesti a városligeti Hermina kápolna szomszédságából ásatott ki földet a szakrális dombhoz.

Az ünnepségek elcsitultával Pest város tanácsa jelezte, hogy a domb akadályozza a hídra tartó forgalmat, ezért elhordása időszerű lenne. Azt azonban nem tudták eldönteni, mi legyen a földhalom sorsa. Végül 1869-ben született döntés arról, hogy a koronázódombot áthelyezik a Városligetbe.

Az optimista híradások akkor úgy kalkuláltak, a munkálatokat egy hét alatt be is tudják fejezni, bár a földhalom Ligeten belüli pontos helyét egyelőre nem sikerült kijelölni. Nem sokkal később már arról tudósítottak a fővárosi lapok, hogy a domb elhordása mégsem megy könnyen, túl drága lenne ugyanis - a korabeli becslések szerint 6400 Ft-ba került volna -, ezért az ügyet egy időre Pest leveszi a naprendről. Mivel a város központi terén árválkodó koronázási dombot sem kímélte az idő vasfoga, 1871-ben újabb terv született, ezúttal nem az elhordására, hanem a kicsinosítására. Ekkor kapott díszes vasrácsot a három bejárat, a köveket olajfestékkel átfestették, a domb oldalait befuttatták kúszónövényekkel, környezetébe pedig újabb gázlámpákat telepítettek.

A Ferenc József tér a koronázódombbal, 1875 körül. Klösz György felvétele

1872-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tervbe vette a tér rendezését. A koronázódomb elhordását és a tér parkosítását ugyan közmegegyezés övezte, a tervezett szobrok azonban olyan mértékben bontották volna meg a tér arányait és harmonikus elrendezését, hogy erről végül letettek. A királydomb eltüntetésére tíz évig,  1877-ig kellett várni. A kezdeti elgondolásoknál jóval egyszerűbb megoldást választottak a városatyák: nem vitették át a Városligetbe a dombot, hanem  ott helyben, a mai Széchenyi téren beásták.

A koronázódomb nélküli Ferencz József tér rendezési terve, 1872. Közreadta Frisnyák Zsuzsa, Timelord blog

Az 1867-es, eredeti, a vármegyék által küldött földből emelt koronázódomb tehát végül nem került át a Városligetbe. A megszentelt föld ma is ott van a Széchényi tér alatt, valahol a mélyben. A ligeti Királydomb névre hallgató terepalakulat története jóval prózaibb: szánkódombnak építették, és nagyon valószínű, hogy a rockopera bemutatójához kötődő brilliáns marketingfogás eredményeképp kapta új, mára meghonosodott nevét. Ha valaki leásna a mélyére, a termőföld borítás alatt megszentelt földet nem, de volt kiállítási pavilonok törmelékét még felfedezhetné.

A Királydomb napjainkban, kutyások, gyerekek és napozók paradicsoma

Majkó Zsuzsanna

A Felső-tó az Állatkert főbejáratával a háttérben, 2015-ben (fotó: Majkó Zsuzsa)

A Városliget tájépítészeti megújításának legbonyolultabb és minden bizonnyal legköltségesebb része az 1894-ig létezett Páva-sziget (későbbi nevén Nádor-sziget) visszaállítása, illetve a 200 éves tótörténetet végigkísérő vízminőségi problémák hosszútávú megoldása.

Jelenlegi állapot

A Városligeti tó jelenleg egy hármas rendszerű, mesterséges, lebetonozott medrű tó, területe mintegy 60 000 nm. Az 1971, a kisföldalatti meghosszabbítása óta építészetileg, és sajnos jogi helyzetüket tekintve is elkülönülő tórészek a szakirodalomban külön nevet is kaptak. A Felső- tó az Állatkert felőli szakasz, a Műjégpálya területe az Alsó- tó, és ehhez csatlakozik még a Széchenyi szigetet körülölelő várárok. A kezelés tekintetében az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg a Felső- tó és a várárok kezelője a Városliget zrt (korábban a FŐKERT zrt), az Alsó- tó gazdája Budapest maradt, kezelője a főváros tulajdonában lévő Műjégpálya, hivatalos nevén a Budapesti Sportszolgáltató zrt. Indulatkitörésekre hajlamos olvasóimnak tehát azt tudom javasolni, ha a várárok elkeserítő vízminőségét veszik górcső alá, szidják nyugodtan a Városliget zrt-t, ha viszont a tómederben rendezendő vizes vb-vel, sörfesztivállal... akad gondjuk, forduljanak inkább a fővároshoz. Ez a lehetetlen jogi helyzet egyébként nem csak a jelenlegi problémák megoldását nehezíti, de előrevetíti a tó átalakítása körül várható hercehurcákat is.

A kaszkád, amelyen keresztül az Alsó-tóba folyik a víz, 2017. (fotó: Majkó Zsuzsa)

A tó vízminősége sok kívánnivalót hagy maga után. A gondok, mint az előző részben is láttuk, abból fakadnak, hogy a mesterséges tó természetes vízutánpótlása nem megoldott. Ma a felső, egész évben vízzel borított tómedret a Széchenyi fürdő elfolyó melegvizével (ez gyakorlatilag a használt medencevizet jelenti) töltik fel, ehhez jön még a természetes csapadékvíz. A Műjégpálya tél végi zárása után a Felső-tóból egy kaszkádrendszeren keresztül jut a víz az Alsó-tóba és a várárokba. Mivel a befolyó termálvíznek nagy a szervesanyag tartalma, és a hőmérséklete is magas (kb 35 fok), fokozottan algásodik, sokszor szennyezett. A túlfolyó vizet sem lehet locsolásra használni, azt a  Szondi utcai főgyűjtőcsatornába vezetik. A tó természetes vízmozgása ugyanakkor erősen gátolt, a szél nem tudja megfelelően  átszellőztetni, és mivel nagy mennyiségű üledék képződik, az pang, rothad a mederben. Ezért van gyakran  a kellemetlen látvány mellé elég jelentős  szag is a tónál, sőt időnként sajnos a tavon élő vízimadarak is megsínylik a fertőzött vizet.

Durva szennyeződés 2017 kora tavaszán a Felső- tóban (fotó: Majkó Zsuzsa)

A tervezett változások

A Garten Stúdió győztes tájépítészeti tervének egyik nagy dobása volt az 1894-ben megszüntetett Páva-sziget visszaállítása. Ehhez gyakorlatilag egy új, kb 700 méter hosszú, hozzávetőlegesen 8 méter széles csatornaág kialakítására lesz szükség, mely összeköti a jelenlegi Felső-tavat a Városligeti körút alatt a várárokkal Ez azonban nem egyszerű feladat a Városligetben, hiszen keresztezni kell a kéregvasút (a földalatti ) nyomvonalát, a Kós Károly sétányt, és át kell hidalni a Felső-és Alsó-tó közötti mintegy 4 méter szintkülönbséget is. Ezt a már a Felső-tóból ismert kaszkádrendszerrel, csobogókkal fogják megoldani. A földalatti felett a medret megfelelően szigetelni kell, ráadásul ezen a szakaszon, az új ágban a mederfenék magas fekvése miatt csak csekély vízmélység (kb 50 cm) érhető el. Tovább bonyolíthatja a kivitelezést, hogy a Kós Károly sétányt a csatornaág kialakításának idejére le kell  zárni - kérdés mit szól majd ehhez a főváros.

Az Alsó-tó a Műjégpálya által használt területet is magában foglalja (fotó: Majkó Zsuzsa)

Ezzel azonban a nehézségeknek még koránt sincs végük. Mivel egy új sziget képződik a tóban, logikus, hogy arra valahogy be is kell jutni. A megoldás 4 új híd, amiből kettőnek közúti terhelést is bírnia kell. Az egyik ilyen a Kós Károly sétány vonalában épül, a másik az Állatkert főbejáratával szemben. Ez utóbbira azért van szükség, hogy a szigetre a beszállítás (Itató Nyereg étterem), a mentő és tűzoltóútvonal, és az onnan történő kiszállítás (pl. hulladék) megoldható legyen. A másik két híd gyalogoshíd lesz, de a négy új műtárgy (plusz a Robinson Étterem melletti gyalogos átjáró visszaállítása) jelentősen drágítja majd a kivitelezést.

1-4. számozással az új hidak helye, ebből az 1. és a 4. közúti teherbírással készül. A-val jelölve a  90-es években tönkrement gyalogosátjáró, melyet visszaállítanak (grafika: Garten Stúdió, Liget Park Fórum, prezentáció, 2017.06.08)

További, a Városliget Építési Szabályzatban megkövetelt egyik változás, hogy a Széchenyi-szigetet körbecsónakázhatóvá kell tenni. Ehhez el kell bontani a jelenleg az Alsó-tavat és a várárkot elválasztó betonalapú kerítést, valamint át kell helyezni a Vajdahunyadvárat ellátó gázvezetéket. A másik előírt követelmény, hogy a Műjégpálya területének kivételével a tómedernek egész évben vízzel borítottnak kell lennie. Nyári idényben ezzel nincs is probléma, télen azonban miközben a Műjégen korcsolyáznak, a várárokban és az Alsó-tó fennmaradó részén meg kell oldani a vízzel való feltöltést. Ezt egy beton alépítményes mobilgátrendszerrel kívánja a Garten Stúdió megoldani úgy, hogy a mobilgátat minden ősszel, a koriszezon kezdete előtt felépítik, tavasszal pedig az idény végeztével elbontják. Természetesen a gátnak ki kell bírnia a rá nehezedő víznyomást, illetve kemény teleken az esetlegesen képződő jég nyomását is.

A várárok újra csónakázható lesz (fotó: fortepan.hu, 1916)

Tudjuk, hogy a Városliget sokat emlegetett zöldfelületi növekményének kb 50%-a a tó vízfelületének  zöldfelületi beszámításával jön létre, miközben a csatornaággal kiegészített tó valós mérete számításaink szerint csak mintegy 5 000 nm-rel növekszik. Sokan úgy vélik, a beszámítás feltétele, hogy a tó jelenlegi betonaljzatát fel kell törni, és visszaállítani a  természetes medret. Ez azonban kizárt, hiszen mint Szloszjár György, a garten vezető tervezője a HVG.hu-nak elmondta,  a városligeti talaj olyan jó vízelvezető képességgel rendelkezik, hogy ebben az esetben a tó meleg nyarakon - úgy mint az 1860-as években -  biztosan kiszáradna. A tómeder tehát a jövőben is mesterséges aljzatot kap, a természetes hatást a tervezők  bizonyos  partszakaszokra telepített vízparti növényzettel, valamint egy, a Vajdahunyadvár Hunyadi loggiái előtt húzódó tóparti sétánnyal kívánják elérni.

Problémák a vízminőséggel

A Városligeti tó Vajdahunyadvárát körülvevő árkában a legsúlyosabbak a vízminőségi problémák, mivel itt egyáltalán nem mozog a víz. Ez előrevetíti, hogy az újonnan kialakítandó, Páva-szigetet körülölelő csatornaágban is hasonló problémákkal számolhatnának a tervezők. Így a vízmozgatást a teljes tó területén meg kell majd oldani. Ezt tóba telepített szökőkutakkal, az árokban csobogókkal és vízeséssel, valamint állandóan működő vízátemelő szivattyúkkal lehet megoldani. Ezek elsősorban az üzemeltetési költségeket fogják megemelni, hiszen a szivattyúk az év 365 napján dolgoznak, áramot fogyasztanak, a csobogókat, vízeséseket pedig rendszeresen tisztítani kell. A vízminőségi problémák kiküszöbölésére a legbiztosabb megoldás a Széchenyi fürdő tóba eresztett medencevizének tisztítása lenne. Ehhez a befolyás előtt tisztítóberendezés telepítésére lenne szükség, illetve meg kéne oldani, hogy a jelenleg egyetlen befolyási pont helyett a tó több ponton is kapjon vizet. A tervezők azt ígérik, a Rákos-patak hajdani befolyópontját is használni fogják a fürdő vizének tóba eresztéséhez.

A Rákos patak hajdani befolyónyílása, jó ideje használaton kívül (fotó: Majkó Zsuzsa)

Költségek, gondok és nyereség

A tó átalakítása valószínűleg a parkrekonstrukció legköltségesebb eleme. 4 új híd, több kaszkádrendszer, szökőkút, mobilgátrendszer, a Kós Károly sétányt keresztező csatornaág,  új befolyási pontok, teljes mederrekonstrukció drágítja a beruházást. Ha figyelembe vesszük, hogy a parkfejlesztés első ütemének nem túl jelentős beruházásai - kutyafuttató, egy 200 méteres futópálya, a Vakok kertje felújítása - 1 milliárd forintot emésztenek fel, kérdés, lesz-e elég fedezet a tó megújítására a 15 mrd-os, parkrekonstrukcióra szánt költségvetésben.

A Felső-tó jelenlegi partvonala. A tervezett nyomvonal útjában koros fák állnak (fotó: Majkó Zsuzsa)

További gondot jelent a fentebb vázolt abszurd jogi helyzet, a tó jelenleg ugyanis nincs egységes kezelésben. Míg a Felső-tó és a várárok a Városliget zrt fennhatósága, a Műjégpályát is magába foglaló Alsó-tavat a főváros nem adta át a zrt-nek. Így itt most a Budapesti Sportszolgáltató zrt az úr, ők húzogatják ki a képletes dugót a medence fenekén, ha rendezvényterületként kívánják hasznosítani az alsó tómedret.

Szintén gondot okozhat, hogy a csatornaág kialakításának idejére - ez valószínűleg hosszú hónapokat jelent -  a Kós Károly sétányt le kell majd zárni. Ez szintén a főváros jogköre, ők viszont az út lezárását a Szegedi úti felüljáró megépítéséhez kötik,  erre azonban jelenleg se pénz, se különösebb eltökéltség nincs.

Hogy a csatornaág, és az egyéb műtárgyak kialakításának hány fa áll útjában, az jelenleg nem ismert. Vélhetően bravúros tervezői munkát fog igényelni a fák kikerülése, félő, hogy ez nem is lesz maradéktalanul kivitelezhető.

Sűrűn állnak a fák a tervezett új csatornaág közelében (fotó: Majkó Zsuzsa)

Amit a látogatók nyernek: új, nagy, nyílt vízfelületre senki ne számítson, ahogy az a sokszor hangoztatott nyereség is téves, hogy a tó majd körbecsónakázható lesz. Erre a szintkülönbséget áthidaló vízesésrendszer miatt nem lesz lehetőség. A parklátogatók egy nem túl jelentős, sekély vízborítottságú csatornaágat kapnak, mely kb ötezer nm-rel növeli a valós vízfelületet. Egész éves vízborítottság a tó nagy részén, a Széchenyi-sziget körbecsónakázhatósága, a part bizonyos szakaszainak természetesebb hatása, tisztább, jobb minőségű víz- ennyi érhető el a jelenlegi tervek szerint.

A tóra vonatkozó tervekről Szloszjár György a Garten Stúdió vezetője beszélt 2017. 06. 08-án, a Liget Park Fórumon: https://www.youtube.com/watch?time_continue=5502&v=_Rkx5NBuoVE

További info: http://hvg.hu/ingatlan/20171027_Mobilgat_fakivagasok_nepszerusegre_hajto_elso_utem__beindulnak_a_Varosliget_fejlesztesei

https://24.hu/belfold/2017/07/06/liget-projekt-megszuntetik-az-olof-palme-setanyt/

Majkó Zsuzsa

A mai Városligeti tó helyén még a XVIII. században is nagy kiterjedésű mocsár húzódott. A tavat a század legvégén kezdték el kialakítani, a Batthyány József hercegprímás által felkért Witsch Rudolf mérnök tervei alapján. Hozzáfogtak a mocsár lecsapolásához, kialakították a tó partvonalát, a két sziget (Páva-sziget és Drót-sziget) területét pedig feltöltötték. A megkezdett munkát aztán Nebbien folytatta tovább az 1810-es évek végén, aki a partot természetes hatásúra alakította, a szigeteket pedig növényekkel ültette be.

Csónakázók a tavon, az 1840-es években

A tó és környéke hamar népszerű lett a kirándulók körében, 1839-ben már halászversenyt is rendeztek itt. Az 1840-es évek végétől a tavon élénk élet zajlott: nyáron csónakázás, télen korcsolyázás. A nagyobb szigeten vendéglőt építettek, a kisebben hangulatos kioszk várta a vendégeket. A tóból a városnak haszna is származott, a halászati, csónakáztatási, sőt a téli jégvágás jogát is értékesítették. Az 1850-es évek végétől rendszeresen kikotorták a medret, az iszapot pedig a környékbeli gazdálkodóknak trágya gyanánt adták el.

Mivel a tó természetes vízutánpótlása nem volt megoldott, a kezdetetektől fogva folyamatosan problémát jelentett, hogy erősen posványosodott, gyakran elviselhetetlen bűz volt a környéken. Száraz forró nyarakon viszont az is megesett, hogy teljesen kiszáradt. Már 1855-ben megpróbálkoztak a meder kikotrásával, az iszap lecsapolásával, de csak átmeneti javulást értek el. A megoldás a tó teljes kitisztítása és a vízutánpótlás szabályozása lett volna, amihez nem volt elég forrása a városnak, ezért a német színház igazgatói, Winter és Schwartz urak, egy jótékony célú díszelőadás szervezésével akarták a hiányzó összeget előteremteni.

A munkálatok 1865 nyarán meg is kezdődtek, a tavat kisebbre szabták, a Drót-szigetet pedig megnagyobbították. A partot rézsútosra alakították, és pázsittal ültették körbe.

Az 1860-as évek vége felé a tó, több leírás szerint is a Városliget legkedveltebb része volt, néhány krajcárért két-, négy- és hatevezős Rákócziról, Kossuthról, Attiláról és Árpádról elnevezett ladikokat lehetett bérelni csónakázás céljára. Reitter Ferenc már 1870-ben javasolta, hogy a vízellátási gondok megoldására a Rákos-patak bevezetése lenne célszerű, erre azonban a fővárosnak nem volt pénze.

A Városligeti tó kontúrja a két szigettel, 1870-es évek.

Az 1880-as években minden erőfeszítés a tó friss vízzel való ellátására irányult. A rondónál felállított szökőkút vizét, valamint vízvezetéki vizet is vezettek a tóba, ami jelentős költség volt a városnak, mégsem hozott tartós eredményt. Arra csak 1894-ban, a millenniumi kiállítás előkészítő munkálataival egy időben került sor. Ekkor a medret kikotorták, a folyamatos vízcsere céljából pedig a Rákos-patak vizét egy föld alatti, zárt csatornán keresztül a tóba vezették. Ezzel párhuzamosan feltöltötték a Nádor-szigetet körülölelő keleti mellékágat. Ezzel a Nádor-sziget megszűnt, összenőtt a szárazfölddel.

A várárok 1916-ban, háttérben a Rákos patak befolyónyílása

1908 őszén a főváros egymillió korona költséggel lebetonoztatta a tó medrét. A betonozás ellenére a tó bája és romantikája megmaradt, nyáron hattyúk úszkáltak rajta, télen pedig a korcsolyázók vették birtokba. A parton mozit (Tó-mozi) és hangulatos teraszvendéglőt is kialakítottak.

A tavat 1971-ig a Rákos-patak látta el friss vízzel, ezt azonban a  Millenniumi Földalatti Vasút bővítésekor megszüntették. Ekkor alakították ki a hármas tórendszert. A Felső- tó, az Állatkerthez közel eső részen egész évben vízzel borított, az Alsó- tó (a Műjégpálya előtti rész) egy kaszkádrendszeren a Felső- tóból kapja a vizet a nyári idényben. A Vajdahunyadvár körüli tórész csónakázhatósága jelenleg sajnos nem megoldott. A medret 1971 óta a Széchenyi fürdő 35 fokos, használt medencevizével töltik fel, amely télen varázslatos párafüggönnyel veszi körül a partot. Hattyúk már nem élnek a tavon, helyüket népes vadkacsaraj foglalta el. Télen gyakorta felkeresik sirályok is, és nem ritka vendégek az Állatkertből kiruccanó kárókatonák sem a hangulatos tó környékén.

A tó az 1960-as évek végén, háttérben a hajdani szigetre vezető Nádor-híd.

A Napozórét a 80-as években. Komlósné Hlatky Katalin felvétele

A Városliget krónikáját a XVIII. század végén kezdték írni – maguk Pest város polgárai. Előtte csak a terület történetéről beszélhetünk, az pedig az évszázadok során nem sokat fejlődött. A tatárdúlás után királyi adományként került a domonkos rendi apácák birtokába, tőlük azonban Pest városa elperelte. A futóhomokkal körbezárt mocsaras rétet a török kor után legelőként hasznosították a városfalon kívül lakó marhatartók – vélhetően innen korabeli elnevezése: Ochsenried, azaz Ökördűlő. Fásítása Mária Terézia erdőrendelete alapján indult meg, de még nem a közpark kialakítása, hanem a futóhomok megkötése okán. A szárba szökkent ültetvényeket aztán a környékbeli lakosok még azelőtt spontán használatba vették, hogy a közpark tényleges kialakítása megkezdődött volna. Dokumentumok bizonyítják, hogy Boráros János városbíró már 1794-ben javasolta a területen egy városi vendéglő felépítését, a vállalkozó szellemű főpap, Batthyány hercegprímás pedig 1799-ben bejelentkezett a terület haszonbérletéért, sőt bormérési jogot is kieszközölt magának. Márpedig ahol bor és vendéglő szóba került, ott kirándulóknak is kellett lenni. 1802-ben már lófuttatást tartottak a Városerdőcskében, 1810-ben pedig az első mutatványos vállalkozó, Grossinger Leopold is feltűnt a Stokvájdliban, hogy bort mérjen és forgókát (körhintát) üzemeltessen, a tisztes haszon reményében.

A Páva-sziget, Rudolf von Alt festménye után, Sandman litográfiája, 1845

Ilyen előzmények után került sor a Szépítő Bizottmány 1813-as tervpályázatára, melyben a Városerdőt népkertté, azaz közparkká kívánták alakíttatni. Van ebben a pályázati kiírásban egy rendkívül fontos mondat, mely a Városligetet megkülönbözteti a többi, már meglévő, nyilvános európai parktól. A mondattöredék így szól: „für alle Classen der Einwohner”, azaz a városlakók minden osztálya számára. Míg a Városligetnél régebbi, európai parkok jellemzően az uralkodói, királyi kertek megnyitásával jöttek létre, és nem mindenki számára voltak látogathatók, a Városerdő az első olyan köztulajdonú és közcélú városi park, melyet a város saját tulajdonú telkén, saját költségén, saját lakosai számára hozott létre.

A pályázatot, mint ez köztudott, a lübecki Heinrich Nebbien nyerte, és az 1816 után meginduló kivitelezési munkálatokat is ő vezette egy ideig. Bár a területre tervezett építményekből jórészt semmi nem lett, a park térszerkezetét és növényzetét Nebbien intenciói alapján alakították ki. Az így létrejött tájképi kert arányaival, páratlan harmóniát sugárzó szerkezetével a szakértők szerint is az egyik legszebb romantikus kert Európában. Nem törekszik pompára, szemlélőjét nem lenyűgözni akarja, hanem a természetes, idilli táj élményével ajándékozza meg.

A Városliget annak ellenére lett Pest legkedveltebb üdülő (értsd felüdülésre szolgáló) helye, hogy a várospolitika sokszor mostohán bánt vele. Ha húzni kellett a nadrágszíjon, azt a Liget biztos megérezte, és fejlesztésére sem volt sokáig koncepció: csak abban értettek egyet a városatyák, hogy pihenőparknak kell megőrizni. A városlakókat a fenti körülmény azonban nemigen zavarta abban, hogy az 1840-es években már tömegesen keressék fel a Ligetet az első tavaszi napoktól kezdve. 1842-ben debütál az első „fagylalda”, Fischer Péter cukrászata, 1855-ben Fischof tanár vízgyógyintézetet nyit a Liget szélén, 1856-ra elkészül a Hermina-kápolna, 1866-ban megnyílik az Állatkert, 1867-ben egy nyári színkör (még német nyelven játszik), 1869-ben a jégpálya, majd benépesül a mutatványos tér, amelyet Stuwer tűzmester bemutatói után Tűzijátéktérnek neveznek el.

Szerencsére ebből az időszakból már számos tudósítás, útleírás áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy elég pontos képet kapjunk a közpark városlakók életében betöltött szerepéről. A Divatcsarnok című társasági lap 1854-ben arról számol be, hogy az első tavaszi napok beköszöntével a városi zöld terek „számnélküli látogatóknak örvendenek”. A Ligetben a nép sétál, csónakázik, sörözik, a tehetősek pedig fogataikon hajtatnak a kanyargós utakon. Vahot Imre 1860 körül a Városligeti tó környékének leírásában azt mondja, csónakázók egész hada lepi el a tavat, a Páva-szigeten pedig esténként száz meg száz pár táncol a gyepen.

A Városligetben ekkor már számtalan vendéglő (Városi vendéglő, Bimbó, Szarvas, Szép kilátás, Neswarba), kávé- és bormérés várja a mulatni vágyókat. A Vasárnapi Ujság 1860-ban azt írja, hogy a vendéglőkben találni bort, sört, kávét, fagylaltot, hideg- és meleg ételeket, az egyikben cigány muzsikál, a másikban hárfa, gitár vagy flóta, a szabadban pedig sípláda szól. Legszebb látvány, már ekkor is a tó, melyet az 1860-as években újraszabályoznak, medrét kikotorják. A komoly fejlesztések azonban váratnak magukra, és majd csak kényszerűségből, a két nagy országos kiállításhoz kapcsolódóan kerül rájuk sor.

Az Állatkert egy 1914-es felvételen

Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás nem hoz nagy változást a Városliget életében, bár az Iparcsarnok 14 000 nm-es épülete ekkor kerül a Blondin-rét szélére. Az építkezésnek pozitív hozadéka, hogy a belvizes rétet feltöltik, a rajta keresztülfolyó pataknak új medret ásnak, az így létrejött tágas teret pedig korzószerűen kiképzik. Ekkor készül el a Stefánia is, Európa egyik legszebb, platánokkal övezett alléja, szökőkutat kap a rondó, és megépül a régi Műcsarnok bájos, neoreneszánsz épülete. Az Ezredévi kiállítás mérlege már inkább negatív a Városliget tekintetében. Miközben nem vitatható, hogy a millennium kiemelkedően fontos és sikeres esemény a nemzet életében, a hozzá kapcsolódó kiállítás alapvetően változtatja meg a park jellegét. Az építkezések jelentős fakivágásokkal járnak, amelyeket sokáig nem tud kiheverni a Városliget, ráadásul a térhasználat is megváltozik. Intézményesül a tömegszórakoztatás: létrejön Ős-Budavára, kialakul a Vurstli a szegényeknek, a XX. század elején pedig a világvárosi mulatókomplexum, az Angol Park a módosabbaknak. Ezzel egyidejűleg az árumintavásárok, ipari kiállítások a Liget belsejébe költöznek, hiába tiltakozik Ilsemann Keresztély főkertész, a Városliget vurstlijellege erősödni látszik. A korábbi pavilonépítményektől eltérően hatalmas épületek kerülnek a parkba, felépül a Műcsarnok, a Vajdahunyadvár, a Szépművészeti Múzeum, megmarad a korábban bontásra ítélt Közlekedési Csarnok. A park kiképzése is változik, a kor uralkodó, eklektikus kertművészeti stílusának megfelelően egyre több reprezentatív, angolkerttől tájidegen részlet jelenik meg a Városligetben. A népszerűsége azonban egy jottányit sem csökken, az majd csak a 1920-as évekre lesz jellemző, egy átmeneti időre. Az első világháború után ugyanis a szabadidő-eltöltési szokások megváltoznak. Lendületet kap a turizmus, a „ki a zöldbe!” mozgalom, a közlekedés fejlődésével pedig ezek célpontja már nem elsősorban a városi közpark, hanem távolabbi vidékek. A gazdasági világválság kell ahhoz, hogy a Liget ismét a városi ember üdülőhelye legyen. A cselédek, iparosok, inflációtól nyögő kispénzű alkalmazottak mind újra szívesen járnak lizsézni.

Cselédlányok lizséznek a Széchenyi fürdő új épülete előtt, 1914 körül

A tendencia a második világháborúig töretlen, az 1944. évi bombázások, majd a kegyetlenül hosszú ostrom azonban letarolják a Városligetet. Hogy a városi ember életében milyen fontos szerepet töltött be a park, az a harcok elcsitultával mutatkozott meg igazán. Az emberek özönlöttek a Ligetbe, bár ott csak romokat találtak, de volt napfény és jó levegő. A Széchenyi fürdő üres medencéi már 1945 nyarán zsúfoltak voltak a napozóktól, a Vurstli júliusban kinyitott, a Városligeti tóban engedélyezték a fürdést, a cirkuszban pedig napi két (!) előadást kellett tartani, akkora volt az érdeklődés. A romok eltakarítása és a Felvonulási tér barbár kialakítása után a fejlődés csak az 1960-as években indult meg. Addigra talpra állt az Állatkert, megépült a kis botanikus kert, rengeteg fát telepítettek, 1974-ben pedig kiköltöztették a BNV-t, és 1978-ig rehabilitálták a volt vásárterületet. Igaztalanul kevés szó esik manapság arról, hogy ez a fejlesztés volt a XX. század legnagyobb parkrekonstrukciója Magyarországon. Ekkor alakították ki a napozórétet, a KRESZ-parkot, sportpályákat és szánkódombot építettek, koros fákat ültettek át, a Fáskör mögötti terület pedig új játszóterekkel gazdagodott. Az 1980-as éveknek csak a meglehetősen csúf Petőfi Csarnokot köszönhetjük, egyébként a park nem sokat változott. Az utóbbi 20 év csendes volt a Liget számára, csak napjainkban körvonalazódik egy új koncepció, mely azonban még nem öltött végleges formát. Ami változatlan: a Városliget ma is Budapest leglátogatottabb, legkedveltebb városi parkja.

Megjelent Ligetfalvi György - Majkó Zsuzsanna: Városliget lexikon, 2017. Városháza kiadó.

"Nézetünk szerint tehát újabb területek beépítése semmi körülmények közt sem volna megengedhető, annál kevésbé, mert ily uton-módon a városliget lassan-lassan egészen kivetkőztettetnék eredeti jellegéből s elvonatnék rendeltetésétől. Ily körülmények közt a leghatározottabban elleneznünk kell, hogy a szépművészeti múzeum czéljára a kiszemelt terület átengedtessék."
(A főváros sétányügyi bizottságának véleménye a Városliget egy részének Szépművészeti Múzeum építése céljára való átengedése tárgyában, Fővárosi Közlöny, 1897. január 12.)

A Szépművészeti Múzeum épülete 1909-ben

A Városligetben álló, ma már megszokott múzeumépületekről a közvélekedés manapság úgy hiszi, valamely tudatos városfejlesztési koncepció eredményeképpen kerültek a közparkba. Ezzel szemben az igazság sokkal prózaibb: mivel a 19. század végi rohamos városfejlődés eredményeképpen Budapesten a belterületi telkek ára az egekbe szökött, a mindenkori kormányok takarékossági okból fordultak a beépítetlen közpark felé. Általában az országos jelentőségű intézmények elhelyezéséhez a fővárostól kértek telket, méghozzá ingyen. Eme törekvésnek pedig, mint sorozatunkból látni fogjuk, gyakran esett áldozatul a Városliget egy-egy része. Miközben az új intézmények szükségességét mindenki elismerte, az elhelyezésük körül több ízben sokáig húzódó vita alakult ki az állam szervei és a főváros között.

Így került a Városliget szélére az egyik ikonikus intézmény, a Szépművészeti Múzeum is. Alapítását a millenniumi hevület, és a Bécstől érzett fájdalmas lemaradás kompenzálása ihlette. Nem sokon múlott, hogy a város egy másik pontján épüljön fel. Ha a fővárosi képviselők az áldatlan és hosszan húzódó viták helyett idejében dönteni tudtak volna, ma a II. János Pál pápa térre járnánk kiállításokat nézni.

A Sugárút (Andrássy út ) vége a Ligetnél, még épületek nélkül. Klösz György fotója, Fortepan/BFL

A Szépművészeti Múzeum alapítását az 1896. évi VIII. tv, más néven a millenniumi törvény rendelte el. Ugyanebben a törvényben határoztak a millenniumi emlékmű felállításáról is, de míg annak pontos helye, az Andrássy út Liget felőli vége,  akkor már ismert volt, a múzeumnak még csak keresték az alkalmas elhelyezést. A kormány régi gyakorlatát követve,  a fővároshoz fordult segítségért, egy kb 12 000 nm-nyi telket kértek ingyen a Városligetben, az akkori mutatványos telep, a mai Széchenyi fürdő helyén. Kikötés volt, hogy az épület könnyen megközelíthető legyen, valamint, hogy minden oldalról szabadon álljon, csendes, nyugalmas helyen.

Mivel a kormány előtt ismeretesek voltak a főváros Városligettel kapcsolatos elképzelései - az ugyanis, hogy mindenképpen városi pihenőparkként akarják megőrizni a területet -,  Wekerle igyekezett elhúzni a mézesmadzagot a városatyák orra előtt. Azt ígérte, hogy a leendő múzeum környezetét a kormány saját költségén parkosítja, valamint, hogy a kieső terület kárpótlásaként az Erzsébet királyné útja mentén,  a  vasút telkéből mintegy 15 holdnyi területet befásítanak, és a Ligethez csatolják. (Ez természetesen csak ígéret maradt). Egyben a viták lecsendesítése érdekében a kormány kérte a fővárost, hogy delegáljon tagokat egy felállítandó vegyes bizottságba, mely a múzeum elhelyezése tárgyában fog vizsgálódni.

 Már a bizottsági tagokról döntő, 1894. decemberében lezajlott közgyűlésen több városatya jelezte, hogy nem hajlandó megszavazni a Városliget újabb épülettel való beépítését.

 A főváros a bizottsági tagok kiküldése után saját bizottságait, illetve a fővárosi mérnöki hivatalt is állásfoglalásra kérte fel. Mind a mérnöki hivatal, mind a sétányügyi bizottmány, mind a gazdasági és pénzügyi bizottmány kategorikusan elutasította a Városligetből újabb terület átengedését, helyette több javaslattal éltek a múzeum elhelyezése tárgyában.

Lehetséges helyszínként szóba került az akkori Új vásártér (ma II. János Pál pápa tér),  a Kálvária tér és az újépület helye is. Mindhárom helyszínnel akadtak azonban gondok: az Új vásártéren akkor még állt a gázgyár, ezt le kellett volna előbb bontani, és a területét rendezni, a Kálvária teret túlzottan külvárosinak vélték, míg az Újépület telkéről a Közmunkatanáccsal kellett volna tárgyalni, ami bizonyára jelentősen lassította volna az építkezés folyamatát. Márpedig a kormánynak sürgős volt az alkalmas telek megtalálása, így a millenniumi ünnepségek elülte után újabb sürgető leiratot küldtek az érzékelhetően tétovázó fővárosi szerveknek. Az előterjesztés végül 1897 elején került a fővárosi közgyűlés elé, ebben az Új vásártér területét ajánlották a kormánynak a múzeum céljaira.

Az Új vásártér a 19. század végén, Klösz György fotója, Fortepan/BFL

A közgyűlésen azonban előre nem várt,  élénk vita bontakozott ki az elhelyezésről, többen amellett érveltek, hogy a múzeumnak központi helyen, Budapest belvárosában kell felépülnie. Quittner Zsigmond építész szenvedélyes hangú írásban egyenesen a pesti belvárosi  Duna-partot vélte a legmegfelelőbb helyszínnek. A vita végén a közgyűlés nem szavazta meg a felajánlott telek átengedését, és a kérdés majd egy évre lekerült a napirendről. A kormány, amely időközben már jelentős összegeket költött a leendő múzeum állományának gyarapítására, 1898 elején végleg megelégelte a főváros hezitálását, és  ezúttal határozottabban lépett fel a múzeum érdekében. A kultuszminiszter a hely pontos megjelölésével 12 000 nm területet kért a mai Hősök tere területén, az akkor még ott álló Feszty körkép rotundája helyén.

A Feszty körkép épülete 1898 körül. Klösz György fotója, Fortepan/BFL

Wlassics Gyula két nyomós érvet is latba vetett leiratában: ezek szerint az Andrássy út lezárásának méltó befejezése lenne a Műcsarnokkal szemben álló épület, másrészt nem vennének el területet a Ligettől, hiszen ott most is épület, a Feszty körkép bemutatására szolgáló, leginkább ormótlan gáztartályra emlékeztető építmény áll. Arról is biztosította a fővárost, hogy a Feszty testvérekkel még fennálló szerződés értelmében járó kártalanítást a kormány magára vállalja, Fesztyék pedig nem élnek további igénnyel a főváros felé. Mivel a fővárosnak egyre kínosabbá kezdett válni a döntésképtelenségből fakadó rá háruló erkölcsi felelősség, még az év márciusában új előterjesztést vitt a közgyűlés elé. Ebben kikötötték, hogy a kért területet átengedik, azzal a feltétellel, hogy az csak és kizárólag szépművészeti múzeum építésére használható, továbbá, hogy  állam a területet saját költségén parkosíttatja, fenntartásáról gondoskodik, az oda vezető utakat és az egyéb infrastruktúrát kiépíti. Azt is kikötötték, hogy Fesztyéknek semmiféle további követelésük a fővárossal szemben nem lehet, a körkép elhelyezésére új telket nem kapnak. (Ez az ígérvény majd 1911-ben érvényét veszti, mikor a körkép az újonnan kialakítandó Mutatványos téren, a körhinta épülete mögött kap egy parcellát)

A főváros közgyűlése 1898. márciusában az előterjesztést elfogadta, és ezzel eldőlt, hogy a Szépművészeti Múzeum épülete a Városliget szélén, az akkor még névtelen téren, a millenniumi emlékmű és a Műcsarnok szomszédságában épül fel. Az építkezés 1900-1906 között zajlott Schikedanz Albert és Herzog Fülöp tervei alapján, az intézmény megnyitására 1906. december 1-jén került sor.

A Városliget a manapság terjedő közvélekedéssel szemben a Kádár-korban is kiemelkedő fontosságú közpark volt. Téves az a sokat hangoztatott nézet, hogy hagyták lepusztulni, a fővárosi tanács sokat költött a fővárosiak kedvelt pihenőparkjára, és olyan forradalmian újnak számító ötleteket is támogatott, mint az 1972 augusztusában átadott Vakok kertje.

Az ötletet nyilvánvalóan az inspirálta, hogy a Városliget peremén található több, a vakok és gyengénlátók szervezetihez köthető intézmény: pl. iskola, bentlakásos otthon. Így a vak emberek mindig is előszeretettel használták a Városligetet, saját, kényelmüket és biztonságukat szolgáló pihenő kertrész kialakítása akkor merült fel a szakemberekben, mikor a világon még csak három hasonló park működött (Bécsben, Hágában és New Hampshire-ben). A FŐKERT fiatal tervezőjének,  Csorba Verának tehát nem volt módja sok külföldi, bejáratott mintát a hazai viszonyok közé adaptálni, saját fantáziája, illetve az érintettek igényei szabták mostani formájára a Vakok kertjét. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy 1998-as felújítás alkalmával végzett kisebb módosításoktól eltekintve ma is eredeti állapotában működik, és a napokban kezdődő rekonstrukció sem változtat majd az alapkoncepción.

A pihenőkert átadására a Vakok Szövetsége megalapításának 60. évfordulója alkalmából, 1972. augusztus 25-én került sor. A 3800 m²  elkerített és őrzött terület – mely csak a vakok és gyengénlátók számára látogatható – tervezésénél és kialakításánál alapvető szempont volt, hogy leendő használóik nem látnak, viszont többi érzékszervük az átlagosnál érzékenyebb. Kerten belül a tájékozódásukat egy márványba faragott Braille-írásos térkép, valamint a korláttal ellátott kiemelt növényágyakhoz vezető különböző burkolatú utak (bazalt kockakő, fakocka, aszfalt, klinkertégla) és gyepfelület segíti. Az útburkolatok kb 20 méterenként változnak. 

A kertben 4-féle fenyőfa található, tűlevelük más és más tapintású, de van itt mogyorófa, birsalma, szilva, eper, valamint szivarfa is. Az ágyásokba ültetett fűszernövényeket (bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, citromfű, zsálya stb.) illatuk és tapintásuk alapján ismerhetik és különböztethetik meg. A vak emberek tájékozódását segíti a víz csobogásának hangja is, elsősorban a  kert közepén működő akusztikus szökőkút, illetve a csobogóval kombinált kis élménymedence. A tervező arra is figyelt, hogy az eltérő vízarchitektúrák eltérő intenzitású és magasságú hangot bocsássanak ki. Főleg gyerekek használják a csőorgonát (különböző színűre festett, különböző hosszúságú fémcsövek, melyek fa bottal megütve különböző magasságú hangot adnak ki) és a pancsoló medencét. Tájékozódásukat szolgálta a medence közepén 1977-ben elhelyezett fémplasztika, Marosán László alkotása, melyet azonban néhány éve ismeretlen tettesek elloptak. Hinta, lengőteke, sakk és speciálisan kiképzett pingpongasztal várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó látássérülteket és családjukat. A kert időnként bensőséges hangulatú családi rendezvényeknek is helyt ad.

A Liget projekt keretén belül kezdődő felújítás tervezésekor a Garten Stúdió - a park rehabilitációs pályázatát elnyerő tájépítész stúdió - úgy gondolta, a vak emberek elkülönítése idejétmúlt nézet, ezért a kertet mindenki számára megnyitották volna, hogy egy integrált pihenőkert jöhessen létre. A tervezésbe bevont vak és gyengénlátó szervezetek azonban ragaszkodtak a zárt területhez, zavartalan kikapcsolódásuk és biztonságuk érdekében. Így a Vakok kertje továbbra is elzárt terület marad, alkalmanként azonban terveznek nyílt napokat, integrált programokat a szervezetek bevonásával.

forrásanyag: Ligetfalvi György - Majkó Zsuzsanna: Városliget lexikon. 2017.

Néhány héttel ezelőtt keresett meg minket a Fővárosi Levéltár munkatársa, hogy a készülő Városliget történeti kiállításukhoz segítsünk néhány kép beazonosításában, illetve néhány kiegészítő információra is szüksége lenne. Az egyik kérdés a Városliget hajdani legendás kávézójával, a Kolegerszky kioszkkal  volt kapcsolatos.

A Kolegerszky kioszk épülete a Stefánián. Luszthausz és Gerő kávésok 1911 és 1915 között bérelték az épületet. A kép Szántó András tulajdona

A Városliget számtalan kioszkja közül a Kolegerszky Viktor nevéhez kötődő kávézó jól ismert a Liget múltját kutatók körében. Pontosan tudjuk hol állt, de viszonylag kevés kép maradt fenn róla. Azok is jellemzően egy pozícióból készültek, a Stefánia út felől fotózva. A képek részletgazdagnak egyáltalán nem nevezhetők, mindössze a tágas kerthelyiséget és a túlméretezett kupolát engedik láttatni.
Néhány éve, készülő könyvünk anyagainak gyűjtése során bukkantunk egy városligeti cukrászda címet viselő fotóra, de végül nem használtuk fel, mert nem lehetett beazonosítani a helyet. Kezdettől volt azonban valami zavaró, déjá vu érzésünk a képpel kapcsolatban. Valamelyik részletét már biztosan láttuk valahol, de a megérzést nem tudtuk semmivel sem igazolni. Aztán, ahogy az lenni szokott, egy villanás, és helyére került a mozaik utolsó kockája. A Kolegerszky kioszk fotóján az épület kupoláját tartó téglafal kör alakú bemélyedései voltak ismerősek. A beazonosítatlan városligeti cukrászda nem más tehát, mint a legendás Kolegerszky kioszk.

A sokáig beazonosítatlan fotó, amelyen a kupola nem, de a tartófal kör alakú bemélyedései jól láthatók. A kép készítésének dátuma, csak úgy mint készítője, ismeretlen

Ennek a híres ligeti vendéglátóhelynek a története jól nyomon követhető a fővárosi iratokból. Gruber Károly 1900 tavaszán fordult a fővároshoz kérvényével, melyben az általa bérelt ún. Stefánia úti kioszk bérletének Kolegerszky Viktorra történő átruházását kérte.  A pénzügyi és gazdasági bizottság nem emelt kifogást, egyebek között azért sem, mert az új reménybeli bérlő magasabb éves díjat, és 20 000 forint értékű beruházást (felújítás, villanyvilágítás bevezetése) ajánlott.

Az irományokban kutakodva az is kiderült, hogy a kioszkot ekkor már majd 40 éve a Gruber család bérelte, előbb az apa, Gruber Antal kávés, majd halála után özvegye, Gruber Amália, végül fiúk, Gruber Károly vitte az üzletet. Csakhogy a Stefánia úton 1894-ig nem volt kioszk, Gruberék, mint a szerződések bizonyítják a Széchenyi-szigeten álló kávézót üzemeltették 1863 óta. A Széchenyi-szigeti kioszkról viszont Hidvégi Violetta főlevéltáros kutatásaiból tudjuk, hogy Feszl Frigyes és Strohoffer István ácsmester tervei alapján épült. Ez az a pavilon, melyet idén, a Liget Budapest projekt egyik első beruházásaként az Állatkerti körúton három példányban újjáépítettek. Az újjáépítés okán született írások mindegyike kiemeli, hogy az 1863-ban épült cukrászda-kávézó funkciójú pavilonépítmény sorsát az 1896-os Ezredévi kiállítás pecsételte meg. A Széchenyi – szigeten álló kioszk helyére került ugyanis Alpár Ignác történelmi főcsoportja, közkeletű nevén a Vajdahunyadvár. A Feszl-pavilon sorsa 1895-től ismeretlen volt, illetve annyit lehetett biztosan tudni, hogy a szigetről eltüntették.

Feszl Frigyes pavilonterve, 1860. BFL IV. 1303/f V. 262/1860. Közreadta Hidvégi Violetta: "Pavilonépítmények" Pesten az egyesítést megelőző évtizedben. In Pavilon különszám, 2001.

Rövid  keresgélés után  egy 1894-es hírbe botlottunk, mely új megvilágításba helyezte a Feszl- pavilon sorsát. A Pesti Hírlap, 1894. január 30-án arról tudósított, hogy „az 1896-iki millenniumi kiállítás alkalmával a városligeti Széchenyi-szigeten lesz a történelmi  kiállítás.  Ezért szükséges  a kávéházi helyiségül használt kioszk lebontása s esetleg máshová helyezése. Ezzel az ügygyel foglalkozott ma a  pénzügyi  bizottság  albizottsága Márkus József tanácsos elnöklete  alatt.”

 A fővárosi iratokból aztán már pontosan követhető volt a Gruber kioszk sorsa. Az Ezredéves kiállítást szervező kereskedelemügyi minisztérium, amely igényt tartott a Városligeti tó kisebb szigetére is, két lehetséges megoldást javasolt a fővárosnak. Az egyik szerint a kioszkot lebontják, és építenek helyette egy korszerűbbet a főváros által kijelölt helyen.  A másik úgy szólt, hogy a kioszkot 1894 folyamán elbontják, majd a kiállítás zárása után visszaépítik a Széchenyi-szigetre, a kieső bevételek miatt pedig a fővárost kártalanítják. (Ne felejtsük el, hogy eredetileg a Vajdahunyadvár épületét is ideiglenesnek szánták a kiállítás szervezői).

A kioszk további sorsa a pénzügyi és gazdasági bizottság 1894. évi február 5-én tartott ülésén  körvonalazódott. Eszerint a Feszl Frigyes által tervezett épületet a kiállítási bizottmány lebontatja, a mesterséges jégpálya (a Stefánia úton, a mai Királydomb helyén) közelében újból felállítja, majd a kiállítás zárása után eredeti helyére visszaállítja.  Voltak a tervnek ellenzői is: Dezsényi József és Sigray Pál képviselők úgy vélekedtek, az épület „szűk és minden tekintetben alkalmatlan”, ezért a kiállítás után egy nagyobb, díszesebb pavilont kellene a Széchenyi-szigetre építeni. Márkus József tanácsnok javaslata az volt, hogy a Feszl-épületet a főváros kártalanítása mellett egyszerűen bontsák el. A kártalanítás összegéből a főváros majd épít új helyen egy minden tekintetben megfelelő kioszkot.  Ezt a javaslatot azonban a kiállítási bizottság nem fogadta el, így végül a fővárosi közgyűlés 1894. március 7-én úgy döntött, hogy „a kiállítási országos bizottság a szóban forgó kioszképületet a kiállítási alap költségén lebontatja és azt a városligetnek a fenyves és a mesterséges jégpálya által határolt részén a székes fővárosi mérnöki hivatal által kijelölt helyre teljesen jókarban és a jelenlegi méreteknek megfelelően áthelyezi, a kiállítás után pedig az esetre, ha a székes főváros ezt kívánja, a jelenlegi helyére azonnal visszahelyezteti.” (Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894. március 7.)

A Gruber kioszk kör alakkal jelölve a Széchenyi-szigeten egy 1895-ös datálású térképen, forrás

A Kolegerszky (volt Gruber) kioszk új helyén, a Stefánia mellett, zenepavilonnal, toldaléképületekkel, egy 1908-as keltezésű térképen, forrás

Nosza, elővettük újból a már beazonosított Kolegerszky fotót, és legnagyobb megdöbbenésünkre a hatalmas kupola alatt szépen kibontakozott Feszl Frigyes légies pavilonjának sziluettje. A részletek beazonosításában a nagy felbontású fotó kinagyítása volt segítségünkre.

Strohoffer István ácsmester terve, BFL XV. 17.b.312 ÉB 3/1863. Közreadta Hidvégi Violetta. http://www.varosligetpark.hu/wp-content/uploads/2017/04/3_Liget_park_forum_2017_Hidvegi_Violetta.pdf

A Strohoffer terv és a fotó összevetésekor jól beazonosítható a 12 szögű épület, a tető alatti ácsszerkezet mintázata, illetve az oszlopok, amelyekről a mérnöki hivatal részletes leírást is közölt 1862. augusztus 8-án. Eszerint a "folyosó öntött vas oszlopai keménykő lábazatokon nyugszanak, s ezekkel együtt 10 láb magasak. "

A nyomozás végállomásához egy Budapesti Hírlapban, 1894. májusában megjelent hirdetés vezetett el minket. Az alább betűhíven közölt szöveg egyértelműen bizonyítja, hogy az ún. Feszl-pavilont nem tüntették el a Ligetből, hanem 1894 folyamán áthelyezték a mai Olof Palme házzal szemközti tisztásra. Itt Stefánia úti, majd a bérlőváltás után Kolegerszky kioszk néven élt még majd 40 évet.

Mivel időközben a Vajdahunyadvár épületének véglegesítése mellett döntöttek a városatyák, az esetleges visszahelyezés sem került szóba többé. Gruberék 1900 –ig üzemeltették a kávéházat, az új bérlő Kolegerszky Viktor pedig felújíttatta, korszerűsítette, zenepavilonnal és több toldaléképítménnyel bővítette. További levéltári kutatás szükséges annak tisztázásához, hogy az ormótlannak tűnő, a könnyed pavilont agyonnyomó kupola pontosan mikor került az épületre.

A képeslap Szántó András tulajdona

Kolegerszky 1909-es csődje után a kioszkot egymást sűrűn váltó bérlők üzemeltették. 1924-ben a főváros az akkor már több épületből álló komplexumot a  Budapesti   Központi   Tejcsarnok   Részvénytársaságnak adta ki hat évre. 1930-ban, többszöri sikertelen bérbeadási kísérlet után a Kolegerszky kertet gyermekjátszóhelyként hasznosították, kezelése átkerült a főváros közoktatási ügyosztályához. 1938-ban a főváros Polgármesteri XIII. ügyosztálya pályázatot írt ki a hajdani Kolegerszky telekre, egy állandó virágkiállítási pavilon megtervezésére. A pályázatot Weichinger Károly nyerte, a telken álló épületek elbontása és az építkezés 1939 elején kezdődött.

Majkó Zsuzsanna - Ligetfalvi György

A májusi eleji kormányülésen véglegesen eldőlt: az Olof Palme ház néven ismert régi Műcsarnokból a millenniumi idők hangulatát megidéző luxusétterem és bérelhető rendezvényközpont lesz az idén megkezdődő felújítás után. A főbejárat visszakerül az eredeti helyére, a volt Petőfi Csarnok felé néző oldalra, ahol egy rózsakertet is kialakítanak a tervezők. Bár meglepő hasznosítási módnak tűnik egy múzeumépületből éttermet kialakítani, az ötlet nem új, 120 évvel ezelőtt már kitalálták. Hogy végül nem sikerült véghezvinni, annak megint a város és az állam ádáz vitája volt az oka.

Látványterv a régi Műcsarnok épületéről, a mai hátsó fronton rózsakerttel. ligetbudapest.hu

A jelenlegi írásnak nem tárgya azt a mára már közismert tényt taglalni, hogy a Pfaff Ferenc által tervezett épület múzeumi célra mindig is alkalmatlan volt mérete és a szűk kiállítóterek miatt. Pedig kétszer is próbálták ilyen célra hasznosítani, az 1885-ös Országos Általános Kiállításon képzőművészeti kiállítótér, a XX. század első évtizedében pedig a mai BTM elődje, a Fővárosi Múzeum kapott helyet az épületben, mely eleve tartós anyagokból, állandó kiállítási helyszínnek épült.

A tulajdonviszonyok azonban egy ideig rendezetlenek voltak. A főváros úgy járt ezzel az épülettel, mint ahogy a városok a sebtében felhúzott olimpiai falukkal és stadionokkal járni szoktak: a jeles napok elmúltával a tulajdonos-építtető (esetünkben a kiállítást szervező Kereskedelemügyi Minisztérium) szabadulni akart a fenntartási költségektől, átruházta volna tehát a tulajdonjogot a fővárosra. Utóbbi viszont azért ódzkodott az átvételtől, mert nem talált az épületnek hasznos funkciót, így nem látta biztosítottnak a rentábilis fenntartást. Néhány évig az állam és a főváros, mint a forró krumplit dobálta egymásnak a kötelezettségeket (közben a sebtében felhúzott épület állaga folyamatosan romlott, különös tekintettel az üvegtetőre), míg végül megegyezésre jutottak:  a főváros megvette 100 000 forintért a minisztériumtól az épületet, és a hasznosítási lehetőségek megvizsgálására 1890-ben egy vegyes bizottságot állított fel.

A Fővárosi Múzeum otthona 1907-1936 között a Stefánia felől fotózva. A bejárat még mindig a túloldalon. fortepan.hu

A pénzügyi és a sétányügyi bizottság tagjaiból verbuvált grémium a főváros érdekeit tartva szem előtt arra a megállapításra jutott, hogy a már korábban szóba került Fővárosi Múzeum céljaira alkalmasabb lenne egy belterületi, könnyebben megközelíthető ingatlan, kiállítási célokra ott az Iparcsarnok, a már megépült Stefánia korzó elegáns közönsége számára viszont a környéken egyáltalán nincs vendéglátóhely, így az épületet, a szorosan mögötte álló Királypavilonnal együtt adják bérbe vendéglő-kávéház-cukrászda céljaira.

Az előterjesztést a közgyűlés 1890 nyarán megszavazta, annak ellenére, hogy már az asztalon feküdt a vallás-és közoktatásügyi miniszter leirata a tanácshoz. A minisztérium azt szerette volna, ha a főváros ingyen rendelkezésre bocsátja a csak néhány éve megvásárolt épületet azért, hogy abban a Várbazárban méltatlan körülmények között tengődő Történelmi arcképcsarnokot helyezhessék el. Indoklásnak elég volt annyi, hogy a fővárosnak nagy erkölcsi haszna származna az arcképcsarnok bemutatásából, a minisztérium viszont sajnos nem tud fizetni egy petákot sem azért az épületért, melyért nem régen kapott 100 000 Ft-ot, épp a fővárostól. A miniszter azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy pazarlás lenne a kultúra céljára emelt épületben nyári vendéglőt üzemeltetni.

Az elfogadott közgyűlési határozat aztán újabb ingerült leirat szövegezésére késztette a minisztert, melyben egyenesen a közgyűlési határozat megsemmisítésére szólítja fel a fővárost. A leiratban csak úgy röpködnek a megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéletek, és a nyomásgyakorlás már megszokottnak számító szóvirágai: a főváros nem pártolja a kultúrát, végromlásba dönti a páratlanul értékes arcképcsarnokot, eltékozolja a rábízott (valójában jó áron megvásárolt) kulturális vagyont, eredeti rendeltetésétől eltérően nyári vendéglőt akar üzemeltetni egy képcsarnokban, stb. Arra nem tér ki a miniszter, hogy a főváros napi áron megvette az épületet, amely eleve alkalmatlan volt műcsarnoknak, így más műfajú hasznosítás mellett döntött, amely a várost bevételhez is juttatta volna.

A leirat vitájából Dezsényi József városatya hozzászólása fejezi ki a legékesebben az újra és újra fellángoló állam és főváros közötti vitát: "...a kormány mindig úgy értelmezi állam és főváros érdekközösségét, miszerint megkívánja, hogy a főváros ott is feláldozza vagyonát, ahol nem kellene. Ezt lehetett látni a városligeti műcsarnok bérbeadásánál, mert itt is, mint mindig, ha a kormány valamely telket akar a fővárostól, mindig maga határozza meg a fizetendő árt. A főváros szívesen meghoz minden áldozatot a tudomány, a közérdek, a haza érdekében, de nem áldozhatja fel vagyonát egyes miniszterek tárcagazdálkodásának."

Az időközben megnyílt elegáns Kolegerszky kioszk...

A történet folytatása állam és főváros viszonylatát tekintve szokványosnak mondható, akár napjainkban is játszódhatna. A közgyűlés - nem akarván magára venni a  miniszter vádjait - visszavonta az ominózus határozatot, és döntött a Történelmi arcképcsarnok befogadásáról. A feltételeket aprólékosan kidolgozták, de itt is buktak az üzleten: a vételár 4%-át kérték éves bérleti díjként a minisztériumtól, de végül csak 2%-ban, azaz évi 2000 Ft-ban tudtak megállapodni. 1893-ban a fővárosi lapok arról számolnak be, hogy a minisztérium akadékoskodása miatt a bérleti szerződést még mindig nem írták alá, a minisztérium eddig egy fillért sem fizetett, noha időközben már a Királypavilonra is igényt tartottak.

és a Királypavilonból kialakított Gerbeaud nyári cukrászda - képeslap - Szántó András tulajdona

A minisztérium  - igaz, csak a költözés, 1894 után -  rájött, hogy az épület a Történelmi arcképcsarnok elhelyezésére sem alkalmas, így a szerződés idő előtti felbontását kérte a fővárostól. Időközben az épülettel szemközt, a Stefánia túloldalán megnyílt az elegáns közönség által óhajtott kávézó, a Kolegerszky kioszk, közvetlenül mögötte pedig a Királypavilonban a Gerbeaud nyári cukrászdája, ezért a Műcsarnok ilyen irányú hasznosítása végleg lekerült a napirendről. Az 1896-os kiállításon egészségügyi pavilonná alakították át, majd egy rossz emlékű ereklyekiállítás után a ház évekig üresen állt. A Fővárosi Múzeum gyűjteménye 1907-ben került olyan állapotba, hogy megnyithasson a Városligetben, de a Pfaff-féle neoreneszánsz épület erre a célra is kicsi volt. Az állam végleg levette a kezét a házról, így az épület fenntartása, hasznosítása a fővárosra maradt. A Fővárosi Múzeum 1936-os elköltözése után már lehetetlen volt újra átépíteni és bérbe adni, évekig üresen állt, és pusztult. Újbóli hasznosítása csak jóval a II. világháború befejezése után került napirendre, végül 1954-ben, a Művészeti Alap megalakulásával egy időben szobrászműteremmé lett.

Szabadtéri szoborkiállítás a régi Műcsarnok mellett az 1970-es években. fortepan.hu

Majkó Zsuzsanna

A Városliget egyik kedvelt szobra, Erdey Dezső alkotása. Kevesen tudják, hogy az 1927-ben, a Műcsarnok tárlatán megvásárolt szobrot 1936-ban ellopták, ám nem sokkal azután, szerencsésen visszakerült a helyére.

1936 telén a ligeti rendőrjárőr vette észre, hogy a szobor, amely akkor nem mai helyén, hanem a rondónál állt,  eltűnt a talapzatról, vélhetőleg lefűrészelték. A rendőrség nyomozást indított, és az alkotást meg is találták egy Hungária körúti vastelepen. Az alkalmazottak elmondták, hogy két férfi cipelte a szobrot, amelyet azonban ők nem voltak hajlandók átvenni, így egyszerűen otthagyták.

A rendőri hajsza a szobortolvajok után végül 10 nap múlva vezetett eredményre: elfogták és előállították a bűnügyi osztály nyomozói Zsofka Ferenc szobafestő segédet és Adler Kálmán bádogossegédet. Az elkövetők elmondták, hogy január 23-ról 24-re virradó éjszaka kocsit rendeltek a Stefánia úthoz, majd vasfűrésszel felszerelkezve láttak munkához. A szobrot végül másfél óra alatt sikerült levágniuk a talapzatról. A bronz alkotásért 60 pengőt reméltek kapni, de végül reggel, mivel a lopásnak addigra már híre ment, nem merték nyélbe ütni az üzletet, így az alkotást egyszerűen otthagyták a vastelepen, ahol a rendőrök meg is találták. A két férfit a lakásáról állították elő, a kihallgatás során mindent bevallottak.

Tavasszal, a bírósági tárgyalás során aztán az ügy furcsa fordulatot vett. Kiderült, hogy a két állástalan munkás nem a saját szakállára dolgozott, hanem egy fémtárgyak lopására szakosodott banda tagjaként, melynek orgazdája Schwartz Lajos vaskereskedő volt. Ő adta  a megbízást a szoborlopásra, de mivel a rendőrök már nyomon voltak, végül nem vette azt át az elkövetőktől. A bíróság végül a banda összes tagját bűnösnek találta, Zsofka 3 évet, Adler 1 év 8 hónapot kapott, de börtönbe kellett vonulnia az orgazda fémkereskedőnek is 3 hónapra.

Happy End: a szobrot a főváros restaurálta, majd újra felállíttatta a Városligetben.

fotó: http://www.budapest-foto.hu/Vizhordo%20fiu_Erdey%20Dezso%20szobra_1.htm

Majkó Zsuzsanna (Az Est és a Budapesti Hírlap korabeli tudósításai nyomán)

Az időkapszula korrajz, a múlt lenyomata és egyben üzenet a jövőnek. Izgalmas miniatűr múzeum egy kor jellemző tárgyaival, papírra vetett gondolataival. Szokás jelentős építkezésekkor vagy világraszóló események tiszteletére időkapszulát készíteni, hogy aztán a kíváncsi utókor jellemzően valamilyen bontás, átalakítás során rátaláljon. A világon előkerült időkapszulákat a tudomány és közvélekedés is nagy becsben tartja. Előbbi a kutatnivalót, utóbbi az elődök gesztusát értékeli benne.

Mindez mifelénk

A Városligetben is van időkapszula. Lehet, hogy több is, de egyről bizonyosan tudunk. A Pecsa melletti elhanyagolt haranglábra felfüggesztett, világszabadalomnak számító harang alá rejtették a ház dolgozói és látogatói 1987 elején. A harangláb mára teljesen gazdátlanná vált, évek óta nem újítja fel senki.

A mára erősen megviselt, gazdátlan harangláb jelöli az időkapszula helyét

A ligeti időkapszula 1987 fiataljainak üzenetét tartalmazza az 50 évvel későbbi tiniknek. Az eredeti szándék szerint 2037-ben kellett volna felnyitni, most azonban, hogy a Pecsa bontása napirendre került, nem tudni, mi lesz a sorsa.

A Pecsa idén 30 éves, a kép az átadás előtt, 1985 kora tavaszán készült

Hogy kezdődött?

Az ötletről a lapoknak a ház akkori igazgatója, a 2005-ben elhunyt Lehel László mesélt. A Pecsa akkor mindössze másfél éves, nagyon sikeres, a fiatalok körében népszerű és látogatott fővárosi fenntartású szabadidőközpont volt. 1986 végén felhívást tettek közzé, hogy az akkori tizen-huszonévesek írjanak üzenetet 50 évvel későbbi kortársaiknak, illetve hozzák el jellemzőnek vélt használati - és emléktárgyaikat. Az ünnepélyes elhelyezés 1987 január 3-án, 16 órakor kezdődött. Úgy tervezték, minden év januárjában megszólaltatják majd a harangot, ezzel emlékeztetve az időkapszulára a Ligetben járókat.

Az üzeneteket egy műanyag hordóba tették, a hordót pedig egy kb 2 méter mély kibetonozott üregbe eresztették, majd egy beton zárófedelet helyeztek rá. Az ünnepségen mintegy 200 érdeklődő vett részt, illetve a sajtó is komoly erőkkel képviseltette magát. Emelte a délután fényét Dinnyés József daltulajdonos, illetve Mandel Róbert zeneművész, hangszertörténész, aki külön erre az alkalomra írt és előadott harangjátékkal örvendeztette meg a jelenlévőket (a harangok szerepéről még lesz szó). 

A leeresztés előtti pillanatok, 1987. január 3.

A hordó tartalmát nem volt könnyű rekonstruálnunk ennyi év után. Ami biztosra vehető: a rengeteg 2037 fiataljainak szóló írásos üzenet, fénykép mellett hangkazetták is kerültek a földbe magánemberek felmondott üzeneteivel. Lehel László késői utódának, a Csarnok 2037-es igazgatójának küldött üzenetet, az időkapszula fölött álló harang alkotói Jenei Tibor és Oborzil Edit pedig unokájuknak írtak. Az eseményen személyesen megjelent Benkő László, az Omega billentyűse, ő a banda 12. albumát helyezte el a tartályban. Mai tudásunk szerint a hordóba került még Kaláka és Matt Bianco kazetta, Pecsa plakátok, a Berzsenyi Gimnázium diákjainak kollektív üzenete, a Kossuth Rádió aznap reggeli hírcsokra, aznapi lapok egy-egy példánya, egy lejárt személyi igazolvány, 1 üveg pezsgő, emlékkönyv, játékmacik, babacipő, és nagy derültség közepette a Pecsa akkori dolgozóinak bérkartonja (ha tudták volna, hogy 2037-re már a Csarnok hűlt helye sem lesz meg…).

A hordó leeresztése

Az időkapszula helyét egy harangláb és az azon függő kb 80 cm-es harang jelzi. Felirata: 1987 üzenete 2037-be. Sokáig nem volt világos, miért épp egy harang került a 80-as években a KISZ által erősen pártolt ifjúsági intézmény mellé, aztán némi nyomozással sikerült felgöngyölíteni a rejtélyt.

A harangok rejtélye

A Ligetben járók valószínűleg nem is tudják, hogy a valaha kecses, mára elhanyagolt harangláb egy igazi magyar világszabadalmat rejt. A Pecsa mellett függő harang az Oborzil Edit- Jenei Tibor alkotópáros műve. Sajnos mindketten elhunytak már, de a 80-as években szabadalmaztatott találmányukból egy példányt felajánlottak a Petőfi Csarnoknak 1987-ben, kifejezetten az időkapszula megjelölésének céljára. A szabadalom lényege, hogy a drága bronz, réz és ón helyett speciális alumínium -ón ötvözetből, réseléses technikával állítottak elő harangot.  A harangköpenyen eltérő méretű réseket vágtak, ezzel lehetett tetszés szerint szabályozni a hangmélységet. Szabadalmukat 1988-ban a brisbane-i világkiállításon is bemutatták. Ilyen technikával készült harangokon játszott Mandel Róbert 1987. január 3-án, az időkapszula elhelyezésekor.

A Hajdúszoboszlóról származó Oborzil Edit harangjait szülővárosára hagyta, ott állnak ma is a 2000 -ben épült Harangházban. Egy példányuk azonban a Ligetben van, remélhetőleg olyan helyre kerül majd, ahol jobban megbecsülik..

Oborzil Edit és Jenei Tibor harangjai Hajdúszoboszlón, ilyen van a Pecsa mellett is
(hajduszoboszlo.utisugo.hu)

A lenti videó 1987. január 3-án készült, megjelent a 15 éves a Petőfi Csarnok című kis példányszámú cd-n, 2000-ben. Szerkesztette Majkó Zsuzsa és Ligetfalvi György. A felvételen Galambos Róbert, a Pecsa akkori klubvezetője beszél.

Az írás, illetve annak részletei forrásmegjelölés nélkül nem közölhetők. Korabeli résztvevők, szemtanúk kommentjeinek viszont nagyon örülnék.

Majkó Zsuzsa