A ligeti hírek manapság egy hamarosan kiírandó nemzetközi tervpályázatról szólnak, mely Múzeumi Negyedet varázsol az évszázados fák alá. Méghozzá arra a területre, mely szintén egy tervpályázaton - éppen 200 évvel ezelőtt - született meg egy tervező asztalán.
József nádor, aki Firenzében és Bécsben nevelkedett, 1795 őszén érkezett a császár felhatalmazásával Budára. Ha ablakából kitekintett a Duna túlpartján egy szegényes kisváros képét látta. Épületfa-kereskedőket végig a homokos parton, halászcsónakokat a folyamon, a városi szemétlerakót, cserzővargákat, vászonfestőket, mészárszéket, és főleg egy végeérhetetlen homoksivatagot a távolban. Ez volt Pest Jókai leírása szerint akkoriban. A fejlesztések szűk területre lokalizálódtak – a mai Lipótvárosra - , a városi tanács tagjai nem jutottak dűlőre egymással – virágzott a korrupció és a szűklátókörűség, az egyéni haszon mindenekfelett-valósága.
A nádor már 1801-ben javasolta a császárnak, hogy Pest fejlesztésére egy független testületet hozzanak létre, de a hírhedten kacskaringós bécsi bürokráciánál csak 1808-ban kapott zöld utat a folyamodvány. A Szépítő Bizottmány első ülését 1808 októberében tartotta meg, legfontosabb vállalása Pest nagyvárosi jellegének kialakítása volt.
Ami a Városligetet illeti, nem szerepelt az első tíz legfontosabb fejlesztési cél között. Hogy mégis lendületet kapott a kiépülése, az nem másnak volt köszönhető, mint a nádor européer gondolkodásának és a sokak által megírt hírhedt „rákosi pornak”. A Terézváros határától Kőbányáig húzódó futóhomokos területről a szél időről időre hatalmas mennyiségben vitte a port a belső városrészek felé. A nádor jól érzékelte, hogy ennek a problémának az egyetlen megoldása a homok megkötése, azaz a Városerdő területének intenzív beültetése. József nádor emellett azt is felismerte, hogy egy európai nagyváros nélkülözhetetlen része egy, a város minden polgára számára kellemes és hasznos üdülő és mulatóhely megléte.
A park kialakítására és a népkert koncepciójának megalkotására 1813-ban pályázatot hirdetett a Bizottmány. A pályadíjul megajánlott 200 aranyforintot egy bizonyos Heinrich Christian Nebbien nevű, önmagát gazdasági tanácsadónak nevező pályázó nyerte.
A betléri kastély parkja, Nebbien egyik munkája
A szabó fia mert nagyot álmodni
Nebbienről jó ideig alig tudott valamit a közvélemény. Thaly Liget-monográfiájában franciának titulálja, elterjedt a belga és dán eredet is, míg nem egy müncheni kutató, Dorothe Nehring a 70-es években fel nem tárta hősünk családi hátterét. Ebből megtudhatjuk, hogy Nebbien egy lübecki szabó fia volt, se nem kertész, se nem építész, ahogy a szakirodalom nevezi, autodidakta módon tanulta mindazt, amit a pályázatába beleírt, és amit a gyakorlatban megvalósított. Európai tanulmányutak után 1806-ban bukkant fel Magyarországon. Ő tervezte a Brunszvik família martonvásári és alsó-korompai kastélyainak parkját, de dolgozott Betléren az Andrássy birtokon is.
Martonvásár, a Brunszvik kastély parkja
Nebbien Városliget –pályázata eredeti kézírásos formában, térképmellékletekkel fennmaradt. A terv grandiózus és szakszerű, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 3 évig dolgozott rajta. A beadás dátuma a szerző kézírásával szerepel a pályaművön: 1816. október hava.
Nebbien művének mai szemmel is maradandó alkotása a felmérési térkép, és az ahhoz csatolt részletes talajvizsgálatokról és éghajlatelemzésről szóló írásos, kifejtő rész.
A felmérési térkép
A felmérési térkép tulajdonképpen azt az állapotot rögzíti, ami Witsch mocsár lecsapolási munkálatai után kialakult. Nebbien a területet a talajtani vizsgálatok alapján négy részre osztja:
1. a mocsár, melynek helyén szabálytalan partvonalú, természetes hatást keltő tavat tervez
2. egy részét a tó, fennmaradó részét pázsit foglalja majd el
3. A Liget mélyebben fekvő része, ide vízgyűjtő tavat tervez
4. a területen egy szabálytalanul kanyargó patakot tervez
5. a még Batthyány által telepített szabályos fasor, melyet Nebbien - az angol kertek híve - szívből utált, ezért eltüntetni jelölte
A tervezett Liget
1. A 25 holdnyi tó, benne a két szigettel. A kisebbikre, melyen ma a Vajdahunyadvár áll, egy, a nemzet nagyságát reprezentáló szoborkertet tervezett, a nagyobbra pedig egy vendéglőt majorsággal.
2. A rondó, a Liget bejárata, egy 80 méter sugarú kör, két sorban platánokkal és nyárfákkal körbeültetve.
3. Díszes főkapu
4. A vízgyűjtő tó
5. A mesterséges patak
6. A nagyobb szigetre vezető híd
7. Amfiteátrum sportviadalok, katonai parádék helyszíne
Nebbien XIX. század eleji tervében egy klasszikus tájképi kertre ismerhetünk. A barokk kimódoltság után a természetközeliség, a háborítatlan idill megteremtése vonzotta a kerttervezőket. Nem tűrték a szabályos, geometrikus formákat, a léniával rajzolt fasorokat. A fákat, cserjéket nagy csoportokban tervezte ültetni, köztük váltakozva napos és árnyas pihenőhelyekkel, vendéglővel, szökőkúttal, széles, de nem egyenes vonalvezetésű sétautakkal.
A rondóra vezető díszes főkapu
A nagyobb szigetre tervezett majorság karámmal, színnel
A tervező a megvalósítás pontos költségvetését is csatolta a pályázathoz, horribilis összegre rúgott,, mintegy 690 ezer forintot emésztett volna fel. Nebbien az összeg egy részét közadakozásból gondolta előteremteni, és amellett, hogy saját pályadíját is felajánlotta, kifejezetten buzdította a korabeli arisztokráciát az adakozásra.
A győztes tervet azonban már a megvalósítás megkezdése előtt megnyírbálták. A Szépítő Bizottmány számos elemét elvetni javasolta, így pl a főbejárati colonnade-ot és az amfiteátrumot húzták ki először a kiviteli tervekből. Létrehoztak egy pénzalapot, melybe a fasor melletti telkek parcellázásakor befolyt összeg mellett az adományok is bekerültek. A magyar főurak azonban nem voltak túl bőkezűek, összesen 27-en adakoztak 17 400 ft összegben, a pesti polgárok pedig 27 000 Ft-ot dobtak össze.
A tervből - egyértelműen a financiális gondok miatt - nem valósult meg minden, mégis a Városliget ekkor nyerte el két évszázada meglévő arcát.
Ami megvalósult:
a rondó platánsora, mely megcsonkítva ma is megvan, itt jól látszik
a nagy szigeten a majorság, bár egyszerűbb kivitelben, de megépült,
a városi faiskola - mely a mai Állatkert helyén állt - ,
egy vas tartószerkezetű kis híd a kisebb szigetre,
a vízgyűjtő tó, mely a keresztségben a festői Hattyú- tó nevet kapta, kis szigetén egy cukrászdával és rózsabokrokkal - 1896-ban temették be végleg.
A Dróthíd a kisebbik szigetre vezetett, Anton Frigyes bécsi szitásmester készítette 1826-ban, 1875-ig állt
Heinrich Christian Nebbien nevét az utókor - a szakembereken kívül - gyakorlatilag elfelejtette. Noha terve kétségkívül financiálisan túlméretezettre sikerült, mégis ebben határozta meg a Városliget ma is meglévő angolkert - tájképi kert - jellegét. Az évszázadok, a koncepciótlan várospolitikai ötletelés nyomot hagytak a területen. Hol a nemzeti önazonosság kulisszáiul szolgált - a két nagy kiállítás ideje alatt - , hol a politikai ideológia szolgálatában hasítottak ki belőle egy darabot, hol a tömegszórakoztatás foglalt benne mind nagyobb teret, de alapvetően mégis csak a városlakók köz- és pihenőparkja maradt a mai napig.
