A Vurstli nyomai a megszűnt Vidámparkban
2014. január 13. írta: liget

A Vurstli nyomai a megszűnt Vidámparkban

Köztudott, hogy a Vidámpark területe a hajdani Vurstli és Angol Park összevonásával alakult ki. A két területet a Hermina út választotta el egymástól, ezt a szakaszt az összevonáskor megszüntették. Az Angol Park egy kézben összpontosuló, szórakoztatóipari nagyvállalkozás volt, kifejezetten a középosztály pénztárcájához szabva. Vurstlinak az évek során ide-oda költöztetett kisvállalkozó mutatványosok által elfoglalt 2 utcányi területet nevezték. Jellemzően a valamikori vásári mutatványos hagyományok éltek itt tovább céllövöldével, körhintával, panorámaképpel, krajcáros színházzal, csengős mozival.

Közönsége a környékbeli kerületek szegényebb lakóiból, cselédlányokból, iparossegédekből, szabadságos bakákból verbuválódott, de Molnár Ferenctől tudjuk, hogy a bohémvilág is szívesen lemerült időnként az alsóbb néposztályok szórakoztató centrumába. A Vurstli túlélte a II. világháborút, 1945 késő tavaszán már működött. A megszüntetéssel egy foglalkozási ág is lassan eltűnt a Városligetből, a mutatványosok 1950-ben szedhették a sátorfájukat, ami ezeknek az embereknek azért is volt különösen megrázó, mert sokan közülük nem csak dolgozni jártak a Vurstliba, itt is éltek, méghozzá a játékok mögötti telkeken felhúzott, általában 1-2 szobás kis házakban.

1terkep3.jpg1. Vurstli, 2. Angol Park, 3.Cirkusz, 4. Állatkert, 5. Műszínkör épületének telke

 

 

A Vurstli területének nagyobb része ma a Vidámpark kapuin belül található. A lovacskás körhintától egy fákkal szegélyezett sétaút vezet hátra egészen a Varannó utcáig. Ez volt a Vurstli főutcája. A sarkon a sokat emlegetett, ma is működő szecessziós körhinta, mögötte 2 parcellával állt a Feszty körkép rotundája. Azzal szemben, az út túloldalán volt özvegy Fényesné Fortuna mozgója és vele egy épületben a rossz hírű Bonctani Múzeum illetve a rémségek kicsiny tárháza, a Plasztikon.

 

vurstlifoutca.jpg1.lovacskás körhinta, 2. Feszty rotunda, 3. barlangvasút, 4. Fortuna mozgó, 5. céllövölde, 6. Klupáti- féle körhinta
A mai utcakép googlemaps, és belső kép googlemaps

barokaldi.jpgAz utca végén a Barokaldi néparéna, visszafelé egy szatócsbolt, a nemzeti hajóhinta és még egy körhinta

dzsungel.jpgA Dzsungel mesevasút Barokaldi cirkusza helyén 2012-ben

 

A Bonctani Múzeum nevével ellentétben nem múzeum, hanem a horrorra vágyók igényeit kielégítő, jórészt gusztustalanságokat prezentáló borzongatóhely volt, míg a Plasztikon egy viaszbáb kiállítás, korabeli tömeg-és rablógyilkosok, valamint filmsztárok és politikusok hasonmásaival a termeiben.  E mellett volt és ma is eredeti helyén áll a Meinhard fivérek első Budapestre hozott attrakciója, a Barlangvasút. Az utcácska végén, a Dzsungel mesevasút helyén állt Barokaldi néparénája, azaz a Városliget kisebb, régibb és olcsóbb cirkusza.

 

 

fortuna.jpgFényesné Fortuna mozgója

 

erdei2.jpgA 60-as években az erdei útvesztő, később játékterem állt a helyén

 

 

Műemlékek

Barlangvasút

A Barlangvasút engedélyezési tervein 1908-as dátum olvasható, akkor még Sárkányvasút néven futott. Ez volt a Vurstli legnagyobb szenzációja, és az Angol Park későbbi tulajdonosának első beruházása Pesten: tulajdonképpen egy tekervényes barlangfolyosó diorámákkal, melyen egy sárkányfejes kisvasút haladt végig. Az eredetileg historizáló épület érdekessége, hogy a barlangfolyosó feletti szinten lakóhelyiségeket alakítottak ki, melyet a Meinhard család – a bajor származású tulajdonosok – birtokoltak. Ez a legutóbbi időkig lakásként funkcionált, vidámparki alkalmazottak laktak benne. Az épület elejére később sziklaimitációt rittyentettek, így áldozatul esett a betekintést nyújtó, boltívesen nyitott homlokzat. A barlangban eredetileg törpék, tündérek, egyéb mesealakok laktak. A jelenlegi 10 diorámából álló Petőfi-féle János vitéz (azaz Jancsi és Iluska , nem pedig Jancsi és Juliska meséje, ahogy mostanában egyre gyakrabban olvasom) 1953-ban került mai helyére. Az épület eredeti, a sárkányfejes mozdonyok másolatok és a részben mozgó figurák is kicserélődtek az évek során. Ha az épületről lefejtik a gipsz barlangimitációt, feltárulhat az eredeti homlokzat.

mutatvanyter138_resize.jpgA Barlangvasút a 10-es években, eredeti homlokzattal

Barlangvasút_resize.jpgA Barlangvasút a 80-as években, sziklaimitációval a homlokzatán

barlangbelso.jpgAz egyik dioráma napjainkban - Iluska tündérországban

 

Céllövölde hátfala

A Vurstliban az 1910-es években több céllövölde is működött. A fennmaradt 10 mm-es kazánlemez hátfal eredetileg egy díszes faépületben volt elhelyezve a Fortuna mozgó mellett. Innen került később, a Feszty körkép rotundájának lebontása után, a Körhinta mellé. A favázas épület tönkrement, a 70-es években már egy bádogbodegában helyezték el, mígnem a 2000-es években valamikor ezt is elbontották, a védett hátfal azonban megmaradt. Az ún. mechanikus céllövöldék mind hasonló elven működtek. A hátfalon látható figurák mellett lévő tappancsokat kellett a kilőtt golyóval eltalálni, a becsapódás aztán működésbe hozott egy, a hátfal mögé rejtett mechanikát, mely a festett, több darabból álló figurák kezét, lábát, felsőtestét, kalapját...mozgatta.

cellov1910.jpgMechanikus céllövölde az 1910-es években, a képen jól látszanak a kör alakú tappancsok (forrás:OSZK)

 

potl.jpgPöltl Károly céllövöldéje díszes faépületben állt a Vurstliban

 

cell80.jpgMechanikus céllövölde a Vidámparkban az 1970-es években

 

Céllövölde_felirattal.jpgA megmaradt védett hátfal

 

celmech.jpgA hátfal mögötti mechanika egy részlete, mely az alakokat mozgatja

 

Hullámvasút

A hullámvasút nem a Vurstli, hanem a hajdani Angol Park területén áll, jelenlegi állapotában 1922 óta szolgálja a közönséget. Egy korábbi változata – alacsonyabb és rövidebb pályával – a hirdetések tanúsága szerint már 1912-ben megvolt. Akkor Amerikai magasvasút névre hallgatott. A fa gerendapárra fektetett faanyagú, laposvas felülettel ellátott sínpárok 1 km hosszan kanyarognak, a pálya legmagasabb pontja 16,5 méter. Az egész ácsszerkezet a maga nemében remekmű. A szerelvényeket egy, a pálya alatti gépházból mozgatott acélsodrony húzza fel a legmagasabb pontra, ahol egy kioldószerkezet lekapcsolja a kocsikat, és innentől már saját lendületük hajtja őket. Épp ezért minden kocsin fékező is utazik. A faszerkezetet évente kétszer, teljes egészében átvizsgálják, a sérült faanyagot cserélik, ez jelentősen drágítja a lassan 100 éves hullámvasút működtetését.

hullamvasut_regi.jpgAz amerikai vasút az 1910-es években

 

acsszerkezet.jpgAz ácsszerkezet

 

karbantartas.jpgKarbantartás a 60-as években (MTI fotó)

 

A pálya állványzata köré épült 1923-ban a szintén védett Mesecsónak, mely egy kanyargósan kialakított 210 méter hosszú betonteknő, amiben egy malomkerék (ma is az eredeti) áramoltatja a vizet. Az utat csónakkal lehet bejárni, a kialakított bemélyedésekben népszerű mesejeleneteket ábrázoló diorámák láthatók. Ezek többsége az elmúlt 20 év terméke, Hupikék törpikéktől vízipókig, az eredeti mesefigurák sajnos már nincsenek meg. Szintén elbontották a hajdani rönkkerítést - ma egy csiricsárére festett kovácsoltvas példány van a helyén - , illetve az indulási résznél az 1950-es években kialakított apró kínai falut.

 

mesecsonak.jpgA Mesecsónak a 60-as években, háttrében Gulliver az óriások földjén mesejelenet

mesecsonak2.jpgA 60-as évekbeli fotón látszik a kínai falu és a rönkkerítés

 

mesemost.jpgMa így néz ki a kerítés kívülről

 

Körhinta

A legismertebb játék, a letűnt vurstlivilágból eredeti állapotában ránk maradt, szecessziós épületben álló lovacskás, ún. Scheffner-féle körhinta. Már az 1906-os* épület is különleges:  nyolcszög alaprajzú, gazdag ornamentikával díszített homlokzatú, az Otto Wagner -iskola stílusjegyeit viselő, laternás házacska. A csarnok mennyezeti seccója rokokó hatású, az orgonaszerkezetet imitáló falrész a körhinta kezelőfülkéjét rejti.

korhintaepulet.jpgA szecessziós körhintaház az Állatkerti körút felől

 

orgonaszerkezet.jpgAz orgonaszerkezet- imitáció mögött van a kezelőfülke

 

A körhinta egy körbeforgó pódiumépítmény, rajta csapolt faszerkezetű lófigurák, hintók, csónakok. Egyes vélekedések szerint a lovak még korábbiak, egy régebbi körhintáról szerelhették át őket. A pódiumot eredetileg az alagsorban lovak forgatták, jelenleg egy, a kezelőfülke alatt található elektromotor hajtja.. Érdekesség, hogy egyes lófigurák egy rugós szerkezetnek köszönhetően előre-hátra is mozognak. A körhintát 1996-ban felújították, Europa Nostra díjat kapott.

* A közelmúltban fellelt engedélyezési okiratok tanúsága szerint az építés dátuma: 1909.

A lézerdodgem épületének fedélszéke

Volt némi félreértés a sajtóban, ugyanis több helyen az jelent meg, hogy a lovas körhintával szemben álló dodgem vasbeton tetőszerkezet védett, de ez nem igaz. Ettől függetlenül valószínűleg a 60-as években épült dodgem-ház is megmarad, természetesen más funkciót kap. A műemléki védettséget élvező, 1917-ben épült tetőszerkezet alatt az utóbbi időben a Lézerdodgem nevű játék futott, az egykori Angol Park területén áll. Kezdetben ott nyári színházként, majd többszöri átépítés után  1928-tól dodgemként üzemelt. Az oldalfalait el fogják bontani, új funkciója még nem ismert.

 

dodgem-fedelszek1.jpgA lézerdodgem tetőszerkezete

 

kistroliuj.jpgA 60-as években az ún. Kis troli játék működött benne

 

lezerd.jpgLegutoljára így nézett ki

 

dodgemmai.jpgA Klupáti-féle körhinta helyén álló épület nincs műemléki listán, de megmarad más funkcióval

 

MZS

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ujjealigetben.blog.hu/api/trackback/id/tr355750122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandabula 2014.01.19. 16:27:01

Szégyen. Szerintem a lepukkadás azzal kezdődött, hogy elkezdtek belépődíjat szedni. Aztán meg nem léptek fel határozottan a lumpen elemek ellen. Mindazonáltal az állatkert-vidámpark-kombinációt nagyon jónak tartom.

Mukkshow · http://www.mukkshow.hu 2015.06.23. 21:12:50

Nagyon jó írás, hasznos és informatív.

Sajnálom, hogy az oldalon nincs feltüntetve a szerző. Így aki a ligettel kapcsolatosan keres a netes keresők segítségével és eljut erre az oldalra, vagy cím alapján direktben jut ide, az nem tudhatja kinek köszönhető ez a remek és részletes bemutatás.

Sajnos majd másfél éve így hiányosan vannak itt a bejegyzések.

Egy másik oldalon, a varosliget.info/ honlapon a jogok menüpont alatt található szöveg szerint "A site aloldala a www.ujjealigetben.blog.hu oldal. Az ott közölt írások Majkó Zsuzsanna szellemi tulajdonát képezik."

Egyszóval sajnálatos, hogy nem foglalkoztak ezzel az aloldallal is úgy, hogy bárki idelátogató számára egyértelmű legyen a szerző személye.

Köszönet Majkó Zsuzsannának a közzétételért.
süti beállítások módosítása