A történet persze nem napjainkban játszódik, de a figyelmes olvasó két párhuzamot is felfedezhet az alább közölt írás és a mai kor történései között. Egyrészt a helyszín tekintetében: nem csak tágabban a Városliget, de konkrétan a régi Műcsarnok (később Olof Palme ház, legújabb kori nevén Millenniumi háza) környezetében játszódik a cselekmény, ott ahol ma 33 fát és több ezer négyzetméter cserjét tarolnak le egy rózsakert kialakítása miatt. Másik közös vonás a ligetvédők jelenléte: manapság egy elszánt civilekből verbuválódott csapat küzd a Liget értékeinek megmaradásáért, történetünk idején viszont két hivatali közeg, a városi főmérnök és a városi főkertész tett meg mindent a fák és ültetvények szükségtelen károsítása ellen. A párhuzamok mellett szembeötlő különbségek is felfedezhetők a két kor értékrendjében: 1884-ben 3 db fa kivágásából hatalmas patália lett. Az ügy megjárta a főváros legmagasabb szerveit, rendőrségi feljelentés született, a felelőst elbocsátották az állásából. A közvélemény pedig a sajtó közvetítésével élénk figyelemmel és aggódással követte a Városliget sorsát. Ma a fairtás a társadalom meglehetős közönye közepette zajlik, az építtetők és az engedélyező hatóságok munkatársai pedig előbb-utóbb biztosan állami kitüntetéseket kapnak.
A tetthely napjainkban, megint fákat vágnak, most egy rózsakert kialakítása miatt
Előzmények
Történt, hogy az iparoslobbi nyomására a kormány úgy döntött, 1885-ben országos iparkiállítást rendez. Az ötletgazda gr Zichy Jenő, az „ipargróf”, ahogy a kortársak nevezték, már maga mögött tudta a sikeres székesfehérvári iparkiállítást, és később az Ezredévi kiállítás rendezésénél is ott bábáskodott. A kiállítás helyszínéül Zichyék mindenképpen az Orczy kertet szerették volna megkaparintani, ekkor még úgy gondolták az ott rendelkezésre álló parkterület, és a Ludoviceum épülete pont elég lesz a kiállítóknak. A helyszín kijelölésénél a fővárossal kellett egyezkedni, Gerlóczy alpolgármester több alternatív javaslattal is készült.
Rendezésre várt, ezért ideális lett volna a hajdani ún. váci temető területe (Váci út – Lehel utca – Taksony utca által határolt háromszög), de szóba került a csőd szélén táncoló Állatkert (Serák igazgató úr élénk tiltakozása közepette), valamint a Városligetben az éppen kiépülő Stefánia környezete. Sokáig az Orczy kert látszott befutónak, itt a parkozás már készen volt, és a terület bekerítésére sem kellett költeni. 1882-ig tartotta is magát ez az elképzelés, a kiállítók nagy száma azonban kezdte szétfeszíteni az Orczy kertben adott kereteket. Mivel a kiállítási bizottság tagjai ragaszkodtak ahhoz, hogy az eseményt kellemes, parkos környezetbe telepítsék, jobb híján ismét szóba került a Stefánia környéke.
A főváros aggodalmát fejezte ki, hogy talán a Városligetben túl sok fát kellene kivágni, köztük a friss telepítésű fenyvest a Fuit sír környékén. Ugyanakkor számított is a kormány bőkezűségére, amivel az akkor még meglehetősen problémás területet rendezni lehetett volna végre. A Stefániától nyugatra eső rét ugyanis a Liget általános terepszintjénél mélyebben fekvő, elhanyagolt terület volt, ahol rengeteg gondot okozott a talajvíz állandó jelenléte.
A Pfaff-féle műcsarnok és környezete az átadás után
A főváros tehát nem zárkózott el a ligeti terület átadásától, de biztosítékot szeretett volna az új telepítésű ültetvények és a fák megkímélésére. Végül tanácsi határozatba foglalták, hogy az egyes pavilonok építési helyét a kiállítási bizottság a városi főmérnök és a városi főkertész jelenlétében és közreműködésével jelölheti csak ki. Ők ketten – Fuchs Emil főkertész és Fodor István főmérnök – aztán úgy tologatták a leendő épületek alapjait, hogy az a lehető legkevesebb fa károsításával járjon.
Történetünk főszereplői - Fuchs és Fodor urak - tehát fáradhatatlanul rótták a Városliget útjait, amikor is 1884. május 26-án példátlan bűneset tárult a szemük elé. A Pfaff Ferenc által tervezett Műcsarnok építkezésénél ugyanis 26-án este 3 tuskóra lettek figyelmesek. A tuskók reggel még viruló fák voltak, az épület állványozásával megbízott Dubroviczky Ágoston főpallér megbízásából Szabó Zsigmond városligeti felügyelő vágatta ki őket, mivel –elmondása szerint - akadályozták az állványok felállítását. Ehhez azonban nem lett volna joga, a tanácsi határozat értelmében ezt Fuchsnak és Fodornak kellett volna engedélyezni. Fuchs Emil ráadásul azon a nézeten volt, hogy elegendő lett volna a fák gallyazása, a kivágás szükségtelen károkozás volt. Az előző napon még fel is hívta Dubroviczky figyelmét, hogy a szép. koros szederfára különösen vigyázzon.
A tetthelyen Fuchs Emil még azon melegében szabályos kihallgatást rendezett, és a megtört bűnösök vallomását jegyzőkönyvbe vetette, majd ez alapján jelentést írt Cséry Lajosnak, a fővárosi városligeti bizottmány elnökének. A jelentésben a bűnösök szigorú megbüntetését, illetve a fák megkímélése érdekében további intézkedéseket is kért.
A jelentés (eredeti helyesírással)
E hó 26-án este felé, midőn a kiállítási czélokra átengedett területet és az építkezéseket megtekintettük, megütközéssel azt tapasztaltuk, miszerint a Stefánia út mentén emelendő „műcsarnok” építésénél, a bekerített helyen három drb, nevezetesen egy akácz, egy jávor és egy 22 hüvely átmérővel bíró, az épület nyugati sarkától mintegy 15 lábnyi távolságban fennállott szederfa az említett nap folyamán kivágva lett.
Midőn eziránt a Kasuer Gyula építési vállalkozó úrnál a műcsarnok építésénél alkalmazott Dubroviczky Ágoston főpallért kérdőre vontuk, válaszul azt nyertük: hogy miután neki az állványok felállítása miatt az épület mellett 10 lábnyi széles területre szüksége van, s miután ő azt, hogy a fák kivágatása miatt kihez kelljen fordulnia nem tudta, ennél fogva ő Szabó Zsigmond városligeti felvigyázót a nevezett fák kivágatása iránt felszólította, ki is azt Fazekas István (lakik: Kiszugló 2351.sz) és Tóth Pál (lakik Rákos 2217) majorosok által nyomban eszközöltette is.
(A kivágási díj fejében egyébként fent nevezett majorosok csak a gallyakat kapták, a törzseket beszállították a városi faraktárba. Tényleg, a most kivágott fák anyaga vajon hová kerül?)
Minthogy tehát e két ember( Dubroviczky és Szabó) hibás volta nézetünk szerint kétségtelen, ennélfogva tisztelettel javaslatba hozzuk: miszerint a Duboviczky Ágoston pénzbelileg leendő súlyos megbírságolása iránt illetékes helyen a kellő lépéseket megtenni, s egyszersmind intézkedni méltóztatnék: hogy Szabó Zsigmond állásából felfüggesztetvén, cselekedetéhez méltólag megbüntetve legyen.
Ez alkalommal egyszersmind tisztelettel még azt is javasoljuk, miszerint az országos bizottság a fővárosi tanács útján megkeresendő lenne, hogy a kiállítási országos bizottság minden egyes építési vállalkozóval tudassa, illetve annak szigorúan hagyja meg, hogy a fák és egyéb ültetvények kivágásától és rongálásától tartózkodjanak, s amennyiben netán mégis egyik vagy másik fának a kivágása szükségessé válnék, azt előzetesen az 19596/1884 számú tanácsi határozattal a felügyelettel megbízottakkal tudatni szoros kötelezettségüknek tartsák – s a vállalkozók különösen figyelmeztetendők, hogy minden egyes épületnél az építkezés megkezdését a kitüzésekkel megbízott mérnökkel tudassák.
Fuchs Emil-Fodor István
Az ügy folytatásaként Cséry Lajos a Városligeti bizottmány elnöke a tanácshoz fordult. Jelentésében tájékoztatta a testületet Szabó Zsigmond városligeti felvigyázó elbocsátásáról, melyet a tanács jóváhagyólag tudomásul vett. A tanács határozatban kérte továbbá a kiállítási bizottságtól a nevezett főpallér súlyos megrovását, továbbá, az építési vállalkozók figyelmének ismételt felhívását arra, hogy az önkényes fakivágásoktól tartózkodjanak.
Cséry Lajos, a városligeti bizottmány elnökének jelentése az önkényes fakivágásokkal kapcsolatban
Az 1885-ös kiállítás előkészületei alatt nem ez volt az egyetlen szabálysértés, amit a rendíthetetlen és megvesztegethetetlen Fuchs Emil leleplezett. Számos jelentést írt Cséry Lajosnak, többek között engedély nélkül elkezdett építkezésekről, további fakivágásokról, környezetkárosításokról. Cséry minden alkalommal a tanácshoz fordult, bár az ügyek kimenetelét illetően szkeptikus volt. Azok közé tartozott, akik előre megmondták, a kiállítás Városligetbe telepítése a parkot 10 évvel fogja visszavetni a fejlődésben. A fővárosnak a kiállítás után tetemes összegbe került a park helyreállítása, csak az első év növényesítési munkálataira 15 000 Ft-t szavaztak meg. (A Városliget teljes fenntartási költsége ekkor 43 000 Ft volt évente). A kiállítás zárszámadásánál, amit a kormány készített el, ezeket a költségeket természetesen nem vették figyelembe.
Az Országos Általános kiállítás látképe, 1885
Majkó Zsuzsanna
