A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült.
Miközben eleink gőzerővel dolgoztak Pest, Buda és Óbuda egyesítésének előkészítésén, aközben szerte a világban és persze itthon is zajlott az élet. Bécsben óriási, közel 8 milliós látogatottság mellett világkiállítást rendeztek. Londonban elhunyt a „Kis Napóleon”, azaz III. Napóleon, a Francia Köztársaság volt elnöke, később francia császár. Párizsban megjelent Verne Gyula 80 nap alatt a Föld körül c. regénye. Itthon egykori bandatársa, Pintér Pista orvul megölte Vidróczki Mártont, a vakmerőségéről és féktelen természetéről hírhedt betyárt, és októberben megszületett a későbbi színészfejedelem és színi-iskola alapító, Rózsahegyi Kálmán.
Eközben a Városliget élte (nem) mindennapi életét.
Korcsolyaélet a tavon
Ismét remekül indult az év a városliget tó jegén. A kedvező időjárás miatt már január első napjain kiválóan lehetett korcsolyázni a befagyott tavon. Érdekesen volt felosztva ekkor a pálya. Egy elkerített részen csak az 1869-ben alakult Pesti Korcsolyázó Egylet tagjai korcsolyázhattak, míg a másik részen, a tavat bérlő vállalkozó a város engedélyével belépti díj fejében „korcsolyáztathatott”. „A bérlő igen csinos tolható vasszánkákról is gondoskodott, melyek különböző színekre festve s női nevekkel ellátva várják a fagyot és közönséget. Óránként 40 krért lehet használni. „ – írta az Ellenőr c. lap január 3- számában.
A kép illusztráció
Nemcsak az év eleje, az év vége is kedvezett a korcsolyázás szerelmeseinek. Fővárosi Lapok 1873. december 16- i száma arról számolt be, hogy a Korcsolyázó Egylet házikóján már „zászlók lobogtak, délután három órakor megszólalt a zene s a tó jégtükre csakhamar jól megtelt röpülő, csúszkáló, egymásba ütődő, elő- meg fölkelő korcsolyásokkal és még nagyobb néző közönséggel. Gróf Andrássy Gyula is kedvtelve nézte a mulatságot, melyben a nővilágból is elegen vettek részt.” Az Egylet a városegyesítés tiszteletére év végén Budapesti Korcsolyázó Egyletre változtatta nevét.
Új helyen a Vurstli
Még az évtized elején a város vezetése úgy döntött, hogy rendbe rakja a Városligetet. Ez pedig azzal járt, hogy a mutatványosokat addigi helyükről, a rondó környékéről egy kicsit távolabbra, a Tűzijáték térre (nagyjából oda, ahol ma kutyafuttató található) telepítették át.
Tüzijáték tér a Hermina út mellett
A tanács az új mutatványos terület élhetőbbé tételére kiemelt figyelmet fordított. A hepehupás területen elvégezték a szükséges „planérozási munkálatokat”, és annak érdekében, hogy a mutatványosok rendezett körülmények között dolgozhassanak, a mérnöki hivatal közreműködésével a területet parcellákra osztották. Hamar lett itt többek között tánchely, néhány körhinta, nyíllövölde, labdacsjátékok, „természeti ritkaságok” és felépült Barocaldi fából és ponyvából tákolt cirkusza.
Élet a Tűzijáték téren (forrás: Ország-Világ)
A mutatványosok új helyükön már nagyon várták május elsejét, mert a hagyományok szerint ilyenkor ezrével tódultak az emberek a Ligetbe. Ebben az évben azonban csalódniuk kellett, mert a „május elseje Budapesten is egész zordsággal köszöntött be. A Városliget, mely ez előtt e napon mindig tele volt sétálókkal, most üresen állott. Az időjárás után ítélve május elseje épen beillett volna a legzordabb novemberi napnak.” – számolta be a szomorú tényről a korabeli sajtó. Ettől eltekintve mutatványosok rövid idő alatt belakták, a szórakozni vágyók pedig gyorsan megkedvelték az új mutatványos telepet.
Akkoriban a Hermina út túloldalán még nem lakóházak, hanem nyaralók voltak. Tulajdonosaik enyhén szólva nem voltak boldogok a szomszédságukba települt vurstlitól, mert nehezen, tűrték „a naphosszanta másmás nótát játszó sipládák, trombiták éktelen hangzavarát. ” Néhányan közülük folyamodványt nyújtottak be a városi tanácshoz, melyben kérték, hogy az illetékesek mielőbb tüntessék el onnan a vurstlit.
„Ha meggondoljuk, hogy a Hermina út a városliget egyik legegyenesebb, legárnyasabb s legköltőibb útja, s hogy elsősorban ezen át van hivatva arra, hogy a nyaralók díszes sorozata által emelje a ligetet, valóban különösnek tűnhetik fel, hogy hatóságunk az érintett „Wurad Prater“-t ép oda helyezd, és által elkergetvén onnan mindenkit, ki árnyékot keres napi fáradalmainak kipihenésére. A városnak érdekében állana, minden kitelhető módon előmozdítani, hogy a liget mielőbb villakoszorúval legyen környezve, nem pedig oly intézkedéseket tenni, melyek által annak ép legerdősebb részéből a finomabb közönség elkergettetik.”
A város vezetése azonban – amellett, hogy mértéktartásra szólította fel a mutatványosokat – a kérést elutasította.
Parkrendezés
A város vezetése annyira komolyan gondolta a Városliget rendezését, hogy a Schlick-féle vasöntödétől rendeltek egy fa kiemelő gépet. A gyár annak rendje és módja szerint elkészítette és leszállította a berendezést, mellyel „vastag és 40 mázsa súlyú fák gyökerestül a legnagyobb könnyűséggel kiemeltetnek.
A bécsi világkiállításon egyébként a Schlick Vasöntöde és Gépgyár Rt. többféle termékével – többek között gőzcséplőgép, vetőgép, acéleke - is remekelt.
Színház az egész világ!
Miközben a Schlick gyár az új „fanyűvő” gép építésén dolgozott, Miklóssy Gyula, a kor ismert színigazgatója gondolt egy merészet és az István téren működő színköre mellett, egy újat kívánt építeni a Városligetben. Megkérte és 6 évre meg is kapta az engedélyt a városi tanács által legalkalmasabbnak vélt helyen, az artézi kút és állatkert közötti területen, nagyjából a mai Szépművészeti Múzeum állatkert felöli részénél, „hol a színkör a nap heve ellen terebélyes fák által is lesz védve.” Azonnal nekilátott az építkezésnek. Úgy tervezte, hogy a „színkör díszes és tágas lesz, ötezer nézőre számítva. Gondoskodva lesz a nézőtér ventillatiójáról is. Az ülések kényelmesek lesznek czélszerű beosztással, a színpad pedig oly nagyra van tervezve, hogy a legnépesebb látványos darabot is kényelmesen lehessen rajta adni, azon kívül a színpad háttere kinyitható lesz s akkor még egyszer annyi hely áll rendelkezésre.” Nehezítette a kivitelezést, hogy egy áprilisi vihar erősen megrongálta a majdnem kész épületet. A balesetnek még halálos áldozata is volt: az egyik építőmunkást egy leomló gerenda agyonütötte. Minden nehézség ellenére a színkör május 24-én Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága c. 5 felvonásos „látványos történeti színművével” megnyitotta kapuit.
Miklóssy Gyula (1839-1891)
Miklóssyék több mint 20 bemutatót tartottak a Városligetben. Játszottak vígjátékot, komédiát, operettet, operát, drámát, tragédiát és népszínművet egyaránt. Láthatta a közönség Verdi Trubadúr c. operáját, Offenbach Orfeusz az alvilágban és Szép Heléna c. operettjét ugyanúgy, mint Szigligeti Ede A csikós c. népszínművét. A Városligeti Színkör társulata ugyanaz volt, mint az István téri színköré. A Városligetben az előadások többsége délután 5 órakor kezdődött, „előadás után nyitott omnibusz kocsiba ültettek bennünket a még elég világos nappal, színpadi öltözetben, kimaszkálva, vittek befelé, mint a majmokat, hogy az István téri színházban újra kezdjük ugyanazon darabot – vagy egy másikat” – emlékezett vissza ezekre az időkre Kassai Vidor színész.
Miklóssy számításai nem váltak be, a Városligeti Színkör látogatottsága messze elmaradt a direktor várakozásaitól, a színkör megbukott. Az Athenaeum c. lap augusztus elején tömören így foglalta össze a kudarc okát: „Nyári magyar közönség máig sincs Pesten elég!” Utolsó előadást október 5-én tartották.
Egy különleges ötlet
Óváry Lajos, aki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Nápolyban a korai magyar történelemre vonatkozó okmányok és emlékek felkutatásával foglalkozott, egy igen érdekes és izgalmas ötlettel kereste meg Pest város tanácsát. A Városligetben, egy kb. 100 négyszögölnyi területen egy Pompeiorama-t szeretett volna felállítani, „melyben a Pompejii ásatások tanulságos és érdekes tárgyait rendszeres gyűjteményben szándékozik kiállítani.”
Az első Pompeioramat még 1869-ben Nápolyban nyitották meg, ahol bemutatták a romok alapján rekonstruált Pompei épületeit, utcáit, szökőkútjait, ahol a látogatók a festett képek és az ügyesen elhelyezett tárgyi emlékek között úgy érezhették magukat, mintha az igazi Pompei házai között sétálnának. Ilyen Pompeiorama, ami tulajdonképpen a dioráma és a körkép műfajának sajátos keveréke, ekkoriban már New Yorkban és Londonban is látható volt.
Óváry azt kérte a Tanácstól, hogy 40 évre kapja meg a területet, ennek letelte után a tárgyak és eszközök a város birtokába kerülnének. A város vezetőinek tetszett az ötlet, azonban a 40 évet sokallták. Megegyezni azonban nem tudtak, így ez a látványosság nem valósult meg.
Mindeközben a Közmunkák Tanácsában egy nagyszabású Városliget bővítési terven az utolsó simításokat végezték.
Terjeszkedik a Liget!?
A Városligetben bővítésének gondolata már a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-es megalakulásakor felmerült. A tekintetes Tanács 1871-ben pályázatot írt ki Budapest általános szabályozási tervének kidolgozására, melynek keretén belül a pályázóknak sok egyéb mellett fásítási és „parkírozási” kérdések megoldásával is foglalkozniuk kellett. Az első díjat Lechner Lajos, a Közmunka és Közlekedési Minisztérium főmérnöke, a második díjat Feszl Frigyes építész és társai, a harmadikat pedig Klein és Fraser londoni mérnökök nyerték. A három pályázat közül végül egyik sem valósult meg, a Közmunkatanács - a díjazott pályaművek felhasználásával - Budapest fejlesztési tervének kidolgozásával saját műszaki osztályát bízta meg.
A Városliget bővítésére vonatkozó elképzelések jól láthatók a három terv egybegyúrása után elkészült alábbi térképen. A terv igen nagyszabású volt, mert a Városliget bővítését mindkét irányban, azaz egyrészt a Duna felé, másrészt a Kerepesi út felé is tervbe vette.
A tervek szerint az új Városliget „gerincét” a mai Dózsa György út, Thököly út, Hermina út által határolt területen (nagyjából itt helyezkedik a Puskás Aréna), a városi homokbányák helyén alakították volna ki. A fákkal, virágokkal dúsan beültetett, kacskaringós sétautakkal szabdalt területen létesült volna egy új tó, közepén kis szigettel és itt is lett volna egy, a rondóhoz hasonló hatalmas „körtér”.
A két liget közötti területen, azaz a mai Ajtósi Dürer sor, Dózsa György út, Thököly út, Hermina út által határolt terület egy hatalmas díszes kert mellett egy kiállítási csarnok és egy színház is helyet kapott volna.
A két Városligetet egy pompás széles, látványos úttal – a Corsó úttal – kívánták összekötni.
Friwisz Ferenc térképe az „egybegyúrt” tervekkel (forrás: Budapest Főváros Levéltára)
1873-ra a tervek némileg módosultak. Mivel a középső terület Cséry Lajos földbirtokos tulajdonában volt, és Cséry itt még egy minta tehenészetet is működtetett, így mindenképpen szükség volt a város és Cséry között valamilyen egyezségre.
Hosszas alkudozások után Cséry és a Közmunkatanács között végül megszületett a megállapodás, Cséry a területet átengedte a tanácsnak. Ekkor már tervek között nem szerepelt a kiállítási csarnok és a színház felépítése. A Közmunkatanács elképzelése az volt, hogy a területet felparcellázzák és elsősorban a polgárság tehetősebb tagjai között értékesítik. Szigorú építési szabályokat kötöttek ki: 600 négyszögölnél kisebb telkeket nem lehetett kialakítani, és rajtuk kizárólag egyemeletes, széles előkerttel rendelkező nyaralóvillákat lehetett építeni. Így is történt, így alakult ki a területen nyomaiban még ma is látható villanegyed. Kárpótlásul a területen Cséry is kapott néhány parcellát.
Cséry Lajos (b2) majorsága előtt, ahol 1865-ben még Ferenc József császár is megfordult.
Ezek után már semmi akadálya nem volt a két ligetet összekötő út megépítésének. Ez lett a mai Stefánia út. A sors különös fintora, hogy végül nem valósult meg az új városliget sem. A homokbánya ligetté átalakítása nagyon lassan haladt, soha nem volt elég pénz a tervek megvalósításához. 1876-ban bejelentkezett a főváros vezetésénél a Pesti Lovaregylet, mely tagjai között jó néhány Batthyányt, Andrássyt, Keglevichet és Szapáryt tudhatott, és egy nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas lóversenypályának kerestek helyet. A városatyák rövid hezitálás után lemondtak az új Városliget kialakításáról, és a területet 45 évre bérbe adták a Lovaregyletnek.
Balesetek Ligetben
Nem akármilyen vasúti baleset rázta meg a közvéleményt május 6-án. 11.00 óra körül az Állatkertnél, téves váltóállítás miatt a felújítás alatt álló sínekre tévedt egy több kocsiból álló szerelvény. A nagy sebességgel érkező vonat a még nem rögzített sínekről leszaladt és mélyen a környező homokba fúródott. Az egymáshoz csapódott kocsikból 23 holtestet és közel 30 sebesültet emeltek ki. Ez utóbbiak ellátását azonnal megkezdték, a környező kocsma tulajdonosa vízzel, jéggel és kötszerekkel segítette a mentést. „A sebesültek, halottak a városliget pázsitján fekszenek; midőn e sorokat írjuk, az ott levő munkások a sebesültek körül foglalkoznak, és a kocsik romjai közül előszedik a sebesülteket.” – számolt be a balesetről a korabeli sajtó. A tragédia egy Brudermann nevű kőbányai vasúti tiszt figyelmetlensége miatt következett be, „ki a kérdéses vonatot Kőbányáról expediálta s kinek e minőségében kötelessége lett volna a vonatvezetőt utasítani, hogy ezúttal ne a rendes vágányokat használja, mivel azok fel vannak szedve.” A vasutas elismerte felelősségét, ezt követően azonnal letartóztatták.
Néhány hónappal később Zichy Viktor grófot a rondónál érte baleset. Egy szép júliusi napon, amikor lovas kocsijával a köröndhöz érkezett, elszakadt a gyeplő, aminek következtében a gróf leesett a bakról és egy fának vágódott. Életveszélyes sérülésekkel a Rókus kórházba szállították.
Öngyilkosok
A Városliget fás, bokros részei vonzották az öngyilkosokat. Ebben az évben is több alkalommal találtak a hatóságok akasztott embert a ligetben.
Ám egy július éjjel a tó mellett az őrjárat nem egy akasztott emberre, hanem egy „úrias” öltözetű fekvő férfire bukkant. Először azt hitték, hogy alszik, de az alaposabb vizsgálat a szíve tájékán lőtt sebre bukkant. Tárcájában talált jegyzet alapján megállapították, hogy Vetter Andrásnak hívják és gyógyíthatatlan betegsége miatt önkezével vetett véget életének. Még megtalálása előtt a halott férfi mellől valaki ellopta a gyilkos fegyvert.
Állatkerti bonyodalmak
Az 1866-os megnyitását követően az Állatkert hihetetlenül népszerű volt. Ám az évtized végére kiderült, hogy pusztán adományokból és a belépődíjakból származó bevételből az Állatkertet nem lehet üzemeltetni. Próbálkoztak szervezeti átalakítással - az Állatkerti Részvénytársulat átalakult Állat- és Növényhonosító Társasággá – és kaptak támogatást a várostól és a kereskedelmi minisztertől, mindezek azonban nem javítottak jelentősen a kétségbeejtő gazdasági helyzeten. 1873-ban a város vezetése a megoldást Serák Károly agronómus, nagyabonyi kisbirtokos igazgatói kinevezésében látta. A menedzser szemléletű Serák az állandósuló anyagi gondok megoldására a látogatószám növelését látta a lehetséges kiútnak. Ezért aztán egyre szaporodtak a kertben az oda nem illő, de tömegeket vonzó látványosságok: tűznyelők, kötéltáncosok, távoli országok artistái, csodabogarai mutogatták váltakozó színvonalú produkcióikat a közönségnek. Persze voltak azért állatbeszerzések is, 1873-ban József főherceg egy gímszarvast adományozott, de Serák igazgatósága alatt került az állatkertbe oroszlán, bölény, elefánt és tigris is. 1905-ben bekövetkezett haláláig vezette az állatkertet.
Forrás: www.zoobudapest.com
Rablók a Ligetben
A Városligetben szinte mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb rablótámadások. Ahogy a korabeli sajtó fogalmazott: „a városligetben nem biztos még fényes nappal se a sétálás, mert a kapczabetyárok minden oldalról lesik a tisztességes embert, hogy azt megrohanhassák és kifoszthassák.” Miután augusztusban egy miniszteri tanácsos feleségét támadták meg fényes nappal, ráadásul pár órán belül kétszer is, Haris Sándor képviselő interpellációt intéz a polgármesterhez, melynek során azt tudakolta, hogy milyen intézkedéseket kíván tenni e szörnyűségek megelőzése érdekében. Kiemelte, hogy „nappali és legszigorúbb őrjáratot kíván a városligetben és környékén elrendeltetni, s ha e czélból a városi rendőrség nem volna elégséges, a katonai karhatalmat is igénybe óhajtja vétetni.” Kada Mihály alpolgármester válaszában tájékoztatta a képviselőt, hogy utasította a „városi alkapitányt” a gyakoribb ellenőrzésre és a hatékony intézkedésre.
