Városliget

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült

Ebben az évben jelent meg Jules Verne: Sándor Mátyás és Émile Zola: Germinál c, regénye. Itthon megszületett Kosztolányi Dezső író, költő, műfordító, a 20. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja, Lukács György filozófus, esztéta, politikus, Gózon Gyula színész és Weiner Leó zeneszerző.
83 éves korában, Párizsban elhunyt Victor Hugo, a francia romantikus irodalom legnagyobb alakja.

1885-ben a fővárosban, de leginkább a Városligetben minden az Országos Általános Kiállításról szólt.

Az Országos Általános Kiállítás plakátja

A hazai ipar seregszemléjét első ízben 1842-ben rendezték meg a Redoute helyiségeiben (a Pesti Vigadó elődje) „Első magyar iparműkiállítás” néven, majd ezt követte gyors egymásutánban az 1843-as és az 1846-os kiállítás. A fokozódó érdeklődést jól jellemzi a kiállítók számának növekedése: 1842-ben 213, egy évvel később 244, míg 1846-ban már 516 kiállító vett részt a bemutatón. Később vidéki kiállítások követték egymást, 1879-ben, a Székesfehérváron megrendezett országos kiállításon már 3201 bemutatkozó szerepelt a korabeli katalógusban.
1867-es újjáalakítását követően az Iparegylet kezdeményezte egy fővárosi kiállítás megrendezését, de erre különböző okok miatt jó ideig nem került sor. Az elgondolás először a Bécsi Világkiállítás miatt hiúsult meg, később a megfelelő anyagi háttér hiányzott.

Az Országos Általános Kiállítás helyszínrajza

1882-ben aztán az ötletet felkarolta a kormány és jelentős anyagi támogatást ígért a kiállítás szervezőinek. Tervezett helyszínként több lehetőség is felmerült. Szóba került a „váczi út melletti régi temető”, majd az Orczy kert és környéke. Végül az Iparegylet a Városliget mellett döntött. Ezt a tervet azonban eleinte a város vezetői közül többen ellenezték, mert úgy vélték, hogy az „épületek emelése sok fa kivágását teszi szükségessé, s a Városligetnek jókora részét elvonják rendeltetése céljától.”
Végül sikerült az aggodalmaskodókat meggyőzni és a város hozzájárult, hogy az Országos Általános Kiállítást 1885-ben a Városligetben kerüljön megrendezésre. Kikötötték azonban, hogy a kiállítás után „az épületeket az iparegyesület félév alatt köteles lesz eltávolítani, ha a főváros nem kívánja azokat átvenni.” Miután minden akadály elhárult, 1883-ban törvénybe is iktatták az 1885. évi Országos Általános Kiállítás megrendezését. A későbbiek során Fuchs Emil főkertész és Fodor István főmérnök folyamatosan figyelemmel kísérték az építkezést, és amikor fákat láttak veszélyben, azonnal közbeavatkoztak, intézkedést kezdeményeztek. Elszántságukról és egy, a tevékenységükkel összefüggő esetről itt olvashatnak.

Részlet a kiállítás katalógusából

Dr. Matlekovics Sándor államtitkár elnökletével megalakult a 61 tagú kiállítás szervező bizottság, és megkezdődött az előkészítő munka.
Ahogy ez várható volt, az előre kialkudott terület a fokozódó kiállítói érdeklődés miatt kevésnek bizonyult, ezért helyszűkére hivatkozva a szervező bizottság a fővároshoz fordult és kérte az un. Tűzijáték tér kiállítási célokra történő átengedését. Ezzel a kéréssel csak az volt a probléma, hogy itt működött a városligeti vurstli. Bár néhány fővárosi képviselő ismét a fák védelmére hivatkozva ellenezte a tervet, a döntés előkészítésével megbízott városligeti bizottmány támogatólag terjesztette a javaslatot a városi tanács elé, azzal a kikötéssel, hogy a Vurstli áthelyezésével kapcsolatos költségeket a kiállítási bizottságnak kell vállalnia. Hamarosan megszületett a tanács döntése és némi egyezkedés után a városligeti bizottmány elnökének, Cséry Lajosnak a közvetítésével létrejött a megállapodás a mutatványosokkal is: „az országos kiállítás igazgatósága hivatalos becslés alapján, készpénzzel sajátította ki a bódésok telkeit.” A Vurstli ezután átköltözött a mai Széchenyi Fürdő helyére.

A kiállítás célja és feladata a hazai gazdaság és termelési kultúra minden ágának alapos bemutatása, leltárba vétele és szélesebb körben való megismertetése volt. „Nem a rendkívüliségek, a sajátlagosságok megismertetése fog hasznára válni az országnak és magának a kiállítónak, hanem az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy állandó, használható munkát tudunk előállítani, hogy gondosan ápolt, egészséges és messze távolba is elszállítható ipari és gazdasági terményeinkkel kiálljuk a versenyt”. (forrás: Mudrony Soma: Az 1885-ik évi Budapesti Országos Általános Kiállítás Katalógusa -1885).

Fővárosi Pavilon

Csak olyan termék vehetett részt a kiállításon, amelyet a zsűri megfelelőnek talált. Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az egyes cikkek „teljesen vagy legalább meghatározó részeikben a magyar korona területén állíttassanak elő.”
A kiállítás idejére a parlamentben az ellenzéktől is a legmesszebbmenő lojalitást várták el. „Az Országos Kiállítás tartamára szánt hónapokat politikai agitációkkal, polémiákkal s a kölcsönös kritizálásnak kíméletlenségeivel nem célszerű megzavarni.” (Pesti Napló 1885. július 1.)

Közlekedési Minisztérium pavilonja

 A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a kiállítási terület és a pavilonok  megvilágítására. A hagyományos légszesz lámpák mellett jelentős szerepet kaptak az elektromos izzók. 160 ívlámpa és több mint 1500 izzólámpa biztosította a szükséges megvilágítást, ezáltal a „villamosság … oly impozáns fénymennyiség által volt képviselve, minőhöz hasonlót ….. eddig egyetlen kiállítás még csak megközelítőleg sem volt képes felmutatni …” A kiépített rendszer korszerűségére jellemző, hogy itt már használták az ebben az évben szabadalmaztatott - Déri Miksa, Bláthy Ottó és Zipernowsky Károly nevéhez fúződő - vasmagú transzformátort.
Nem kis kihívás volt a kiállítás vízellátásának biztosítása. A szervezők két teljesen új, összesen közel 9000 m-es csőhálózatot építettek ki, mely egyaránt biztosította a pavilonok ivóvíz szükséglete mellett a parkfentartáshoz és a szökőkutak üzemeltetéséhez szükséges vímenniységet is. Szökőkútból egyébként három is volt: egy az Iparcsarnok előtt, mely este megvilágítva elképesztő látványt nyújtott, egy az Iparcsarnokban, egy kisebb pedig a horvát pavilon előtt volt látható.

Az Iparcsarnok

A várható terhelés miatt új csatornahálózatokat is kiépítettek, melyek az Aréna út magasságában csatlakoztak a városi csatornahálózathoz.
A kiállítás területe 3 m magas gyalult deszkából épített kerítéssel volt körülvéve, melyen négy helyen alakítottak ki bejáratot: a díszkaput a rondónál, az úun. Doboskaput a Stefánia útnál, a mezőgazdasági csarnok előtt a társas-kocsival érkezőknek, a Hermina útnál pedig kifejezetten a környékbeli nyaralókból érkezőknek. Az áruszállításra három, külön erre a célra épített kapu szolgált.
A kiállított tárgyak bemutatására használt asztalok, állványok, szekrények egységes tervek alapján készültek, ezeket a kiállítók bérbe vehették. Ettől eltérni csak az igazgatóság külön engedélyével lehetett, de azt is csak úgy, hogy a terveket előzetesen a be kellett mutatni. Hasonló volt a helyzet a címtáblákkal, bár itt a kiállítók nagyobb szabadságot élveztek. Szigorú kikötés volt, hogy a kiállított tárgyak megnevezését, leírását magyarul mindenképpen fel kellett tüntetni. Az idegen nyelvű felirat használata szabadon választott volt. 

Nádler Róbert festménye. Háttérben az Iparcsarnok

Az Iparegylet tikára, Mudrony Soma által szerkesztett kiállítási katalógus nem kevesebb, mint 900 oldalas volt. Az elején röviden ismertette Magyarország természeti és gazdasági viszonyait, majd valamennyi kiállítási csoport (összesen 32 ilyen volt) bemutatása után következett a kiállítók és az általuk kiállított tárgyak listája. A katalógus rövidített változata franciául és németül is megjelent. Ezen kívül még volt 24 egyéb katalógus is (pl. A nyári virág-, gyümölcs- és zöldség kiállítás katalógusa magyar nyelven). A közönség tájékoztatását szolgálta a Gelléri Mór által szerkesztett, igen nagy népszerűségnek örvendő „Kiállítási Kalauz”, ami sok praktikus információval és tudnivalóval segítette a látogató tájékozódását és eligazodását.

A Kiállítási Kalauz borítója

A főváros a kiállítás ideje alatt lakás-irodákat működtetett, hogy a kiállításra vidékről vagy külföldről érkezők mielőbb megfelelő szálláshoz jussanak. Korabeli statisztikák szerint ezzel a módszerrel több, mint 37 ezer kiállításra érkező szálláshoz jutásában nyújtottak segítséget.
A kiállítás biztonságos lebonyolításáról 300 főnyi erre a célra alkalmazott és kiképzett, speciális egyenruhát viselő őrség és 124 rendőr gondoskodott. Összehangolt munkájuknak köszönhető, hogy  különösebb problémák nélkül zajlott le a kiállítás. Mindössze 7 zsebtolvajlást jelentettek, a tetteseket mind elfogták. A kiállítási csarnokokban 91 lopás történt, abből 31 elkövetőt példás gyorsasággal lefülelték.

A Bányászat pavilonja

A 15 tagú tűzörségnek nem sok dolga akadt, mindössze 29 esetben kellett kivonulniuk, ezek közül 8 eset vaklárma volt, a többit villámgyorsan sikerült eloltaniuk.
A kiállítás teljes ideje alatt rendelkezésre állt orvosi felügyelet is, melyet 746 esetben vettek igénybe.
Aki a sok látnivaló között sétálva elfáradt, megpihenhetett a Buchwald Sándor által kihelyezett székek egyikén. Buchwald a kiállítás szervezőivel kötött megállapodás értelmében minden általa kihelyezett szék használatáért 3 kr díjat szedhetett. Cserébe kötelezettséget vállalt arra, hogy ingyenesen igénybe vehető padokat is kihelyez, illetve vállalta, hogy minden olyan szék után, melyért pénzt szed, egyszeri 25 kr díjat fizet a szervezőknek. Buchwald 1.176 szék után szedett díjat, ugyanakkor 970 ingyenes ülőhelyetis biztosított. A csarnokoban a Thonet testvérek és a Kohn testvérek által kihelyezett hajlított faszékek várták a látogatókat, ezek használatáért nem kellett fizetni.

A Keleti pavilon

Az igazgatósági épületben egyedülálló szolgáltatás, egy olvasóterem várta az érdeklődőket, akik 58 hazai, 16 bécsi és 20 külföldi lap között válogathattak. Az újságokat Benjamin Manó vállalkozó ingyen szállította, sőt az ő szerződéses kötelessége volt, hogy az összes hazai hírlapból és folyóiratból egy-egy példányt, mint gyűjteményes kiállítást berendezzen. Cserébe újságárusító bódét működtetethetett.

Más kiállításszervezők tapasztalatait felhasználva a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a vendéglátás megszervezését nem egyetlen vállakozóra bízza, hanem versenyeztetve az érdekelteket, több vendéglőssel köt szerződést. Ettől a megoldástól azt remélték, hogy így az összes kiállításlátogató megtalálja majd az ízlésének és pénztárcájának megfelelő kínálatot. Így aztán a kiállítás ideje alatt a választékot egy nagyvendéglő, három vendéglő és sörcsarnok, négy csárda, egy kávéház, egy cukrászda, három pezsgőspavilon, négy hűsítőket áruló pavilon és tíz borkostoló fülke biztosította. A szervezők jól döntöttek. Mint később, a kiállítást értékelő dokumentumban megállapították „…a szabad verseny azon felette kedvező és általánosan elismert eredményre vezetett, hogy az étkezés a kiállítás területén általában nem volt drágább mint a fővárosban, hol az ételek és italok árai különben a kiállítási idő alatt semmivel sem emelkedtek; hogy minden látogató igényeihez képest olcsóbban vagy drágábban érkezhetett; valamit hogy az idegennek módjában volt eredeti magyar ételeket és a legkitűnőbb magyar borok minden nemeit élvezni.”
A kiállítás előkészítésével kapcsolatos munkák alakítottak a Városligeten is: elkészült a Stefánia (a mai Olof Palme sétány), szabályozták a tavat, ismét átalakították a rondót és díszes bejárati kaput kapott az Állatkert. A kiállítás céljára ideiglenesen emelt 129 épület miatt az előzetes szándékoktól eltérően sok fát ki kellett vágni. „A heves felszólalásra okot adó fakivágás csakis a nagy iparcsarnok és a főbejárat közti nyugoti részen történt. … Miután pedig a feltöltött szabad tér parkírozva, csatornázva és gyönyörűen világítva lett, az előbb felháborodott közvélemény (forrás: Mudrony Soma: Az 1885-ik évi Budapesti Országos Általános Kiállítás Katalógusa -1985).

Mezőgazdasági pavilon

A főváros felszólította a rendőrfőkapitányt, hogy biztosítsa a közjárművek tisztaságát, követelje meg a hordárok tisztes öltözetét, és biztosítsa, hogy a városba érkező idegenek meg legyenek óvva a csavargók zaklatásától. A Sugárúton elhelyezkedő házak tulajdonosait kötelezték, hogy tartsák rendben a portákat a kiállítás ideje alatt.

Az ünnepélyes megnyitóra népes ünneplő sereg jelenlétében május 2-án került sor. Ferenc József császár pontban déli 12 órakor érkezett. Rudolf trónörökös (ő volt a kiállítás fővédnöke) köszöntője után a császár megnyitó beszéde következett, majd az uralkodó népes kíséretével megtekintette az Iparcsarnok kiállításait. A nyitva tartás több mint fél éve alatt Ferenc József még két alkalommal tért vissza, de ellátogatott a kiállításra Sándor bolgár fejedelem, Milán szerb király és a walesi herceg is.

A kiállítás megnyitása

A kiállításon olyan jelentős termékek kerültek bemutatásra, mint a Ganz-gyár híres vasúti kereke és transzformátorrendszere, Mechwart gépek, Eisele József kazánjai és a Höcker testvérek gőzgépei. De sikert arattak az újdonságnak számító Tonet (hajlított) bútorok és az Egger Béla és Társa cég izzólámpái. A kiállításon debütált Dobos C. József „találmánya", a dobos torta, mely később világkarriert futott be.
Az állandó kiállításon kívül még 21 időleges bemutatót is tartottak (pl. Tenyészjuh kiállítás; Élő méhek nemzetközi kiállítása; Agancs kiállítás; Tejgazdasági termékek kiállítása; Nemzetközi ebkiállítás).
Sőt, ez idő alatt több nemzetközi kongresszusra is sor került, pl. agarászat, bányászat, kohászat témakörben. A sétányokon rendszeres térzene, koncertek szórakoztatták a látogatókat. A kiállítás területe 8 és 23 óra között, a csarnokok 9 órától este 6-ig voltak nyitva. Kutyát a területre nem lehetett bevinni, „a dohányzás a kerti helyiségeken és a vendéglőkön kívül mindenütt szigorúan tiltva volt, szintúgy a szivarok és pipák látható hordozása.”

Belépőjegy a Kiállításra

Természetesen a kiállítást csak belépőjegy megvásárlása után lehetett megnézni. Hétköznap egy normál jegy 50 kr, ünnepnap és hétvégén 30 kr volt, katonák számára 20 kr. Ezen kívül még lehetett bérletet váltani, benfentesek pedig szabadjegyet kaptak.
A kiállításon összesen – beleértve a az állandó kiállítókat, a pótkiállításokon, az időleges kiállításokon, azt állatkiállításokon részt vevőket – 11879 kiállító vett részt.
A látogatók számát is pontosan ismerjük: a kiállítás hét hónapja alatt összesen 1.759.368 látogató váltott jegyet, közülük mintegy 100.000 külföldi. A legtöbben május 24-én (34.014), a legkevesebben július 26-án (9.883) voltak kíváncsiak az Országos Kiállításra.
A szervező bizottság 1886. február 7-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a kiállítás zárszamadását. E szerint a kiállítás nem volt ráfizetéses, hiszen a 3.637.452 frt bevétel és 3 598.955 frt kiadás mellet 38.497 frt nyereséggel zárta kapuit. Ez az összeg még nem tartalmazta a bontásokkal járó költségeket, valamint a fővárosnak átadandó épületek értékét sem.

A Háziipar pavilonja

A kiállítás bezárást követően szinte azonnal kirobbant a vita az épületek jövőbeni sorsát illetően. Az ipartestülettel a főváros megállapodása úgy szólt, hogy fél éven belül néhány épületet kivéve mindegyiket le kell bontani és vissza kell állítani a Városliget liget jellegét. Ennek ellenére hosszas alkudozás kezdődött a kormány, az ipartestület és a város vezetése között. Az biztos volt, hogy az Iparcsarnok és a Műcsarnok megmarad, később „csatlakozott” a megmaradók listájához a Királypavilon és a Fővárosi Pavilon. Ez utóbbi esetében folyamatosan romló állaga miatt később bontása mellett döntöttek. Novemberben egy váratlan ajánlat fokozta a zűrzavart. „Moser Sándor vállalkozó ajánlatot nyújtott be, melyben az országos kiállítási területet 1886. évi május hó 1-étől számítandó 10 évre bérbe venni hajlandó és pedig következő feltételek mellett: A terület továbbra is bekerítve maradna s azon legalább is egy vendéglő, egy kávé s egy zenecsarnok czéljaira alkalmas állandó épületek s a szökőkút minden körülmények között fenhagyandók volnának.” Ajánlatát a város vezetése szinte gondolkodás nélkül visszautasította.
Következő év tavaszán még mindig riasztó képet mutatott a Liget. A volt kiállítási területen még sok félig bontott épület állt, ott hagyot tárgyak, bútorok tömege risztotta el az arra sétálókat. Egy korabeli beszámoló szerint „Akár egy temetőben jártam volna , olyan mélabús hangulat lepett meg. Csupa enyészet, múlandóság, a merre a szem néz. Hét-nyolc, egymástól távol eső épületen kívül, oda van már minden, …… a tavaly szép utak nehéz szekerek kerekeitől felvágva, pázsit helyett itt-ott már elegyengetett kopár szürke föld, amott gerendák, lécek rendetlen halmaza, az ösvényeken vörös és feketeszínű kátrányos papírok tépett darabjai, melyek egy fél éven át a tetőkön azt hazudozták a szemnek, hogy ők réz vagy vas lemezek. " (Fővárosi Lapok 1886. 04. 20)

Erdészeti pavilon

Aztán április végén megszületett a mindenkit megnyugtató döntés, a rendrakás azonban lassan haladt, néhány kiállító szabotálta a bontást. Júliusban „a városliget kiállítási területének helyreállítási munkái egyre folynak s a képzőművészeti pavilon környéke már a szomszédos fenyveserdővel együtt a sétáló közönség által használható lett. Máskép áll a dolog a nagy iparcsarnokon túl fekvő területtel — s ez a nagyobb rész — a hol a kivágott fák helyén gyepes pázsitot iparkodik alakítani a főkertész. Újabb faültetések tán csak a tavaszszal történnek. Eddigelé különben fűnek nyoma sincs a pavillonok helyén, az elért eredmény a talaj egyengetésének befejezésében áll. A volt kiállítási terület útjai nagyobb részén az óriási homok miatt járni alig lehet s a többször hozott drákói határozatok dacára egy pár pavilion még most is ott áll a helyén.” – számolt be az aktuális helyzetről a Pesti Hírlap 1886. július 26-án.
Nagyjából év végére aztán minden rendeződött, a 129 kiállítási épületből három élte túl a kiállítást: az Iparcsarnok, ahol később majd 20 évig „lakott albérletben” a Nemzeti Múzeum Néprajzi tára, a Műcsarnok, mely később Fővárosi Múzeum, majd szobrászműterem lett, és a Királypavilon, ami később Royal Gerbeaud Pavilonként várta a felső tízezerhez tartozó vendégeit.

A Kiállításon túl
Bár ebben az évben szinte minden az Országos Kiállításról szólt, kisebb nagyobb gondok azért még akadtak a Városligetben. Ilyenek volt a Korcsolyázó Egylet körül kialakult nehézségek. Egyrészt érezhetően csökkent az érdeklődés a városligeti korcsolyapálya iránt, aminek az volt az oka, hogy az „arisztokrata fiatalság uniszónó hátat fordított a városligetnek és a nemzeti tornacsarnok pályáján gyakorolja a korcsolyasportot.” Másrészt néhány korcsolyázót zavart a többiek illetlen viselkedése és ezt a sajtó nyilvánossága előtt szóba is hozták. Nehezményezték, többek között, hogy „ki van hirdetve, hogy zeneszó alatt mindenki jobbról balra korcsolyázzék. … Ennek ellenére sokan a rohanó ár ellen balról jobbra futnak és ezzel sűrű összeütközésre és esésre szolgáltatnak okot.” Ráadásul „a lejárók előtt, közvetlenül az emelvény alatt ácsorgó virtuózok mutogatják nyaktörő darabjaikat, nem elégedve meg, virtuozitásuk tudatával, hanem a közönség csodáló elismerésére is áhítozva. A csodáló elismerést nem irigylem tőlük, de az a baj, hogy éppen azon a helyen van a legsűrűbb forgalom”. Nem beszélve arról, hogy „gyakran látni a jégen egyéneket gyalogszerrel, azaz korcsolya nélkül, pedig világos, hogy sétatérnek kényelmesebb az egész Városliget.” Ezeket a problémákat bizonyára orvosolta a Korcsolyázó Egylet, így békésen zárulhatott a Városligetben az Országos Általános Kiállítás éve.