Városliget

A cikk az Arcanum Adatbázisának felhasználásával készült

Ebben az évben szabadalmaztatták a Lumière testvérek a kinematográfot, Wilhelm Conrad Röntgen felfedezte a később róla elnevezett röntgensugarat, Guglielmo Marconi megalkotta a rádiót, Ferdinand von Zeppelin pedig szabadalmat kapott léghajó terveire.
Itthon a Budapesten megrendezett Műkorcsolya Európa-bajnokságon Földváry Tibor megszerezte a magyar sport első Európa-bajnoki címét.
Megszületett Öveges József Kossuth-díjas fizikus, egyetemi tanár és Zsák Károly a legendás futball kapus. Elhunyt Jedlik Ányos a dinamó és a szódavíz feltalálója és Irinyi János, akinek a gyufát köszönhetjük.

Tíz év telt el az 1885-ös Országos Általános Kiállítás óta és már megint kiállítás lázban égett a főváros és a Városliget. Jövőre rendezik az Ezredéves Kiállítást.

Kiállítási készülődés
A honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából rendezendő országos kiállításról 1892-ben törvény döntött. Ám rögtön annak elfogadása után, a kiállítási terület kijelölése körül vita támadt a kormány és a főváros között. Lehetséges helyszínként felmerült a Pékerdő, a Népliget északi része, Lágymányos és természetesen a Városliget. Tanulva az 1885-ös Országi Kiállítás építése körüli vitákból, a Városligetet a városatyák szerették volna a pestiek pihenőparkjaként megőrizni. Úgy gondolták, a pesti oldal egyetlen nagyobb, összefüggő zöld parkját még időlegesen sem lehet elvonni a fővárosi közönségtől. Ám a kereskedelemügyi miniszter költséghatékonysági szempontok alapján, és a kiváló közlekedési infrastruktúra miatt ragaszkodott a Városligethez.
A főváros a tárgyalások során feltételül szabta, hogy a területen csak ideiglenes épületek emelhetők (kivéve a főváros saját pavilonja, melyben az Artézi fürdő szállodáját akarták a kiállítás után üzemeltetni), melyeket legkésőbb 1897-ig le kell bontani, illetve, hogy a fákat, fasorokat amennyire csak lehet meg kell kímélni. A tárgyalásokat nehezítette, hogy az egyre nagyobb számban jelentkező kiállítók miatt a kormány folyamatosan változtatta a fővárostól megigényelt terület nagyságát. Míg eleinte csak az 1885-ös Országos Általános Kiállítás területére (nagyjából 300.000 m2) tartottak igényt, megnyitáskor már 520.000 m2-t foglalt el a kiállítás. A főváros azonban nem tehette meg, hogy akadályokat gördít egy ilyen fontos, a nemzet életében kiemelkedő esemény elé, ezért kényszerűen, de belement a területátadásba.

Épül a történelmi épületcsoport "pavilonja", a későbbi Vajdahunyad vár
(Vasárnapi Újság 1895. január 6.)

1895-ben már javában zajlott a területrendezés és a kiállítási épületek kivitelezése. Elkészült a Nádor sziget félszigetté alakítása, gőzerővel zajlott a tómeder tisztítása és minden készen állt, hogy a Rákos patak vízének bevezetésével folyamatosan biztosítsák a tó friss vízzel történő ellátását. Betemették a Hattyú tavat, aminek kis szigete még néhány évvel ezelőtt szépségverseny  színhelye volt.

Az előkészületek során gyakoriak voltak a főváros és a kiállítás szervezéséért felelős bizottság közötti pengeváltások. A főváros vezetése az első pillanattól kezdve küzdött azért, hogy a kiállítás a legkevesebb kárt okozza a Ligetben. Többek között ragaszkodtak ahhoz, hogy a pavilonokat úgy helyezzék el, hogy minél kevesebb fa essen áldozatul. Ehhez képest az év elején a mérnöki hivatal azt jelezte, hogy „háromszáz évszázados fát irtottak ki szükségtelenül.” A tanács próbálta ugyan féken tartani a kiállítás építőinek favágó kedvét, de ritkán jártak sikerrel. Egyszer az is megtörtént, hogy a tanács neszét vette, hogy a volt Hattyú sziget környékén 30-40 gyönyörű nagy fát akarnak kivágni, mert útjában van egy pavilon építésének. A polgármester a favágás ellen azonnal fellebbezést nyújtott be a kereskedelmi miniszterhez, ugyanakkor kérte a kiállítási bizottságot, hogy a miniszter döntéséig függesszék fel az építkezést. A kiállítási bizottságnak valahogy tudomására jutott a fellebbezési szándék, ezért villámgyorsan kivágta a fákat, majd szomorúan közölte a fővárossal, hogy legnagyobb sajnálatára késve kapta meg a fellebbezésről szóló levelet.
Egy másik alkalommal a főváros engedélye nélkül állítottak fel villanyoszlopokat. A „város azonban ezt nem engedte meg, mert a felsővezeték váltakozó áramra van berendezve s a drótok érintése halált okoz.” Ám a kiállítási bizottság a mérnöki hivatal figyelmeztetését elengedte a füle mellett, ezért aztán „Vossits Károly tanácsnok a felállított néhány faoszlopot karhatalommal eltávolította.”
Mindezek mellett a rossz nyelvek szerint az egyik legdurvább fapusztítás a Fővárosi Pavilon építése során zajlott.

A kiállítási bizottság igyekezett tompítani a fővárossal fennálló feszültséget, és saját magát rendszeresen, mint a Liget megmentőjét tüntette fel. Nyár elején beszámoltak arról, hogy elkészült a kiállítási körút. „Az úton végig még tavaly tavasszal két sorban, kis távolságokban platánokat, nagylevelű hársfákat és ezüstlevelű juharfákat ültettek. Ezek a fák máris erősödnek, szélesednek. Ezen kívül elültették a kiállítás területén: 15.000 díszbokrot a csoportok alakításához, 1000 díszfát (árnyékfák), legalább 10-12 cm. törzskerülettel; 1000 fenyőfélét, 1-2 méter magasat; 100 fasor fát, 2 méter magasat; 500 egyenesen álló díszbokrot; 250 egyenesen álló díszfát; 200 fenyőféle díszfát; 700 puszpángot és 200 méter mahonia aquifoliumot szegélynek.” Ráadásul „a kiállítás vezetősége kíméli a Városliget faállományát, amennyire csak lehetséges, kötelességének fogja tekinteni az ideiglenes építkezések lerombolása után a Városligetet oly állapotba helyezni, hogy szebb legyen, mint valaha. A liget egészségessé tétele tekintetében pedig a tónak kitisztítása és a kavicsmeder készítése által kitűnő szolgálatot tesz a kiállítás. A tervezett kertész munkálatok pedig 1897-re gyönyörű parkot fognak teremteni”

Az épülő kiállítás látképe (Vasárnapi Újság, 1895. augusztus 25.)

Sajnos a pavilonok építése során néhányszor előfordult néhány súlyosabb, sőt halálos baleset is.
Tavasszal az épülő gépcsarnok tetejéről a rossz létra és a biztonsági öv hiánya miatt egy 18 éves bádogos lezuhant a tetőről és meghalt, ősszel pedig egy asztalos és egy ács szenvedett balesetet, egyikük meghalt, a másikat súlyos törésekkel szállították kórházba.
Egy váratlan tűzeset is nehezítette a kiállítási bizottság életét: kigyulladt a felújítás alatt álló Iparcsarnok. A tüzet a tetőn dolgozó bádogosok felelőtlensége okozta, akik munka után forrasztó kályhájukat befűtve a tetőtérben hagyták. Szerencsére a tüzet egy rendőr idejében észrevette, így a gyors beavatkozásnak köszönhetően csak kisebb károk keletkeztek, amiket sikerült gyorsan kijavítani.
Minden gond, baj és vita ellenére tempósan haladt a kiállítás előkészítése.

Év vége felé ez volt a helyzet: „a kiállításon eddig 179 objektum épül, azaz részben már teljesen fel is épült. Nagyobbára kiállítási pavilonok, amelyeket a jövő esztendő végén lebontanak, elhordanak. Csak kevés közülük az állandó karakterű, így a megnagyobbított iparcsarnok, a közlekedési csarnok, mely valószínűleg szabadalmi levéltár lesz, a műcsarnok, amely megmarad állandó műcsarnoknak, a főváros pavilonja, (amelyből szálloda lesz), a gépcsarnok, amelyet egy nagyobb vidéki városba, nyilván Szolnokra visznek pályaháznak s talán néhány évre a történelmi épület-csoport.” A költségeket tekintve pedig „ha az épületek költségeihez hozzávesszük az új híd, a kertészeti és egyéb földmunkákat, akkor az épületek költségeihez, már alig hiányzik valami az öt millióból.”

Forrás: Üstökös, 1885. október 20.

Különlegességek
A Kiállítás előkészítése során felmerült néhány bizarr ötlet is.
Husz Albert vállalkozó azzal kereste meg a fővárost, hogy saját költségen, az Eiffel torony mintájára felépítene egy 4-500 m magas tornyot. Nem kért mást, mint hogy a szükséges 190 négyszögölnyi területet biztosítsa számára a főváros. Ígérete szerint az összes költséget – számításai szerint mintegy 2,5 millió forintot - saját zsebből biztosítaná. Kérése nem talált támogatásra. Hasonlóan járt egy másik vállalkozó is, ő „az ezredéves kiállítás idején a földszíne fölött közlekedő vasutat” szeretett volna létesíteni. Tervei szerint „a vasút kezdő és végső pontján egy-egy torony fog állani s ezek közt lesz kifeszítve két pár aczéldrót kötél, amelyen függenek és haladnak tova a személyszállító kocsik.” Állítása szerint ilyen vasút ekkor már Milánóban is működött.

Ingyen az Állatkertbe?
A Terézváros Polgári Kör év eleji ülésén úgy találta, hogy az Ezredéves Kiállítás előkészületei és majd maga a kiállítás is jelentős pihenési területet vesz el a polgároktól. Azt gondolták, hogy méltányos lenne, ha kárpótlásként az emberek ingyen látogathatnák az Állatkertet – „már a folyó nyári évadban” is. A főváros felkarolta a kezdeményezést és tárgyalásokat kezdett a belügyminiszterrel, aki ezt a kiállítás időtartamára nem tartotta lehetetlennek. A Terézváros Polgári Kör eredeti javaslatát magáévá téve júniusban a főváros úgy módosította kérését, hogy már 1895-ben ingyenesen legyen látogatható az állatkert. Serák Károly, az Állatkert igazgatója nem örült az ötletnek, már csak azért sem, mert „az ingyen való megnyitás az állatkert pusztulását jelenti, mert az a csőcselék, amely úgyszólván állandóan a ligetben tanyázik, rövididő alatt tönkretesz mindent.” Serák úgy vélte, hogy ha a kiállítás ideje alatt érkező fizetős látogatóktól származó – reményei szerint – jelentős bevételektől elesnének, az komoly működési nehézséget okozna. Ráadásul az Állatkertnek ekkor már számos szerződése volt néhány mutatványossal is, többek között „Hagenbeck Károly Chicagóban bemutatott állatseregletét hozza ide, Stefán Kálmán mérnök ballon captif-t mutat be, Bierenz benzin motort, Wolfinger Adolf állatszelidítő pedig szelídített vadállatait” mutatná be. Ha ezeket a szerződéseket fel kéne mondania, akkor a partnerek nagyjából 120.000 forint kárpótlásra tartanának igényt. Ezt azonban a város nem vállalta, így az ingyenesség tervét elvetették.

Margitsziget a Városligetért?
1894-ben merült fel – a hírek szerint az ötlet Benedek Elektől, a „nagy mesemondótól” származott, hogy a főváros az akkori tulajdonostól, József főhercegtől vásárolja meg a Margitszigetet. A városi Tanács pártolta az elképzelést, volt azonban egy apró probléma: a vásárláshoz nem állt rendelkezésre megfelelő forrás. 1895 elején – más elképzelések mellett - még az is felmerült, hogy „hogy a liget jellegéből már amúgy is kivetkőztetett Városligetet parcellázzák, adják el s ennek árából vegyék meg a Margitszigetet. A városliget telkeiből befolyó 5,6 millió forintból 3 és fél millió fordítandó a sziget megvételére…” Az ötletet villámgyorsan elvetették, a Margitszigetet végül 1908-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa vásárolta meg mintegy 11 millió koronáért.

Magyar történelmi képcsarnok a Ligetben
A Trefort Ágoston kultuszminiszter által 1884-ben alapított történelmi képcsarnok alkotásait 1892-ig a Várkert Bazárban tekinthette meg az érdeklődő közönség. Ám a falak vizesedése miatt a kiállítási körülmények annyira leromlottak, hogy 1892-ben a teljes anyagot átköltöztették a Városligetbe, az 1885-ös Országos Általános Kiállítás alkalmából felépül, eredetileg Műcsarnoknak szánt épületbe. Itt a Történelmi Képcsarnokot tömegek látogatták egészen 1895 augusztusáig. Ekkor az Ezredéves Kiállítás szervező bizottsága kapta meg az épületet, ahol a Hadikórház bemutatót rendezték be. A Kiállítás ezután egy időre a Magyar Tudományos Akadémia épületében kapott helyet

A Magyar Történelmi Képcsarnok egyik képe: Barabás Miklós Liszt Ferencről készített festménye

 Feszty körkép
Feszty Árpád Magyarok bejövetele c. monumentális körképe 1894 májusa óta volt megtekinthető a mai Szépművészeti Múzeum helyén felépített Rotundában. A 15 méter magas és 115 méter széles kép 14 darabból állt, melyek hat jelenetben mutatták be a Honfoglalást. A várbástya szerűen kialakított nézőtér 236 néző befogadására volt alkalmas, a művet 21 elektromos lámpa világította meg. A kiállítótérben központi fűtés és szellőztető rendszer is működött. Még 1895-ben is óriási volt az érdeklődés, körkép egész évben mágnesként vonzotta a közönséget: „nyitva egésznap, este villanyvilágítás.”
Az Ezredéves kiállítás után a körkép londoni vendégszereplésre indult, ám mire visszatért Magyarországra, a Rotunda helyén már az új Szépművészeti Múzeum építkezése zajlott. Az új körkép-épület néhány év múlva, 1909-ben a Vurstliban, kapott helyett. Népszerűsége itt már csak azért is csökkent, mert egyrészt a Vurstliba a szegények jártak, cselédlányok, szabadságos bakák, akik cseppnyi szabadidejükben a zajosabb mókákat keresték, másrészt épp fénykorát élte az új rivális, a világot visszavonhatatlanul meghódító mozgókép. Ezen felül az épület is gyenge kivitelben készült, teteje szüntelenül beázott, az olvadó hólé pedig bánatosan csurgott a Vereckei hágót kémlelő Árpád vezérre.
A II. Világháború alatt az épületet bombatalálat érte, a körkép darabokban hevert. A megmaradt darabok előbb a Bazilika pincéjébe kerültek, majd többszöri költözés után a Nemzeti Galériában kötöttek ki. Miután befejeződött a kép restaurálása, a körkép 1995-ben felépült Ópusztaszeren Nemzeti Történeti Emlékparkba került, ahol napjainkban is megtekinthető

Rózsakiállítás
A József főherceg védnökségét élvező Országos Magyar Kertészeti Egyesület fennállásának 10. évfordulója alkalmából jubileumi rózsakiállítást szervezett az állatkerti vendéglő dísztermében. Azért itt, mert eddigi kiállítóhelyükön, az Iparcsarnokban javában zajlottak az Ezredéves Kiállítás előkészületei. Az előzetes érdeklődés igen nagy volt, így „a kiállítás főhelyiségein kívül alkalmas melléktermekről kellett gondoskodni.” Ám miután József főherceg margitszigeti rózsakertészete lemondta a részvételt, több rózsatermesztő is visszalépett. Végül „a kiállításon vagy ötven rózsatermelő vett részt kisebb-nagyobb kollekcióval, a rózsát részint bokrétákba kötözve. Az illatos látnivaló nagy közönséget csalt ma a kiállítás különben szűk és kényelmetlen helyiségébe, mely érdeklődve nézte a rózsaerdőt”- számolt be az eseményről a napi sajtó.

Épül az új Műcsarnok
Miután kiderült, hogy az 1885-ös Országos Általános kiállításra épült Műcsarnok nem igazán felel meg a múzeumokkal szemben támasztott követelményeknek, az 1890-es évek elején ismét felmerült egy állandó és végleges Műcsarnok felépítésének gondolata. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat eredményesen lobbizott egy új épületért, melyet melynek helyét a főváros 1894-ben az Aréna (ma Dózsa György) út és a Stefánia út (ma Olof Palme sétány) közötti, a Feszty-körkép rotundájával szemközti 4000 négyszögölnyi területen jelölte ki. Mivel a millenniumra el akartak készülni, az idő pedig szorított, így Schickedanz Albert építész (nevéhez fűződik majd a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi Emlékmű tervezése) pályáztatás nélkül nyerte el a részletes építészeti tervek elkészítésére vonatkozó megbízást. Az építkezés 1894 végén kezdődött és annyira jól haladt, hogy 1895 tavaszán az újságok már arról számoltak be, hogy „ az új műcsarnok - a Városliget elején, az Andrássy út jobb sarkán - rendkívüli gyorsasággal épül. Falainak egy jó része már készen is van. Az emelet magasságú épületben óriási termek és tágas folyosók lesznek. Az összes helyiségek, tekintettel rendeltetésükre, felülről nyerik a világítást, üvegtetőn keresztül. Lesz ezen kívül egy félkör alakú csarnok benne, főleg szobrok számára. A városligetre néző nyílt terrasz kávéházi helyiségül fog szolgálni. Az épület homlokzata elé oszlopcsarnok jön, amely impozánssá teszi az egészet. A munkálatokat még a nyár folyamán befejezik” Ha nyár végére nem is, októberre elkészült az épület, melyet annak rendje és módja szerint a Képzőművészeti Társulat át is vett és megkezdte az új Műcsarnok berendezését.

Hol legyen a Szépművészeti Múzeum?
Ebben az évben is folytatódott a kormány és a főváros vezetési között a vita a leendő Szépművészeti Múzeum tervezett helyéről.
A miniszterelnök még 1894-ben kérte a fővárostól, hogy nagyjából 10 000 m2-es terület engedjenek át a Szépművészeti Múzeum számára. Az új múzeumépületet az Andrássy út folytatásában, nagyjából a mai Széchenyi fürdő helyére álmodta a kormányzat. A tanácsban azonban többen ellenezték ezt a tervet, mondván, hogy „tekintetbe kell venni, hogy a városligetre a főváros közönségének üdülési szempontból szüksége van és nem szabad tűrni, hogy ez a városliget évről-évre különböző építményekkel elhalmoztassék …” A városligeti helyszín mellett érvelve ugyanakkor az is elhangzott, hogy „a városliget megmentésének nem az a módja, hogy egy szükséges épületre a terület megtagadtassék, hanem az, hogy gondoskodás történjék, hogy mikép lehetne a városligetet bővíteni és egy üdülőhely czéljainak szempontjából fejleszteni.” A mérnöki hivatal a Kálvária tér, esetleg a mai Szabadság tér átengedését javasolta. A tanács azonban ezek közül egyiket sem támogatta és valahol a Stefánia út mentén lévő új helyszín kijelölésére utasította a hivatalt. 1895 novemberében felmerült, hogy István-út (mai Ajtósi Dürer sor) és a Víztorony között területen épülhetne fel az új múzeum. A vita még évekig elhúzódott, ez idő alatt. egymást váltották a „jobbnál jobb” helyszín javaslatok. Végül 1898-ban megszületett a végső döntés: az új Szépművészeti Múzeum a Városligetben, a Műcsarnokkal szemben fog felépülni, ahol ekkor még állt a Feszty-körképnek helyet adó Rotunda. Ez azonban nem lehetett akadály, a Szépművészeti Múzeum 1906-ra felépült (átadásán maga Ferenc József császár is részt vett), a Rotunda pedig körképestül átkerült a Vurstliba.

A Gloriette kútszobor új helyén, a Széchenyi hegyen napjainkban, középen a „fogpiszkáló”

Jégünnep
Ebben az évben ünnepelte 25. születésnapját a Budapesti Korcsolyázó Egylet, amely a jubileumot hatalmas jégünnepéllyel kívánta emlékezetessé tenni. A szervezést immáron nem először – és nem utoljára - a kor talán egyik legizgalmasabb közéleti személyiségére, Rohonczy Gedeonra (közismert nevén: Gida) bízták. Felsőpulyai Rohonczy Gedeon Pál Zsigmond Miklós egy személyben volt országgyűlési képviselő, párbajhős, gazdálkodó, lótenyésztő, a könnyű fel- és lecsatolásáról elhíresült „Columbus” korcsolya feltalálója és zseniális rendezvényszervező. (Ma nevét egy, a felvidéki élelmiszeripari vállalkozások támogatására létrejött mentorprogram viseli).

Rohonczy szokásához híven a legjobbakat hívta segítségül. A január 27-én megrendezett, majd február 2-án megismételt Jégünnepély díszleteinek előkészítésében részt vett Strobl Alajos szobrász, valamint Nádler Róbert festőművész is.

Jégünnepély – A hercegkisasszony és Karnevál herceg nászmenete (Jantyik Mátyás rajza)
Vasárnapi Újság 1895. február 3.

Strobl a korcsolyacsarnokkal szemben lécekből és ponyvából hatalmas vártornyot épített, lábánál egy barlanggal, melyet tűzokádó sárkány védett. A Rohonczy által megálmodott „Az észak sarki csillag herczegének regéje” c. monstre produkció kezdetét este 7 órakor ágyúszó jelezte. „Mesébe illő, szemkápráztató kép tárult ezután a nézők elé. Messze lenn a jégen, a villamos reflektor fényében jelent meg a királyfi több száz főből álló menete.” A talpig páncélba öltözött királyfi sárkányformájú szánját „iramszarvasok húzták és párduc -kacagányos alabárdos vitézekből álló kísérete követte. Utána jeges-medvéktől vont járművek légiója következett.” Mikor a királyfi elért a barlanghoz, kérdőre vonta a boszorkányt: hol rejtegeti szerelmét, a hercegkisasszonyt. A banya úgy tett, mint aki semmiről nem tud semmit, ezért büntetésül a királyfi tűzbe dobatta. Ezután a szerelmes ifjú megfújta csodakürtjét, mire a felhők közül alászállt szerelme. „S miután a bájos szőkefürtű alak csakis azért szállt le a holdból, hogy a királyfié legyen, előbb a kápolnába, majd a polgármesterhez vonultak, a hol elmondták a holtomiglan holtodiglant.” Az ifjú párt hatalmas (korcsolyázó) tömeg kísérte, majd megkezdődött az éjfélig tartó vigasság. „E mulatság alatt egyre sisteregtek a rakéták, melyek a holdból leszaladtak a sárkányvárba s visszaperegtek vagy föl a csillagtalan sötét horizontra s egy-egy pillanatra csillag özönnel borították el.
Rohonczy és segítőtársai ismét kitettek magukért!

Stróbl Alajos által a Jégünnepélyre tervezett Boszorkányvár (Ország-Világ 1895. február 2.)

A Jégünnepély elmúltával persze azért akadtak gondok is a jégpálya környékén. „Egy úri fiatal leány, Berényi Berta, korcsolyázás közben olyan szerencsétlenül bukott el, hogy a bal lábát eltörte. A mentők a Zöldfa utczai lakására vitték a szerencsétlenül járt kisasszonyt.”

Színházi élet a Ligetben
A Városliget színházi életében – annak ellenére, hogy csak májustól novemberig játszott - még mindig vezető szerepet töltött be Feld Zsigmond Városligeti Színköre, ahol bemutató bemutatót követett.
A bécsi születésű Rosenfeld Zsigmond 1875-ben szerződött színésznek a német nyelven játszó Városligeti Színkörbe. 1879-től már ő volt az igazgató. Bár csak 35 éves korára tanult meg magyarul, már az 1880-as évek közepétől komoly híve volt, hogy színháza magyarul játsszon. Az első magyar nyelvű előadás 1889. június 16-án ünnepélyes keretek között zajlott le, melyen Jókai Mór kifejezetten erre az alkalomra írt "Prológja" után Blaha Lujza főszereplésével Rákosi Jenő "Éjjel az erdőn" c. népszínművét mutatták be.

Feld Zsigmond Ludwig Anzengruber osztrák író
"A kirchfeldi pap" c. drámája címszerepében 1900 körül

1895-ben olyan előadások kerültek színre, mint Szigeti József: „Viola, az alföldi haramia” c. népszínműve, mely Eötvös József "A falu jegyzője" c. regénye alapján készült, Szigligeti Ede: „Két pisztoly, vagy Sobri Jóska a bakonyi haramia vezér” c. népszínműve, melynek zenéjét Erkel Ferenc szerezte, Johann Strauss: „A bőregér” (Denevér), vagy Offenbach Szép Heléna c. operája.
Feld Zsigmond kiemelkedő érdemei közé tartozott, hogy már a német nyelvű arénába is neves külföldi művészeket hívott meg és ezt a jó szokását később is megtartotta. 1895 május elején – már nem először - Ernesto Rossi, a kor híres olasz színésze és társulata Budapesten vendégszerepelt. Több mint 20 évvel ezelőtt járt már Pesten, akkor az azóta leéget német színházban kápráztatta el a közönséget. Most a városligeti színkörben lépett fel, amit a korabeli sajtó nemes egyszerűséggel „a becsületes Feld becstelen fabódéjának” nevezett. Az első előadás, Dalavigne Casimir „XI. Lajos” c. drámája este hat órára volt meghirdetve, ám ekkor még csak fél ház volt. A későbbi kezdéshez szokott közönség – többségükben újságírók, színinövendékek, színészek – hét órára hozzávetőlegesen megtöltötte a színházat és a híres olasz művész produkcióját felállva tapsolta. A következő előadás Shakespeare Othellója volt, ám ekkorra társulat egy része náthás lett. Az előadást azért megtartották, de „halottuk a szép Desdemonát prüszkölni, Cassiót köhögni, maga a doge elrekedt” – számolt be a történtekről a Magyar Hírlap. Továbbra sem volt zavartalan a turné. Dumas Kean (1953-ban Jean-Paul Sartre átdolgozta, a Madách Színház Haumann Péter főszereplésével 1986-ban Kean, a színész címmel mutatta be) c. drámájának előadása közben a főszereplő Rossi székestől fölborult. Szerencsére nagyobb baj nem történt, az előadás zavartalanul folyt tovább. A turné végére aztán minden rendbe jött, Rossi hatalmas ünneplés közepette búcsúzott Feldtől és Budapesttől.
Feld és színháza ezután még jó pár évig vezető szerepet töltött be a Városligetben. 1908-ban Vágó József tervei alapján favázas színháza helyén kőszínházat építtetett, melyet három évvel később Budapesti Színháznak keresztelt. 1926-ban visszavonult, ezután fia, Feld Mátyás vezette a színházat egészen 1935-ig. Ekkor zsidó származása miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő igazgató átadta színház vezetését titkárának, Erdélyi Mihálynak, aki a színházat Erzsébetvárosi Színház néven működtette tovább. A háború után rövid ideig kisebb társulatok működtek benne, majd 1951-ben végleg megpecsételődött a sorsa: a Sztálin-szobor építésekor a Dózsa György utat kiszélesítették, és vele a Városligeti Színkör is az enyészeté lett.

Feld színházának népszerűségével vetekedett a városligeti Varieté Színház. A bajor származású Fisch Ferenc többszöri próbálkozás után még 1888-ban kért és kapott engedélyt egy kisebb színház felépítésére, mely alacsony árai és érdekes műsorai miatt hamar népszerűvé vált. A jövőt azonban a varietében látta, ezért művészszínházát varieté színházzá alakította, ahol egymást érték a látványos produkciók, szinte állandó teltházzal játszott. 1889-ben Fisch magyar állampolgár lett, igaz, csak erősen törve, szinte alig beszélt magyarul.
Eleinte a Fisch Varieté kizárólag németül szórakoztatta a közönséget. A városi tanács törekvése azonban már évek óta az volt, hogy a színházak mellett a varietékben is magyar nyelven folyjanak az előadások, ezért 1895-ben felszólították Fischt, hogy változtasson a műsorpolitikáján. Ő azonban fellebbezést nyújtott be a belügyminiszterhez, aki azt elutasította. Ezek után Fisch - ha nehezen is - a döntést tudomásul vette, és az ezredéves kiállítás évében a Varieté Színházban már szinte csak magyar nyelvű produkciókat láthatott a nagyérdemű közönség. Egyetlen énekessel, a német népdalokat éneklő Chorini Richárddal tehetett kivételt, ő továbbra is németül énekelhetett. Apró adalék, hogy a tanács határozata nem csak a színházakra és a varietékre vonatkozott, hanem „a Városliget összes mutatványos bódéiban egyszer s mindenkorra betiltotta a német előadásokat s utasította a rendőrséget, hogy e rendeletének megtartását a legszigorúbban ellenőrizze.”

Fisch Varieté Színháza

Néhány évvel később azonban a konkurenciával már Fisch nem tudott megbirkózni, a Galó György vezette Magyar Műszínkör néhány telekkel arrébb egyedülállóan látványos, magyar nyelvű műsorával egész egyszerűen elcsábította a közönségét, ezért aztán néhány évad alatt a Fisch Varieté a tönk szélére került.

Mutatványosok
Miután az Ezredéves Országos Kiállítás a mutatványosokat „kiűzte” Tűzijáték térről, új helyükön, a mai Széchenyi Fürdő helyén kialakított vurstliban – amit ekkoriban Népligetnek neveztek - ekkorra már viszonylag jól érezték magukat. Nagy várakozással tekintettek a közelgő Ezredéves Kiállítás elé, nem titkolt reményük volt, hogy a kiállításra érkező látogatók többsége hozzájuk is ellátogat. Jókedvüket beárnyékolta, amikor tudomást szereztek arról, hogy az Állatkert egy kihasználatlan részén Ős-Budavára néven egy egész szórakoztató negyed fog felépülni. De ekkor még minden rendben lévőnek tűnt, a kedélyeket csak Winkler Lambert panorámatulajdonos ügye borzolta. Még 1894-ben történt, hogy Winkler, akinek „első nemzetközi panorámája” volt a Városligetben, kikiáltónak szerződtette Wéber Károlyt. Megállapodásuk úgy szólt, hogy, ha a közönség körében sikeres lesz a panoráma, akkor Wéber a fizetése mellé borravalót is kap. A panoráma sikeres volt, ám ígéret csak ígéret maradt. Amikor Wéber ezt számon kérte, Winkler nem fizetett, helyette kirúgta a reklamálót. A feldühödött kikiáltó pisztolyt rántott és kétszer rálőtt munkáltatójára, aki könnyebben megsebesült. Az ügy tárgyalására 1895-ben került sor, amikor is Wébert a bíróság először két év börtönre ítélte, majd a fellebbezések után 4 évre emelte büntetését.

Ős-Budavára a Ligetben
Az ötlet, hogy az Állatkert kihasználatlan, északi részén egy mulató negyed épüljön, dr. Bossányi Iván ügyvédtől származott. Elképzelése szerint az új szórakozóhely a török kori Buda hangulatát idézné meg, ahová „hídon át külön belépti díjjal lehet majd, amely külsőben hű mása lesz a hajdan erős budai várnak. A török őrség, janicsárok, spahik őrzik a bástyákat, amelyen belül török kávéházak, mulatóhelyek, bazárok fogadják a látogatót. A mulató helyeken lesz zene, táncz, amelyet bajadérok járnak, a bazárokban pedig minden lehető dolgot árulnak, csecsebecséket, emlékeket, luxus és hasznos tárgyakat, amiknek azonban egytől egyig a magyar ipar készítményének kell lenniök. Csak a török bazárokban árulhatnak majd keleti tárgyakat. Ős-Budavára egyébként nem csak látványosságnak, hanem mulatóhelynek van szánva, ahol majd víg élet lesz a késő esti órákban is, amikor a kiállítás már teljesen elsötétedett, elcsöndesült.”
Az Állatkertnek nem volt ellenére az ötlet, már csak azért sem, mert tetemes bevételre számított, így megkötötte a szerződést az ügyvéddel. Az elképzelést a városi tanács annak ellenére támogatta, hogy az Ezredéves Kiállítás szervező bizottsága ellenezte a tervet. Ők arra hivatkoztak, hogy a létesülő mulatóhely konkurenciája lenne a kiállításnak. A tanácsi vitába elhangzott, hogy annál is inkább pártolandó az ötlet, mert „minden külföldi kiállításon rendeztek, még pedig szép sikerrel hasonló látványosságokat. Így például Párisban a kiállításra az Eiffel-tornyot építették, Bécsben »Alt Wien«-t, Antwerpenben a régi Antwerpent stb. mutatták be.” A tanács támogató döntése ellen néhány képviselő fellebbezést nyújtott be, aminek az lett az eredménye, hogy a belügyminiszter arra hivatkozva, hogy „az állatkertnek a fővárossal fennálló szerződése határozottan kiköti, hogy a területet csakis egyedül állatkerti célokra szabad használni” a tanácsot döntése megváltoztatására szólította fel. A tanács azonban változatlan tartalommal újra a terv mellé állt. Most már senki nem támadta meg a döntést, így a belügyminiszter 1895. augusztus 6- leiratában jóváhagyta a tervet és a Kiállítási Bizottság is megbékélt az ötlettel.

Ős-Budavár - Mecset

Az épületek 1896 tavaszára felépültek és Ős-Budavára az Ezredéves Kiállítás megnyitásával egy időben megkezdte működését. Hihetetlenül népszerű volt, két és fél hónap alatt fél millió látogatót fogadott. Ez a siker nehéz helyzetbe hozta a közeli vurstli mutatványosait, mert ők az „elszipkázott” látogatók miatt komoly veszteséget szenvedtek. Az eredeti terv az volt, hogy a kiállítás után Ős-Budavára is bezárja kapuit. Ám az Állatkert szerződést hosszabbított az üzemeltetőkkel, így a mulatóhely – a folyamatos teltház ellenére komoly veszteséget termelve - még jó pár évig működött. Visszatérő gond volt, hogy az artisták nem kapták meg járandóságukat, tartoztak az Állatkertnek és az elektromos társaságnak, de a beszállítóknak sem fizettek a hitelbe átvett áruért. 1901-ben a hely bérletét átvette Friedmann Adolf, a zavaros pénzügyeiről elhíresült pesti mulatótulajdonos, aki bár sikeresen működtette a mulatókomplexumot, a bezárást nem kerülhette el. 1907-ben a főváros a területet visszaadta az Állatkertnek, így Budapest egyik legnagyobb szórakoztatóipari vállalkozása megszűnt.

Gerbeaud a Ligetben
Az évközepén körvonalazódott a már évek óta üresen álló Királypavilon sorsa. A gyönyörű épület a pesti iparosok összefogásával épült az 1885-ös Országos Általános Kiállításra, hogy ha császár meglátogatja a kiállítást, legyen hol megpihennie. A Kiállítás után azonban nem találtak neki megfelelő funkciót. Már a lebontásának gondolata foglalkoztatta a város vezetőit, amikor 1885-ben a belvárosi Kugler cukrászda tulajdonosa, Gerbeaud Emil jelezte, hogy szívesen átvenni az épület üzemeltetését, melyben cukrászdát nyitna. A tanács némi hezitálás után az ajánlatot elfogadta. Gerbeaud betartotta ígéretét és mintegy 20.000 forint költött a Királypavilon átalakítására és berendezésére. Alig egy évvel később Royal Gerbeaud Pavilon néven megnyílt a Városliget legelegánsabb cukrászdája. Majd fél évszázaddal később, 1944-ben egy bombatalálat pecsételte meg sorsát.

Öngyilkosságok
1895-ben is jó néhányan döntöttek úgy, hogy a Városligetben vetnek véget életüknek. Többségük szerelmi bánatában végzett magával, néhányukról sajnos még az sem derült ki, hogy kik voltak ők, mert búcsúlevélen kívül semmilyen személyazonosságukat igazoló irat nem volt náluk. Nem mindennapi „kalandban” volt része szeptemberben egy fiatal szerelmes párnak. Egy fa alá húzódva csókolóztak, amikor fejük fölül szokatlan mozgásra és furcsa hangokra figyeltek föl. Megdöbbenve látták, hogy a fölöttük lévő ágon egy akasztott ember éli utolsó másodperceit. Azonnal segítségért szaladtak, de mire előkerítették a szolgálatos rendőrt, addigra a szerencsétlen kiszenvedett

Bűnözők a Ligetben
Városliget ekkoriban nem tartozott a legbiztonságosabb helyek közé. Gyakoriak voltak a rablások, zseblopások. Májusban egy négy fős felnőttekből álló rablóbandát fogtak el, pár nappal később ismeretlenek egy ügyvéd feleségének 100 forint értékű anyóráját lopták el. Az év során két kölykökből álló bandát is lefülelt a rendőrség. Az egyik társaság úgy bukott le, hogy a detektíveknek feltűnt esztelen költekezésük, főurak módjára szórták a pénzt nyalókára, csokoládéra, percre és minden más finomságra. Miután bekísérték éket az őrszobába, kiderült pénzüket zsebtolvajlással szerezték, elsősorban ott loptak, ahol nagy volt a tömeg. A másik 10 fős társaság főleg a Városligeti Színkör környékén tevékenykedett, loptak, betörtek, raboltak. Ők voltak „Goldstein Számi bandája”. A Városligeti Színkör ekkoriban nagy sikerrel játszotta Kövessy Albert Goldstein Számi (Az új honpolgár) c. darabját. A banda innen kapta nevét.
Májusban pont került egy már régóta húzódó bűnügy végére. Egy évvel ezelőtt, a budapesti demográfiai kongresszus tiszteletére az Iparcsarnokban megrendezett díszvacsora botrányba fulladt. A vendégek távozásakor kiderült, hogy legalább száz meghívottnak a ruhatárból egész egyszerűen ellopták – jobb esetben elcserélték – a kabátját. A károsultak egy része panaszt emelt a főváros ellen és kára megtérítését követelte. Az skandalumból bírósági ügy lett. A tárgyaláson megjelent Gerlóczy Károly alpolgármester azonban bejelentette, hogy amennyiben a sértettek eltekintenek a bírósági eljárástól, a főváros kész kárukat megtéríteni. A javaslatot az érintettek elfogadták.

Mi történt még?
Mivel lejárt „a városligetben díjfizetés mellett használható székek felállítási jogának bérlete”, a város új pályázatot írt ki. Az eddigi bérlők - Müller Lajos és Egyesy Kornélia – nem tettek ajánlatot. A két pályázó – Buchwald Sándor, valamint Heimbach Ignácz és Kassina Zsigmond és Társa társvállalkozók – közül „Buchwald Sándoré a kedvezőbb, évenként 604 forinttal”, így ezután a Ferencz József rakpart és az Erzsébet tér mellett már a Városligetben is Buchwald székein pihenhettek a megfáradt Liget látogatók. Buchwald tulajdonképpen visszatért a Ligetbe, hiszen már egyszer övé volt a bérbeadás joga.
Buchwald Sándor vas- és fémbútorgyáros székeit a Stefánia sétányon, a Rondó körül, a korcsolyapálya előtt és a fenyvesnek nevezett részen (ma a Fuit-sír környéke) helyezte el. Hatalmas üzlet volt akkoriban a „székpénz” szedése, ennek ellenére Buchwald legendásan kicsinyes volt. Naponta személyesen ellenőrizte alkalmazottait az ún. „Buchwald néniket”, akik a 3 krajcáros székjegyeket árulták. A városligeti székbiznisznek aztán 1919-ben a proletárdiktatúra vetett véget, mikor is rendeletben biztosították a város teljes területén az ingyenes üldögélés jogát.
Júniusban „a postaszolgák és levélhordók tartottak a városligetben gyűlést; 1200 résztvevője deputácziót választott meg, mely a miniszter elé terjessze nyomasztó helyzetüket és évi 300 forint fizetésüknek 400 forintra való felemeléséért esedezzék.” Ügyük azonban elakadt a miniszteri tanácsosnál, aki a hozzá érkező küldöttséggel nemes egyszerűséggel közölte, hogy fizetésemelésre nincs pénz, és „aki sorsával nincs megelégedve, menjen házmesternek, szolgának vagy kerestessen magára a feleségével.” Ilyen világ volt akkor!
Egy nyári délután sírva szaladgáló kisfiúra figyeltek fel a Ligetbe sétálók. Odaszaladt az emberekhez és elmondta, hogy édesapjával néhány napja jöttek fel a fővárosban, hogy a papa állást találjon, de ez nem sikerült, és már napok óta bolyonganak a városban és most olyan különösen viselkedik a papája, minden áron fel akarja őt egy fára kötni. A kiérkező rendőr a férfit bekísérte a rendőrségre, onnan pedig a tébolydába. A kisfiú menhelyre került.