Krúdy szerint a Városligeti Színkör első épülete nem volt több egy deszkákból ácsolt bódénál, amit tulajdonosa Feld Zsigmond se szeretett színháznak nevezni, ezért inkább színkörnek hívta. A korabeli fényképek tanúsága szerint Krúdy kicsit igazságtalan. A nevezett műintézet csinos, favázas épület volt a mai Ajtósi Dürer sor Dózsa György út sarkán, ahonnan nyári estéken kihallatszottak a szívmelengető operett-melódiák. De ki volt valójában Feld Zsigmond, akinek a valódi nevére kevesen emlékeztek, a Lizsé-beli keresztségben ugyanis a hozzá nagyon is illő Feld Tata nevet kapta.
A Városligeti Színkör favázas épülete
1849 –ben született Pozsonyban németajkú családban. Szülei kereskedőnek szánták, ám ő titokban a bécsi színiakadémiára iratkozott, ahol Schratt Katalin (Ferenc József kedvese) növendéktársa volt. Vizsgái után a Josephstädter Theater tagjaként többször járt vendégjátékon Budapesten, mígnem 1876-ban végleg itt ragadt: beleszeretett ugyanis Plesch Mátyás gyáros Katalin leányába. A szülők által finoman szólva nem kívánt házasság előtt nem kisebb patrónus, mint Jókai Mór egyengette az utat. A fiatalok egybekeltek hát, és Zsigmond kinézte magának a ligeti bodegát. Mivel ő maga egy szót sem beszélt magyarul, no meg a magyar közönség se kényeztette még akkoriban jelenlétével a színi direktorokat, kézenfekvő volt, hogy német nyelven játszó színházat nyit az árnyas fák alatt. A gót betűs plakátokra az Arena im Stadtwäldchen (Aréna a Városerdőcskében) felirat került, a repertoár pedig olyan klasszikusnak egyáltalán nem mondható darabokból állt, mint a der Dorflump (kb Falurossza) vagy az Abracadabra című „fantasztikusan komikus mesevarázslat”. Gondolhatnánk ezek után, hogy Feld afféle gyenge ripacs volt, de ez egyáltalán nem igaz: szubvenció híján a közönség ízlése szabta ilyenre a magánvállalkozásban üzemeltetett színház műsorát. 10 évadot élt meg a pestiek által csak német Arénának hívott színkör, mikor Feld eldöntötte, vált: egy merész húzással 1889 –ben színházát magyar nyelven játszó hellyé alakította, és többé nem engedett német szót a színpadra.
Német nyelvű előadás hirdetése a hőskorból
A nyitóelőadás – Rákosi Jenő Este az erdőben című darabja - Jókai Mór külön erre az alkalomra írott prológjával kezdődött, a darabban a főszerepet Blaha Lujza játszotta. Feld eltökélt volt, hogy értő nézőt farag a terézvárosi közönségből, így aztán bemutatta az Othellót, a Lear királyt, Ibsen Nóráját, a Hedda Gablert és a Bánk bánt. Rendszeres vendégművész volt Feldnél Küry Klára az ünnepelt primadonna vagy Újházi Ede (a tyúkhúsleveses), aki akkor a Nemzeti társulatát erősítette. A kritikai sajtó szimpátiáját azután nyerte el, hogy felléptette Eleonore Dusét, a kor ünnepelt olasz tragikáját a Kaméliás hölgy címszerepében.
Persze a nemzeti buzgalom mellett üzleti megérzés is vezette a direktort – magyar nyelven játszó színháza számára már könnyebb volt támogatást kieszközölni a várostól, és élt is vele Feld Tata gyakran. Az önkormányzati irományokat tanulmányozva lépten-nyomon belebotlunk a színkör szubvencióért esdeklő folyamodványaiba. Végül is mindegy mi motiválta az igazgatót, az általa elért eredmény tisztesnek mondható, tömegeket tett ugyanis rendszeres színházlátogatóvá a századeleji Pesten. Emellett a színház táblás házakkal ment, egyre több sztárt szerződtetett, a kispolgári közönség imádta, a sajtó respektálta, a politika hálás volt neki.
Feld Zsigmond a színpadon
A Feld dinasztiát egyébként is szerette a sajtó: a családfő sajátosan joviális, kedvesen zsörtölődő, a magyar nyelvet bájosan kerékbetörő alakja kedvenc célpontja volt a bulvár és színházi lapoknak. Nemkülönben fia, az örökös pénzzavarral küzdő, nagy nőfaló hírében álló, bohém Mátyás, - mindenki Matyija - aki futószalagon szállította a bohózatokat apja színházának.
1908-ban aztán nagy esemény történt, Feld Tata egy évre bezárta a huzatos színkört, hogy helyére egy impozáns, egész évben játszó, valódi kőszínházat építsen. Nem tudni, hogyan beszélt lyukat a két neves építész, Vágó József és László hasába, de tény, az építkezést ők hitelezték a direktornak. (A Vágó fivérek tervezték többek között az Erzsébet téren valaha állt Nemzeti Szalont, és a ma is álló Schiffer villát a Munkácsy utcában). A korban megszokott tempó szerint egy év alatt kész lett az új épület, melyről dícsérő szavakkal írt a szaksajtó. Az előteret és a színházterem mennyezetét Kernstock freskói díszítették, a nézőtéri székek selyemplüss borítást kaptak, az első emeleti csarnok üvegablakaiból pedig gyönyörű kilátás nyílt a Ligetre. A színpadtechnika is korszerű volt: zsinórpadlás, több süllyesztő, a legmodernebb lámpák szolgálták az illúziót.
A Vágó fivérek által tervezett új épület
A megújhodás új névvel is járt, Feld 1912-ben Budapest Színházzá keresztelte át intézményét, melynek emelkedése még 1919-ig tartott. A kommün aztán kollektivizált, és a direktornak jegyszedő állást ajánlottak a saját színházában. A rémálom tovatűntével valahogy semmi nem lett már olyan, mint régen. A közönség egyre vásáribb mókákon volt csak hajlandó nevetni, Feldék Matyija pedig lázasan szolgálta a közízlést: írt mindent – operettet, vaskos bohózatot, revüt, varietét, kabarét. 1926-ban a szeretett hitves halála után a Tata átadta az igazgatást fiának. Ekkor a komoly darabok teljesen eltűntek a kínálatból, helyettük azonban még sikerült olyan sztárokat szerződtetni egy-egy szerepre mint Kabos Gyula, Csortos Gyula, Somogyi Nusi vagy a fiatal Salamon Béla.
Feld Zsigmond matuzsálemi korban, 90 évesen halt meg, színháza egy kevéssel túlélte. 1935-ben a zsidó származása miatt egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Mátyás az igazgatást átadta volt titkárának, Erdélyi Mihálynak, akit mint "Horthy katonáját" (tengerész volt a háborúban) a 45 utáni színháztörténet egyszerűen kisatírozott a lexikonokból. A háború után rövid ideig kisebb társulatok szerezték meg az épületet, majd 1951-ben végleg megpecsételődött a sorsa: a Sztálin szobor építésekor a Dózsa György utat kiszélesítették, és vele a Városligeti Színkör is az enyészeté lett.
