A fenti mondattal, gyanítom, gyakran fogunk találkozni idén, ugyanis a Főváros úgy döntött, megünnepli végre szeretett közparkunk bicentenáriumát. A témában járatosaknak gyanús lehet az évszám, ugyanis Thaly Tibor 1958-ban megjelent kitűnő Liget-monográfiája is 200 évesnek mondja a parkot a megjelenés évében. Akkor most mi az igazság, hány éves is a Városliget?
A kérdésre nem lehet egyértelműen válaszolni, hiszen a Városliget nem egyszeri, tudatos fejlesztés eredményeképp létrejött zöldmezős beruházás. Részint spontán, a városlakók igénye szülte, részint több hullámban megvalósult, tervszerű fejlesztés eredménye. A Főkert munkatársai mégis jó nyomon jártak, mikor a 2013-s dátumot választották évfordulóul: 1813-ban hirdette meg ugyanis a Szépítő Bizottmány József nádor javaslatára azt a pályázatot, melynek célja a Városerdő közparkká és igazi népszórakoztató központtá alakítása volt. Ebben a bejegyzésben az előzményekről fogok írni.
Ökördűlőből stokvájdli
A Rákos patak vízgyűjtő területén fekvő több mint 100 hektáros futóhomokkal körülzárt mocsár még a 18. század közepén is elhagyott, rendezetlen terület volt. Birtokviszonyai tisztázatlanok voltak, állandó pereskedések kereszttüzében állt. És míg a perek zajlottak az élelmes, pesti városfalakon kívülre szorult marhatartók legelőként hasznosították a mocsarat övező gazdátlan zsombékost.
Mária Terézia 1769 –s, fásítást szorgalmazó ún. erdőrendelete megindított ugyan némi akác és fűztelepítést az akkoriban Ökördűlőként emlegetett területen, de a pesti elöljáróság kiváló tehetséggel szabotálta a végrehajtást. A lakosság pedig szabad prédaként tekintett rá: ha fa kellett az építkezéskehez, kivágta az ültetvényeket, ha tőzegre volt szüksége kitermelte a földet. Tartott ez az áldatlan állapot a század végéig, mikor is Batthyány hercegprímás – valószínűleg Boráros János városbíró kapacitálására - bérbe vette a birtokon belülre került Pesttől a területet, és tervszerű fejlesztésbe fogott.
Az első hazai ppp beruházás
A nagy vagyonnal rendelkező főpap vállalta a terület rendezését, növényesítését, cserébe bormérési, vendéglő és fogadó-építési és üzemeltetési jogot szerzett a lassan ligetesedő Városerdőcskében. A kontraktus úgy szólt, hogy 24 év múltán a város majd napi áron átveszi a gazdasági épületeket, a park pedig térítésmenetesen kerül Pest tulajdonába. A Király utca meghosszabbításaként a Ligetbe vezető fasor kiépítése is a szerződés tárgyát képezte: ez úgy rendelkezett, hogy a facsemetéket a hercegprímás szállítja, az ültetést és az utat övező telkek parcellázását a város végzi.
Az 1799. év nyarán hozzá is láttak a munkálatokhoz: Batthyány úgy gondolta először a terület közepén fekvő, nagy kiterjedésű mocsárral kéne kezdeni valamit, ezért megbízta Witsch Rudolfot, a bánáti határőrezred földmérőjét, a munkálatok megtervezésével. A mocsár lecsapolásához Witsch egy ún. kialakító csatornát ásatott, melynek két ága a majdani tó határait jelölte ki. A kiásott földből feltöltötték a csatornán belüli területet, így tulajdonképpen két– egy nagyobb és egy kisebb – szigetet hoztak létre. Hozzáfogtak még egy platánsor telepítéséhez, mely a Városerdő délnyugati csücskétől vezetett a mai Városligeti fasorral szemben elterülő térséghez – itt állt ugyanis a város tulajdonát képező borozó-vendéglő. Az ígéretes kezdés után azonban a munkálatok a főpap még az év őszén bekövetkezett halála miatt évekre leálltak. A Batthyány örökösök kevés érdeklődést mutattak a nemes cél iránt, inkább a jól jövedelmező bérbeadást választották. Így míg Pest perelt a szerződéses kötelezettség miatt, a Városerdőt megint birtokba vették a legelésző marhák.
A térkép közvetlenül a Witsch-féle területrendezés után készült
Kb 10 évvel későbbi térképszelvény, 1810 körüli állapotokat mutat. A mai Városligeti fasor telepítése már megkezdődött, a terület 2 oldalán álló szőlőskertek parcellázásával együtt
Benépesül a Stokvájdli
A fent említett vendéglőnek kulcsszerepe volt a Városliget kialakulásában. Boráros János polgármester indítványára építette a város 1795-ben, majd bérlők üzemeltették egészen 1906-ig. A felállítandó Washington szobor környékének rendezése során dózerolták el az akkora már gyalázatosan lepusztult állapotba került épületet.
A vendéglő körül a XIX. század tízes éveire spontán alakult ki a Városerdő kicsiny központi tere. A rohamosan népesedő és iparosodó Terézváros főleg német ajkú lakossága hétvégén ugyanis szívesen rándult ki a kicsi erdőbe, amit ők Stadtwäldchennek neveztek (ebből született aztán a németet kerékbe törő magyar ajkakon a Stockvájdli név, mely még a század második felére is a Ligeten ragadt). A belsőbb városrészekből a Ligetet a Király utcán át érhették el legkönnyebben, így értelemszerűen annak tengelyében indult meg először a fejlődés.
1820-s állapot. 1. kialakító csatorna, 2. vendéglő, 3. mocsár, 4. fasor. A kerek, platánokkal övezett térség a rondó, a Városerdő főtere. Itt települtek le az első mutatványosok.
Az első vendéglőt mintegy tíz év múlva újabb borozó követte, ezzel egy időben pedig megjelentek a területen a belvárosból kipaterolt mutatványosok, talján kard-és tűznyelők, balkáni erőművészek, kötéltáncosok és vásári képmutogatók. A fogaton érkezőknek istállót is húztak fel a téren, majd két körhinta is odatelepült, 1802-ben pedig lóversenyt szerveztek a területen. Mindeközben a Liget belső , használaton kívüli részein továbbra is a belvíz, az elvadult bozótos és a mindent körülzáró futóhomok volt az úr. A fejlesztési elképzelések a törvényhatóság permanens marakodásán, az anyagi kicsinyességen és az egymást keresztező érdekkörök belharcain sorra elbuktak. Ezt az állapotot elégelte meg a széles látókörű Habsburg, Mária Terézia unokája, József nádor, aki gyakorlatilag a pesti tanács kikerülésére hozta létre a Szépítő Bizottmányt és hirdette meg Pest valódi európai nagyvárossá fejlesztését. Legfontosabb programpontjai között szerepelt a Városerdő népkertté alakítása, melyre 1813-ban tervpályázatot hirdettek. Erről fogok írni a következő részben.
Rudolf Alt 1840 körüli rajza a vendéglő környékéről. Háttérben már látszik a tó, balra a vendéglő épülete a fák között
