Fotókat válogatok. Az az érzésem, hogy a városligeti fényképekkel kicsiben lekottázható az egész XX. századi magyar történelem.
Ha kicsit messzebbről indulunk, az 1896-s kiállítás felemelő kulisszái az elsők a sorban. Furcsa kettősség lengi be azt a kort. Egyrészt a mindennél erősebb vágy, hogy önálló, értéket alkotó, Bécstől független nemzetként mutatkozzunk be a világnak, másrészt a monarchia és az uralkodó iránti feltétlen lojalitás demonstrálása. Ha korabeli tudósításokat olvas az ember nem is tudja mire büszkébbek a hírlapírók: a fiatal magyar ipar kiemelkedő teljesítményére vagy arra, hogy Ferenc József 6 percig nézte Munkácsy Ecce Homoját.
A királyra várva a megnyitón - 1896. május 2.
Aztán hamar jött a nagy háború. Az Angol Parkot sebtében Nemzeti Parkká keresztelték, a Beketow Cirkusz bohócai a muszkákról énekeltek gúnydalokat, a Műcsarnokból hadikórházat csinált Andrássy, majd az Auguszta Alap jótékonykodó rendezvényei költöztek a Ligetbe, melyek ugyan a hadiárvákon nem sokat segítettek, viszont jót tettek a lelkiismeretnek. A törökök felháborodtak az elefántház mecsetre hasonlító tornyán, az Állatkert jobb a békesség alapon lebontatta.
A proletárdiktatúra vörös gúnyába öltöztette a Millenniumi Emlékművet, az obeliszk elé állított Marx szobrot és a két mellékalakot ugyanaz a Zala György szobrotta a térre, aki korábban Árpádot. (Valamiből a művésznek is élnie kell, ugye).
Hősök tere 1919. - FSZEK
A Trianon utáni hangulat elsöpör sok nagyszabású tervet. Nem épül meg a Gyógyszálló a Szecska mellé, üresen marad a háborúban éhen halt fókák medencéje az Állatkertben, csúszik a jégpálya műjéggé alakítása. A világválság megtépázza az Angol Parkot, a Vurstlit, az artisták szakszervezetbe tömörülnek, a munkásmozgalom az Iparcsarnok közelébe és a Hungária kert nevű vendéglőbe költözik. A politikai agitációk szünetében kugliznak és Berger bácsi házias kosztját eszik.
Közben a hivatalos politika a Hősök terét részesíti előnyben. Felavatják a Hősök Emlékkövét, Bethlen mond beszédet. Gömbös munkahetének nyitórendezvénye is itt zajlik, aztán 38-ban elbontják a szökőkutakat és a szép parkot, a frissen lerakott kő burkolaton az Eucharisztikus Kongresszus kulisszái emelkednek.
Eucharisztikus Kongresszus - 1938 - FORTEPAN
42-ben horogkeresztes zászlót kap a Műcsarnok, igaz csak arra az időre míg Ribbentrop megkoszorúzza a Hősök Emlékkövét. Sokba kerül Magyarországnak ez a látogatás. A BNV-n egymás mellett van a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió pavilonja. Utóbbinál akkora a tolongás, hogy lovas rendőrök tartják fent a rendet. Az Angol Park megint nevet vált, aktuálisan Hungária Parknak hívják, a háborút felejtendő a Fővárosi Pavilonban és a Kutassy teraszon jazz zenére táncol a nép. A bombákat alig ússza meg néhány épület. 1945 tavaszán a Széchenyi Fürdőben nincs víz, az üres medencékben napoznak az emberek. A tó körül rögtönzött piac, tojást vesznek Húsvétra. Zsigmondy mérnök artézi forrásánál lepedőt, fehérneműt mosnak az asszonyok, a sápadt, sovány gyerekeket az üres Állatkertben igyekszik jóllakatni a Nemzeti Segély. A Plasztikonban Sándor király viaszfigurájáról lelopják a nadrágot, a Mezőgazdasági Múzeumból elhordják a kiállított gépalkatrészeket, a Világító Szökőkút horganyzott acéldíszei kelendők a feketepiacon. Az Iparcsarnok, a Gerbeaud pavilon megsemmisül, a Közlekedési Múzeum kupolája beomolva, a Műcsarnoknak nincs teteje, a Szépművészeti kincsei elhurcolva. Az Angol Parkot a német tulajdonostól lefoglalja a szovjet jóvátételi bizottság, katonazene szól a hangszórókból. Zoli, a Fényes Cirkusz törpe bohóc sztárja nem jön haza Auschwitzból.
Műcsarnok 1945
Gundel Károly viszont hazajön az előzetesből, ahová azért csukták, mert kevés húst (!) szolgált fel Vas Zoltánéknak a partizán-díszvacsorán.
A Millenniumi Emlékműről leszedik a Habsburgokat. Darányi Ignác szobra a Vajdahunyadvár udvaráról öntödébe kerül, hogy aztán sok társával együtt beolvadjon Sztálinba. A hajdani német színház Múzsái a Fővárosi Múzeum előtt megsemmisülnek. A kék cédulás választások után kommunisták randalíroznak a Hősök terén, Rákosi egy ki tudja honnan szerzett kanapén állva integet nekik. Később felrobbantják a Regnum Marianumot és legyalulják a Liget szélét, hogy legyen hely a díszszemléknek (rossz nyelvek szerint meg repülőgép leszálló pályának, ha hirtelen menekülni kéne). A vendéglőket rendeletileg államosítják, a kávéházakat mint a különösen utált polgárság törzshelyeit bezárják. Rudolf koronaherceg szobrának eltávolítását olvasói levelek követelik a Szabad Népben. El is viszik egy állami gazdaság udvarára, levésik a talapzatról a feliratot. Ott áll 30 évig egy vadászruhás szobor a TSZ-ben, senki nem tudja, kit ábrázol. A Vajdahunyadvár az utolsó pillanatban menekül meg a szovjet mintájú „Úttörő palotává” alakítástól.
A 48-s honvédzászlók visszaadása, hátul a romos Millenniumi Emlékmű
Sztálin 1956-ig mered a Liget fölé, akkor ledöntik, de a csizmákat nem sikerül. A pestiek egymás között csizma térnek hívják a helyet. Kádárék 1957. május 1-jét gyorsan átteszik a Hősök terére, majd még évekig kínlódnak, hogy a gyászos emlékű dísztribünt átépítsék. Mire sikerül a Liget igazi szocialista néppark lesz. Sörös-virslis majálisok, a szocialista ipar nagyságát zengő BNV-k, a dolgozók Vidámparkja, egy presszó a tó közepén, ahol van Unicum meg bikinis táncosnő, aztán 85-ben felépül az Ifjúsági Szabadidő Központ, ahová a KISZ előzetes forgatókönyvével ellentétben beveszi magát az alternatív kultúra. Hofer Miklóssal 20 évig terveztetik az új Nemzeti Színházat a Felvonulási térre, mígnem 88-ra rájönnek, hogy a múlt emlékével terhelt helyszín nem lesz jó, ezért inkább az egészet kezdik elölről az Erzsébet téren.
A Nemzeti Színház terve a Felvonulási téren
Az utolsó felvonás 88-ban az erdélyi falurombolás elleni tüntetésen összejött soha nem látott tömeg. Lenint és a Tanácsköztársasági emlékművet gyorsan, minden felhajtás nélkül átviszik a szoborparkba, a feketébe burkolt Műcsarnoknál pedig felravatalozzák a mártír miniszterelnököt és társait. Már csak ráadás II. János Pál 1991-ben. Misézik a sokat látott Hősök terén. Hogy a legendás mondatát – Ne féljetek! – mondta-e? Nos, arra már nem emlékszem.
Kádár a Pecsában az átadáskor 1985-ben