A mai Városligeti tó helyén még a XVIII. században is nagy kiterjedésű mocsár húzódott. A tavat a század legvégén kezdték el kialakítani, a Batthyány József hercegprímás által felkért Witsch Rudolf mérnök tervei alapján. Hozzáfogtak a mocsár lecsapolásához, kialakították a tó partvonalát, a két sziget (Páva-sziget és Drót-sziget) területét pedig feltöltötték. A megkezdett munkát aztán Nebbien folytatta tovább az 1810-es évek végén, aki a partot természetes hatásúra alakította, a szigeteket pedig növényekkel ültette be.
Csónakázók a tavon, az 1840-es években
A tó és környéke hamar népszerű lett a kirándulók körében, 1839-ben már halászversenyt is rendeztek itt. Az 1840-es évek végétől a tavon élénk élet zajlott: nyáron csónakázás, télen korcsolyázás. A nagyobb szigeten vendéglőt építettek, a kisebben hangulatos kioszk várta a vendégeket. A tóból a városnak haszna is származott, a halászati, csónakáztatási, sőt a téli jégvágás jogát is értékesítették. Az 1850-es évek végétől rendszeresen kikotorták a medret, az iszapot pedig a környékbeli gazdálkodóknak trágya gyanánt adták el.
Mivel a tó természetes vízutánpótlása nem volt megoldott, a kezdetetektől fogva folyamatosan problémát jelentett, hogy erősen posványosodott, gyakran elviselhetetlen bűz volt a környéken. Száraz forró nyarakon viszont az is megesett, hogy teljesen kiszáradt. Már 1855-ben megpróbálkoztak a meder kikotrásával, az iszap lecsapolásával, de csak átmeneti javulást értek el. A megoldás a tó teljes kitisztítása és a vízutánpótlás szabályozása lett volna, amihez nem volt elég forrása a városnak, ezért a német színház igazgatói, Winter és Schwartz urak, egy jótékony célú díszelőadás szervezésével akarták a hiányzó összeget előteremteni.
„A hírlapok, ez örök éberségü ellenőrei a közéletnek, végre megsokalták a kevés vizet, s hatalmasan elkezdtek lármázni, telezúgták a város atyáinak fülét, hogy ez így szégyenszemre nem maradhat […] A tiltakozás használt […] Az ásatási munkálatok – melyekre 10,000 ft. van kivetve – szépen folynak s a jövő tavasz derekán tán véget is érnek.” (Vasárnapi Ujság, 1865. 43. szám)
A munkálatok 1865 nyarán meg is kezdődtek, a tavat kisebbre szabták, a Drót-szigetet pedig megnagyobbították. A partot rézsútosra alakították, és pázsittal ültették körbe.
Az 1860-as évek vége felé a tó, több leírás szerint is a Városliget legkedveltebb része volt, néhány krajcárért két-, négy- és hatevezős Rákócziról, Kossuthról, Attiláról és Árpádról elnevezett ladikokat lehetett bérelni csónakázás céljára. Reitter Ferenc már 1870-ben javasolta, hogy a vízellátási gondok megoldására a Rákos-patak bevezetése lenne célszerű, erre azonban a fővárosnak nem volt pénze.
A Városligeti tó kontúrja a két szigettel, 1870-es évek.
Az 1880-as években minden erőfeszítés a tó friss vízzel való ellátására irányult. A rondónál felállított szökőkút vizét, valamint vízvezetéki vizet is vezettek a tóba, ami jelentős költség volt a városnak, mégsem hozott tartós eredményt. Arra csak 1894-ban, a millenniumi kiállítás előkészítő munkálataival egy időben került sor. Ekkor a medret kikotorták, a folyamatos vízcsere céljából pedig a Rákos-patak vizét egy föld alatti, zárt csatornán keresztül a tóba vezették. Ezzel párhuzamosan feltöltötték a Nádor-szigetet körülölelő keleti mellékágat. Ezzel a Nádor-sziget megszűnt, összenőtt a szárazfölddel.
„Eddig minden rendben is volna, de a tó sarával van egy kis baj. A főváros ugyanis tudja, hogy a kiállítás a nép százezreit ki fogja szorítani a Ligetből. Mit tesz tehát, hogy a népet eleve leszoktassa a Ligetbe járásról? A tóból kikapart sarat nem viteti el egy boldogabb hazába, pokolba, messze Budapesttől, hanem körülrakatja vele a tavat, ami oly dögletessé teszi kint a levegőt, hogy a sétálókat minden nap a mentők hozzák vissza ájultan a fővárosba.” (Sipulusz. Budapesti Hírlap, 1894. 317. szám).
A várárok 1916-ban, háttérben a Rákos patak befolyónyílása
1908 őszén a főváros egymillió korona költséggel lebetonoztatta a tó medrét. A betonozás ellenére a tó bája és romantikája megmaradt, nyáron hattyúk úszkáltak rajta, télen pedig a korcsolyázók vették birtokba. A parton mozit (Tó-mozi) és hangulatos teraszvendéglőt is kialakítottak.
A tavat 1971-ig a Rákos-patak látta el friss vízzel, ezt azonban a Millenniumi Földalatti Vasút bővítésekor megszüntették. Ekkor alakították ki a hármas tórendszert. A Felső- tó, az Állatkerthez közel eső részen egész évben vízzel borított, az Alsó- tó (a Műjégpálya előtti rész) egy kaszkádrendszeren a Felső- tóból kapja a vizet a nyári idényben. A Vajdahunyadvár körüli tórész csónakázhatósága jelenleg sajnos nem megoldott. A medret 1971 óta a Széchenyi fürdő 35 fokos, használt medencevizével töltik fel, amely télen varázslatos párafüggönnyel veszi körül a partot. Hattyúk már nem élnek a tavon, helyüket népes vadkacsaraj foglalta el. Télen gyakorta felkeresik sirályok is, és nem ritka vendégek az Állatkertből kiruccanó kárókatonák sem a hangulatos tó környékén.
A tó az 1960-as évek végén, háttérben a hajdani szigetre vezető Nádor-híd.